Kerestem - találtam - megmutatom. Hátha van, aki nem ismeri még....
1. Dui Tuang pont Ez az egyik legfontosabb étvágyszabályozó pont a testünkön. Pontosan
az orr és a száj közötti területen fekszik. Ezt a pontot akkor érdemes
masszírozni, ha stressz hatására falási roham törne ránk.
2. Az „étvágy” pont A fülünkön megközelítőleg 200 biológiailag aktív pont létezik,
amelyek masszírozása javítja a szervezet működését, serkenti az
emésztést.
3. Tzechi pont Hajlítsuk be a karjainkat, és masszírozzuk pár percig a hajlat külső részénél lévő felső pontot, amelyek a bélműködést javítják.
4. Tze-sang pont A lábakon is sok, fogyást elősegítő pont van, de ezek közül is
kiemelkedik a “hosszúélet pontja”, amely a térdtől lefelé, négy ujjnyira
található. Úgy tartják, hogy ezen pont masszírozásával naponta akár fél
kiló súlyfölöslegtől is megszabadulhatunk.
5. ougu pont Ez a pont 5 cm-el a boka fölött húzódik, mégpedig a láb belső részén.
Amellett, hogy ezen pont masszírozása segít a fogyásban, még a láb- és
kézzsibbadást is feloldja, és megszünteti a szívpanaszokat is.
Figyelem! Nem kell túlzásba vinni a masszázst, elég egy percig nyomkodni a felsorolt pontokat.
Nem, nem vagyok olyan rendes és szorgalmas, hogy minden nap csinálom, de azért hetente két-háromszor biztos - ha már igazi gyalogtúrákra és komolyabb tornamutatványokra nem is vagyok képes, ezeket még meg bírom csinálni. Kicsit megnyugszik tőle a lelkiismeretem....
Tudom, hogy jó ideje fent van a neten - én (elmaradott vénember és fb utáló), viszont csak most olvastam. Meglehet, hogy már mindenkinek a könyökén jön ki a téma - és az is elképzelhető, hogy rajtam kívül senkit sem érdekel. És azt is olvastam, hogy nem tegnap, hanem már évekkel ezelőtt íródott.... Én mégis bemásoltam ide - nem mintha azt hinném, hogy ettől bármi is másképp lenne. Csak azt az egyet nem értem, hogy ha ezt mindenki ilyen kristálytisztán látja/tudja - akkor miért nem tesz(ünk) semmit ? És itt van hozzá egy kis kiegészítés is: http://konteo.blogrepublik.eu/2012/11/06/a-chomsky-tizparancsolat/ (Persze ebben sincs válasz a kérdésemre.)
Noam Chomsky világhírű nyelvész
tíz tételben foglalta össze a Hatalom tömegeket manipuláló
mesterkedéseinek lényegét.Chomsky tízparancsolata nagyon tanulságos és
mindenkinek ajánlott, aki el szeretné kerülni az agymosást. Íme a híres
tételsor, aminek igazságtartalmáról nap mint nap meggyőződhetünk: 1.) Az emberek agyát és figyelmét le
kell foglalni másod- és harmadrangú problémákkal. Ennek érdekében
figyelmüket el kell vonni a valós és súlyos szociális gondokról,
mégpedig olyan hírekkel, amelyek társadalmi jelentősége kicsi ugyan, de
érzelmileg erősen megérintik őket. Támaszkodjunk a bulvársajtóra, amely
hű szolgánk lesz. 2.) A nép úgy kell tekintsen politikai
vezetőire, mint a nemzet megmentőire. Ennek érdekében (elsősorban a
média segítségével) hamis riasztások és nemlétező fenyegetések
tömkelegét kell rájuk zúdítani, amelyek miatt aggódni, később szorongani
kezd. Ha a szorongás elérte a kritikus szintet, lépj közbe és oldd meg a
(máskülönben nemlétező, illetve általad gerjesztett) problémákat.
