2008. december 31., szerda

Ha Szilveszter, akkor Andre Rieu + Strauss + én együtt bulizunk !

Először is most és itt kívánok mindenkinek, akit személyesen nem értem el, vidám szilvesztert, és boldog új esztendőt, abban is elsősorban jó egészséget, jó kedvet és megelégedett napokat !


..Mivel én ma este /sok éves gyakorlatom szerint/ megint egy jókélpű pasival szilveszterezek, megosztok egy régebbi "bulinkon" készült videót Veletek. Nekem Ő sok sok kedves, vidám, szép percet szerzett már, évek óta "látogatom" a koncertjeit, nagyon szeretem azt a zenét, amit ő játszik. Hallgassátok és andalodjatok !
http://www.youtube.com/watch?v=LX1fiE0U1qA

2008. december 30., kedd

Olyan kevés kell néha a boldogsághoz

Egy pár soros E-mail, amitől elolvad a szíved és egy fotó....
Ő a mi kis újszülött babánk:




Tea mézzel...


Sose fogom megtanulni…..legalább is úgy tűnik…. Tegnap megint kimentem a mínuszokba háromszor is úgy, hogy „csak” kabátot húztam és a sál/sapka az előszobában maradt. Na, ma már fájt is rendesen a torkom. Gyógyítgatom magam a nyáron gyűjtött ökörfark-kórós-mézzel, meg jó sok meleg teával. Az ünnep úgy telt, hogy 23-tól a mai napig vagy én mentem, vagy hozzám jöttek – vagyis volt forgalom és program rendesen. Holnap végre nyugalom és csend lesz. /leszámítva az éjjeli petárdázókat./ Reménykedem, hogy az elkövetkező napon javul annyit a helyzetem, hogy nem kell az új esztendőt betegen kezdenem.

2008. december 29., hétfő

Néha ilyesmit is szabad /Gárdonyi Géza/




A kisbaba születése okán elkóboroltam mindenféle csillagjós lapokra, találtam ezt is: http://nana.hu/index.php?apps=cikk&cikk=22392&fr=balaj Amiből megtudhatod, hogy születésedkor épp hol állt a Jupiter /melyik csillagjegyben,/ s ez milyen hatással volt a természetedre. Hát elég érdekes dolgokat olvastam… /Egyébként az angol nyelvű segédtáblázatban könnyű eligazodni, és a magyarországi születési helyet is be lehet írni./ Nem kell mindent elhinni, de néha érdekes dolgokkal találkozhat az ember…. Kis kikapcsolódásnak nem rossz.
.
És hogy a téma kapcsán ne maradjatok vers nélkül, ide másolok egy kedves verset:

Gárdonyi Géza: Mikor a gyermek gőgicsél  

Mikor a gyermek gőgicsél, 
Az Isten tudja, mit beszél! 
Csak mosolyog és integet… 
Mit gondol? Mit mond? Mit nevet? 
S mint virággal az esti szél, 
Az anyja vissza úgy beszél, 
Oly lágyan és oly édesen… 
De őt sem érti senki sem. 
Hogy mit beszélnek oly sokat, 
Apának tudni nem szabad: 
Az égi nyelv ez. Mély titok. 
Nem értik, csak az angyalok.

2008. december 28., vasárnap

3 D = Deres decemberi délelőtt

A fotók ma délelőtt készültek a Mecseken, Lili-séta közben:












Clayderman 55




Richard Clayderman - a romantika hercege –a francia zongoravirtuóz 1953-ban december 28-án született Párizsban. Neve eredetileg Philippe Pagés. A zene állandóan ott volt az otthonukban, hiszen édesapja zongoratanár volt. 

Állítólag 6 évesen hozzáértőbben olvasta a kottát, mint a francia olvasmányokat. 12 évesen fölvették a konzervatóriumba, ahol Mozartot, Beethovent, Schumannt, néha Debussyt vagy Ravelt kellett játszania. 16 évesen kapta az első díját. Ragyogó karriert jósoltak neki. Azonban röviddel ezután mindenki meglepetésére a kortárs zene felé fordult és néhány barátjával rock bandát alapított. Édesapját nem zavarta, hogy nem klasszikus zenét játszik, de ragaszkodott ahhoz, hogy folytassa tanulmányait a konzervatóriumban. A tehetsége nem maradt ismeretlen és hamarosan olyan ismert sztárok kísérője lett, mint: Michel Sardou, Thierry LeLuron és Johny Hallyday. 

Az élete 1976-ban változott meg alapvetően mikor Olivier Toussaint-tól -az ismert francia lemezproducertől- megbízást kapott, aki társával Paul de Senneville-lel zongoristát keresett egy romantikus zongoraballadához. Paul ezt a balladát az akkor született kislányához, " Adeline " -hez címezte. A 23 éves Philippe Pagés, akit 20 másik jelölttel együtt hallgattak meg, legnagyobb meglepetésére meg is kapta a feladatot. Philippe Pagés nevét Richard Clayderman-ra változtatta (dédmamája családnevét vette föl, hogy elkerülje nevének helytelen kiejtését Franciaországon kívül). 

A szólólemezből 22 millió példány kelt el 38 országban. A címe " Ballada Adeline " -nek. Ez volt tehát a sikertörténet kezdete és azóta Richard Clayderman egyéni zongorastílusával világszerte kiérdemelte a világsztár rangot. Több mint 1000 dalt vett föl lemezre, s egy német újságíró szerint, vitathatatlanul többet tett a zongora népszerűsítéséért a világon, mint bárki más Beethoven óta. Richard Clayderman létrehozott egy " Új Romantikus " stílust. Világszerte hatalmas rekordot, 70 milliós eladást ért el. 267 arany és 70 platina lemezzel büszkélkedhet. Zenéjében több hatás érvényesül Chopin-től a Beatles-ig, Debussy-től Chick Corea-ig. A " Romantika Hercege " elnevezés New Yorkban született 15 évvel ezelőtt. 

A Waldorf Astoriaban zongorázott egy jótékonysági koncerten. Ennek a koncertnek történetesen Nancy Reagan volt az elnöke, Amerika korábbi First Ladyje. A koncert után Mrs. Reagan köszönetet mondott és így szólt: " Tudja Richard, Ön a Romantika Hercege " . Erre ráharaptak az újságírók és a következő napon a legtöbb cikk a sajtóban Richard Clayderman-t mint a " Romantika Hercegé " -t emlegette. Állítólag Japánban van a legnagyobb rajongóbázisa.
A legnagyobb ár, amit Claydermannak fizetnie kell a nemzetközi sztárságért, az az idő, amit a családjától távol tölt. „Nagyon sok jazz zenész rajongója vagyok, olyan zenészeké, mint: Didier Lockwood, Chick Corea, Joe Semple és Pat Metheny... és nagyon szeretnék egy napon valamelyikükkel együtt dolgozni...remélem, hogy az álmom valóra válik” 
„Van valami, ami azonban mindig meglepi az embereket: Ez az, hogy szeretek vásárolni. Szeretek piacra járni... bevásárló központokba...mint bárki más. A legtöbben azt képzelik rólam, hogy állandóan fehér szmokingban vagyok, és ha otthon tartózkodom gyertyák százai vesznek körül. Igazándiból rendszerint pólókat, farmert és edzőcipőt hordok.” „Szeretek élőben előadni a színpadon, mert így közvetlen kapcsolatom van a közönségemmel.” „A családom nagyon fontos számomra " hangoztatja gyakran, " édesanyám, a feleségem Christine, a lányom, a fiam, ők azok, akik éltetnek, ők az életem értelme, a zeném mellett természetesen. " / http://www.operabal.com/ /

 Rengeteg videója van fent a YouTube-on, látogassátok meg, jó hallgatni a zenéket, amit játszik !

