2017. május 31., szerda

Megijedtem




Tegnap valami félelmetes dübörgésre kaptam fel a fejemet ebéd után, s rohantam ki az udvarba – de már nem láttam őket… Ijesztő volt.

Ma itt a magyarázat:
„A HM közleménye szerint egy Franciaországba tartó Boeing 737-es utasszállító repülőgép 14 óra 46 perckor lépett be Magyarország légterébe és nem vette fel a kapcsolatot a polgári légiforgalmi irányítással.
Ezért a NATO Integrált Légivezetési Központ riasztotta a Magyar Honvédség készültségi szolgálatban lévő Gripenjeit. A magyar határon belül a Gripen pár elfogta a repülőgépet és elvégezte az azonosítást.
A repülőgép 15 óra 04 perckor rádiókapcsolatot létesített a polgári légiforgalmi irányítást végző HungaroControllal, és folytatta útját Párizs felé.
A riasztás után a Gripenek visszatértek a kecskeméti repülőbázisra – írta a HM.
A flightradar24.com élő radarképe szerint az érintett gép a Blue Air román diszkont légitársaság Boeing 737-500-asa volt, amely Konstancából indult és Párizs Beauvais repülőterére tartott.”
(http://www.pecsma.hu/hirzona/riasztottak-a-honvedseg-gripenjeit/)


Hogy a csudában történhet ilyesmi ?

http://gripen.uw.hu/AIR_JAS-39_Gripen_Top_Smokewinders_lg.jpg

Már csak ez hiányzott.



Romos önkormányzati bérlakások, bokaficamító járdák, gödrös utcák,  - hogy csak a leglényegesebbeket említsem – ezekre nem jut pénz.
De bezzeg a Tv torony kivilágítására igen.

Nem értem én már ezt a világot...

Most őszintén: hát tényleg „csak ez” hiányzott Pécsnek/ről ???



2017. május 30., kedd

Öröm (?)



Ha valaki 20-30 évvel ezelőtt, bár tán még 10-zel ezelőtt is azt mondja, hogy három nap kell ahhoz, hogy alaposan kitakarítsam a lakásomat – hát minimum nem hiszek neki, bár talán ki nem nevetem.
Márpedig elértem ide…
Kétségtelen, ez az a bizonyos „tavaszi, nagy” – de hát akkor is rettenet, hogy 50m2-re nekem már ennyi idő kell.. Igaz, kamraszekrény kirámolva, a kétmillió üveggel és másfélmillió vacakkal együtt, amit ott  feltétlenül őrizni kell.  Igaz, a konyhakő zsíroldós szivaccsal a legkisebb sarokban is kisikálva… Igaz, a nagyszobában a könyvek teteje leporszívózva… a kövek lemosva, ablakok, függönyök…na de három nap ? Elkeserítő….

Ám ugyanakkor azzal vigasztaltam magam, hogy mégicsak a végére értem, mégiscsak meg tudtam csinálni. Sem fizikailag, sem lelkileg nem adtam fel. Leültem, pihegtem, néha káromkodtam, de megcsináltam.  Aztán tegnap este elgondolkodtam, hogy: hát ide jutottam ? Már annak is örülnöm kell, hogy a tavaszi nagytakarítást meg tudtam csinálni ?
És az volt a válaszom, hogy igen, ide jutottam.… és adjak hálát a Teremtőnek, hogy erre még képes vagyok.
Újabban gyakran elmondom figyelmeztetésképp önmagamnak, hogy: apád, anyád ezt, a  te korodat meg se érte, hát hallgass !!! És hallgatok. De meg kell valljam, nehezen viselem az öregségemet.
Lehet, más is így van vele, csak nem beszél róla.(?)  Én meg még le is írom. Hát tényleg nem vagyok én normális.
De legalább nem szégyellem. Ez van. Ezt kell szeretni.

2017. május 28., vasárnap

Útszéli kavics

Galgóczy Erzsébet: Milyen vagyok?
Olyan vagyok, mint az útszéli kavics, 
mely sír és nyikorog, 
mikor ezer emberek lába rátapos. 
Rajtam is sok szenvedés vonul át: 
rengeteg, míg a kavicsból 
apró homokszem nem leszek. 
De ha a kegyelem napja rám ragyog, akkor...
...kicsi homokszem: - majd én is csillogok.

