Egy vers, nagyon régről

Érdemes néha a régiségek, ide-oda elmentett anyagok  között is kutakodni. Egyrészt, mert az ember kidobálhatja azokat, amiket ma már nem tart olyan érdekesnek, mint felfedezésekor, másrészt persze azért, hogy az igazi kedvencek újra előkerülhessenek. Pár napja nem csak a Dibidabi-ra találtam rá, hanem erre a kedves kis versre is. Elgondolni is szomorú, hogy milyen gyorsan megy az idő, hány  év múlt el azóta, hogy én ezt olvastam a "gyerekeknek"...

 

         Harold Monro: Hangok a láp fölött

Nimfa, nimfa, miből van a gyöngyöd?

Zöld üvegből, manó, miért nézed úgy?

Add ide.

Nem.

Add nekem. Add ide.

Nem.

Akkor hajnalig bömbölök,

jajgatok érte a nád között.

Mért tetszik úgy oly hirtelen?

Szebb, mint a víz, a hold, a hínár,

Szebb, mint a szél puha éneke:

Szebb az ember szép lányainál

Ezüstgyűrűd zöld gyöngyüvege.

A holdból loptam én, éj idején.

Add már, no, meghalok érte.

Nem.

Akkor hát bőgök a láp fenekén:

Zöld üveggyöngyödet szeretem.

Add nekem. Add ide.

Nem.