2020. április 14., kedd

Üzenet



Attól, hogy az ember nem beszél valamiről, még gondol rá. 
Sőt. Többet gondol rá.
(Szabó Magda)


Aki önmagának sokat hazudik - hazudik környezetének is. 
Aki megérti önmagát - másokat is meg fog érteni.
 (Popper Péter)


A hallgatás és a nem szólás két különböző dolog.
(Jókai Mór)







2020. április 11., szombat

Csodás kegyelem (Amazing Grace)







Elolvasásra ajánlom a dal történetét, annak, aki nem ismeri:

Egy másik változat, ez is nagyon szép:






Meglehet, egyáltalán nem illik a húsvéti hangulathoz...De nekem valamiért megmelengette a szívemet.
Hát ezzel kívánok a körülményekhez képest kellemes ünnepet mindenkinek.
Vigyázzatok magatokra !


2020. április 9., csütörtök

Figyelnek


Gondolom közismert, hogy az interneten való összes böngészése mindenkinek rögzítésre kerül. Érdemes ezt nem elfelejteni, mert elemez és mindenkiről folyamatosan mindent rögzít.
Pl. ez alapján lehetősége van arra is, hogy a későbbi keresések során akár félretájékoztassa a szerencsétlen delikvenst.
Aki  be akar tekinteni, mit nézett és mikor, az a következő linkre kattintva megtekintheti:

//myactivity.google.com/



Nem mintha én szégyellnivaló dolgokat keresnék a neten, de valahogy mégse esik jól...Megértem persze, biztos van, akiket jobb is megfigyelni....De sajnos abban is van igazság, hogy a legnagyobb bűnözők mégis megtalálják a kiskaput, vagy azt a módot, ahogy  ki lehet bújni ez alól....
Mindegy. Nincsen rózsa tövis nélkül. 


https://hu.depositphotos.com/



2020. április 8., szerda

Hajnali öröm

Tudom, tudom, tudom, hogy csapnivalóan rossz fotók,nekem mégis akkora öröm volt, hogy  elmondani nem tudom. Évek óta kísérletezem a telihold fényképezésével - még soha, SOHA nem sikerült. Maszatos sárga folt volt a nagy feketeségben. Tegnap hajnali ötkor, amikor kilestem az ablakon épp jó szögben, két háztető között állt. Meglepő módon ma hajnali fél ötkor egészen máshol volt, de ugyanúgy ragyogott. A háztető mögé bukás előtti percben sikerült lefényképeznem. Hatalmas volt, lenyűgöző  - és csak ma olvastam arról, hogy mi is volt ez a csoda most:
https://www.mosthallottam.hu/termeszet/szuperhold-2016-foldkozeli-telihold/
És itt olvasható az is, hogy az idei negyedik (!) ilyen holdas éjszaka május 6-7-én lesz. Nos, előjegyeztem magamnak....


2020.04.07


2020.04.08


Tudom, hogy fototechnikailag mínusz nulla, de én azt látom ezeken a képeken, amit a valóságban is láttam: egy aranygömböt a mélysötét égen - ami gyönyörű volt. Gyönyörű akkor is, ha itt nem látszik.


Mert aki tud fényképezni, az ilyen képet csinál:

https://sokszinuvidek.24.hu/mozaik/2020/04/08/aprilisi-telihold-szuperhold-szuperhold-a-nagyvilagban/

Találtam egy jó mondást is a témához: "Három dolog van, amit nem lehet sokáig rejtegetni: a Nap, a Hold és az igazság."  (Buddha)



2020. április 6., hétfő

A séta-mese folytatása...

....a folytatás szépről is meg rondáról is szólni fog.
Nem akartam külön választani, hogy a rondát kicsit ellensúlyozni tudjam a széppel....

Mert hát milyen is lehet egy ilyen jellegtelen, elhanyagolt, elvadult rét? Hinné az ember,  hogy nincs itt sok érdekes...pedig bizony mennyi minden van a lábunk alatt/körül, csak észre se vesszük. Vagy észre se veszi az, aki nem kíváncsi szemmel és fényképezővel sétál köztük.
Vannak szépségek, és persze annak rondaságok (sajnos). A szépséget a Természet/Jóisten teremtette - de itt úgy érzem, mi csak a rondaság létrehozására vagyunk alkalmasak. 

