Jön...jön...

 

Ősz 

 

Pirosat virágzik a vadszőlő,

levele lesz szirma, ötágú virága.

Pár napig szép csak,

aztán némán lehull az őszi sárba.

A sárga-cakkos tölgylevél 

követi  guruló gesztenyék útját,

a dió is szétpattintja burkát,

utolsó ernyőit a pitypang

szerteszét röpteti.

Köd-könny rezeg halott levélen,

elfekszik a fű is a réten,

korán húzza rájuk takaróját az ég,

még hat óra sincs, de itt a sötét.

2015

 

Az én októberem

Gondoltam, egyszer végre már elmesélem…bár egyáltalán nem gyönyörű, semmiféle nosztalgia  nem fűz hozzá, sőt…Viszont az enyém, s ezáltal én is a „nagy idők tanúja” vagyok/lehetek – a magam módján.

Gyönyörű napsütése délelőttre emlékszem. Tornaóra az udvarban – Papp Erzsi a magasugrásnál oly szerencsétlenül esik a homokba, hogy karját töri. Életemben először látok „balesetet”. Nem a mentő jött érte, hanem valamelyik tanár vitte orvoshoz a bőgő gyereket. (Ami az első „igazi” baleset-látvány lehetett volna, - a motorversenyző járdaszegélyhez csapódása   a Magaslati úton, a Blanczék háza előtt –  azt nem láttam, mert arra a versenyre -se- vittek el engem.)

Másnap szünetben halljuk, hogy a szomszéd ház ( nekünk akkor a „gyogyó” – amúgy hivatalos nevén ma már a papnövelde) egyik ablakából üvölt a rádió. Nem értettünk mi abból semmit, de egy 11 éves gyerek már elég jól tud arcról olvasni. A tanárok arcán félelem ült. Csendre intettek minket – hallgatóztak, sugdolóztak. Nemsokára hazaküldtek mindenkit. Akkoriban – bár már volt buszjárat mifelénk -  mi bizony gyalog jártunk iskolába – s mire hazaértem, meglepődve tapasztaltam, hogy otthon is elég feszült, ideges a helyzet.

Nem tudom, másnap-harmadnap mentünk-e még iskolába, de az biztos, hogy egy idő után nekünk „hegyről lejáró gyerekeknek” rendkívüli szünet volt, mert senkit sem mertek a szülei elengedni….Tán az iskola is zárva volt ? Ezt nem tudom biztosan.

És az ez utáni időre – mint életem legnyomasztóbb időszakára fogok visszagondolni, amíg csak élek. Hogy a „mecseki láthatatlanok”, vagy már az oroszok, avagy mindkettő lövöldözött-e a közelünkben én nem tudom. De volt fegyverropogás.  És hallottuk, amikor az orosz tankok  valami félelmetes recsegő-csikorgó hangot adva, végig-vonultak a Magaslati úton. (Mi még kicsit feljebb laktunk.) Valaki mesélte, hogy a Széchenyi téren - mint a taxik - úgy parkolnak a tankok.

Ettől kezdve több napon át, ruhástól, a ház földszinti helyiségében, nyugágyban, meg ideiglenesen összevackol helyen aludtunk mi gyerekek, s fogalmam nincs, a felnőttek aludtak-e egyáltalán ezeken az éjszakákon ? Miért is ? Féltek, hogy gyorsan el kell hagyni a házat ? Betörnek ? Szétlövik ? Hogy valami miatt menekülni kell ? Valószínű…. Két háború emlékeit cipelték nagyszüleim ekkor már a lelkükben, anyánk is megélt már egyet.

Ekkor is (meg ez előtt is) egész halkan hallgattuk a Szabadeurópa Rádiót, állandó félelemben, nehogy bárki más meghallja, mi szól nálunk. (Most elgondolkodom: ki a fene hallhatta volna, egy nagy kertben álló családi házban a halk zsizsegő adást ? Mégis féltünk….)

Újra és újra – nem először – előjöttek a háborús mesék,  az akkori félelmek, események. Nem volt az olyan messze, csak 11 év múlt el….

Latolgattuk, lesznek-e bombázások ? Én azt hiszem ettől féltem a legjobban. Gyakran kémleltem az eget.  A ház mellett volt egy földbe vájt kis lyuk – nem mondanám barlangnak, abba nagy vész estén ha két ember be tudott bújni, sokat mondok. Se fala, se teteje, se ajtaja –  ha eltalálta volna valami a házat, az a gödör biztos maga alá temette volna azt, aki oda menekült.  És hogy fért volna el ott az egész  család ? Sehogy…Igaz, a háborúban is inkább a szomszéd Csekéék pincéjébe mentek, ha bombariadó volt.