2008. december 27., szombat

Film-élményeim

Imádom, IMÁDOM a „Planet Erde” /Föld bolygó/ filmsorozatot /Phoenix TV/!!! Ma - sajna - úgy alakult az éjszakám/hajnalom, hogy már nagyon korán volt lehetőségem nézni. A mai „csúcsok: Láttam a Lechuguilla barlangot. Nem akarom az egész cikket ide bemásolni /pedig érdemes volna/ inkább arra bíztatlak Benneteket, nézzétek/olvassátok el itt: http://www.termeszetvilaga.hu/szamok/tv2004/tv0403/leel.html  

A föld legszebbnek tartott, csak a kutatók számára és csak nagyon ritkán látogatható barlangjából láttam olyan képeket, hogy szemem szám tátva maradt. /Mellesleg jegyzem meg, kissé szégyellve a dolgot, hogy én, épp én, a barlangos múltammal, még sosem hallottam erről a barlangról…/


  .  

 

 A második szenzáció a „Jégvilágok” c. film volt, amely a Déli és az Északi sark életét, vagyis az ott élő állatok nehéz, küzdelmes életét mutatta be. Láttam egy, a közeljövőben – sajnos – megszaporodó jegesmedve halált, hiszen az olvadás miatt lehetetlenné válik számukra a vadászat. S ha mégis száz /!/ km-nyi úszás után biztos talajt érezhetnek talpuk alatt, a rozmárok, /mint lehetséges táplálékforrás/ nagyon ügyesen védekezve, nem csak lehetetlenné teszik a zsákmányszerzést, hanem ezt a film-beli medvét halálosan megsebesítve végét okozzák. Az Északi sarkról itt olvashatsz még: http://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%89szaki-sark


 Nagyon érdekes volt, – s még erre se gondoltam soha életemben- hogy miképp is vészelik át a királypingvinek a 30 napos TELJES koromsötétséget ? Először is ugye tudni kell, hogy ők csak a déli sarkon élnek. És ott télen egyáltalán nem jön a horizont fölé a nap, s van 30 olyan nap, amikor tökéletes és teljes sötétség uralkodik, megfűszerezve egy kis hóviharral, meg mínusz 50-60 fok hideggel. Miután a tojó megtojta a tojást, átadja a hímnek, aki egy spéci toll-szőr-bőr redőben a lábán melengetve „hordja/kelti ki” a fiókát. A tojás átadása után a nőstények élelemszerző útra indulnak, ami kb. egy hónapig tart. A hímek eközben hihetetlen alkalmazkodóképességgel, ebben a vészes időben ezrével szorosan összebújva, gerjesztenek az élethez szükséges meleget. S hogy a szélen állók ne fagyjanak meg, a helyeket/helyüket folyamatosan változtatják, hogy a kívül állók is részesedhessenek a közösségileg fejlesztett hőből. Bevallom én erről még életemben nem hallottam, és természetesen nem is láttam. Hát bizony lélegzetelállító volt… /Aztán gondolkodtam azon is, hogy kik, milyen körülmények között filmezték ezt ? Minden elismerésem megilleti őket is ! Ja, és még azon is elmerengtem, hogy micsoda különbség van a pingvinek és miköztünk......Naná, hogy az ő javukra billen a mérleg.../ Ide feltétlenül látogass el, sok, nagyon érdekes dolgot olvashatsz: http://hu.wikipedia.org/wiki/D%C3%A9li-sark

2008. december 26., péntek

Elfeledett néphagyományok

Emlékeztem én, hogy valahol a „kemence-sutban” van nekem egy lapjaira szétesett könyvem, s abban mindenféle népi jótanács az ünnepek alatt szükséges és tiltott teendőkre… Addig fötörem-kotortam, míg megtaláltam, ebből szeretnék Nektek most néhányat bemutatni. Elolvasásuk után adjatok hálát az égnek /?!/, hogy ma éltek, s nem 80-100 évvel ezelőtt… Mindentől függetlenül, ha valaki hozzájut, érdemes legalább egyszer elolvasni, helyenként az ember csak ámul, s bámul őseink „viselt dolgain”…. /Az idézetek egyébként Berze Nagy János „Baranyai magyar néphagyományok” sorozat 3.kötetéből valók, - sajnos az 1-2 kötet nekem nincs meg./ .  

Karácsony este kukoricát kő morzsúni, hogy ujévig zsákbú tuggyanak ötetni, mert akkor egész évön átul tele lössz a zsákunk. /Becefa 1934/ Karácsony este mindön családtagnak sütt tököt kő önni, mer nem lösznek torokfájósak. A lámpának punt éjfélig kő égni. /Becefa 1934/ Karácsonyestén mindönt szöggyünk lë a szögrü, raktyuk a székökre vagy az ágy alá. A gërëndán foggyunk három legyet, kössük bele a zsepkendő sarkába és csak a következő karácsony előtti este égessük el. A házba nem lösznek csótányok. /Becefa 1934/ Karácsony este kaszaküjet tögyünk a zasztára. Ha fáj a tehén tőgye, evvé kennyük mög. /Becefa 1934/ Karácsony este bőrt, tarisznyát, csizmát, bocskort, szíjat, lószerszámot, sömmiféle bőranyagot nem hattak a szögre akaszval, hogy az állat në pusztujjon. /Csányoszró 1934/ Karácsony este babot lencsével összekeverve főznek és azt rákenik az ökrök és hizlalt tehenek hátára, hogy azok kövérek, értékesek és szépek legyenek / Diósviszló 1934/ Karácsony estéjén, harangozás alatt, fejszét fogva kifutnak a gyümölcsösbe, megfenyegetik a fákat s mondják: „Ha nem termel, jövőre kiváglak” Utána megrázzák, hogy jó termés legyen. /Diósviszló 1934/ A patkányt a következő módon kell kiirtani: Karácsony este tizenkét órakor egy fejfát, vagy keresztet kell a temetőből hozni, melyet négy darabba kell elhasítani. A patkányos épület négy sarkára egy-egy darabot le kell verni. Oda többet patkány be nem megy. Ha van még az épületben, azon este sírva mennek ki belőle. /Drávapiski 1934/ Karácsony estéjén asztala alá tett fejszét jégveréskor az udvar földjébe vágják, hogy a jéghullást megállítsák /Hegyszentmárton 1934/ Karácsony szombatján az ablakban anyi féldióhéjat töltenek meg vízzel, ahány a családtagok száma. Akinek a dióhéjából másnap reggelre kiapad a víz, az még aban az esztendőben meghal. /Hosszúhetény 1934/ Ádám és Éva napján a főzött büti borsó maradékát, a szobában kötélből csinált körbe etetjük fel, hogy tikjaink ne lëgyenek szétszédelgők. / Pécsarányos 1935/ Karácsony estéjén amék abroszt az asztalra terítötték, azt az egész ünnepen rajta hagyták. Ebbű vetötték a buzát, hogy nagy szaporasága lögyön /=Vetőabrosz/ /Sellye 1934/ Karácsony estéjére minden nálunk lévő idegen tárgyat vissza kell adni gazdájának, mert különben hazasír /vasas 1934/ Karácsony éjjelén a gazda a sapkáját az asztalon hagyja, mert avval a sapkával a hasfájós lovat megverni igen hasznos. /Hosszúhetény 1934/ Karácsonykor nem szabad az asztára könyöküni, mer kelésös lösz az illető /Sellye 1934/ Karácsonykor nem jó hosszúra vagdalt tésztát levesbe tenni, mert gazos lesz a kender /Csikóstöttös 1935/ Karácsony naptyán nem szabad vizet föcskőni a fődre, mert sok bóha és más férög lesz. /Pécsarányos 1935/ Hát kérem, ugyan most már egy nappal elkéstem, de jövőre ki lehet próbálni valamelyiket…  

