Újra Drávasztára és az emlékeim....

Ha valahol – még elérhető helyen – én boldog vagyok, akkor az Drávasztára. Aki régi olvasóm, olvashatott több beszámolót – és tudhatja, hogy egész pontosan most nyáron lesz 45 éve hogy én „barátságot kötöttem” ezzel a hellyel és benne egy családdal. Náluk laktunk a nagy árvíz alatt – és a mai napi – egyetlen év kivételével, minden évben lent voltam a Drávánál, a barátaimnál.

Fényképező nélkül sosem megyek, lesznek hát a szöveg között fotók is… De először azt mondanám el, hogy már tavaly is, idén is úgy mentem – hogy tán utoljára. Öreg, beteg barátnőm,  ha elúszik a Dráva habjain a mennyországi folyók felé – akkor nem hiszem, hogy sok értelme lesz „csak” a régi helyszínek felkeresésének. Habár ma is megállapítottam, varázslatos, hogy a majd fél évszázaddal ezelőtti képek milyen hihetetlenül élesen élnek bennem. Persze nem csoda, az az 1972-es árvíz nagyon fontos eseménye volt az életemnek. Városi lány lévén, először kerültem igazi faluba, csak tátottam a számat (amikor épp volt pár szabad pillanat a védekezés őrületében) – hogy a falusi élet mennyire más, mint az, amit én ismerek.

Nagyon, nagyon sok minden változott meg az elmúlt évtizedek alatt – elsősorban persze maga a falu – mondhatom, kihalt, alig van már lakója. Persze se Tsz, se savanyító, se semmi nincs. Szerencséjükre volt egy igen jó állapotú, szép, nagy iskolájuk, az most körzeti iskolaként üzemel, de aztán ezen kívül 2 kocsma és egy bolt van, még jó, hogy a temető üzemel. Aztán már csak az országhatár következik  és itt a vége  Magyarországnak. (A szó szoros és átvitt értelmében.)

A bal oldalin szinte még levél sincs, csak virág

Odafelé menet, nem győztem csodálni az akácosokat. Most látszott – épp a virágzás csúcsideje van – hogy milyen rengeteg van ebből az invazív fából. Ami persze igen jó a méhészeknek (már ha nem döglöttek ki a méheik- hallom, van valami méh-vész is az országban, az egyéb vészek mellett)- jó a mézet szeretőknek, de vannak az akácnak ellenségei is, akik legszívesebben tűzzel, vassal, fűrésszel mindet kiirtanák. Megálltam több helyen is fényképezni, hát elmondani, leírni nem lehet azt a pompás illatot, amit a rogyásig virággal  rakott fák áraszatnak. Van, amelyiknek szinte levele sincs, de virág annyi, hogy nem látszik az ág…

Az úton két helyen is találkoztam a rendkívül drasztikus fakitermelési módszerrel, ami manapság divatos ebben az országban. Hogy a városban hatalmas bükköket, platánokat csonkolnak meg, de tövig, hogy még a szemnek is fáj – az egy dolog. (Nem értek egyet vele. Nem vagyok egyedül, de senki sem kíváncsi a véleményünkre.) De itt az út menti vegyes, erdősült részeket irtják tarrá. Csatolok egy képek, hogy milyen irtás nélkül/előtt az út egy része (még) és néhány másik képet, hogy néz ki irtás után. Hja, kell a fa a pécsi hőerőműbe. Pelletnek dolgozzák fel és azt viszik égetni.

Ilyen "irtás" előtt az út

Irtás után..

Feldolgozásra várva

Pellet halmok

Itt már a pelletnek is csak nyoma van...

Csodás azonban a természet – ahol valamit kiirtunk, megpróbál valami mást produkálni. Itt pl. fantasztikus méretű fagombák nőnek a pellet maradékon. Még sosem láttam ilyen óriásokat. Sajnos nem ehetők.

Csak a méret miatt tettem rá a karórámat...

Persze lementem a vízhez is. Minden alkalommal el kell mennem egy olyan helyszín előtt, ahol a nagyvíz levonulása után az árvédelmi naplót írtuk – az egyik főnököm, akivel itt ültem, már csak fentről nézheti a helyszínt, a másik is közel van ehhez az állapothoz. Már csak én vagyok, aki erre a trióra emlékezni tud….

A két út Y-jában a  kis "szigeten" ültünk. Lábunkat akár a vízbe is lógathattuk volna...

Mindig besétálok kicsit a gátra – habár ez már nem az a gát, ami 45 éve állta a nagy vizet – ez egy újabb, de nekem mégis azt a régit juttatja eszembe. 

A gát mentett oldali része...

...és a víz felőli gát-rész

 
Ha bármikor, bárhol szóba kerül, mindig megemlegetem a szakadás közelébe került gátat, és azt az éjszakát, amikor mégis meg tudtuk a tomboló, nagy vizet állítani, több száz kiskatona segítségével. Összeszorul a szívem, vagy nem is tudom, a meghatottságtól majd elsírom magam, ha ez a kép megjelenik a szemem előtt. Éjjel a mélységes világvégi sötétségben, a félelmetesen surrogó hatalmas erejű víz rohant a gát mellett, s a gáton kiskatonák százai rakták fáklyafény mellett a töltést megerősítő/emelő homokzsákokat… Aki nem volt ilyesminek tanúja, el se tudja képzelni ezt a szituációt….Soha, remélem soha nem fogom ezt elfelejteni.