Hálásak lesznek, s önmaguk fogják kérni szabadságjogaik csorbítását. 3.) A nemzetnek mindig készen kell
lennie arra, hogy valami rosszabb következik. Ennek sulykolása érdekében
használd fel a “fehér” propagandát (vagyis nyíltan a kormány irányítása
alatt álló médiumokat), a “szürkét” (azokat a sajtótermékeket, amelyek
csak részben állnak kormánybefolyás alatt), s a “feketét” (amelyekről
senki sem gondolná, hogy valójában a hatalom szolgálatában állnak). Ezek
karöltve azon kell munkálkodjanak, hogy egy olyan kormány képét
vetítsék a lakosság szeme elé, amely minden erejével azon munkálkodik,
hogy a jövő egét beárnyékoló sötét fellegek legalább egy részét
elhessentsék a nemzet feje felől. A kemény, megszorító intézkedéseket
fokozatosan kell bevezetni, mert így az emberek hozzászoknak a rosszhoz,
sőt: örülnek, hogy még mindig nem a legrosszabb következett be. 4.) A nemzetet meg kell győzni, hogy
minden rossz, ami aktuálisan történik, az kizárólag azért van, hogy a
szebb jövőt biztosítsuk számára. Vagy ha nem a számára, akkor a
gyermekei számára. Az emberek reménytelenül idealisták és hiszékenyek,
akik ezt az érvet (“majd a következő generációknak sokkal jobb lesz,
nekünk ezért kell áldozatokat hoznunk”) évszázadokon keresztül hajlandó
benyelni és elfogadni. 5.) Az embereket le kell szoktatni a
gondolkodásról, s arról, hogy a történésekben felfedezzék az ok-okozati
kapcsolatokat. Ennek érdekében a politikai vezetők egyszerűen kell
megfogalmazzák az üzeneteiket, már-már infantilis módon, minimális
szókinccsel, rövid mondatokban. A hallgatóság ily módon megszokja a
felületességet, naív lesz és hajlamos az információs beetetések
elfogadására. 6.) Minden adandó alkalommal az emberek
érzelmeire kell hatni, nem a racionális gondolkodásukra. Bátorítani kell
mindenféle emocionális megnyilvánulást, mert az érzelmeket sokkal
könnyebb manipulálni, mint a rációt. 7.) Az embereket a lehető legnagyobb
tudatlanságban és műveletlenségben kell tartani, mert így nem lesznek
motiváltak magasabb ideálok és összetettebb tervek megvalósításában.
Butítsd le az oktatásügyet, tedd korrupttá és hozd a működésképtelenség
küszöbére. Egy ilyen iskolarendszer a közvélemény manipulálásának
ideális eszköze. 8.) A népet el kell zárni az objektív,
korrekt és teljes tájékozódás/tájékoztatás minden forrásától. Ennek
érdekében pénzügyileg támogatni kell azokat a médiumokat, amelyek
butítják és félretájékoztatják az embereket, s gazdaságilag el kell
lehetetleníteni azokat, amelyek ennek ellenkezőjét próbálják elérni. 9.) A nyájszellem erősítése prioritás!
Az egyénben fel kell ébreszteni a szégyen- és tehetetlenség-érzetet, s
választható (pontosabban választandó!) alternatívaként ezzel szembe kell
állítani az igazodási, csatlakozási kényszert. Az egyéniségeket
nélkülöző nyájat mindig könnyebb irányítani, ellenőrizni és
befolyásolni. 10.) Mindent meg kell tenni az egyének
megismerése érdekében. Ezt elérendő belső (és titkos) nyilvántartásokat
kell felfektetni az egyén különféle (ízlésbeli, politikai, ideológiai,
viselkedési) preferenciáiról, opcióiról, egyszóval teljes
pszichológiájáról. Törekedni kell arra, hogy jobban megismerjük az
egyént, mint ahogy ő ismeri önmagát. Fel kell használni a
társadalomtudományok (szociológia, lélektan, csoportképzés
pszichológiája, stb.) legújabb vívmányait céljaink elérése érdekében, de
ezeket a lépéseket a legnagyobb titokban kell tartani. Megfoghatatlan,
érzelmi töltetű, nagy és közös célokat kell kitűzni, amelyek alkalmasak
arra, hogy lelkesítsék a tömegeket. Ha nyilvánosságra kerülnek, ezeket a
törekvéseinket határozottan (ha kell: erőszakosan) tagadni és cáfolni
kell.
