2010. február 14., vasárnap

Radnainé Bauer Erzsébet: Egy csillagász bagoly története/Munkupunku a varázsló

Nem véletlen, hogy ilyen hosszú a cím ! Azt szeretném, ha teljes egészében bekerülne a Google-ba - és ráadásul első helyre ! Amire meg is van az esély, hiszen alaposan átkutattam (remélem) a netet és ezt a könyvet sehol, de sehol nem találtam. Valójában a szerzőjéről/illusztrátoráról se tudtam meg sokat. Három könyvével szerepel a neten, írója és illusztrátora: a „Mesék az erdőből” és az „Egyszer háború volt” c. könyveknek. A „Lepkeszárnyon” címűnek „csak” illusztrátora (ennek írója Székely László). A könyv értékre vonatkozóan egyetlen érdekes adat: egy aukción Radnainé Bauer Erzsi: Mesék az erdőből c. 1944-ben kiadott könyvének kikiáltási ára: 4 000 HUF leütési ára: 32 000 HUF volt !
(„Az írónő az állatszereplők kalandjai során nemcsak azt a sok szépséget mutatja be, melyet az erdő az évszakok váltakozása során magában rejt, hanem az emberek világára, a saját világunkra is nagyon érvényes erkölcsi, viselkedési formákra, a társas kapcsolatok pozitív példáira tanít meg. Az egész könyvet átszövi a szépség, a természet csodálata és az annak megóvása iránti szándék.”)

A csillagász bagolyról sehol egy sor, Munkupunku pedig elég különös szituációkban bukkan fel – eltekintve bányászbéka blogjától – ahol konkrétan tudom, hogy róla van szó. Kíváncsi lennék, hogy az e néven kommentelő egyén honnan ismerheti a szót, mert ilyesmi „csak úgy magától” nem jut senkinek eszébe. No, persze ez csak egy mellékszál, nem is lényeges…
Nagyon sajnálom, hogy a szerző/illusztrátor hölgyről semmit nem találtam – még csak egy születési-halálozási dátumot sem.
Megköszönném, ha valaki véletlenül ide tévedő olvasó, írna nekem/nekünk róla bármit !
Ismerkedjetek meg legalább az általa írt/illusztrált könyvek borítóival! És az utolsó képen olvasható az a „varázsige” amit álmomból felriasztva bármikor el tudok mondani én is, hiszen annyiszor olvastam/meséltem már…. :-)








P.s. @x Lagerlöf Selma-ról (= Csodálatos utazás – avagy Nils Holgersson útja a vadludakkal) itt olvashatsz: http://hu.wikipedia.org/wiki/Selma_Lagerl%C3%B6f
vagy/és itt: http://aranyosfodorka.blogspot.com/2007/11/te-hol-vagy-en-itt-vagyok.html

Itt olvasható egy hosszabb leírás a „Mesék az erdőből” című mesekönyvről:

( @x találta, köszönet érte, közreadom )
http://www.felvidek.ma/foto/atelier/atelier_2007-2.pdf
(Tekerj le a 13.oldalig – lapszámozás a bal oldalon !)

2010. február 13., szombat

Csillagos mesék

Csak úgy kóboroltam a neten, verseket keresve-nézegetve-olvasgatva. Aztán egyszer csak találom az alábbi verset. Csodálatos az emberi elme ! Ahogy olvastam, azonnal az „Egy csillagász bagoly története” című mesekönyv jutott eszembe. De szeretném tudni, mitől van az, hogy egyes mesék (talán mondhatom, örökre) megmaradnak az ember emlékezetében, mások meg kihullnak onnan. Kétségtelen, ezt a mesekönyvet annyiszor olvastam, hogy számát sem tudnám megmondani. Na de mi kényszerített arra, hogy oly gyakran vegyem ezt kezembe ?
Egy biztos, a képek is megindították gyerek-fantáziámat, s a mai napig valami jóleső érzés tölt el ezek láttán.
Íme hát a vers, és a kedvenc könyv képei:

Takáts Gyula: A csillagász úr háza

Sárga a fala,
zöld az ablaka,
kék csatorna...Tarka ház...
Ebben lakik csillagász.