2017. május 26., péntek

Kedvencem az Alphorn (=Havasi kürt)


Új kis kedvencem  Beatrice Egli  zenés estjét hallgatom – s ebben most szó került a havasi kürtre. Gondoltam írok kicsit róla én is – hátha nem mindenki tud mindent, ami itt az alábbi kis ismertetőben szerepel:





A SVÁJCI Alpokban már évszázadok óta kommunikálnak egy különleges eszközzel, a havasi kürttel, más néven alpesi kürttel. Elsőre talán nem tűnik praktikusnak ez a hangszer, hiszen van, amelyik kétszer akkora, mint az, aki megszólaltatja. Ennek ellenére kézben is hordozható. Némelyik fajtáját szét lehet szedni, így elfér egy dobozban, hangja akár 10 kilométerre is elhallatszik a hegyes-völgyes Alpokban….

A svájci pásztorok nemzedékeken át arra használták a havasi kürtöt, hogy a magasabban fekvő rétekről jelezzék a völgyben tartózkodó családjuknak, hogy minden rendben. De elsősorban a teheneiket hívták ezzel a hangszerrel, hogy megfejhessék őket, úgy gondolták ugyanis, hogy a havasi kürt kellemes hangja megnyugtatja az állatokat fejés közben.

Télen, amikor a tehenek a völgyben épült istállókban voltak, sok pásztor a városban játszott a havasi kürtön, és a kapott adományokkal egészítette ki a jövedelmét. Hajdanán arra is volt példa, hogy a férfiakat a havasi kürt hangjával toborozták a harcra.
Első ránézésre úgy tűnhet, hogy könnyű játszani a havasi kürtön, hiszen nincsenek rajta sem lyukak, sem billentyűk, sem szelepek. A nehézség abból adódik, hogy a zenésznek az ajka mozgatásával kell szabályoznia a kürtbe jutó levegő mennyiségét, hogy az a kívánt hangot adja ki.

A havasi kürt mindössze 12 természetes hangot képes kiadni. Noha nem lehet mindenféle dallamot lejátszani rajta, külön havasi kürtre is írnak darabokat, és egy ügyes zenész csodálatos melódiákat képes kicsalni belőle.
Híres zeneszerzők műveiben is felbukkan a havasi kürt hangja. Wolfgang Amadeus Mozart édesapja, Leopold Mozart például a „Sinfonia Pastorella” című művét zenekarra és corno pastoritióra, a havasi kürt egyik változatára írta. Brahms a svájci havasi kürt hangját fuvolákkal és kürtökkel utánozta, Beethoven pedig a Pastoral szimfóniájában szintén utánozta a havasi kürtöt, hogy felidézze a pásztorélet hangulatát.

A havasi kürtöt először 1527-ben említik St. Urban kolostorának pénzügyi feljegyzéseiben. Ma, csaknem 500 évvel később a havasi kürt szelíd hangját még mindig hallani a fenséges svájci Alpok rétjein. (https://wol.jw.org/hu/wol/d/r17/lp-h/102012015)

És itt egy szép dal a sok közül:



2017. május 23., kedd

Tolna megyei kálvária-kereső körutam élményei



„Kálváriázni” voltam a múlt héten – nagy valószínűséggel az utolsó ilyen utam volt. Nem azért mert halni készülök, hanem mert elfogytak a közeli helyszínek. Még Tolna megyéből hiányzott néhány – és ügyesen, meg szerencsével, egy szép körre fel is tudtam „fűzni” őket. Dombóvártól indultam és  Döbrököz, Gyulaj, Szakály, Hőgyész és Kisdorog volt az öt falu melyeket fel akartam keresni.

Csodálatos napsütéses tavaszi nap volt, bár dél felé már inkább nyári forróságnak éreztem, felfelé lihegve a kálvária hegyeken…
Gyakorlatilag semmi extra esemény nem történt, kényelmesen autóztam és eközben tudtam nézegetni – merthogy szeretek nézegetni vezetés közben, ezért is nem hajtok 120-szal.  Kerestem az utaktól távolabbi helyen látható bodzabokrokat is,  mert aktuális volt a bodzaszörp befőzés is.

Döbrököz sima eset volt – felújították a kálváriát – végig-fotóztam – kész, mehetünk….

Döbröközi kálvária

Szakályban a  Mindenszentek temploma  udvarában vannak a stációk. Azt már messziről láttam, hogy a kert-kapu csukva, s hamarosan kiderült, hogy zárva is…. Azt hiszem, nagy nehezen még át tudtam volna mászni a kerítésen, de féltem, hogy hívják a mentőket, mert egy bolond öregasszony  mászik a templom kerítésén – hát erről a változatról lemondtam. 

A szakályi templom kívülről...

..és belülről a csodás Gebauer freskóval...

...és az Angster orgonával és a javításért esedező csúf foltokkal....