Berze Nagy János (Besenyőtelek, 1879. augusztus 23. – Pécs, 1946. április 6.)

 


Paraszti családba született, tizenegyedik gyermekként. Gimnáziumi éveit Gyöngyösön, Egerben és Jászberényben töltötte, utóbbi városban érettségizett. Néprajzgyűjtői munkásságát már 14 éves korában elkezdte. A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészhallgatója lett, ahol Katona Lajos tanítványa volt. 1905-ben végzett, és ekkor avatták bölcsészdoktorrá. Még ugyanebben az évben királyi tanfelügyelő tollnokként kezdett dolgozni Lugoson.

1905. május 2-án összeházasodott Losonczy Emma tanítónővel, aki két gyermeket szült neki. Lányuk fiatalon meghalt, fiuk, ifj. Berze Nagy János is néprajzkutató lett. 1906–1908 között Kolozsvárott dolgozott. 1907-től 1913-ig dolgozott nagy munkáján, a Meseszótáron. Ekkor az Athenaeum vette át a kéziratot, szedését is elkezdték, ám a háború közbelépett, és szerencsétlen módon a műnek minden változata elveszett. 1908-tól Nagyenyeden, majd 1915-től Csíkszeredán dolgozott. 1916-ban, a románok betörésekor családjával menekülnie kellett, 800 kötetes könyvtára odaveszett. 

Egy évig Debrecenben kapott menedéket és állást. 1917-től újra Csíkszeredán élt, ekkor nevezték ki királyi tanfelügyelőnek, és Pancsovára helyezték. 1919-től Szekszárdon, majd 1924-től 1939-ig, nyugalomba vonulásáig Pécsett dolgozott, és ott is halt meg 1946-ban. Az elveszett Meseszótár után másik nagy műve a magyar mesekatalógus. Az általa számba vett több mint félezer mese a magyar népmesék első nagyobb, korszerű rendszerezése volt – és egyáltalán az első ilyen európai munka –, mindmáig egyetlen kiadása ma is keresett mű. Kéziratban maradt mitológiai munkája is, mely eredetileg „A világ közepe. A magyar ősvallás eredete” címet viselte volna, ám az már csak halála után jelenhetett meg Égigérő fa címen. /wikipedia/
Itt is: http://www.bogad.hu/berzenagyjanos.shtml

2008. december 25., csütörtök

Vers karácsonyra





Kosztolányi Dezső: Karácsony  

Ezüst esőben száll le a karácsony,  
a kályha zúg, a hóesés sűrű;  
a lámpafény aranylik a kalácson,  
a kocka pörg, gőzöl a tejsűrű.  

Kik messze voltak, most mind 
összejönnek a percet édes szóval ütni el,  
amíg a tél a megfagyott mezőket  
karcolja éles, kék jégkörmivel.  

Fenyőszagú a lég és a sarokba  
ezüst tükörből bókol a rakott fa,  
a jó barát boros korsóihoz von, 
 
És zsong az ének áhítatba zöngve… 
Csak a havas pusztán a néma csöndbe  
sír föl az égbe egy-egy kósza mozdony.

Szenteste

Ha az ember képes pár órára mélyen lenyomni tudata legaljára a számára fájó gondolatokat, akkor lehetősége van arra, hogy tűrhetően ünnepeljen. Ezen igyekeztem én is, ugyanis családom egyik tagjának még arra sem volt ideje, hogy egy vacak sms-t vagy e-mailt küldjön, – megszomorítva ezzel az én karácsonyomat. No de mondom, igyekeztem a fájdalmat bezárni egy dobozba a lelkem legmélyén. 
Ettől függetlenül /vagy azért, mert sikerült a fájdalom-izolálás/ szép volt, jó volt minden azokkal, akik a „maradék-családból” összejöttek az ünnep tiszteletére. Sajnálom, hogy a nagy beszélgetés és tevés-vevés közepette a csodásan felterített bőséges karácsnyi asztalunkat, vagy az én torta-alkotásomat nem fotóztam le. Este – szokás szerint - elmentem a görög-katolikus karácsonyi misére, ami előtt a gyerekek mindig betlehemes játékot mutatnak be. Ott készült ez alábbi kép is. Egyébként aki még nem látta a néhány éve elkészült ikonosztázt, érdemes egyszer eljönni és megnézni, tényleg szép. 

  http://www.parochia.extra.hu/pecs/pecs.htm

2008. december 24., szerda

Karácsonyi nóta

Két napja - szinte megállás nélkül hallgatom, s nem tudok betelni vele :-)
Már mindenkinek elküldtem, s bizonyára sikere van másnál is, hiszen láthatod, 2 milliónál többször kattintottak rá.
Én /is/ ezzel a dallal kívánok még egyszer boldog, vidám, kellemes, szép, stb... karácsonyt mindenkinek !

http://www.youtube.com/watch?v=yt-K5w1PFMo

2008. december 23., kedd

Karácsonyi gondolatok

„….Gyermekkorunkban e hónap első napján árkus papírra, kék és zöld ceruzával, karácsonyfát rajzoltunk, karácsonyfát, harmincegy ággal. Minden reggel, dobogó szívvel, megjelöltük, mintegy letörtük e jelképes fa egyik ágát. Így közeledtünk az ünnep felé. E módszerrel sikerült a várakozás izgalmát csaknem elviselhetetlenné fokozni. A hónap közepe felé, amint közeledett az ünnep, már állandóan lázas voltam, esténként félrebeszéltem, hideglelős dadogással meséltem dajkámnak vágyaimról. Mit is akartam? Gőzvasutat és jegylyukasztót, igazi színházat, páholyokkal, színésznőkkel, rivaldafénnyel, sőt valószínűleg kritikusokkal és azokkal a szabónőkkel is, akik megjelennek a főpróbákon, és rosszakat mondanak a darabról. Ezenfelül lengyel kabátkát akartam, továbbá Indiát, Amerikát, Ausztráliát és a Marsot. Mindezt persze selyempapírban, angyalhajjal tetézve. Egyáltalán, gyermekkoromban mindig a világegyetemet akartam, az életet, amely egyszerre volt bicikli, kirándulás a Tátrába, anyám zongorázása a sötét társalgóban, bécsi szelet, almás rétes és diadal összes ellenségeim fölött….” /Márai Sándor/