Nappal szundikál.
Éjjel kandikál.
Nagy távcsövével, mint vadász,
a csillagok közt madarász.

Lesi és tudja,
hol a Vadász-Kutya,
honnan jön Medve úr.
Pedig sötét van...Nem azúr...

Sima az égi tó.
Tavában a Hattyú.
Kis pikkelyes csillag-halak
körötte rajzanak.

Nézi a csillagász.
A háza kicsi ház,
és didereg...A csillag-állatok
a távcsövében oly nagyok,
és mind mozog,
száguld, forog...
Tejút porába
szalad a Daru lába.

Akár a búza,
leng a Medúza.
És tengerén a Bálna
csillag-ködöt zabálva

jön, s nagy fejét látva,
letottyan hátuljára,
s oly zöld a csillagász nadrágja,
a Kecske majd lerágja...

Ó, nagy kaland az ég,
de hős a csillagász!
Nem is remeg,
csupán a tarka ház,

mert Holló, Sas és Páva
ülnek a csatornára,
mely mondtam, csuda kék,
és onnan hova látni még!

Forró csillag-sivatag.
Évmilliárdos szikla
táját Oroszlán-mancsok
nyoma borítja.

De szembenéz vele.
Nyávog a selymes Macska.
Ragyog vadászterülete
magasban és a kertbe.

Nagyítóban a nagy Hajó!
Galamb, Sárkány, Kígyó,
s akár a Noé-bárka
a csillagász úr háza.

Nyúl, Hiúz, Rák, Bika,
Kos és Farkas siet ide.
Aranyhal Paradicsom-Madár
repül, úszik, legyen helye. -

S a csillagász ezt másnap
elmondja mind nekem.
A kalapom azóta
előtte földig emelem.
Bemásolom ide az egyik kép alatti verset is, mert összetartoznak:
Recseg, ropog deszkapadló, a víz sustorogva forr
Bagoly huhog egér surran, régi könyvből száll a por.
Suhogva száll a denevér, Cin, a cinke szalonnát kér
S Keresztesné míg hálót sző, két kis bagoly szépen felnő.
Ki a torony mellett elmegy, gyanús neszre lesz figyelmes
Megdöbben és meg is áll, s azt mondja: Itt szellem jár !

És mintha tudta volna a mai témámat @x !!!
Az alábbi linket küldte, amit most megosztok Veletek. Van benne egy nagyítható kép is, próbáljátok ki, fantasztikus !!!
http://www.origo.hu/tudomany/vilagur/20100211-orionkod-a-vista-teleszkop-eddigi-legreszletesebb-infravoros-kepe-a-kodosseg.html

2010. február 12., péntek

Séta a hóban

Nem értem én ezt, a média tele van a „rettenetes” idővel. „Tombol a tél” „ítéletidő” meg hasonló mondatok hangzanak el a rádióban. Piros riasztást rendeltek el, stb…Na de mikor legyen hó, ha nem februárban ? Szerintem nincs semmi baj, csak mindent eltúloznak. Hadd ne soroljam a további példákat…mert lenne mit…. Mindegy. A lényeg, hogy csodálatos, tényleg pompás az idő, sehol semmi szélvihar, tegnap délelőtt max. mínusz 1 fok lehetett, közben hatalmas pelyhekben hullott a hó. Gyönyörű volt ! Épp ezért, tervemtől eltérően mégis csak elmentem sétálni – az olvasás délutánra maradt.
(A „Pekingi ősz” egy katasztrófa – elkezdtem, de NEM fogom elolvasni…A másik Vian könyvet viszont délután kivégeztem.)
Nem bántam meg a döntésemet, a közelünkben, egy régi utcát végig-fényképeztem, épp úgy, mint pár nappal ezelőtt egy másik részt. Tekintve, hogy ez a környék valószínű nem sokáig marad már ilyen szegényes-primitív, megörökítettem a jövőnek. Hátha egyszer épp úgy rá fog csodálkozni valaki, ahogy én tettem nem is oly régen, néhány 30-40 évvel ezelőtt készült fotó esetében. Már alig-alig tudtam felidézni azokat a helyszíneket, pedig hát felnőtt koromban jártam arra, nem mondhatom, hogy a gyerekkorommal együtt elfeledtem.
Ma sajnáltam először igazán, hogy Lilivel együtt a bátorságomat is eltemettem. NEM merek egyedül felmenni a Mecsekre ! Fájlalom is, meg szégyellem is, de ez van…Így télen meg különösen nem merek nekiindulni, most még pluszban az eleséstől is félek, s mit csinálok, ha se közel, se távol nincs senki, aki segítsen ? Így hát marad a város, ahol (talán?) előbb jön segítség, ha szükségessé válik.
Íme néhány kép a tegnapi sétából:



2010. február 11., csütörtök

Friss havas képek @x-től

Most érkezett, dokumentálva a pécsi helyzetet:  (egy részük a bama.hu-ban is látható...Ehhez gratula :-)  )




Havas/könyves tudósítás

Mondhatom pompás az idei tél ! Az éjjel újabb 10-12 cm hó esett, s mivel elég korán ébredtem, úgy döntöttem, kimegyek ellapátolni, miután múltkor a szomszéd tette ezt. (Habár a lapátolási arány 10 év múlva is az én javamra állna !) „Természetesen” a mellettünk lévő 3 özvegy öregasszony háza előtt is lelapátoltam – valószínűleg én már csak ilyen maradok …
No lényeg a lényeg, rendesen elfáradtam, majd meglátjuk mit szól a reggeli tornámhoz a derekam délutánra…
De nem is elsősorban erről akartam írni, hanem arról, hogy végre, úgy érzem, sikerült jó könyveket kihoznom a könyvtárból. Tegnap d.u. elkezdtem egyet és le se tettem, míg végére nem értem – vagyis éjfél utánig…Ez Vercors „A rókalány” c. könyve volt, ami tulképp 3 kisregényt tartalmaz. A rókalányon kívül a „Győzelem” és „A tenger csendje” van benne. Bizonyára ízlés dolga, de nekem tetszettek.
Kíváncsi vagyok a Vian könyvekre, ebből kettőt hoztam a „Pekingi ősz”-t, illetve „És mindez a nők miatt” címűt. Itt van még Fitzgerald: „Az utolsó cézár” és Maupassant : „Ékszerek” is – de nem vastag könyvek ezek, úgy hogy látom már, nem fog kitartani 3 hétig.
Úgy döntöttem, a délelőttöt olvasással fogom múlatni - mert megérdemlem.

2010. február 10., szerda

Kárász

(Kárászról itt olvashatsz: http://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A1r%C3%A1sz_%28telep%C3%BCl%C3%A9s%29  Sajnos a falu saját honlapja elhanyagolt, látszik rajta, hogy nem nagyon törődnek vele…)
Nagyszerű napom volt tegnap ! Kirándultam a csodálatos napsütéses télben, a havas Mecseken át…Jó, nem gyalog, hanem busszal, de azért ez mégiscsak valamiféle kirándulás volt.
Valahogy ez /is/ kimaradt az életemből – épp ideje volt megismerkedni vele. Az örökös autózás miatt, meg hogy azt hittem bárhová eljutni csak autóval kell/lehet/érdemes – most kezdem látni, sok mindenről lemaradtam. Ha csak a tavalyi veszprémi és szegedi utamra gondolok, már azok is sokat jelentettek. De most másodszorra mentem közeli helyre autó nélkül, s láss csodát: túléltem.
Barátnőm évek óta mondogatta, hogy egyszer télen, nagy hóban/havazásban kellene kimennem Magyaregregyre – de eddig valahogy nem jött össze a dolog. Nem is nagyon kívánkoztam télen kibújni, a jó meleg vackomból. Most viszont, hogy nincs, mi itthon tartson, többet megyek, s leginkább autóbusszal. Tegnap is így történt, nekiindultam nagy kíváncsian a havas Mecseknek a bonyhádi busszal. Igaz, nem Magyaregregyre, hanem egy faluval tovább Kárászra mentem. Barátnőmmel együtt ide kaptunk - az ő egyik ismerőséhez - szíves meghívást.