Mai napig emlékszem, hogy az élelem-szerzés mekkora gond volt. Mennyire féltünk, hogy nem lesz ennivalónk. Pedig azokban az ötvenes években eléggé szokva voltunk az „ez-sincs-az-sincs” léthez. A házban (családban) ekkor mindössze egy férfi volt, nagyapám (58), a nagymamával (56), anyámmal (35), s velünk, két kicsi  (11 és 9 éves) gyerekkel. Nem valami ellenállásra képes csapat….

Igazán érthető volt a félelmük, s az is, hogy ez ránk is átragadt.

Öcsémmel a „hegyen” (= meredek kertoldal) volt egy „várunk” – egy vadrózsa bokor rejtekében. Oda cipeltünk fel mindenfélét. Többek között kockacukorra, cikória-kávéra, babra, almára és egy ócska lábosra emlékszem. Azt gondoltuk, ha lebombázzák a házat, akkor a család ide menekülhet és majd itt húzzuk meg magunkat. Valami gondunk volt a gyufával – vagy nem tudtunk szerezni, vagy elázott ? Nem is emlékszem pontosan…

Istenem,  nem jó visszagondolni erre az időre. Valahol mélyen bennem lapul még ma is az akkori félelem…..

De elmúlt – mint ahogy a mai napból is tegnap lesz holnap….

******************************

Most visszakerestem, 2007-ben és 2009-ben is megemlékeztem 13 éves írszetter,  Reed nevű kutyám haláláról. 1989-ben ezen a napon tért meg az örök vadászmezőkre.

                                   ******************************

Nekem ezen a napon semmi, de semmi ünnepelni-valóm nincs.  

A Teremtés oszlopai meg a JWT.

A képet innen hoztam: 

https://raketa.hu/jarjuk-be-a-teremtes-oszlopait-a-james-webb-hihetetlen-felvetelen

...és nem tudok betelni vele. Nézem, hosszasan nézem (a kinagyított, itt nem közölhető változatot) és az egész olyan, mint a mese, közben tudom, hogy részese vagyok valami csodának....és nem, nem mese...ez valóság, tőlünk 7000 fényév távolságra van (ha ugyan még megvan)  és ami ott ma történik, azt mi csak 1000 év múlva fogjuk észlelni. 24 órásra, 360 naposra méretezett agyunkkal felfoghatatlan....

Nos, nem tűnik ez mesének ? Nekem igen - habár hihető mese, mert tudósok mondják....

Ez a  James Webb Űrteleszkóp felvétele a Teremtés Oszlopairól... 

https://hu.wikipedia.org/wiki/Teremt%C3%A9s_Oszlopai

A képet teljes felbontásban egyébként innen lehet letölteni.

(Tudom, nem sokakat érdekel kedvenc témám, de ide azért teszek be dolgokat, hogy magamnak megörökítsem és később esetleg visszanézhessem.)

Szenzációs !

 ...Legalábbis szerintem, mert annyira, de annyira tükrözi a mát...

Lackfi János

MOST

Most nem hallom, mert egy alagútba értem,

Most nem tudunk beszélni, mert éppen fizetek,

Most meg fog szakadni, mert metrózom éppen,

Most leteszem, mert furcsán néznek rám a népek,

Most éppen itt vagyok, te hol vagy?

Most szaggatott, mert megy a rádió,

Most nem hallom, túl hangos a busz motorja,

Most esküvőn vagyok, a pap csak mondja-mondja,

Most elfogja a térerőt az aluljáró betonja,

Most éppen hol voltál, hol nem voltál!

Most mindenki énrám bámul, te is tudod, hogy én is,

Most beszélhetnénk, de akkor mikor ebédelek meg,

Most kihangosítalak, hogy hallják apuék is,

Most leteszlek, mert a másikon keresnek,

Most éppen vagyok, aki vagyok!

Most nem alkalmas, figyelj, egy gólpasszt kapok épp,

Most engem csinálnak, a fodrásznál ülök,

Most én volnék a betelefonáló húszezerért,

Most még nyugodtan, de mindjárt lemerülök,

Most éppen nem vagyok, ki voltam egykoron!