Kedvenc mondásom: ha Isten teremtette a világot, valamit nagyon elrontott. Mi isszuk a levét.
Az alvásról, annak milyenségéről, fontosságáról töménytelen
cikk van a neten. Meg is oszlanak a vélemények – egyik tábor ezt gondolja
(fontos, hasznos az alvás) a másik meg mást (t.i. hogy nem is kapcsol ki az
agyunk alvás közben). Végeznek mindenféle kísérletet a témában pro és kontra. Sorolhatnék
tucatszám érdekesnél érdekesebb cikkeket, eredményeket, következtetéseket…
Ami azonban a korombeliek
gondjait illeti, itt találtam egy nagyon jó, hétköznapi ember számára is
érthető cikket. Aki hasonló gondokkal küzd, talán érdemes elolvasnia:
Persze az alvással kapcsolatban nekem azonnal az álmok is
eszembe jutnak – örök életemben „nagy álmodó” voltam és rengeteg álmomra vissza
is emlékszem ébredés után. (Sőt évek múltával is, mi több, vannak kifejezetten „visszatérő”
álmaim is.) Nem, nem szoktam álomfejtéssel foglalkozni, de azért érdekes, hogy
a hétköznapi történések milyen fura módon „köszönnek vissza” az ember álmaiban.
Néha mégis elfog a kíváncsiság, miért azt, miért úgy álmodom, amit és ahogy…
Nyilván sosem fogok rá sehol választ találni…
Persze nem baj. „Játszom a gondolattal, játszik velem a
gondolat….”
Van a
Servus Tv-nek egy varázslatos sorozata: Terra Mater címmel. A világ különböző
tájait, részeit mutatja be, embereket, állatokat, növényeket – vagyis mindent,
amitől olyan csodálatos ez a Föld…
(Terra
Mater - Inseln wie im ParadiesAus Feuer
geboren - most ezt láttam.)
Nagyon sajnálom, hogy megnézni nem tudjátok, sem a TV oldalán, sem a Youtube-on...
A film Indonézia különös világát mutatta be - a hihetetlenül érdekes, különleges növény- és állatfajokkal.
Az Indonéz
Köztársaságot 18 100-nál is több sziget alkotja, amelyek közül kb. 6000-en
élnek emberek. Szigetei az egyenlítő két oldalán helyezkednek el, így az
országnak trópusi éghajlata van. Indonézia a világ leghosszabb
szigetcsoportján, az Indonéz-szigeteken terül el, a Maláj-félsziget (amelyen
Malajzia nyugati része, déli csücskén pedig Szingapúr helyezkedik el) és
Ausztrália között.
Legnagyobb
szigetei:
Jáva (Jawa)
a világ egyik legsűrűbben lakott területe, ahol az indonéz összlakosság több
mint fele lakik
Szumátra
(Sumatera)
Borneó
(Kalimantan)
Celebesz
(Sulawesi) és
Új-Guinea
(Pápua vagy korábban Irian Jaya)
A
szigetvilág flórája és faunája jelentősen különbözik egyik oldalról Borneó,
Bali és a nyugati szigetek, másik oldalról Celebesz, Lombok és a keletebbre
fekvő szigetek között. Ezen ökológiai határvonal neve Wallace-vonal,
felfedezője után nevezték el. A vonalat gyakran emlegetik, mint Ázsia és
Ausztrálázsia határvonalát, így Indonézia valójában bikontinentális ország.