9-kor indult a busz, s alig hagytuk el a várost, gyönyörködve láttam a hatalmas hófehér mezőket, bennük a kesze-kusza állat-lábnyomokat. Meglepődve tapasztaltam – eddig sosem láttam - hogy a hófogó hálókat 15-20 m-enként kinyitva hagyják, hogy az állatok ott tudjanak keresztülmenni, s teszik is ezt, hiszen a számtalan nyom épp ezeken a réseken vezet át. A hetényi hosszú úton, ahol a kis cseresznyefákat ültették két éve, láttam őzeket, aztán már majdnem beértünk a faluba, amikor egyszer csak egy vaddisznót vettem észre a bokrok között. Komolyan mondom, majdnem felkiáltottam, de olyannyira gyanúsan közel és közömbös-nyugodtan viselkedett, hogy szerencsére nem szóltam senkinek semmit. Pár pillanat múlva ugyanis megláttam a többieket is: még vagy egy tucat kisebb nagyobb disznó, őzek, szarvasok, mufflonok – fogalmam nincs, mi lehet ez, de nyilván valami maszek vadaspark-féleség – habár tábla sehol nem jelezte. Majd megpróbálom kinyomozni…
Láttam az elkészült új, Hetényt megkerülő utat, nemrég adták át, de a busz, a megállók miatt természetesen továbbra is bemegy a faluba. Ahogy felértünk Kövestetőre, egy csodaszép vörös rókát pillantottam meg a fák között. Csak állt ott, és nyugodtan nézte, ahogy elsuhanunk a busszal előtte. Hálás is voltam kellőképp, mert azért nem minden nap láthat buszozás közben az ember ennyi vadat. Ha még a hazafelé látott őzeket is hozzáadom, akkor egész szép eredményt kapok.
Magyaregregy felé haladva bizony összeszorult a szívem nem is egyszer, hiszen Lilivel annyiszor jártunk errefelé és olyan, de olyan csodálatosan szép, boldog órák/napok emlékét őrzi ez az út... Alig bírtam megállni, hogy ne kezdjek el úgy istenigazából sírni. A Mézesréten – ahol ősszel az a rengeteg kikerics volt - most csak kacskaringózó lábnyomok vannak, s bár így is szép, de azért nekem mégiscsak ősszel tetszik legjobban az erdő.

10-kor értem Kárászra, a délig hátralévő időt fecsegéssel töltöttük, aztán ebédeltünk, s felmentünk a hegyre, hogy egy kicsit fotózni is tudjak. Már amennyit a gépemmel lehet – ugyanis a vakító napsütésben nem a legszerencsésebb egy gyenge kis masinával havas tájat fényképezni. Néhány képet azért majd a szöveg végén megmutatok.
Ismerősünk autóval felvitt a régóta nem üzemelő strandig, a csodálatos fehér hóban – na ez épp olyan volt, mint amilyent a németektől annyira irigyeltem – sehol semmi mocsok, csak a hóláncos autókerék-nyomok. Ragyogott a nap, de bizony hideg volt, nagyon fázott a kezem miközben próbáltam egy-egy képet készíteni.
Már idefelé jövet az úton, az erdők szélén is láttam, hogy a bolondos mogyoróbarka törekszik kifelé, ha pár napra megenyhülne az idő, biztos kinyílna. Pechemre itt egy olyan bokor sem volt, ami az úthoz közel lett volna, térdig meg nem akartam begyalogolni a hóba, így csak egyetlen képet készítettem, az se olyan, amilyennek én szerettem volna – de azért bizonyíték…

