 |
| https://hu.pinterest.com |
Nem tudom,
miért érzem…
A „dolgaimat”
egyre inkább oda-tovább-el akarom ajándékozni. Szabadulni szeretnék tőlük ?
Vagy csak biztos helyen tudni ? Keresem az okot magamban – de nem találom. Vagy
nem akarom megtalálni.
Ha ide jönne
(mondjuk véletlenül) a családomból valaki, s rábökne bármire, kérdezve, hogy ezt most neki adnám-e ? Gondolkodás nélkül
rávágnám az „igen”-t. Egyedül talán a köveimmel kapcsolatban lennék bizonytalan
– nagyon szeretném, ha azok valami hozzám hasonló „kőbolond” kezébe
juthatnának.
Ha arra
gondolok, hogy az „örököseim” egy mozdulattal a kert sarkába, vagy netán a
szemetesbe dobják – hát meghasadni érzem a szívemet.
Nem igazán
tudom, mit is kéne tennem.
Néha csak
ülök elmerengve, s arra gondolok, mi ennek az oka ?
Az öregség
? Vagy valami más ?
Sehonnan se
érkezik válasz, hiába várom.
Én sem ragaszkodok már annyira a dolgaimhoz ,mint korábban. Ahogy érünk,mint a gyümölcs, valószínüleg az elengedés művészete is beérik bennünk. Szerintem ez nagyon jó.
VálaszTörlésNe gondold, hogy mindenki így érez. Pedig semmit se vihetünk át "oda"....
TörlésValószínüleg nem mindenki érez így,igen. De én is sokszor arra gondolok,hogy úgysem tudom magammal vinni.....
TörlésMára már elég szigorúan csak azt tartom meg amit még használok, felhasználok vagy újrahasználok. A többinek megkeresem másnál a helyét.
VálaszTörlésEz a jó megoldás, kétszeresen hasznos, hiszen magadon és más valaki is segítesz ezáltal.
TörlésVannak ásványgyűjtő körök/csoportok, ott biztos szerető gazdára találnának az ásványaid.
VálaszTörlésMost próbálok az ügyben keresgélni.
TörlésTermészetesen a kérdésre én sem tudom a választ, ill.bizonyára mindenkinél különbözőek az okok. Esetleg egy - régebben is említett téma - : Csányi Vilmos : A Halottember meséi (Első mese,a lélekről.)
VálaszTörléshttp://members.iif.hu/visontay/ponticulus/rovatok/nyomhagyok/halottember.html
TörlésItt olvashatók a történetek.Nem ajánlom mindenkinek, de én végig-olvastam.