Itt még tart a gát...a gátőrök figyelik megállás nélkül

Itt már átszakadt.

 Képek: http://greenfo.hu/hirek/2012/04/17/dravai-arviz
 
Odafelé Vajszló-Sellye felé mentem, vissza egy másik vonalon, a vízhez közelebb, Zaláta-Kemse-Luzsok felé. Édes Istenem, micsoda világvégi, szegény, lepukkant, elmaradott falvak… Tényleg az Isten háta mögöttiek, hiszen a 'magyar isten' Budapesten lakik, szerintem életében nem hallotta, hogy van  egy Luzsok nevű falu is valahol. Benne pl. egy összeomlás előtt álló református templom (sajnos, a fotóról lemaradt a csúcson még meglévő csillag).…

Európa itt kapna röhögő-görcsöt....

A templom....

 

 Útközben elmentem a baksai gyógynövény-feldolgozó előtt is. A gyár mellette egy óriási táblán kamilla nő. Hogy a közút mocska-pora rászáll a kis virágokra, valószínű senkit nem zavar. Sajnos nem voltam elég ügyes és figyelmes és elfelejtettem hazafelé jövet lefényképezni a kamilla táblától kb.10 m-re kezdődő vegyszeres gazirtás nyomait. Nyilván abból az irtószerből is jutott a kis virágokra valamennyi. – És te, meg te, meg te megveszed, és hiszel benne, hogy meggyógyulsz tőle….és csodálkozol, ha nem,  sőt esetleg még betegebb leszel…Igen, ilyen világban élünk.

Kamillamező az országút mellett. Ebből lesz a drága gyógytea.

 

Ezt egy rét szélén fotóztam. Hát, ha valahonnan, innen szedtem volna....

No de elkanyarodtam Sztárától. Még pár sor erejéig visszatérnék. Tavaly is írtam, hogy vannak barik, hát most is ott vannak még, igaz, azt a tavalyi nagyon kedveset ...izé.... szóval azt  megették már 😭.  Viszont most van egy kicsi fekete bari – nem valami jól sikerült a fotója, de elhihetitek nekem, csoda aranyos. Igaz, nem barátkozós, de azért legalább nézni hagyta magát.

Hát ilyen a "fekete bárány"... aranyos nem ?

Mutatok egy érdekes kis képet még: aki nem látná, egy döglött óriás poszméhet vonszol egy hangya ezen a képen !!!

Ezt feltehetném találós kérdésnek, de inkább elárulom, mi ez. Ez kérem a "kakukknyál"  - népiesen így is nevezik a nyálhabot. A hab védi az abban élő kabócalárvákat növekedésük, fejlődésük alatt. A kifejlett tajtékos kabóca (imágó) a habból bújik elő.

Az ezüstnyár zsenge levelén ringatózik a kakukknyál....

És hát persze, hogy lementem a kikötőbe – teremtett lélek nem volt lent és én ettől olyan csodásan éreztem magam, az egész Dráva az enyém volt, a horvátországi Papuk hegyvonulat ide látszik, - még ha csak ködösen is -  és olyan jó volt tudni, hogy ott is, arra felé is jártam….jó, nem a Triglav, de mégis…

Ott a háttérben, ködösen a Papuk pici része....

Mint egy csendes tó - pedig itt "lefelé" folyik. Különben itt a határ Mo.és Horváto.között.

A túloldalon, Slatinán lakott öreg barátom, aki az első Júlia-Alpok-beli túrámhoz sok segítséget, ötletet adott.

Úgy tűnik, nekem (vagy minden öreg embernek) – a legapróbb dologról is azonnal a múltja, szép emlékei jutnak eszébe. De végülis milyen jó, hogy van mire, van elég szépség a múltamban, amire vissza tudok emlékezni…

Boldog napom volt, hálás is vagyok érte kellőképp.

Nem emlékszem és most nem fogok keresgélni a több száz térképem között, hogy betettem-e már ide a blogba azt a térképet, ahol a Drávának ez, a Drávasztára környéki szakasza (is) látszik. Természetesen elmozdítható a térkép minden irányban, lehet a Dráva vonalát végig követni az egész országban, sőt külföldön is, de majd meglátjátok, sehol nem maradt olyan élesen nyoma a holtágaknak, mint itt, ezen a tájon.(Érdemes kicsit kinagyítani.)

Különös látvány, ahogy a mai napig látszik a Dráva sok évszázados ide-oda kanyargásának, a volt holtmedreknek a szép, íves nyoma.  Én annyira szeretem azt a képet – olyan lágyság, olyan harmónia van benne….Persze, lehet hogy csak számomra….

Aki idáig elolvasott/megnézett, annak bónuszként itt van még pár nekem kedves virág-fotó:  

Gyöngyköles

Farkas kutyatej pár szomjas hangyával

Kúszó hortenzia

Lucerna

Egy gyönyörűséges pipacs - egyik kedvenc virágom....

Hússzínű vadgesztenye

Veresgyűrű som

Itt a mese vége. Aludjatok jól, álmodjatok szépeket. Jóéjszakát gyerekek....