Leérve a templomhoz, barátnőm ajánlotta, menjünk be. Jó, menjünk – hiszen nem ismertem, sosem jártam ott, majd a zárt üvegajtón bekukucskálunk - gondoltam. Nos, nem így történt, mert óriási szerencsénkre a templom épp nyitva volt. Itthon este magam is meglepődtem, hogy a benti fotók viszonylag milyen jól sikerültek, holott ugye ez nem egy könnyű fototechnikai eladat. Komolyan mondom, néha magam sem értem ezt a fényképezőt…
Itthon elolvastam, hogy az eredeti templom már az 1300-as években is itt állt, a jelenlegi formáját 1856-ban nyerte el. Hát a korához képest igen jó állapotban van a Szent Erzsébet nevét viselő épület. Már kifelé jövet – megint csak barátnőm ötlete volt – felmentünk a kórusra. Nem is annyira az orgona volt érdekes – habár egy ilyen picike faluban /még 400-lakosa sincs !/ elég furcsa, hogy orgonás templom legyen – hanem a lépcső!! Hát az valami csodálatos volt !!Engem az efféle fából készítet mestermunkák mindig ámulattal, bámulattal töltenek el. Meg is mutatom majd mindjárt erről a csodálatos lépcsőről készült képeket. Jó volt azokon, a már selymesre kopott, csiszolódott részeken nyugtatni a kezem, amelyeket hosszú hosszú ideje készített egy ügyes asztalos-mester, amit ki tudja hányan és ki tudja hányszor már végigsimítottak a kórusra menet-jövet, s melyek stabilan állnak és meggyőződésem, még több emberöltőn át fognak szolgálni. És „csak” fából készültek !!! Csodálatos érzés volt…

A hazafelé út gyorsan múlt, megpróbáltam – a jajcei kirándulás mintájára - ablakon át is fotózni, hát a közel 50 képből jó, ha 10 lett elfogadható. Hiába no, nagy kihívás volt ez nekem is meg a gépnek is. Mindegy, azért néhány mégis csak sikerült.
Egyszóval gyönyörűséges napom volt – nem győztem, s győzők hálálkodni barátnőmnek azért, hogy rászedett erre a téli kirándulásra. Szép emlékként fog megmaradni mindörökre az emlékezetemben.
Alvó szőlők - Barna-fehér színjáték (buszból)

Nyomok a hóban (buszból)

Egregyi rét - Havas fenyők ronda dróttal

Temető a domboldalban  - Kárászi paplak

Séta az erdőben

Kárászi templom

Templom-belső 1.

Templom-belső 2.

Csodálatos lépcső 1.

Csodálatos lépcső 2.

Hócsipke - Mogyoróbarka

2010. február 9., kedd

Rém-Képek

Magam sem tudom, miért nem írtam róla – pedig lassan egy hónap is elmúlt már a Haitiban történt földrengés óta…A médiából mindenki ismerheti a híreket, tudhatja, hogy 200 ezer körül lehet az áldozatok száma – ami így leírva is egy rettenetes szám. De amikor megnézed majd a képeket – akkor az események kicsit közelebb kerülnek hozzád . És ami a legszörnyűbb, vagy legalábbis számomra az, hogy bár benned van a segíteni akarás, - mert ez valahogy genetikailag kódolt dolog – mégis tudod, hogy nem tudsz szinte semmit tenni az ottaniak szenvedésének enyhítésére. És akkor a terjengő rémhírekről, szerv- gyerek-kereskedelem inkább már ne is beszéljünk…
Néha azt érzem, talán jobb/könnyebb volt az életünk gyerekkoromban, amikor ilyesféle hírek nem, vagy nagyon szűrten jutottak el hozzám, és úgy általában az emberekhez.
Tehát itt, az alábbi linkben láthatsz képeket erről a katasztrófáról:
http://www.boston.com/bigpicture/2010/01
/Erősítsd meg előtte a lelkedet!/
Mindez csak azért jutott eszembe, mert a ma reggeli hírekben hallottam, hogy közel négy héttel a tragédia után még találtak élő embert a romok alatt.
Nos, tényleg vannak csodák….
Kép: http://www.boston.com/bigpicture/2010/01/faces_of_haiti.html
(Köszönöm @x-nek, hogy felhívta erre a figyelmemet)

