Kikericsek és egyebek

A „nagy nyári bezárkózás” után végre elindultam „élni”….

A múlt héten sokfelé jártam, sok mindent intéztem, többek között elmentem végre Vásárosdombóra, ahol felújították a régi kálváriát:

 

 

Mivel nem szeretek száguldozni, kényelmes tempóban tettem meg ezt a nem túl hosszú utat, átkacskaringózva a Mecseken Mánfa felé – és közben megálltam kétszer is, egyszer „csak úgy” a Mecsek csúcsait „hátulról” lefotózni, és nagy nagy szerencsével jókor voltam jó helyen, most sikerült kikericseket fényképeznem – annyit, hogy „kaszálni lehetett volna”.

Keletre a Zengő és a Hármashegy

D-re, a misinai tv torony csúcsa(kb. középen a picike vonal)

Ny-ra,  a halványszürke felhőkbe akár messzi hegyeket is beleképzelhetek...

A mánfai réten nagyon örültem, mert tavaly már azon siránkoztam (igaz nem itt, hanem Magyaregregy felé autózva) hogy kipusztult ez az kedves kis virág. De nem, mert bizony ahol kaszáltak, ott volt/van lehetősége kibújni és rózsaszínné varázsolni a rétet.

Boldog voltam – mostanában ugyanis állandóan azon aggódom, hogy eltűnik, megszűnik, megsemmisül az a világ, amit szerettem – csak azért, mert én nem látom.

Hát lehet, hogy a hiba bennem volt…  menni kell, nem itthon ülni. 

Fényképeztem még egy "égi hirdetőtáblát" - gondolkodtam is, én mit írnék bele - ha lehetne.

Talán ezt:

„... Az a gyáva,

Ki, mit érez, elrejti magába,

És ami benne gyönge, emberi,

A másiknak föltárni nem meri….

…..Az élet szép... tenéked magyarázzam?”

(Heltai Jenő)

   


... és találtam egy terméstől roskadozó vadalmafát is:

 Jó nap volt.