Nem tudok
mást mondani, mint hogy „megáll az ész” – a természet varázslatát, csodáit, találékonyságát
látva. Bemutatta a film, hogy a szárazföldtől elszakadt szigetek ide-oda „sodródva”
(százmillió évek során) miképp alakultak, változtak, s miképp változott rajtuk
az élet, a növények, állatok. (Zárójelben jegyzem meg, hogy én nagyon szeretem az efféle trükkös filmeket, mert egészen más a hatás, ha valamiről csak beszélnek, és más, ha pár perc alatt sok sok év történését látod. Mindig kicsinységemet juttatja eszembe...)
A
megszámlálhatatlan csodából kettőt emelnék ki, az egyik a kék lávával „izzó” vulkán,
magyarul itt olvashatsz róla:
Egész télen alig fogyott a madaraknak kitett mag, eleség, csak a madárgolyókat csipegették lelkesen. Most meg egyik napról a másikra a búza-napraforgó keverékből valaki kieszi a napraforgót. Gondoltam, meglesem már, ki az, aki ilyen válogatós… Hát jöttek feketerigók is, turkáltak az almahéjban, de jött két (vagy kétszer egymás után ugyanaz a) tengelic.
Nagyon szeretem ezt a picurka tarka madarat. Ahogy nézegettem, kerestem utána a neten, látom, idén ő lett az év madara.
Magyarországon védettséget élvez, eszmei értéke 25 000 forint !
Amikor elhangzik valahol Angster József neve, az emberek többsége,
az orgonagyár-alapító első, híres Angster Józsefre gondol. Régen szokás volt, hogy a családban az elsőszülött fiúgyermek mindig vitte tovább apja nevét – így aztán évtizedek-századok múltával a témában kevésbé járatosak számára összekeveredik, ki volt kicsoda, ki mit csinált… (Jutott eszembe, hogy a régi uralkodók megoldották a problémát, az azonos név elé egy római számot tettek, megkülönböztetve egyiket a másik hasonló nevűtől. Okos döntés volt…) Így aztán meggyőződésem, hogy aki Pécsett az utcanév-táblát, vagy az egyik iskola névadójának nevét olvassa, valószínű csak gyanítja, a gyáralapítót tisztelték meg azzal, hogy ilyesmiket neveztek el róla, bár élt itt egy „másik” Angster József is.
És én ezt olyan igazságtalannak érzem azzal az Angster Józseffel szemben, akinek a hírnévből már csak a tragédiák, a szerencsétlen évek, a börtön, a nyomorúság a megaláztatás jutott. Nem ő tehet róla – hanem a történelem, mégis az ő kálváriájáról hallunk kevesebbet.
Igen, kálváriát írtam, mert el lehet képzelni, milyen élet volt az, amikor egy gyermek „beleszületik” egy relatíve jól prosperáló nagy gyáros családba, aztán igen gyorsan elveszti patrónusát, apját, és nagyon rövid idő alatt mindent elvesznek tőle. Mi több, a szeme láttára semmisítenek meg mindent, ami őseinek és neki is az életet, a múltat és a jövőt jelentette. Megalázzák, meghurcolják, börtönbe zárják.
Hogy lehet ezt ép ésszel elviselni ?
És ő elviseli.
És ezután becsülettel leél egy hosszú életet – felnevel négy gyereket, szeretetben, türelemmel elviseli nagyon beteg, mozgásképtelen feleségével az együtt-élést.
Dolgozik csendben, szívósan, kitartóan, szinte élete utolsó napjáig.
És leél 95 évet !!
Hadd emlékezzem most én rá – arra az emberre, akiről csak felnőtt, sőt, öreg fejjel tudtam meg, hogy kicsoda is (volt).