Kiderítettem, van Marika néni (gondnok), s neki kulcsa  – ám őt sajnos nem találtam, pedig még a barátnőjéhez is elmentem. Szomorkodva járkáltam a templom körül - mellette van az iskola – gondoltam próbálok ott tanácsot kérni, hogy is juthatnék be. Épp akkor hozták a napközisek ebédjét, megkérdeztem hát a sofőrt, van-e tippje, hogy lehetne ide bejutni ? Ritkaság, hogy az ember ilyen azonnali segítőkészséget kapjon, ugyanis a fiatalember seperc alatt átmászott az iskola kerítésén, hogy megnézze nekem, a templom kert hátsó kapuja is zárva van-e ? Mert ha nem, hát akkor ott esetleg be lehetne menni. Ám sajnos az is zárva volt.
Az ő ötlete volt, hogy keressem meg a Tóth János bácsit, akinél szintén van kulcs – s be tud engedni. Mázlim volt. Őt megtaláltam, s így sikerült elkészítenem a képeket, mitöbb, bejutottam a templomba is.

És mi van benne ? Az 1300 fős kis falu templomában ?? Na mi ? Hát természetesen Angster orgona 1905 (!!) óta , sőt, hogy még valami kösse Pécshez, Gebauer Ernő csodás freskói díszítik 1938 óta. Oda voltam a gyönyörtől – ritkaszép templom ez, ha véletlenül arra jár valaki, próbáljon bejutni, nagyon megéri !

 
Ez nem volt nyitva, a bejárai üvegajtón át fotóztam

Ám igazi csoda Hőgyészen várt. (Be kell valljam, sosem jártam ott, pedig hát „macskaugrásra” van tőlem) Egy kedves, városias jellegű helyre érkeztem – utóbb (másnap, itthon) rákerestem a neten – érdemes lett volna ott több időt is eltöltenem, mint amennyit rászántam. De még így is két igen kellemes meglepetés ért: az egyik, a kis dombra épített templom előtt várt. 
A templomról már itthon olvastam – tekintve hogy körülötte áll a kálvária, gondoltam akkor benézek oda is. A neve „Szent Kereszt felmagasztalás temploma” (Ezt a titulust használták a török időket átvészelt középkori templomban is azok a németek, akik az újkori Hőgyész alapítója, Claudius Florimundus Mercy gróf által 1722-ből kezdődően települtek ide.) A jelenlegi plébánia temploma 1799-ben készült el, 1899-ben, 1966-ban és 1974-ben újították fel.

Már az is megdobogtatta a szívemet, amikor olvastam, hogy a templom két manuálos orgonája a pécsi Angster orgonagyár műhelyében készült 1927-ben. De ami a templom előtt várt, az volt az igazi meglepetés, ugyanis itt áll Sinkó András 1948-ban készült Szűz Mária szobrának egy példánya !
Miért szenzáció ez nekem ? Nos azért örültem meg ennek annyira, mert  én egy életen át azt hittem, hogy ebből a szoborból csak egy van, és az a pécsi Pálosok temploma előtt áll. https://www.kozterkep.hu/~/413/szuz_maria_pecs_sinko_andras_1948.html Aztán egyszer csak találtam egy  második példányt Bólyban is. https://www.kozterkep.hu/~/22078/Szuz_Maria_Boly.html


Sinkó András Szűz Mária szobra

Már a máriakéméndi angyalszobrok kapcsán is világossá vált számomra, hogy a Zsolnayak nagyon ügyes  kereskedők is voltak – azon kívül, hogy csodálatos kerámiákat alkottak. Volt egy megrendelésük a pécsi Pálos templom elé, egy Mária szoborra. Biztos, ami biztos alapon, legyártottak még két tartalék példányt. Szóval a Pécsre készült szobor másolata eljutott valahogy Bólyba, s lám,  Hőgyészre is ! 
Volt még egy modern szobor, - a II.vh.áldozataira emlékeztető - a templom közelében, azt is megmutatom: 

A második vh. áldozatainak emlékműve

Érdekesség, megemlíteni és megnézni-való még a hermelines szökőkút. Az Árpád-korban Hőgyészen "hölgyészek" azaz hermelin vadászok laktak. Ennek és az itt művelt egyéb szakmáknak állít emléket a szökőkút.


A hermelines hölgy és a kút egy részlete

              
A másik meglepetésem a templom melletti pizzéria volt. Kalandozásaim közepette nem szoktam „éttermekbe” járni – de most valahogy úgy alakult, hogy „rákívántam” valami levesre. A pizzériába azért mentem be, hogy megkérdezzem, csak pizza van, vagy netán van leves is ? Semmiképp nem akartam pizzát enni, nem is vagyok olyan nagyon oda érte, bótit meg életemben egyszer ettem csak – inkább a magamét eszem, már ha egyáltalán… Szóval bementem és volt leves, méghozzá húsleves, májgombóccal. Be kell valljam, rég esett ilyen jól egy vacak kis leves, és miután bekanalaztam, megkérdeztem (fura egy vendég vagyok én) lehet-e fél adag rántott gombát rendelni köret nélkül ? Lehetett. Akkora adagot hoztak ki, hogy alig bírtam lenyomni  pedig finom, friss gomba volt.