   

 Amikor ezt a néhány sort elolvastam, valamiért az jutott szembe, hogy mi karácsony előtt papírangyalkát vágtunk ki kemény papírból, és kis ruhájára annyi csillagot szabadott felrajzolni, ahány jó-cselekedetünk volt karácsony előtt. Az angyalkát aztán a karácsonyfa mellé állítottuk. Istenem, milyen lenne ma az én angyalkám ruhája. ? – Ezen gondolkodtam. Remélem azért néhány csillagot tehetnék rá, ha túl sokat nem is…  
Aztán eszembe jutott egy másik réges-régi emlék is. /Fogalmam nincs, miért pont 3 kisgyerekkori karácsony él bennem olyan élénken ?/ Szóval ez az egyik a három közül: Az ebéd utáni szundiból felébredve, a kisszobából valami halk motozást hallottam. Mintha félhomály lett volna a szobánkban. /Késő délután volt, vagy lehúzva a roló?/ Ma is érzem azt a csodás vaníliás-kifli illatot, ami akkor belengte a lakást. 

Elmondhatatlan izgalom és várakozás volt bennem. Eszembe nem jutott, hogy benyissak és leskelődjek, de akkor nagyon vártam az esti csengettyűszót…Meg voltam /vagyok/ győződve arról, hogy akkor hozták az angyalok a karácsonyfánkat. Hány éves lehettem ? 4-5 ? Vagy kevesebb… Istenem milyen kár, hogy az efféle csodaváró hangulatom időközben elveszett…. Egyébként mondta Nektek a nagymamátok így karácsony-tájt, hogy azért vörös az ég alja, mert az angyalkák most sütik a süteményeket ? Nekünk mondta, amiért én máig végtelenül hálás vagyok. Továbbmondtam a mi gyerekeinknek, de nem tudom, 40-50 év múlva eszükbe fogok-e jutni a decemberesti izzó-vörös ég láttán….

2008. december 22., hétfő

Jean-Étienne Liotard

Tegnap esti "kóborlásaim" közben őt fedeztem fel:

Jean-Étienne Liotard (Genf, 1702. december 22. – Genf, 1789. június 12.) svájci francia festő.

Hosszú élete során sokat utazott. Élt – többek között – Párizsban, Londonban, Rómában, Hollandiában. Törökös viselete miatt "a török festő"ként is emlegetik. Számos múzeumban megtalálhatók a művei, így például az Uffiziben, a Louvreban, Genfben és a drezdai Zwingerben. /wikipedia/

Ma már furcsa különlegességnek számít, kevesen ismerik, bár a felvilágosodás korában igen népszerű volt, noha sokan ellentmondásos karakternek, ügyeskedőnek tartották. Túl gyorsan festett, túl jól ismerte a mesterségét, túl gyorsan emelkedett a csúcsra, és túl sokáig maradt ott. A rokokó burjánzása idején jéghideg realista volt. Az olajképek divatjának csúcsán Liotard a pasztelt favorizálta. Leghíresebb képe az ifjú Marie Antoinette portréja. Legélőbbek önarcképei és saját családját bemutató tablói. /artportal/

Nekem ez a csendélet nagyon tetszett:

2008. december 21., vasárnap

Vasárnapi képdömping

Ezt a barbár módon "lelopott" fát a Búza téren láttuk: 





 Ezek a képek is séta közben készültek, "tavasz a télben" :




 Ez az én egyik karácsonyi meglepetésem:

Karácsonyi takarító-segédek

Gondolom egyetértetek, a könyvszekrény alatt nekem már nem kell porszívóznom....








Az év legrövidebb napja


Az év legrövidebb napja, a téli napforduló az északi féltekén december 21-re esik, ekkor a legrövidebb a nappal és a leghosszabb az éjszaka.

Ennek csillagászati oka az, hogy a Föld Nap körüli keringése során eléri azt a pontot, amikor az északi félteke a legjobban megdől a Nap sugaraihoz képest, ezért a legtovább marad árnyékban az északi félgömb. Mivel a Föld közel gömb alakú, a déli féltekén ekkor van a nyári napforduló. A téli napfordulón a Nap az északi sarkon nem kel fel, hanem a horizont alatt kering, a délin viszont nem ez az egyetlen nap, amikor nem nyugszik le. Ettől a naptól kezdve az északi félgömbön a nappalok egyre hosszabbak, a délin egyre rövidebbek lesznek.






A történelemben a téli napforduló mindig kiemelt szerepet kapott, és gyökeret vert szinte minden vallásban. Ilyenkor a fény diadalát ünnepelték, ekkortól kezdtek el rövidülni az éjszakák. Már a Római Birodalomban és az ókori Babilonban is megünnepelték, de a régészek szerint a kőkori Stonehenge is a napfordulók ünnepének helyszíne volt. A napforduló későbbi átvétele a zsidó Hanuka is. A keresztény vallásban Krisztus születése kapcsolódik a téli napfordulóhoz, ami a legjelentősebb ünneppé vált világszerte. Krisztus születése a kereszténység térhódításával került előtérbe, és fokozatosan egybemosódott a napforduló pogány ünnepével. Érdekes, hogy sok nyelvben a karácsonyt jelentő szó az újévbe való átlépést jelenti, és nem Krisztus nevéből származik.

Az ünnep legfontosabb jelképe, a karácsonyfa szintén ősi szimbólum, több pogány vallásban az istenek lakhelye. A mai karácsonyfa állítás hagyománya a 18. századi Németországból származik. Hazánkba az osztrák és német rokoni kapcsolatokkal rendelkező arisztokrata családok hozták be az 1800-as évek első évtizedeiben, és a városokban már az 1840-es években a karácsony elengedhetetlen kellékévé vált.
/Ádám Rita Vezető meteorológus Meteo21/

Bevallom, én innen kezdem számolgatni, hogy mikor is kezd végre korareggel világosodni, és mindig oda lyukadok, hogy nagyon messze van az még...akkor is, ha mától rövidül az éjszaka sötétje.