Most tegyük le, anyukám, bejött a főnököm,

Most nem fogadok hívást, mert szandálban vagyok,

Most elutasítalak, mert növesztem a hajam,

Most bújj el a zsebemben, hallgasd, hogy mit makog,

Most tudom, te ki vagy. Ja, hogy én ki vagyok?

Sáska

Olvasom ezt és  örömmel gondolok arra, hogy az én szavatosságom előbb-utóbb lejár. Remélem előbb, mint hogy sáskát kelljen ennem....

https://www.agrarszektor.hu/elelmiszer/20221019/saskat-es-tucskot-arul-a-magyar-szupermarket-leesik-az-allad-ha-meglatod-mennyiert

".....Úgy tűnik, az emberek szeretik a különlegességeket, hiszen az első hetek tapasztalatai alapján nagyon jó volt a fogadtatásuk és jó eladási számokat produkáltak. Azonban nem lehet elmenni amellett sem, hogy az ára igencsak borsos: 80 g tücsök fehérjés chips 890 forintba kerül, 20 g fűszeres sült tücsök 2 890 forintba, 10 g ehető sáska kakukkfű és oregánó fűszerezéssel 2 990 forintba. Ez tehát azt jelenti, hogy utóbbi kilója közel 300 ezer forint. Ebből 200 kilogramm csirkemellet vásárolhatnánk ugyanitt, ami szintén egy elég jelentős fehérjeforrás, és közelebb áll a megszokott formához. A magas árat az magyarázza, hogy kevés helyen kapható, exkluzívnak minősül, így addig, amíg ez nem változik, ez így is marad. Ha egyszer hasonló lesz a penetrációja, mint mondjuk a csirkemellnek, akkor vélhetőleg az ára is jóval elfogadhatóbb lesz...." 

Olvasd el !

Már lassan megszűnőben az 'Emilezés" - alig-alig érkeznek levelek, diasorok meg már szinte egyáltalán nincsenek...viszont kaptam egy elolvasásra ajánlott cikket, ezúton is köszönöm.  Tovább-ajánlom, mindenféle kommentár nélkül:

https://24.hu/belfold/2022/09/21/rezsi-tanyavilag-algyo-riport/

(Ne a képre koncentrálj ! A szöveg nem vicces ennyire.) 

Őszül a kert

Lassan és titokban - őszül a kertem, hiszen még nem sárgulnak-pirosodnak a levelek...De már több egynyári virágot "selejteztem" - némelyik elszáradt-hervadt, megcsúnyult...A paradicsomtöveket is kiszedtem. Nem sok maradt, ezekről készült pár fotó:

Őszi lombok

 Végre ! Végre elkezdték a kőrisek,

utánozta őket a japán akác…

Átfestették nyári ruháikat,

s ha az őszi szél belekap a lombjukba,

pajkosan libbentenek egyet

tarka szoknyájukon,

majd óvatosan körültekintve,

kissé szégyellősen, elejtik

megunt ruhájuk egy-egy fodrát.

2017.okt.

 

Tettye-környék 2022.október

 Az ígéret szép szó....

A szombati séta képeiből mutatok néhányat, hátha érdekel valakit, ha nem, az se baj, magamnak, megőrzésre is alkalmasak. A képek igazítgatása közben azért elgondolkodtam: egy-egy séta mennyi emléket ébreszt fel az emberben. 12 évet laktam a Vince utcában - életemnek elég fontos 12 évét - fájdalmakkal (is) teli éveket és mégis, olyan jó erre sétálni. Igaz, magát a környéket mindig is szerettem. A Mecsek-oldalban nőttem fel, a Tettye is kicsi koromtól ismert helyszín - szóval azért nem csodálkozom túlságosan, hogy szívesen (bár sajnos ritkán) járok erre. 

És akkor a képek:

Ha nálam jobban utálja ezt a "műalkotást" valaki, szóljon !

Akárki akármit mond, RONDA !

A Vince utcába több ilyen kis köz torkollik....

Itt, a bontott épület mögötti házban  éltem több, mint egy évtizedet...

Alább pedig egy érdekesség: az első kép 2013 szilveszter napján (!!!) készült, az Ágoston tér közelében,  egy akkor nyíló japánbirs bokorról. Azért fotóztam le, mert csodának tartottam. Nos ez a japánbirs bokor mára sajnos már majdnem meghalt, befutotta, fojtogatja a vadszőlő. Nem tudom, le merjem-e tépni az invazív  vadszőlőt a bokor megmentése érdekben...