Lehet, hogy nem érti meg mindenki, vagy nem ért velem egyet, de nekem minden jól sikerült virágfotó akkora öröm, mintha valami különleges ajándékot kaptam volna. Ha az mondjuk, a tizedik általam szépnek/jónak ítélt pitypang-fotó - akkor is örülök. Nem, nem fényképezőgép kérdése ez, mert gépem - köszönhetően egy jótevőmnek - az van. De hogy a kép jó lesz-e, vagy se, azt én az elkattintás pillanatában sosem tudom. Amikor itthon leülök, néha akkor csodálkozom el, hogy mit látott a gép, amit én nem láttam...

Tehát akkor jöjjenek a virágfotók:


Ez pár éve egy egész soványka kis aranyvessző bokor volt...mekkorát nőtt ez is !

Hogy kerül ide barackfa? madár hozta a magot, vagy hanyag sétáló dobta el a maradékot?

Csodás, hatalmas kökényfa

Vadszilva

Már elnyílt a barka....

Csillaghúr

Másik kedvencem: Farkas kutyatej



Hivatalos nevén fürtös gyöngyike, én csak kulcsocskának ismerem....




Madársaláta és árvacsalán




Kerekrepkény




Ibolyák




Medvehagyma - itt még csak "terjeszkedik" - pár év múlva zöld lesz mindenhol


                            Sose fogom megunni: a pitypangvirág az egyik kedvencem....




Salátaboglárka




Árvacsalán




És akkor pár "sztárfotó" egy nagyon ritka növénykéről: ő a kónya vicsorgó. Az egész nagy réten EGY helyen van és én azt a helyet ismerem!  Évek óta fotózom.... 




Fogalmam sincs milyen bogár. Ha valaki ismeri, kérem, írja meg a nevét. Én nem találtam....


És a végére hagytam a rondaságot. Sorry.... Nem, nem ennyi szemét van ott, csak pár fotót teszek be ide - nekem ennyi is bőven elég, a többi képe a fejemben van rögzítve....(meg a gépemen.) 



Bioszemét. Ezért, vagy az ilyenekért nem is haragszom annyira, habár nem értem, miért nem az u.n. "zöld-járattal" vitették el. Egész évben heti rendszerességgel elviszik a külön edényben gyűjtött zöld-hulladékot.....


EZ PALA! Veszélyes hulladék! Speciális szeméttelep fogadja csak be!

Traktor, vagy nemtudommilyen óriásjárgány kereke.....átmérője 1 m-nél szélesebb !

"Csak" mindenféle kacat - de legalább műanyagból....

Aki itt dobta el, nem látta a kis virágokat....

Nylonzsákokban nemtudommi

Nylon, nylon, nylon....mindenhol.....

Négykerekű kis kocsi és természetesen egy óriási műanyag flakon

Mintha egy nagy kukásláda tetejét nyitottam volna fel. Ez a beszakadófélben lévő hídon van....

Mi lehet a zsákban? Pár éve döglött kutya feküdt itt hetekig....

Honnan cipelhették el idáig??????? MIÉRT?????

Ez be fogja nőni hamarosan a fű. Egész friss, tán pár napja borították ki itt....

Ez is friss rakás. Nem is igazán tudtam megállapítani, hogy micsoda. Építési hulladék kezelés konténerdíj spórolással....

Nem, nem és nem vagyok képes megérteni a hozzám hasonló, emberi kinézetű lényeket. MIÉRT, könyörgöm, miért hozzák el idáig, s dobják itt el a szemetüket? Autóval jönnek, mert olyan nincs, hogy ezt a sok mocskot valaki séta közben gyalogosan cipelte ide. Ha idáig eljött, miért nem ment tovább a szeméttelepig? (Ó hányszor leírtam már ezt a kérdést itt ebben a blogban....) 
A teherautóról lezuttyantott betonmorzsalék még csak hagyján. Benövi majd valami fű. De a traktorgumi? A nemtudommik ezerféle mocska?  A rohadék fém sörös és üdítős-dobozok? És nem sorolom. 