2010. február 8., hétfő

Betoncsoda

Azt hinné az ember, hogy a „Világörökség” mint olyan, rendkívül fontos dolog – s ha fontos, akkor a neten minden további nélkül nézhető/kutatható/megismerhető. Azt hittem, mindenkinek fontos, hogy mutogassa a saját, világörökségi listára felkerült ”kincsét”. Hát kicsit tévedtem, amikor ezt hittem, mert annyira azért nem könnyű megtalálni ezeket.
Láttam egy filmet a Lengyelországi Wroclawban található, 2006 óta a világörökséghez tartozó Hala Ludowa nevű épületről. (Hosszas kutakodás után derült ki, jobb így keresni: angolul: Centennial Hall, Hall of the People, vagy németül: Jahrhunderthalle – s feltehetőleg lengyelül lenne a legtöbb találat …)
 Kép légifotós: http://www.mekobiet2009.pl/pliki/galeria/duze/247209468.jpg
Megfogott ez a csodálatos, hatalmas épület, - bár hozzá kell tegyem, ez valószínűleg nagymértékben a fantasztikus operatőr/filmes munkának köszönhető. Olyan képeket mutattak, hogy „elsápadtam” az irigységtől – nem építészetileg, hanem a fototechnika, a meglátás nagyszerűsége miatt. A hatást csak fokozta, hogy a képek nagy többségét fekete-fehér változatban mutatták. Rettentően sajnálom, hogy nem tudok nektek ebből egy kockát se bemutatni….A youtube-on csak koncert-képek vannak, de itt sport- rendezvényt vagy kongresszusokat is szoktak tartani.
Kép: http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/9/91/Wroclaw_Centennial_Hall_Inside_1.JPG
Az épület és a film kapcsán gondoltam, megkeresem és alaposabban körüljárom ezt az épületet és legalább írok róla – hát elég nehezen találtam anyagot. Magyarul szinte semmit, ezért a fordító programokkal próbálkoztam, több-kevesebb sikerrel.
(Közben találtam a Wikiben egy elég jó leírást Wroclaw-ról is – ezt azért érdemes volt elolvasni. http://hu.wikipedia.org/wiki/Wroc%C5%82aw )
Kép: http://www.centennialhall.eu/
A csarnok építője Max Berg német építész volt (1870-1947) - az épületről képeket a Google-ban az ő nevét beütve is találhatsz. Szinte hihetetlen, hogy ez a hatalmas épületkomplexum 20 hónap alatt készült el. Csarnok 42 m. magas, felső határán a kupola 67 m. átmérőjű. A belső terem átmérője 95 m., területe 14 ezer m2. 10 ezer fő a befogadó képessége. Rendelkezik egy hatalmas, csodálatos orgonával is.
Állítólag annyira féltek az építés során attól, hogy összedől, hogy az állványzat kivételekor alig mertek a közelben tartózkodni. Ha jól értettem, az átadó ünnepélyre hölgyek nem is mehettek. (Ez nem egészen biztos, mert nem találtam erre nézve hiteles adatot, csak a filmben hallottam.) Valahogy a fotókon nem „igazán jön át” a méret, a filmen sokkal, sokkal jobban lehetett látni/érzékelni a félelmetes betonfalakat.

Wiki ismertető magyar fordítással: http://translate.google.hu/translate?hl=hu&sl=pl&u=http://pl.wikipedia.org/wiki/Hala_Ludowa&ei=NnxuS-uxI4fKnAO6g-j3BA&sa=X&oi=translate&ct=result&resnum=6&ved=0CCkQ7gEwBQ&prev=/search%3Fq%3Dhttp:%2B//www.halaludowa.wroc.pl%26hl%3Dhu%26client%3Dfirefox-a%26rls%3Dorg.mozilla:hu:official%26hs%3D7sN
 A lengyel lap magyar fordítással: http://translate.google.hu/translate?hl=hu&sl=pl&u=http://www.halaludowa.wroc.pl/&ei=NnxuS-uxI4fKnAO6g-j3BA&sa=X&oi=translate&ct=result&resnum=1&ved=0CA0Q7gEwAA&prev=/search%3Fq%3Dhttp:%2B//www.halaludowa.wroc.pl%26hl%3Dhu%26client%3Dfirefox-a%26rls%3Dorg.mozilla:hu:official%26hs%3D7sN