Közel laktunk ahhoz a házhoz, ahová ő családjával visszamenekült, miután elvették mindenét. Olyan környék volt az, - akkor még viszonylag gyéren lakott - ahol az emberek, ha nem is közvetlen szomszédok voltak – de ismerték egymást. Azonos utakon jártunk, vasárnaponként ugyanabba a templomba mentünk, szüleim nagyjából egyidősek voltak Jutka nénivel és Jóska bácsival.
Az ember vissza tud idézni felnőtt korában is embereket, történeteket, beszélgetés-foszlányokat, hangsúlyokat, melyeket otthon hallott. A „szegény Angster Jóska, szegény Jutka” kifejezést hallottuk többször – de mit tudhat egy kisgyerek arról, mit takar a felnőttek titkolózó, szomorú hangsúllyal kimondott szava ? Eleinte, ahogy egymás után jöttek és nőttek a gyerekek, kicsit még irigykedve is néztem őket, mind a négy hófehér blúzban/ingben, sötétkék szoknyácskában/nadrágban – mint egy kis óvodai csoport – vonultak a szüleik előtt. Senkinek nem volt az arcára írva a család története – otthon pedig – legalábbis előttünk, gyerekek előtt- ilyesféle téma szóba nem került.
Aztán láttam, amikor Jutka néni csak nagy erőlködve bírt járni, és ez után a kerekesszék következett. Azt is tudtam, hogy valamilyen gyógyíthatatlan betegsége van.
Később mi elköltöztünk, és hosszú évekig semmi hírem nem volt a családról, mígnem egyszer a MTESZ-ben láttam a Jóska bácsit – mint kiderült a vezetőség tagjaként volt ott jelen – ahol én majd másfél évtizedig egy egyesület titkára voltam.
Volt, hogy gondoltam rá: odalépek hozzá és megkérdezem, emlékszik-e még rám, vagy a szüleimre – aztán mégsem tettem meg, amit a mai napig sajnálok. Talán a nevemről tudhatta, hogy ki vagyok, de ő sem mutatta soha, hogy emlékezne rám valahonnan a múltból.
És én még ekkor sem tudtam részleteket a vele történtekről – azon kívül persze, hogy ő volt a híres orgonagyár alapító Angster Józsefunokája.
A család történetét végülis az 1993-ban megjelentcsalád és gyár-történeti könyvből tudtam meg részletesen. Bevallom, nehezen „emésztettem” meg az olvasottakat. Nem egyszer jutott eszembe, hogy miért is ilyen ez a nép ? Tönkretesz mindent, ami értéke volt/van. Tán meg sem érdemeltük őket – tán jobb lett volna, ha az a bizonyos régi orgonagyár nem Magyarországon épül meg. Csak egy picit kellett volna tovább vándorolni – Ausztriában nem ez lett volna a sorsa egy Angster orgonagyárnak…
Persze, tudom, nem egyedül az Angster család története volt ilyen tragikus.
De mindezt egyenes derékkal, józan fejjel, türelemmel elviselni – nos ehhez kemény ember kell. Harminc éves kora táján kirántják a lába alól a talajt – amit pedig az ősei alapoztak meg kemény munkával. Majd a Sors a feleségét sújtja gyógyíthatatlan betegséggel. És mégis felnevel becsülettel négy gyereket – útnak indítja őket és minden teher, nehézség, gond, baj, bánat ellenére, halála napjáig EMBER marad.
*****
Pár éve a véletlen és az Internet összehozott egyik lányával és unokájával – részben az Angster emlékművek, részben – sajnos – Jutka néniés Jóska bácsi temetése kapcsán.
Most hogy halálának ötödik évfordulójához értünk, szerettem volna én is megemlékezni róla.
Nyugodjanak békében – ha már itt a Földön mindezt lehetetlenné tették nekik.