2008. december 20., szombat

Corso képek


Épül a Corso bevásárlóközpont a Búza téren. Az épület várhatóan 2010 tavaszára készül el. Az építményt 48 ezer négyzetméter alapterületen húzzák fel, helyet kap benne egy 3 szintes mélygarázs, szintén 3 szinten kereskedelmi egységeket, 6 szinten ugyanakkor irodákat alakítanak ki, de kedvező pályázati elbírálás esetén még egy négyszintes, négycsillagos szállodát is kialakíthatnak benne. Az épület déli és keleti homlokzatát tiszta üvegportál teszi majd látványossá. /info-pécs/ Mivel szinte naponta itt sétálok Lilivel, gondoltam, megörökítem az építkezést – már csak azért is, mert nagy élvezettel szemlélem mindig a hatalmas daruk hangtalan, már-már kísérteties ide-oda mozgását. /Mellesleg, tudja valaki, hogy miért mondjuk a madárra többes számban, hogy darvak, ezekre meg hogy daruk ?/ Nos, itt vannak a képeim:








2008. december 19., péntek

Rossz szájíz


Jó kis riportot láttam a „gondolkodás nélkül” adakozókról. Németországban /is/ megnő ilyenkor az adománygyűjtők száma. /Itt jegyzem meg: hogy számomra megdöbbentő képeket láttam az u.n. „Tafel” –ek munkásságáról is, / http://www.tafel.de/ / ahol a rászorulók szinte mindenhez ingyen juthatnak hozzá. Nem tudom, van-e nálunk ilyesféle rendszeres, a szegények mindennapjait segítő, bőkezű lehetőség – illetve nem tudom, a Máltaiak, vagy a Caritas milyen mértékben tudnak nálunk segíteni. 

Na ezt „csak úgy” írtam, hiszen nincs értelme nagyon töprengeni rajta és hasonlítgatni, hogy ki a szegényebb, mert tudom, van mélyebb szegénység a miénkénél is…/ Nos, e kitérő után: szóval azt vizsgálták Németországban, hogy figyelnek-e az emberek arra, hogy kinek adnak, vagy milyen célra adnak. És bizony az lett a kutatás eredménye, hogy nagy többségében nem nézik az adományozók, hogy kik, kinek, milyen célra gyűjtenek. És arról szólt a riport, hogy nem biztos, hogy ez jó így. Megnyugtatni a lelkiismeretünket, hogy adtunk, de nem törődve azzal, hogy az kapja-e, aki rászorult…. 

  Őszintén szólva, én szívesebben adok közvetlenül annak, akiről tudom, hogy valóban szüksége van ilyen-olyan segítségre. Az eléggé elterjedt rólam, hogy használt, kinőtt ruhákat gyűjtök már évek óta, s juttatok el a rászorulókhoz, vagy sokszor megunt gyerekjátékokat viszek olyan gyerekeknek, akinek semmijük sincs… /Itt üzenem azoknak, akik olvasnak és ebbe az adományozó körbe tartoznak, hogy köszönöm az eddigi segítségüket !/ Na mármost, amiért ezt a postot írom, az az, hogy egy ismerősömtől kaptam több /=3/ kiló lisztet. A zacskóra rá van írva, hogy EU élelmiszer segély. El nem tudom mondani, milyen rossz érzéseket keltett bennem ez a dolog. 
Akitől kaptam, annak a munkahelyén mindenki kapott 10 kg-ot, s meg kell mondjam, nem szorult rá senki sem. Ki/k/től vettük/vették el ezt a lisztet ? És ha már ezeknek az embereknek jutott liszt, másoknak /= ”nagyoknak”/ mi juthatott ??? Persze nincs ötletem, miképp lehetne változtatni az ilyen, s ehhez hasonló dolgokon. Ám az biztos, hogy én nem fogok továbbra se „noname” / vagy akár jól csengő / helyeken adományozni semmit, inkább vállalom a fáradságot, ami a dolgok személyes átadásához szükséges. Erre bíztatnék másokat is. Inkább add a szomszéd sokgyerekes családnak, amit adományozni akarsz, vagy ismerősökön keresztül juttasd el jó helyre, minthogy csak a lelkiismereted megnyugtatására pénzt dobj egy perselybe !

2008. december 18., csütörtök

Futazidő....

Őrület, őrület, egyes napok nem múlnak, hanem csak úgy átszáguldanak az ember felett, hogy mire észhez térsz, már este is van. Igaz, azért jó sok mindent belezsúfoltam, a ceragemtől a sütisütésen, kétszeres kutyasétán, kisbevásárláson át, 62 /!! nem túlzok/ karácsonyi netes üdvözlőlap megírásáig. Ja, még kis/kézi/mosás is volt, és közben millió telefon, meg valami újabb program feltelepítése a gépre.


No mindegy, mára több nem telik tőlem, most szeretnék egy filmet megnézni, tehát "kiszállok" - majd holnap keresek Nektek valami értelmes olvasnivalót, vagy jó kis hírt, mert most már erre nincs időm.

2008. december 17., szerda

Cyranos emlékek

Így jár az ember, ha a verseskötetei között kutat: megtalál valamit, és arról egy egész csomó dolog jut eszébe. "Természetesen" mindig az ifjúsága...
Szóval /talán/ 1962-ben játszották Pécsett a Cyranot, Bánffy Györggyel a főszerepben. Én akkor ott és azonnal beleszerettem Bánffyba is, Cyranoba is. Függetlenül az előbbi politikai szereplésétől a szerelem a mai napig tart, s bár egy verses színdarabot nem mindig élvezet olvasni, nekem ez a kötet bizony sokszor a kezemben volt.
Mit kell/lehet tudni a szerzőről ? Íme:

Edmond Rostand (1868—1918) Egy régi provence-i előkelő család fia. Apja nagy műveltségű közgazdász volt, aki érdekes tanulmányokkal és újságcikkekkel világosította fel a társadalmi és gazdasági kérdések iránt érdeklődő műveltebb nagyközönséget. Olykor azonban egy-egy kecses formájú, akár szavalásra is alkalmas verssel jelezte, hogy otthon van az irodalomban és az irodalmi életben is. Az ő otthonában műveltté kellett nevelődni. 
Az ifjú Rostand Párizsban, jó hírű gimnáziumban tanulta a latin és görög nyelvet és irodalmat. Lelkesen mélyedt el a francia történelemben és költészetben. Kitűnő tanuló volt, kiskamasz korában már formás verseket írt. 16 évesen egy költeményét beküldte az egyik újság szerkesztőségébe. Ott nem tudták, ki fia-borja, mennyi idős a költő, de a verset közlésre érdemesnek találták. Meg is jelent. 
Család, iskola, az ismerősök köre büszke volt. 19 éves korában megpályázta az Akadémia irodalmi tanulmányra kitűzött díját. Megnyerte. Szülei elvárták volna, hogy felkészült jogász- ügyvéd, közjegyző, esetleg bíró legyen. Ő mint fegyelmezett gyermek, el is végezte a jogtudományi kart, megvolt a diplomája is. De abban a pillanatban hátat is fordított az egész jogászságnak. Úgy látszott, nem is szorul a szülői támogatásra, kezdett ismert író-költő-kritikus lenni. 
És 22 éves korában meg is nősült. Felesége maga is fiatal író-költő volt. Nem jelentékeny, de egy időben elég népszerű. Házasságuk azért volt boldog, mert igen jó barátok voltak, de nem zavarták egymást szerelmi külön-útjaikon, sőt olykor meg is beszélték egymással magánkalandjaikat. Erre a férjnek azért is volt lelki szüksége, mert első színpadi játékaitól kezdve a színésznők tündértáncot lejtettek körülötte, és ő szerette valakinek érdekesen elbeszélni az élet romantikus mozzanatait. A feleség pedig a legalkalmasabb volt erre a legbizalmasabb barátságra.  
Versei, cikkei, tanulmányai már ismertté tették nevét, amikor megtalálta legigazibb műfaját, a verses színjátékot. 
Néhány kísérlet után 1894-ben megjelent könyvalakban és a Commédie Française előadta „A regényesek” című csengő-bongó versekben írt bohózatát a romantikára éhes fiatalokról, akik azért búsulnak, mert a valóság nem eléggé romantikus, s még az is keseríti őket, hogy senki se akarja akadályozni a szerelmüket. A női főszerepet minden idők egyik legnagyobb színésznője, Sarah Bemard játszotta és vitte olyan sikerre, hogy a komédia le sem került a műsorról. Az „isteni Sarah” 24 évvel volt idősebb a költőnél. 
Ekkor éppen ötvenéves. Ő azonban örök fiatal volt, testileg is, lelkileg is és jóságos tündére a tehetséges íróknak. Rostandnak is évekig volt ösztönzője, munkatársa, parancsoló zsarnoka és alázatos szolgálója. Mindegyik darabjában játszott, akár mellékszerepet is, de ha ő volt a főszereplő, akkor a darab világsiker lett. 
Évekkel később az ő ötlete volt, hogy Rostand írjon érzelmes drámát Napóleon árvájáról, a „reischstadti herceg”-ről. A költő meg is írta a „Sasfiók”-ot. Az ifjú herceget Sarah Bernard játszotta, világhíres nadrágszerep volt. 
Az 1900-ban bemutatott dráma olyan sikert hozott, mint három évvel korábban a „Cyrano”, s hamar ez is diadalt aratott az európai színházi világban. Rostand ezzel a művével és a következőkkel is vagy zajos sikereket váltott ki, vagy a művekből nagyra becsült olvasmányok lettek, mint talán legköltőibb és legfilozofikusabb játékából, a „Don Juan utolsó éjszakájá”-ból.  

