2017. augusztus 18., péntek

Gyűlölet – amit nem szégyellek.



https://www.bama.hu


Nem tudok uralkodni magamon…És egyre inkább elviselhetetlennek érzem a helyzetet. Hát minden nap kell valamire számítani most már ? Nem költői a kérdés, mert azonnal megadom rá a választ: nagy valószínűséggel igen !
Csak azt nem értem, hogy  meddig lehet még az ájtatos, "szeresd felebarátodat, mint tenmagadat" jelszóval életben maradni ?
Semeddig.
Igenis "szemet szemért" ! (2Mózes 21:24)

„ha valaki sérülést ejt embertársán, amint ő tett, úgy tegyenek vele” (3Mózes 24:19), illetve „Ne fogadjatok el váltságdíjat a gyilkos lelkéért, aki halálraítélt, hanem ölessék meg” (4Mózes 35:31)


És én ugyan utálom  a ’tramplit’, de kivételesen most ezzel egyetértek:

„Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke közleményében arról írt: Brüsszel készen áll minden szükséges segítséget megadni a spanyol hatóságoknak. "Soha nem fogjuk hagyni, hogy megfélemlítsenek az ilyen barbár cselekedetek" – tette hozzá.”

Mégis a nagy szavakon kívül ki tesz itt bármit is ????
Gyáva, álszent, birka népség vagyunk – és ha azok vagyunk, megérdemeljük, hogy legyőzzenek minket. És mindegy, hogy milyen eszközökkel.



2 megjegyzés:

  1. Megállíthatatlan folyamat. Soha, sehol, senki nem tudja hogy éppen mire készülnek a békésen nyaraló, élő, sétáló emberek ellen.
    Borzalom :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elkeserítő - és tehetetlennek érzem magam.
      Nem tudom az igazán jó megoldást. Meglehet más se....

      Törlés