Kétségbeejtő - mondom ezt 30 éve. Már nem küzdök érte/ellne, hiszen nem kell naponta szembesülnöm vele. Volt idő, amikor összegyűjtöttem a mások mocskát és kihívtam a szemeteseket. Becsületére legyen mondva az akkori cégnek, el is vitték. Nem tudom a mostani cég mit tenne ha ugyanezt kérném tőlük? 
De nem foglalkozom vele. Nem vagyok hajlandó 75 évesen szemetet gyűjteni. Ha az erre járó embereket ez nem izgatja, akkor engem se. 
Szomorú, hogy ezt kell leírnom, de bizony rájöttem:  nem tudom megváltani a világot. (Titokban olyanok mondogatok, hogy aki szemetet hoz ide, érje utol a Corona...)  De sajnos ez nem varázsige és én nem vagyok varázsló. Tehát a szemét marad és ha el is vinnék, mindig újratermelődik. 30 éves tapasztalat mondatja ezt velem.....
Sajnos.



És itt a mese vége....   Aludjatok jól, álmodjatok szépeket!  




2020. április 5., vasárnap

Nos tegnap szakadt el.....

Nos, tegnap szakadt el a börtönlánc nálam...Ebéd után gondoltam, hogy ez az a pillanat, amikor nem bírom tovább, beültem az autóba és irány....na, hová menjek, ahol senki sincs, amit jól ismerek, szeretek ? Van azért pár ilyen helyem, de csacska módon a Gyükésbe mentem. Arra rétre, ahová évtizedeken át naponta jártam a kutyákkal - aki régóta olvas, annak a helyszín (és sajnos a téma is) ismerős lesz.
Azt kell mondjam, kissé megbántam, hogy nem valami messzibb, elhagyatottabb helyre mentem, de első próbálkozásnak ez jó ötletnek tűnt. 
126 fotót készítettem. Gondolkodtam is, hogy erről a közel másfél órás fotós sétáról én akár három posztot is tudnék írni - 1. virágok, 2. szemét, 3. vaddisznók  címszó alatt... (Aztán azon is töprengtem, érdekel-e ez rajtam kívül valakit, de újfent csak arra jutottam, hogy ez a blog elsősorban az én emlékeimet, élményeimet gyűjti össze és ha senki be nem néz, nekem évek múlva akkor is jó lesz erre-arra általa visszaemlékezni.)

Próbálkoztam egy térképpel is, de megdöbbenve konstatáltam, hogy már a Google map se úgy működik mint régen. Nem volt nekem problémám a térkép készítéssel/rajzolással, hát most nem lehet (vagy én nem tudok ?) "magántérképet" készíteni. De ezért nem olyan fából faragtak ám engem, aki "csak úgy" feladok valamit ! Azért megerőszakoltam a térképet és ezt hoztam ki belőle: 




Gondolom nem kell magyarázni, a kék köröcskés nyomvonalon mentem végig. (Fogalmam nincs, ez mekkora táv, és fotózva jó másfél óra alatt sétáltam körbe.) 

A képsort kezdjem mindjárt egy nosztalgiás fotó-montázzsal. Nem vagyok profi-fotós, én csak így tudtam összehozni:




Ez annak a pataknak egy része, mely keresztülfolyik a rét alján. 2008- áprilisában Lilike térdig gázolt itt a vízben. Most ugyanott, egy csepp sincs, de szemmel láthatóan jó régóta, mert porszáraz az egész meder. Döbbenve állapítottam meg, hogy a fák ennyi idő alatt mekkorát nőttek, és egyébként azt is konstatáltam, hogy a japán keserűfű (szerintem ez a legagresszívabb behurcolt invazív növény) és a medvehagyma a tíz évvel ezelőtti állapothoz képest több száz méterrel jött lejjebb. (Úgy értem, a hegy irányából a város felé....) A mindennapi kijárás miatt én tán még a fűszálak dőlésszögét is ismertem, nem csoda hát, ha meglepődve állapítottam meg a robbanás-szerű változást.