2013 Szilveszter napján készült

2022.október 15-én készült ugyanarról a bokorról....

És ezek a virágfotók is a séta közben készültek:

Vince patak regatta - emlékére

Tekintve, hogy Vince utca "vonatkozásában" mindig is érintettnek fogom magam tartani (éltem ott jó pár évet) - megragadta a figyelmemet, hogy a regatta emlékére, vagy a regatta különlegessége miatt, készült egy ugyancsak különleges alkotás, egy különleges alkotó által. Nevezetesen Kolodko Mihály https://hu.wikipedia.org/wiki/Kolodko_Mih%C3%A1ly  egyik mini-szobrocskája került itt elhelyezésre. 

(Csak zárójelben, tudom, van Pécsett egy másik szobra is, a volt magasház közelében valahol, de azt eddig nem volt kedvem megkeresni, talán majd egyszer...) 

A regattáról itt egy tudósítás: 

https://www.eckpecs.hu/2020/11/capauszony-es-papirhajo-unnep-a-tettye-patak-partjan/

Szóval elmentem a Tettyére, majd lesétáltam a Vince utcán, és már a nyakam is megfájdult annyit tekergettem a fejemet, de sehol se találtam a keresett Kolodko szobrocskát. Már majdnem leértem az Ágoston térre, amikor eszembe jutott, hogy tán meg kellene kérdezni valaki itt-lakót. És épp akkor állt meg egy autó mellettem, s szálltak ki belőle páran, befelé indulva a házba. Leszólítottam egyiküket, s megtudtam, hogy bizony nem jó helyen keresgéltem, vagyis a Vince utca jó cím, csak éppen nem a végén, hanem az elején van a szoborka.

Kicsit meditáltam, de aztán mégis visszamentem, s kezdtem az elején a kutakodást.... (Ha lett volna elég eszem, még itthon megnézem a neten lévő fotókat, s akkor rögtön rájöhettem volna, hol is kell keresni - na de ezt elmulasztottam...)

Végül megtaláltam a szobrocskát -  nagy nehezen készítettem is róla pár fotót (nem igazán "fotogén" alkotás) - és jól kifáradva hazatértem. Közben 132 kép készült még. Na, azokkal majd tán holnap foglalkozom.  Mára legyen elég a miniszobor és a hozzá tartozó mesém...

Na, hol van ?

Látod ? Nem látod ? Na látod !!!

Mondtam, hogy ott van ....az a kis izé az...

Nézd meg közelebbről....

Na, szóval ezt kerestem...

A forradalom előszele (?)

Szülői Hang

Sziasztok, örülök hogy eljöttetek, az én számaim szerint már több mint 40 ezren vagyunk. Így együtt egymásért, az oktatásért, a jövőért.

Először is köszönetet szeretnénk mondani, és elsősorban a diákoknak, hogy most már sokszoros kiállásukkal új szintre emelték az oktatásért való kiállásokat. Látszik, hogy tőlünk tanároktól az irányítás kevésbé fél, de tőletek még nagyon fél. Sokan vagytok, okosak vagytok, így veszélyesek a hatalomra. Hajrá diákok!

Itt volna hát a szent, a várt Szélvész,

Tespedt tavat mely fenékig zavar?

Alázását ki oly bűnösen tűrte,

Lázad hát már az Élet alágyűrtje,

A tanitó, a legrababb magyar?

Ha itt a Szélvész, szivet elébe,

Ha itt az óra, verjen hangosan:

Szélvész verte, szép, nagy szivekre vár itt

Egy sötét ország, melynek páriáit

Nem mentheti már, csak Szélvész-roham.

S ha itt van már a szent, a várt Szélvész,

Köszöntjük ezt a zárka-nyitót.

Lelkünknek fényét ezer éve orzák,

Kapja meg végtén szegény Magyarország

A szabaditó magyar tanitót.

S hogy miért van itt a Szélvész? Hát mert elég volt! Elég volt, hogy 12 éve nincs oktatási minisztérium! Hol egy pap, hol egy fék-mérnők, hol egy orvos, hol egy rendőr irányítja a közoktatást. Hogy a kormány nem hajlandó őszintén beszélni az oktatásról, nincs egyeztetés, sőt a pedagógusok lettek az új ellenség, a bolis-libsi-gyurcsány-soros-migráns-brüsszel után. Hogy megoldások helyett az oktatásirányítás megfélemlít, leszalámiz, bűnbakot keres, példát statuál és kicsinál.