A legismertebb, legkedveltebb, legmaradandóbb mű mégis a „Cyrano” volt és maradt. Cyrano de Bergerac alakja otthon is, a nagyvilágban is fogalommá vált. A csúnya külsejű, emelkedett lelkű, egyszerre gőgös és önzetlen lovag életében és végül halálában, végtelen komolyságában és korlátlan játékosságával a hírhedett gascogne-i úriemberek típusképe lett. Szélsőségei közt egyszerre volt komikus és tiszteletre méltó, kihívó és bajkeverő, miközben önfeláldozó és az igazi lovagi becsület példaképe. 
Nagyon tehetséges alkotóelmék is csak legszerencsésebb perceikben tudnak ilyen örök típust kiformálni. És mindezt bravúros versekben. A „Cyrano” és a „Sasfiók” után írt két költői játéka, a „Kakas” és a „Don Juan utolsó éjszakája” több irodalmi elismerést hozott, mint igazi színpadi sikert. A „Kakas” verses állatkomédia, címszereplője a híres középkori „Róka-regény”-ben szereplő gőgös kakas. Az igen filozofikus, sőt politikus állatkomédia az uralomról, a szemétdomb hatalmi viszonyairól szól. 
Nagyon szellemes – olvasva - ám színpadon sohasem volt eléggé hatásos. A Don Juan-téma kora ifjúságától izgatta. A nagy csábítóban a nagy magányost gyanította. Az ő Don Juan-drámája elégikus hangú színpadi költemény. Olvasva sokkal szebb és jobb, mint előadva. A Faust-téma is régóta izgatta, de ezt nem írta meg, hanem költői lendülettel fordította Goethe Faustját franciára. Végső évei az első világháború idejére estek. Beteg volt ezekben az években. Vidéken élt, szorongva figyelte a háborús híreket, írt közben néhány szép hazafias költeményt. Ezek persze azonnal megjelentek. Még meg is érhette a győzelmet, még megírhatta végső költeményét, az ódát a győztes hazához. Három héttel később meghalt. Egész életműve jelen van irodalmi tudatunkban, a „Cyrano” azonban mindmáig valószínűleg a legtöbbet játszott színdarab nemcsak Franciaországban, hanem a nagyvilágban is. Hegedűs Géza /literatura.hu/ 
 


                                   Edmond Rostand: Cyrano De Bergerac Orrmonológ 


Mondhatta volna szebben, kis lovag,
Más-más hangnemből... Így ni, hallja csak:
Kihívón: "Én nem járnék ám vele!
Sebészt hivatnék, hogy metélje le!"
Barátilag: "Hisz findzsájába ér!
Igyék vederből, abba belefér!"
Leírón: "Csúcs, mely veri az eget!
Hegyfok! Mit hegyfok? Roppant félsziget!"
Kíváncsian: "Mit rejt e hosszú tok?
Tollszár van benne, vagy gyaníthatok
Papírvágó kést, ollót is talán?"
Kecsteljesen: "Ön nagy barátja, lám,
A madaraknak! Póznát tart nekik,
Hol magukat jól kipihenhetik!"
Kötődve: "Kérem, ha pipázik ön,
S a füst orrán át gomolyogva jön,
Kéménytüzet szomszédja nem jelez?"
Intőn: "Vigyázzon túlsúlyára! Ez
Lehúzza önt s fejjel bukik előre!"
Gyöngéden: "Lássa, megfakul a bőre
Színét a napfény durván szívja ki
Egy kis napernyőt venne tán neki!"
Pedánsul: "Hallott az Arisztofánesz
Nagy állatjáról uraságod? Tán ez:
A Hippokampelefantokamelosz,
Hordott ilyen hús-díszt elől... e rossz
Hangzású lényen volt ily hosszu csont!"
Gavallér módon: "A manóba, mondd,
Ez a fogas jött most divatba? Ej,
Kalap számára pompás kicsi hely!"
Föllengzően: "Hatalmas, büszke orr,
Egy teljes náthát csak a bősz, komor
Mistráltól kapsz! Más szél ott meg sem érzik!"
Tragikusan: "Vörös tenger, ha vérzik!"
Bámulva: "Ó, eszembe jut, ha nézlek:
Micsoda cégér egy illatszerésznek!"
Lírailag: "Kagyló ez, s ön Triton?"
Naivul: "Mondja, mert én nem tudom,
Mikortájt nézik ezt a műemléket?"
Mély tisztelettel: "Gratulálunk néked
Tornyos házadhoz, nagyságos barátom!"
Parasztosan: "Hékás, a számat tátom!
Orr az? Fenét orr! Ördögadta dolga:
Kis dinnye jaz, vagy óriás iborka!"
Hadászilag: "Szuronyszegezve áll!
Lovas-roham ilyet készen talál!"
Üzletszerűn: "Tán lutrit rendez? Én
Sejtem, hogy ez lesz a főnyeremény!"
Végül, torzítva Pyramus kriáját:
"Ez dúlta szét az arc harmóniáját,
E szörnyeteg!... Pirul az áruló!"
Így ömlött volna szájából a szó,
Ha volna önben szellem és tudás.
De szellemet, boldogtalan dudás,
Ön sose látott s tán azt tudja csak,
Hogy hülye fráter is lehet lovag!
De hogyha önben annyi lelemény
Lett volna mégis, hogy kivágja szépen
Mindazt, amit most összehordtam én
E díszes, úri hallgatók körében:
A kezdő mondat első negyedét
Éles kardommal vágtam volna szét!
Mert magamat kigúnyolom, ha kell,
De hogy más mondja, azt nem tűröm el!
 