És akkor azért, hogy teljes legyen a kép, következzen az Angster család ill. az orgonagyár "kivonatos" története:
Az Angster család Alsó-AusztriaiMichelstättenből 1790-ben települt át az Eszék közelében lévő Kácsfaluba. Az első magyarországi Angster földművelésen kívül cipészmesterként is kereste kenyerét.
Az 1807-ben született Angster József foglalkozását tekintve ács volt, de földművesként is dolgozott, hogy meglegyen a kenyérre-való. Lassan, de szorgalommal egyre előrébb jutottak.
Az 1834-ben született Angster József – a későbbi „orgonagyáros” - falusi kisfiúként kezdte az életét, ökröket hajtva, teheneket legeltetve,de már korán feltűnt, hogy leköti, érdekli a muzsikálás. Kis hangszereket készített magának, s egyre több dallamot tudott kicsalni ezekből.
15 évesen döntött úgy, hogy asztalosnak tanul, s Eszékre utazott inasként kitanulni a szakmát.
1853-banfelszabadult, gyalog jött haza Eszékről szülőfalujába és fiatal lelkesedéssel telve, vándorútra indultismeretei további bővítése céljából.
Temesvár – Nemesboksán - Orovica, majd Mohács következett, ahonnan hajóval szándékozott Bécsbe menni. Fordulópont talán ez az 1856.szept.7.-e, mert Mohácson - mivel aznap hajó nem közlekedett - ráérősen sétálva, betért a belvárosi templomba, s ott is a karzatra, ahol megcsodálta – de talán el is varázsolta az orgona, melynek varázsütésre mozgó szerkezetéből csodálatos hangok bújtak elő.
1856-tól 61-ig élt és tanult, dolgozott Bécsben asztalos-üzemekben, 1859-től már kifejezetten orgonaüzemben.
1861-ben határozottan tudta már, hogy orgonaépítő akar lenni, s barátjával nekivágott a „nagyvilágnak” további ismereteket szerezni. Útja közben naplót vezet, szinte bejárja Európát. 1863-66-ig Párizsban él, dolgozik és tanul, - élvezet olvasni útinaplóját, - melyet kis rajzok is díszítettek - a vele történt eseményekről.
1867-ben már „lélekben készülődve” a jövőjére, azon gondolkodott, hogy Eszéken, vagy Pécsett telepedjen-e le ? Egy véletlen folytán megtudta, hogy Pécsett zsinagóga épül, s abba kellene orgona. Némi utánjárás, tervezés, megbeszélés után megkapta a megrendelést, s ezzel eldőlt, Pécsett építi meg orgonagyártó műhelyét.
A még (m)álló Mária utcai ház
1867 aug.21-én útnak indul - az első cím, ahol megtelepszik: Felsőmalom u.11.
Ekkor 33 éves.
Egy év alatt elkészíti a zsinagóga orgonáját (ma is üzemel) – és máris megérkezik a második megrendelés Bogdásáról, majd követi a többi, Kővágószőlős, Nagykanizsa, és a második pécsi: a Pécs-szabolcsi.
Átköltözik először a Kis- és Nagy Flórián u. sarkára, majd a Nagy-Flórián utca 12-be.
1871-ben megnősül.
A pécsi zsinagóga és a székesegyház orgonája
És beindul a gyár….egyre másra érkeznek a megrendelések, terjed a jó híre. 100. orgonája a pécsi székesegyházba kerül.
Közben költöznek, ahogy nő a gyár, egyre több helyre van szükség:József u.27, majd József u.30, később a 28, majd az ehhez csatlakozó Mária utca35. sz. telket is megveszik. (Az épület, mely ide épült – gyalázatos állapotban – de még ma is áll. (Vajon miért nincs itt egy "Angster múzeum ?)
Múlnak az évek, négy lánygyermek mellett két fiúval is megáldotta az ég,később már a fiúk, Emil (1874-1939) és Oszkár (1876-1941) isbeálltak tanoncnak, majd mint orgonaépítők segítették apjuk vállalkozását. Emil a szakmai, művészeti irányítást vette át fokozatosan, Oszkáré a kereskedelmi, gazdasági terület lett.