Vajon fölébred valahára

A szolga-népek Bábele?

Elég volt, hogy megbélyegeznek minket, oktatásban dolgozókat, mert kiállunk magunkért, méltóságunkért, tanítványainkért, szakmánkért, egy jobb oktatásért, az ország jövőjéért. Hogy a magát családbarátnak nevező kormány a gyerekeink iskoláztatására jóval az OECD átlag alatt költ, és nem foglalkozik az idősekkel, az elesettekkel sem. Így a lepusztult oktatás, szociális- és egészségügy miatt sokan el is menekülnek az országból.

Hogy tanítványaink iskolai terhei akkorák, hogy nincs idejük gyereknek lenni. A tanóráik és az otthoni tanulás időtartama több, mint amit a munka törvénykönyve a felnőtteknek ír elő. Hogy elnéptelenítették a pedagóguspályát és főleg a fiatalokat rémítik el tőle. A tanárpályát választók száma töredéke a nyugdíjba vonulóknak. Nem véletlenül: az országos átlagbér 500 ezer forint, ezt még a nyugdíjba vonuló pedagógus sem éri el, pedig nagy szükség lenne rátok, fiatalok, elhivatott tanárjelöltek, fiatal kollégák. Ti lehetnétek a szél, mely kisöpri a régi áporodott levegőt, s hozna friss szemléletet.

Hogy a sztrájkjog elvételével polgári engedetlenségbe kényszerítenek minket, aztán ők, akik lezüllesztették az oktatást, és lábbal tiporták munkavállalói jogainkat, azokat fenyegetik és büntetik, épp az oktatáshoz való jogra hivatkozva, akik ezt szóvá merték tenni, s ezzel pontosan ők sértik meg súlyosan gyermekeink, tanítványaink tanuláshoz való alkotmányos jogát.

Ezer zsibbadt vágyból mért nem lesz

Végül egy erős akarat?

Elég volt abból is, hogy nap mint nap mint a nemzet naplopóiról beszélnek rólunk. Holott mi végezzük az EU-ban a legtöbb munkát a kollegák között a legkevesebb bérért. Hogyha be is ismerik, hogy gond van az oktatással - mert megtették az uniós pénzkunyerálás során -, azt csak a tanárok és a bérek problémájaként azonosítják. Mintha a NAT jó lenne, nem lenne gond a PISA eredményekkel, nem szakadna le a plafon, és sorolhatnánk tovább a dolgokat. Hogy úgy megyünk előre, hogy a diákoknak előírt követelmények még mindig a múlt század közepén rekedtek meg.

Gyalázatunk, keservünk

Már ezer év óta rokon.

Mért nem találkozunk?

Elég volt abból, hogy harcosan nemzeti hatáskörbe soroltnak tekintik az oktatást, míg a béreink emeléséhez a pénzt Brüsszelből várják - egyedül az uniós tagországok közül. Hogy azt hazudják, nincs pénz béremelésre, miközben százmilliárdokat költenek gigacégek megmagyarázhatatlan felvásárlására, de volt pénz a saját béreik hatalmas emelésére a tankerületektől egészen a miniszterelnökig.

Árpád hazájában jaj annak,

Aki nem úr és nem bitang.

Elég volt abból, hogy nincs semmiféle oktatási koncepció, stratégia, a kormány gyermekmegőrzőként tekint az oktatási és nevelési intézményekre, és ami a legszomorúbb: ezzel sajnos sokan egyet is értenek, megelégszenek vele.

Álljatok ki végre mind a gyerekeitekért! A mi gyerekeinkért! Követeljetek válaszokat! Hova tűnik a befizetett adótok? Miért kell duplán, triplán fizetnetek az ingyenes közoktatásért? Miért kell magántanárokat fizetnetek, osztálytermeket festenetek, saját pénzből gittelnetek a rosszul szigetelő ablakokat, miért nem látja el végre az állam a feladatát? Követeljük! Követeljük!

Sokszor elmondtuk, vannak akiknek mostanában esett le, de még mindig vannak, akik nem értik. Tudjátok, ki fogja hamarosan tanítani a gyerekeiteket? Ti! Te, te és te! Tíz év múlva a mai tanárok fele nyugdíjba megy. Kedves honfitársaim! Akinek egy évtizeden belül a gyermeke a közoktatásban lesz, vagy aki csak a jövőben tervezi a gyermekvállalást, annak most vagy mellénk kell állnia, vagy kezdjen el felkészülni a feladatra! Elsősorban a természettudományokra: fizika, biológia, kémia - a kölcseys szülők már ma elkezdhetik -, matematika, informatika, idegen nyelvek, mert nem lesz a gyerekeitekből orvos, vegyész, gyógyszerész, mérnök, közgazdász, informatikus.