 

2008. december 16., kedd

Csupaajándék és a remény

Mára ezt a mesét "találtam" Nektek Pandoráról és az ő híres szelencéjéről:


Az istenek a föld alá rejtették az életet az ember számára. Mert bizony máskülönben könnyebb volna a dolgunk, egynapi munkával akár egész évre elláthatnánk magunkat és aztán munkátlanul henyélhetnénk, füstre akaszthatná a hajós a kormányrudat, s a földműves sem szorulna az ökrök meg az öszvérek nehéz munkájára. De Zeus megharagudott és haragjában elrejtette a kenyeret a föld alá, mert megcsalta őt a furfangos Prométheus. Ezért hozta Zeus a sok gondot és bajt az emberekre. 
Kezdetben a tüzet rejtette el, ezt viszont Prométheus, Iapetos titán fia ellopta Zeustól az emberek számára, a narthéx nevű növény kivájt belsejébe dugva úgy, hogy nem látta meg a villámokban gyönyörködő isten. De mikor észrevette, haragosan megfenyegette : - Iapetos fia, hiába vagy mindenkinél ravaszabb. Most örülsz, hogy elloptad a tüzet és engem kijátszottál, de még megkeserülöd te is, és az emberek is megfizetnek érte : majd adok nekik valamit, amit mindnyájan szeretni fognak és észre sem veszik, hogy a saját szerencsétlenségüket ölelik benne. Így szólt és nevetett az istenek és az emberek atyja, és meghagyta Héphaistosnak, a nagy hírű kovácsistennek, hogy gyúrjon össze gyorsan földet vízzel és abból formáljon istennőkhöz hasonló szépséges alakot. 
Athéné pedig tanítsa asszonyi munkára, mesteri szövésre-fonásra, az aranyos Aphrodité a Kharisok kedvességéből öntsön a fejére, és halálos vágyat, a szerelem édes és sorvasztó gondjait, míg Hermés arcátlanságot és tolvajszokást adjon neki. Ezek szót fogadtak Zeusnak, hamarosan szemérmetes szűzhöz hasonló alakot gyúrt földből a sánta kovács, Athéné istennő felövezte és kicsinosította, a Kharisok és a felséges Peithó a rábeszélés istennője arany láncokat aggattak rá, a széphajú Hórák, az "Évszakok", tavaszi virágokat fűztek a teste köré. 
Keblébe Hermés hazugságot rejtett és csábító szavakat és tolvajszokásokat, amint Zeus parancsolta, s ugyancsak ő, az istenek követe tett hangot a szájába, és ő adott nevet is neki. Pandórának, "Csupaajándéknak" nevezte az asszonyt, mert az Olympos minden lakója ajándékozott neki valamit - azt is a szegény kenyérevő emberek vesztére. Hermésre bízta Zeus, hogy vigye ajándékba, mint az első asszonyt, Epimétheushoz. Epimétheus nem gondolt Prométheus figyelmeztetésével. Pedig az "előrelátó" titán megmondta, hogy ne fogadjon el ajándékot az olymposi Zeustól, hanem küldje vissza, nehogy a halandók szenvedjenek meg érte. 
Epimétheus befogadta Pandórát, s csak mikor már itt volt a baj, akkor kapott észbe. Mert azelőtt az emberi törzsek gond és baj nélkül éltek a földön, a halált hozó betegségektől megkímélve. Hanem az asszony talált egy hombárt a háznál, s hiába tiltotta Epimétheus, kíváncsian leemelte a fedelét, s szétszórta, ami csak volt benne : a sok gondot és bajt. Egyedül a Remény maradt a hombár szája mögött, ez nem tudott már kirepülni, mert addigra lecsukta Pandóra a hombár fedelét, Zeus terve szerint. Hanem az ezernyi csapás szabadon bolyong azóta az emberek között, tele van a föld bajjal és tele van a tenger. A betegségek a maguk lábán járnak éjjel-nappal és sok szenvedést hoznak a halandóknak, csöndben lopózva, mert a hangot kivette belőlük a bölcs Zeus, hogy senki se kerülhesse el, amit kimért rá. /literatura.hu/  
Dante Gabriel Rossetti (1828 - 1882) festménye

Kommentelési problémák

Írtam levelet a blog.hu tulajdonosainak, reklamálva, hogy a régi kommentelőim nem tudnak régi nevükkel belépni. Ha lesz válasz, azt is berakom ide. Addig is olvassátok, amit nekünk, blogtulajdonosoknak írtak az üzenőfalon:


Mint tudjátok, múlt péntek óta nem lehet belépés nélkül kommentelni a Blog.hu blogjain. Mivel ez egy sokakat érintő változás, a héten megpróbáljuk továbbkövetni a hatását.
A kommentelési kedv visszaesése egyelőre nem jelentős, szombaton tíz, vasárnap viszont már csak két százalékkal született kevesebb komment az előző heti értékekhez képest. Természetesen ezek alapján még korai lenne megítélni a helyzetet, de a hét végére már pontosabban látunk.
Mivel sok helyről jeleztétek, hogy aggódtok a kommentelők számának visszaesésétől, külön mérjük azoknak a blogoknak a kommentszámait, ahol eddig lehetett belépés nélkül is hozzászólni, illetve kiemelten figyeljük a kis blogok kommentforgalmát. Ha az aggodalmak beigazolódnak, reagálni fogunk. Természetesen mi sem szeretnénk, hogy csökkenjen a kommentelési kedv, de egyelőre várunk pár napot, hogy jobban lássuk a trendeket.
Addig is, a kommentelés már a héten két új funkcióval bővül:
  • lehet válaszolni konkrét kommentre, a válaszba belekerül a link az eredeti hozzászólásra,
  • lehet figyelni azokat a posztokat, ahova kommenteltünk (ez egy a hozzászólás elküldésekor választható opció) egy oldalon, ahova beömlik minden olyan komment, ami a mi kommentünk után keletkezett egy posztban, kiemelve a direktben nekünk válaszoló hozzászólásokat (ez leírva bonyolultabb, mint majd a felületen lesz.)
Az első változtatás inkább funkcionális, ami a kommentek közötti tájékozódást segíti, a második célja pedig az, hogy a kommentelők aktivitását növeljük - számtalanszor fordul elő, hogy kommentelünk valamit egy blogban, de másnap már nem megyünk vissza megnézni, jött-e rá válasz, ezen segít ez a featúra. Részletek napokon belül!

2008. december 15., hétfő

Simogatás

Tegnap Lili nagyon rosszul volt – szerencsére mára javult a helyzet. Mivel másképp nem tudtam segíteni rajta, sokat, hosszasan simogattam. Ennek kapcsán /no persze nem először/ gondolkodtam el, hogy milyen észveszejtően fontos /lenne/ a simogatás mindenki számára. Találtam is egy ide vágó szakmai cikket, ha valaki magától ezekre még nem jött volna rá.