Az első világháború (ma már világosan látható) elindította a világot egy folyamatosan lefelé ívelő és még ma is arrafelé tartó pályán.
1916-ben a harangokból, és orgonasípokból fegyverek készültek.(Ecce Homo – nem javul, csak romlik….)
1918 nyarán a gyáralapító Angster Józsefmegtér őseihez. Talán lehet azt mondani, jó volt hozzá az Isten, a mai „Piros alma” (Jurisich M.u.) épülettömb helyén lévő szőlőjükben pihent– s onnan vitték az angyalok az égbe.
84 évet élt.
Hogy olyan sokat tudunk a családról és az orgonagyártás történetéről, azt az ő szorgalmának köszönhetjük, mert egész életében írta naplóját. Köszönet érte…
Az 1930-as évek világgazdasági válsága a lejtő következő lépcsőfoka. Innen felgyorsul a történelem….A megrendelések elmaradtak, az adósok nem tudtak fizetni.
A baj sosem jár egyedül. 1939-benEmil,1941-ben Oszkár hal meg.
Emil legidősebb fiára, Józsefre (1917-2012) és Oszkár fiára, Imrére (1916-1990) marad minden, mondhatom úgy is rájuk marad a „teher”, a neheze…. 24évesek ekkor.
Kérem, gondolkodjon el mindenki, aki idáig olvasott: mi lenne ma két huszonévessel, akik egy hatalmas gyárat örökölnek, miközben forrong, sőt hamarosan ég a világ körülöttük…
Sajnos azt kell mondjam, ezek a fiúk nem jó csillagzat alatt születtek….S nem ők tehetnek arról, ami ezután következett….
Mert ők megpróbálták a lehetetlent….
1944-benm megszállták az országot a németek, 1945-ben 'felszabadították' az országot az oroszok – és eközben minden tönkrement.A sírban tényleg egy nemzet süllyedt el.
1949-ben „államosítják” a gyárat. Hamarosan megszűnik az orgonagyártás, hiszen az orgona egy klerikális hangszer, semmi szükség rá. Furulyák, koporsók és különféle üzleti berendezések asztalos munkái készültek.
Angster Józsefet a megyei tanácsra helyezték, Imre egy rövid ideig a vágóhídon dolgozott, majd visszahelyezték az államosított gyárba, főkönyvelőnek. A gyár ezen zűrzavaros idők után „természetesen” nem prosperált, aminek megoldását a bűnbak-keresésben látták az akkori vezetők.
Letartóztatás, házkutatás, vizsgálati-, majd később tényleges fogság következett, Komlón és a szegedi Csillagban.
A családokat azonnali hatállyal kilakoltatták – Angster József felesége kisfiúkkal és a második gyermekkel várandósan, apósa házában élt. Oszkár feleségenem volt ilyen „szerencsés” -ide-oda hányódás utánegy öreg présház földes szobájában töltött több évet gyermekeivel.
A gépeket, szerszámokat, iratokat zömében megsemmisítették az új „tulajdonosok”hogy némi dokumentum megmaradt, azt csak a régi jó embereiknek köszönhetik,akik próbálták menteni, ami menthető.
Eddig a hivatalos történetírás, melyhez az adatokat Angster József „Angster – A pécsi orgonagyár és a család története’” c. könyvéből szedtem össze.
Búcsúzóul pedig álljon itt Pécs egyik gyöngyszeme és büszkesége, az Angster emlékmű:
2017:
az Angster orgonagyár alapításának 150.
Angster József születésének 100.
halálának 5. évfordulója.
MEGTEKINTÉSRE AJÁNLOM:
Az Interneten látható legtökéletesebb összefoglalása a gyár történetének. Harminc éve készült ...