Persze, ha ez nem érdekes, jó lesz a gyereketeknek egy kínai gépsor mellett, akkor menjetek csak tovább, előre! Mi viszont nem a saját, vagy a szüleink, nagyszüleink múltját képzeljük el a gyerekeink jövőjéül.

Fogadjuk meg miniszterelnökünk hétvégi intelmeit! Akkor kell a leghangosabbnak lenni, amikor az ország hatalmasságai el akarnak hallgattatni minket. Akkor kell egyenesen állni, amikor hamis vádakkal fenyegetnek bennünket. Akkor kell kiállni méltóságteljesen a hivatásunk, az oktatás mellett, amikor a vezetőink hazug indokok lázában vonaglanak, és büszkeségnek hívják. És akkor kell békét követelni, amikor mindenki a háborús észjárás logikája szerint cselekszik már. Kiállni, megharcolni az igazunkért egyenként, és egymásért egyaránt.

Mikor fogunk már összefogni?

Mikor mondunk már egy nagyot?

Kata, a parlsmentben van egy bajuszos ember, az szokott nagyokat mondani, nem? Néha ki is írja magára. Volt, hogy azt írta magára, hogy rendőrállam az, ahol a rendőr többet keres, mint a pedagógus. Mostanában valahogy ezt a definíciót nem szokta idézgetni. Valamelyik nap is beleállt egy csoportba, talán ... a labdarúgókba, hogy kis pénz kis foci, ez nem tetszett neki? Nem, a pedagógusokba kötött bele! Tisztességes pedagógus nem a fizetésétől teszi függővé a teljesítményét. Miért, a politikus igen? Persze a tisztességes szónak örültünk, csak nem biztos, hogy a politikusokkal kapcsolatban is ez fog eszünkbe jutni.

Versmondó lány, mondd el légyszíves még egyszer a két utolsó sort.

Mikor fogunk már összefogni?

Mikor mondunk már egy nagyot?

Múlt pénteken az oktatásirányítás átlépte az utolsó vörös vonalat is. Most, amikor papírunk van arról, hogy Magyarország már nem demokratikus állam, akkor álljon elénk az, aki ezért felel! Ne bújjon kis tankerületi végrehajtók mögé! Ki a felelős az aránytalan, a többiek elrettentését célzó kirúgásokért? A kölcseys diákok tanuláshoz való jogának veszélyeztetéséért? A három héttel ezelőtti megfélemlítő egyenlevelekért? Dezsőfi György igazgatóhelyettes leváltásáért? Van felelős? Vállalja a nevét, várjuk! Álljon elénk! Álljon elénk!

És van olyan a magyar kormányban, aki ért az oktatáshoz és döntéseket is hozhat? Ha igen, azonnal kezdjen az oktatás jövőjéről átlátható, széleskörű tárgyalásokat! A szakszervezetekkel, akiknek a sztrájk-tárgyalásokban még újabb időpont sem járt a kormánytól. Szakmai-, szülői- és diákszervezetekkel. Szóval: álljon elénk!

Eljött az idő, a várt Szélvész. Az oktatás nem kizárólag a pedagógusok, és nemcsak a diákok és a szülők ügye, ez minden magyar ügye. Nem az iskolákról van szó, hanem Magyarország jövőjéről. Vagy összefogunk, vagy mindannyian, igen, mindannyian, szemszíntől, testmagasságtól, kortól, nemtől, ideológiáktól függetlenül mind elbukunk. Egy jövő nélküli ország leszünk. Ezért kérünk minden ágazati szakszervezetet, hogy egyeztetve a pedagógus szakszervezetekkel lépjenek szolidaritási sztrájkba és tényleges munkabeszüntetésbe. A tömeges munkabeszüntetés az egyetlen nyomásgyakorlási esély a kormánnyal szemben. A jövőért, az oktatásért, az egyetlen esélyünkért.

És akkor

Holnap már minden a mienk lesz,

Hogyha akarunk, ha merünk.

Hiszen

Csak akkor születtek nagy dolgok,

Ha bátrak voltak, akik mertek,

S ha százszor tudtak bátrak lenni,

Százszor bátrak és viharvertek.

Köszönjük, hogy meghallgattatok!