 Bőrünk nemcsak a külvilág káros hatásaitól védi szervezetünket, hanem felfogja, és az agyba továbbítja a különféle ingereket: hideget, meleget, fájdalmat, de az érintést, simogatást is. Ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a világban, nélkülözhetetlen, hogy elegendő simogatást kapjunk. 
A simogatás minden élőlénynek segít. A simogatás az egész szervezetre hatást gyakorol. A finom, puha, ismétlődő bőringert az idegek a gerincagyba, azon át a közérzetet befolyásoló központba vezetik. Még mielőtt az ingerület az agykéregbe kerülne - azaz mielőtt tudatossá válhatna -, máris megindítja a közérzetjavító hormonok fokozott termelését, ez pedig erősíti a simogatás kellemes, nyugtató, izom- és érgörcsoldó hatását. A magzat már a 10. héttől érzi a bőrét ért ingereket. 
Az első mozgások után érdeklődni kezd a teste iránt. A 12-24. hét között esetenként már látható az ultrahangos vizsgálatokon, hogy a kicsik simogatják az arcukat, tapogatják a kezüket, karjukat és lábukat. Alkalmanként a szájukba veszik az öklüket, szopják az ujjukat, vagy játszanak a köldökzsinórral. A külvilágból érkező ingerek már a méhen belül fejlődő magzat mozgását is befolyásolják. Az anya a hasára tett, simogató kezével meg tudja nyugtatni rugdalózó, elégedetlen magzatát.  
Az újszülött gyorsabban fejlődik, ha a szülés utáni percekben az anya mellére fektetik. A rendszeresen kézbe vett csecsemő a simogatást, a szoros testi kapcsolatot nemcsak gyorsabb szellemi fejlődéssel, hanem nagyobb ellenálló-képességgel is meghálálja. 
Már csecsemőkorban is lassul a pulzus, nyugodtabbá válik a légzés, ha az anya vagy az apa a karjába veszi és simogatja a babát. Vizsgálatok bizonyítják, hogy azok a kisgyerekek, akik „kézzelfoghatóan” szoros szülői kapcsolatban nevelkednek, vagyis gyakran simogatják, megérintik őket, sokkal jobban fejlődnek, mint azon társai, akik kevesebb figyelmet kapnak. Simogatás hatására megnő a vérben a kórokozókat elpusztító fehérvérsejtek száma. 
Ezt a hatást AIDS-betegségben szenvedőknél is kimutatták. A simogatás során a vérnyomás csökkentésével azt jelzi a szervezet, hogy minden rendben van, fölösleges készülnie a stresszre, nyugodtan elernyedhet az izomzat. A simogatás a fájdalmat is enyhíti. Mérséklődik a reumás, izom- és ízületi fájdalom, ha a beteg területet - ujjat, nyakat, vállat - rendszeresen masszírozzuk. A fejfájást gyakran megszünteti a homlok vagy a halántéktáj masszírozása. Nagyobb fájdalom esetén is jó hatású a simogató masszírozás. 
Klinikai megfigyelés szerint a nőgyógyászati műtét után kevesebb fájdalomcsillapítóra van szüksége annak, akit naponta többször megmasszíroznak, mert ez által javul az immunrendszer működése. Felnőtt életünk során általában azt tudjuk könnyen továbbadni, amit mi magunk is megkaptunk, emellett minden párkapcsolat, kötődés egy lehetőség, hogy megtanuljunk, szeretetet, vagy akár simogatást közvetíteni környezetünk felé. 
Tudnunk kell, hogy akit gyakran és gyengéden simogatnak, annak javul az önértékelése, erősödik a biztonság érzete és a stressz-tűrése, öröm-képessége fokozódik, ezzel együtt „boldogság-szintje” emelkedik Az idős emberek hangulatára, lelkiállapotára, sőt feledékenységre is kedvezően hat a simogatás. A beteg nyugodtabbá válik, emlékező képessége is javul. Egy dologra kell ügyelni: végtagok esetében be kell tartanunk egy fontos szabályt, mindig a szív irányába simítsunk! /paramedicina/

2008. december 13., szombat

Falusirató

Olvasom Moldova: Ha az Isten hátranézne című könyvét. /Rákeresve a neten megdöbbenten, milyen heves indulatokat váltott ki egyesekből./ Tudom, nem mindenki szereti Moldova stílusát, én kedvelem, és ha a leírtaknak csak a fele /lenne/ igaz, akkor is nagyon szomorú kép ez az Ormánságról. 
Mivel a „mi működési területünk” volt, rengeteget jártam ott. Úgy emlékszem valahol/valamikor már be is számoltam az 1972-es árvízről, amit Drávasztárán éltem át. Tehát vannak 30 - 35 évvel ezelőtti tapasztalataim és mivel máig élő kapcsolatom van ott, így a mostani állapotokat is ismerem. Drávasztára vonatkozásában állítom, katasztrofális a helyzet. 
A Tsz megszűnése megölte a falut. A fiatalok elmentek, ebbe a szó szoros értelmében világvégi faluba nem települ és nem is fog települni semmiféle olyan vállalkozás, mely álláshelyeket teremtene. Most 450 fő körül van a lakosság, zömében idős emberek. /Egyelőre nem találok M. könyvében erről a faluról külön fejezetet, de lehet, hogy valahol azért majd ír róla./  
Én elfogult vagyok Sztárával. Biztos másfalvakban is fájdalmas a lepusztulás, de itt tudom, hogy miről mire változott az élet. Én emlékszem a jólmenő Tsz savanyítóra, ahonnan külföldre vitték a zakuszkát, láttam a kétökölnyi paprikákat, a gyerekfejnyi káposztákat, mik a drávaöntésen teremtek, ettem az itteni mézédes dinnyét, emlékszem az árvíz elől Lajostanyáról kimentett disznókra, láttam a jól felszerelt tsz géptelepet, ahol a legmodernebb gépek sorakoztak. 
Életemben először itt láttam nagy tehéncsordát, amit a csordás terelt reggel-este végig a falun, s a disznókondát, mely az iványi-sztára közti csodaszép réten a hűs fák árnyékában jóllakottan hevert. Minden ház rendben tartott és főképp lakott volt. Itt szinte csak és kizárólag horvátok éltek. A faluban nem is lehetett más szót hallani, csak a horvátot. Szóval én tudom milyen volt, s tudom ma milyen Drávasztára…..  
Nekem nincs javaslatom, miképp lehetne „megváltani a világot” itt. Az viszont biztos, hogy segítség nélkül nem fog menni, és vallom Moldovával együtt, ezeknek a falvaknak jelentős részére a totális kipusztulás vár. Kár 
értük…


 

Pár napja egy horvát népviseleti ruhában láthattatok, most egy másik fotót csatolok, ahol a lányok biklában /fehér szoknya/ láthatók, a jobb oldali fején/haján látható kis „izé” a pucolica. http://zsikazsu.atw.hu/viselet/ormansag.htm itt olvashatsz az ormánsági népviseletről.