Ez a patak képe, a fenti helytől kb.300 m-rel feljebb. Ott még van kevéske víz, aztán eltűnik, beszivárog valahová. Hmmmm... ki tudja mi rejtőzik itt a föld alatt ? Csak nem valami kezdődő kis barlangrendszer ?


A japán keserűfűvel szegélyezett alsó út

Mivel folytassam a mesét ? Mondjuk az állatokkal. Először talán a madarak jöjjenek. Az egyenesen siralom, hogy mi van itt a madárvilágban. (nem csak itt a réten, otthon a lakásomnál is elképesztő a helyzet, már írtam valahol róla, csak verebek jönnek enni....) 
Rendben van, délután fél kettő, nem igazán a madárdalolás ideje. De hogy ne lássak, vagy szinte ne halljak szinte senkit, az azért ijesztő. Tehát mindösszesen két madarat láttam: az egyik a szajkó volt, (alias Mátyás madár) akit a felvillanó türkizes tolláról ismertem fel, amit repülés  közben láttam. 
Régebben egyszer jól kitolt velem: 
https://aranyosfodorka.blogspot.com/2007/08/boldogsag-kek-madarai.html?m=1



http://www.birdphotography.hu/node/15109
A másik pedig egy ölyv, akit a kellemes légáramlat pillanatok alatt számomra elérhetetlen magasba lökött föl, így hát csak egy gyenge fotóm van róla. A szajkóról persze nincs saját képem, nem vagyok sajnos madárfotós. (és türelmes)


Az ölyv - sajnos csak messziről
Csicsergett valahol egy csilp-csalp füzike (könnyen felismerhető a hangjáról, mert azt énekli, hogy "csilp-csalp"), és még énekelgetett valami, de azt a hangot nem ismertem. Nem dalolt egyetlen feketerigó se, meg senki más. Jó, mondom, kora délután volt... De azért keveslem a madarakat. 

Jaj, utólag jutott eszembe, s írtam még be ide: többször hallottam kakatolni fácánt ! Régen sok volt a réten, mint ahogy őzek, szarvasok is jártak ide rendszeresen és néhányszor a kutyák nyúl-űző versenyt is tartottak...
Volt itt élet anno.....

Még két másig "égi" képem van:




Itt egy repülő húz valamerre ÉNY-ra (Mindig arra gondolok, honnan jön, hová megy, kik ülnek benne ? És hogy egyikünk se tud a másikról, még akkor se, ha ők lefelé én pedig felfelé nézek....) 



        Ezek meg "csak" felhők. Szeretem nézni őket....

Az állatok kategóriába tartoznak a picuri lepkécskék - hát tudom, hogy vacak fotó, na de nem tudtam belehasalni a sárba, ahová inni jöttek, hogy közelebbi képet csináljak róluk. Fogalmam nincs milyen lepkék, picik, kb. 2 cm-esek és hófehérek, kevés feketés mintával (Talán kis Apolló lepke ?) .





És még két "állatos" fotó:
Az első képen annak a lábnyoma látszik, aki a rét 70 %-t feltúrta...Nem szeretnék itt alkonyulatban sétálni. Ettől a réttől 200 m-re családi házak vannak...De úgy tűnik a vaddisznó-invázió senkit se zavar itt.







Ez itt csak két kép a 14-ből, amit készítettem. A felsőn az "erőszakos" (és valószínű eredménytelen) keresés látszik, az alsó kép pedig ott készült, ahol a mezőn a legnagyobb csicsókalelőhely van. Ott szoktam csokrot kötni  a szépséges sárga virágokból - hát idén valószínű virág se lesz....



A mai mesét a gyükési bányagödör képével zárom. Nem tudom, jól látszik-e (én persze látom...) - de az a bizonyos bányagödör előbb nő be "magától", minthogy valaki tenne a rekultiváció érdekében valamit.

Folyt. köv.