2013. június 2., vasárnap

Kertben jártam....



Nem tudom, ma a fáradtságom, vagy az örömöm nagyobb-e ?
Kora reggel már szorgoskodtam, ugyanis tegnap este derült ki, hogy a szomszéd ház falát ma bevakolja egy mester – s ehhez nekem egy kis „gazolást” kellett végeznem, hogy hozzá tudjon férni a falhoz. A kis gazolás két óra hosszat tartott és kellőképp kifáradtam. Közben csörgött a telefonom, a barátnőm hívott a kertjükbe cseresznyét szedni.  Persze, hogy örömmel mentem – de tudtam – lesz ennek még böjtje. 

Megszedtem a cseresznyét, és akkor ugye: szedjél még epret! És : nézd, mennyi kapor van, vigyél azt is !! Barátnőm bőkezűsége sosem ismer határt. Míg én ezekkel végeztem, ő egy adag friss  zöldhagymát, meg retket csomagolt… Nem tudok eléggé hálás lenni ezekért – de mindezek feldolgozásához jó lenne még egy példány belőlem. 

Körülnéztem a lakásban, de nem találtam a macskákon kívül senkit, ők meg valahogy nem akartak ma segíteni…
Nem is végeztem mindennel, a cseresznye holnapra maradt. A kaporhegy-vagdosás közben épp arra gondoltam, hogy jóformán most fogyott el a tavalyi utolsó cseresznye-lekvár és lám máris készíteni lehet az újat. Rohan az idő….

A napot házi-zsíros kenyérrel és a mennyei zsenge kis zöldhagymákkal koronáztam meg. Holnap folytatom….








4 megjegyzés:

  1. Ez a cseresznye milyen állapotú? Hogy érts, tegnap katam egy táskányit, de az esőtől mind szétrepedt. Tehát elmonhattam, ettem cseresznyét, a minőségről meg nem beszéltem. Még az epret csodálom, hogy tartja magát!

    VálaszTörlés
  2. A cseresznye teljesen ép volt, mikor leszedtem és pompásan kibírta ma délelőttig. Ez olyan aprószemű fajta, nem az a duci, germersdorfi, dunsztba-való.Én lekvárnak főzöm meg és majd ha lesz meggy, akkor összefőzöm a kettőt, mert a cseresznye magában...hát nem rossz, de meggyel azért finomabb.
    Szerintem a te kirepedt cseresznyéidből is lehetett volna lekvárt készíteni.

    VálaszTörlés
  3. Olyan guszta képek, a nyálam elcsöppen...
    Fodorka, ezt a blogot ismered? www.erdokostolo.blogspot.hu Lehet, hogy találsz rajta kedvedre valót :-)

    VálaszTörlés
  4. Gaia: a blog nyitó oldalán, jobbszélen vannak a rendszeresen olvasott blogjaim - köztük Andrea igen értékes lapja is ! Már személyesen is találkoztunk, meghallgattam egyik előadását. Nagyon érdekes és értékes blognak tartom. Örülök, hogy neked is tetszik, még egy "közös" érdeklődési pont !:-)

    VálaszTörlés