No, ezek után már folytathattam tovább az utamat – fizikailag is jól „feltankolva”. Még készítettem a közelben pár fotót és irány a végtelen…


Hát nem kívánnád ezt a selymet megsimogatni ?


 

Ezen az úton nincs túl nagy forgalom, bámulhattam nyugodtan a szelíd lankákat, zöldellő dombokat, felszántott földeken épp kibújó pár centi kis kukoricákat és volt, ahol már a sötét smaragdzöld gabonát. Hátterük a még mindig halványan fehérlő sok akác – bár messze nem volt itt annyi, mint Drávasztára felé.

Egyszer csak felfedeztem egy csodás búzaföld mellet, egy végtelenbe vezető utalt, melyen nem is túl messze bodzabokrok virítottak. Index balra, kanyar, és máris a jó hűs akácok alatt álltam.  Olyan nadrág volt rajtam, amin csak farzseb van –  a slusszkulcsot abba tettem, fogtam a szatyraimat és elindultam befelé a gazos bodzásba. Szedtem bodzát, majd visszamentem az autóhoz …..és nem volt a zsebemben a kulcs. Én ott majdnem szívszélhűdést kaptam. Hogy fogom én a derékig érő gazban a kulcsot megtalálni ? De hogy eshetett (???) ki a zsebemből ?
Majdnem sírva indultam a magam vágta "vadcsapáson" visszafelé, természetesen a földet szemlélve, mert hát hová esik egy kulcs ? … Nem találtam. Nem kell mondanom, már már pánikba estem, amikor (Isteni sugallatra ?) feljebb emeltem kicsit a tekintetemet a földtől és láss csodát, a bodza melletti csipkerózsa ágán ott ficánkolt az én slusszkulcsom. Ehhez hozzá kell tenni, hogy nincs semmiféle elegáns  „kulcstartóm”,  viszont egy vastagabb zöld  selyemzsinór van a kulcskarikába befűzve (itthon azon lóg a „kulcsos falon”). Nos, ennek a madzagnak a vége valószínű kilógott a farzsebemből, és a vadrózsába akadt. Hát nekem  arra a napra ennyi elég volt az izgalomból….

De szerencsére egy kedves, szép élmény még jutott az út végére. A kisdorogi kálvária egy hegyoldalban, a temető mellett van. Egy darabig autóval is fel lehet menni. Letettem a kocsit a gyönyörűen ilyenolyanállamitámogatásból felújított ravatalozó mellett és fényképezőmmel a kezemben elkezdtem mászni felfelé a meredeken…  
És akkor egyszer csak megláttam, hogy a kálváriasor végén, a keresztek mellett valami barnás foltocska van…Valahogy azonnal tudtam, hogy ez csakis egy őzike lehet. (Sugallat ? ) Már fogtam is a gépet, próbáltam zoom-olni, hát azért  szerintem a képen - ha nem is csodás fotó, de - látni lehet, hogy ki áll a majd térdig érő gazban.
Nagyon örültem ennek a véletlennek, ritka az efféle szerencse. Két képet sikerült készítenem róla, de mire pár lépéssel feljebb mentem és  egy harmadikat is szerettem volna  – már sehol se volt. Még csak azt se láttam, merre szaladt el. De nem baj – végülis két képem lett róla. Én az ilyen perceket tartom az életem legszebb ajándékainak.
 
Ez csak a kálvária...

Ez pedig Ő !

Nyakát nyújtva figyel....

Fáradtan és csendesen, nyugisan vezettem hazafelé a régi hatoson. Csak néztem, ahogy elhúznak mellettem azok, akik valamiért sietnek.
Azt még elmondom, hogy csak „játékból és próbaképp” ezen az úton kb. 15-20 (ha nem több) autót elengedtem magam mellett – akiknek az én 80-as tempóm szemmel láthatólag tetű-mászás volt. Jól-nevelten indexeltem jobbra – lehúzódtam – Menjél haver !!!
EGYETELN EGY sem jelzett vissza, hogy köszöni a kedves figyelmességemet. Szlovéniában a hegyi utakon ez teljesen természetes – na de hát sajnos nem Szlovéniában vagyunk….


(Végezetül, csak zárójelben, egy ősrégi szójáték jutott eszembe - bocs az esetleges ffi olvasóktól, de "nem hagyhattam ki" 😜:  a férfi, 20 évesen: Vas, 30 évesen: Ηeves, 40-50 évesen: Békés, 60-80 évesen: Tolna, de nem megy-e).