Akit (esetleg) a pár nappal ezelőtt közreadott bejegyzésem érdekelt (Hosszú monológ), annak egy további, tán rövidebb, érthetőbb anyaggal szolgálhatok, köszönhetően @x-nek.
Komolyan mondom, ezeket/ilyesmiket olvasva, mázsás kövek gurulnak le a szívemről-lelkemről. Hát NEM én vagyok a hülye. Én "csak" állok, a világ pedig megy tovább....És ez nem baj.
http://www.digitalhungary.hu/interjuk/Anya-Mama-Nem-Tablet-interju-Bernschutz-Mariaval/4202/
A szívemben-lelkemben én valahol itt megálltam. És nem sajnálom.
Olvastam az első "monológot" is (már amikor emailben elküldted) csak idő hiányában nem tudtam reagálni.
VálaszTörlésNagyon összetett a dolog bennem, mert mindkét cikkben látok egy-egy ellentmondást. De legyen ez az én bajom. :-)
"Ma már a fiatalok oktatják, vezetik be az időseket az emberi kapcsolatokba az online kommunikációba, ők szocializálnak, informálnak."
Az évszázadok, évezredek alatt nem oktatták, szocializálták a fiatalok az időseket - nekem paradoxon - az emberréváláshoz. Max. ehhez a rohanó, illúziókkal tűzdelt cyberg-világhoz, ami nekem nem embernevelő (vagy miért is vagyunk ezen a világon?...), sőt!
"Az hogy hétvége van, az nem adekvát. Mert 0-24-ben élünk, és látta, hogy láttam."
Eltűnik a magán szféra, nincs privát dolg, téma - szinte minden a virtuális világ része lesz. Nincs (m)érték, csak egy mátrix. A márka, a mim van, az online lesz/lett az érték.
Önzően azt mondom(így alakult, nem szándékos), örülök, hogy az x generációba születtem, mert kaptam/kapok értékeket, mértékeket. Használom a modern világ előnyeit, adottságait, de képes vagyok e két világot szétválasztani (már amennyire a cyberg az életem része). Egy alfa nem hogy szétválasztani nem tudja majd, meg sem ismeri szerintem az igazi értékeket hisz az online világba születik bele. (Átfedések, kivételek remélem lesznek.)
Nem gondoltam soha, hogy csak az a jó, ami korábban volt. Minden korban volt rossz is jó is, de ebben az eltorzult rohanásban nem találom az értékeket. "Okosak. Ők azok, akikre mindenki csillogó szemmel néz, mert 1-2 évesen beszélni sem nagyon tudnak, de már átállítja kínaira anyu vagy apu okostelefonját. " "első szava a táblagép" "világképük mennyire az újmédiás eszközöktől függ." FÜGG, ez a kulcsszó! És ha valaki függ, akkor irányítható. "Néha kimozdulnak ... de valóban nincsenek annyit a szabad levegőn" "Gyakori az említett depressziós hangulat" "Tudatos." MIBEN? "Megfigyelő és információéhes. Kényelmes."
Talált valaki értékeket? Örömmel hagyom magam meggyőzni, kérem.
Hát igen, "Ma már a fiatalok oktatják, vezetik be az időseket az emberi kapcsolatokba az online kommunikációba, ők szocializálnak, informálnak."
TörlésNos, anyám túl a 80-on nehezen fogadta el a modern kütyűket, még a mobiltól is idegenkedett. Aztán csak erőt vett rajta a kíváncsiság, és belátta, hogy mennyivel kényelmesebb a kertben tenni venni a zsebében egy telefonnal, így ha bármelyikünk hívta, vagy neki volt sürgős közlendője, azt ott és azonnal megteheti.
Aztán megismerkedett az e-maillel, a skyppal, és bemutattuk neki Google-t. Már túl van a 90-en.
Szóval a fiatalok vezették be egy új,ismeretlen világba.
Az én generációm számára ez az új világ nem új, hiszen az elmúlt 20 évben már a hétköznapjaink részévé váltak.
Szerintem ezekkel a modern ketyerékkel nincs semmi baj. A gond ott kezdődik, amikor a kényelmes szülők azért nyomják a gyerek kezébe, mert addig sem kell velük foglalkozni.
Egyébként a környezetemben látom, hogy a gyerekek 8-4-ig a suliban vannak, aztán tanulnak másnapra, meg edzésre, különórákra járnak. Sokszor még este 10-kor se kerülnek ágyba.
Nem olyan egyszerű élet, mint ahogy látszik.
PZs
PCs, az online kommunikációba igen, de nekem ez nem a szocializálás és nem az emberi kapcsolatok - "csak" részleges kommunikáció.
TörlésKét ember közt kémia is kell, hogy létezzen, hangszín, illat, mimika, rezdülések, energia. Ezek bizony a "drótokon" keresztül nem mennek át.
A gyerekek akikről írsz nem az alfa generáció. Nem vitatom, hogy nem könnyű nekik. Voltak gyerekek az évszázadok során, akiknek könnyű volt?
A modern technika nem csak hátrányokkal jár, rengeteg előnye van, egészen addig, amíg nem esünk a ló túlsó oldalára és nem adjuk ki a kezünkből a nem létező kormányt. A családomban mi is élvezzük az előnyét, különösen több száz km távolságból.
Úgy tűnik lassan, de biztosan már a cyberg-világban járunk fél lábbal, ami bennem negatív gondolatokat ébreszt az összefüggések során, mint bíztató jövőt.
A hétvégén vonatoztam Münchenbe. Egy angol osztály vett bennünket körül a kocsiban. Talán 15-17 éves diákok és kísérőik. Minden (!) gyerek kezében, fülén az okos telefon volt, senki sem beszélgetett a másikkal. Akik a fülhallgatóval utaztak, még azt a pici külvilágot (hangokat, zajokat) is kizárták magukból. Mélyebben nem is mennék bele a megfigyeléseimbe.
Talán az lenne az igazi, ha valahol egy kávé és egy süti mellett beszélgethetnénk a dologról. Tudom, hosszú és bonyolult szövegek voltak - de engem részben megnyugtattak. Írtam is: állandó "kisebbségi érzésem" vagy nem is tudom pontosan mim volt - azt gondoltam, én vagyok a hibás, mert nem értem a világot, nem értem a gyerekeket, és nagyon sok minden mást. Úgy éreztem "kizárnak/kiközösítenek" valamiből, amihez jogom lenne. És hiába idézgettem magamban fel drága nagymamámat… más volt a viszony amikor én voltam fiatal, s ő öreg, most én vagyok öreg és a gyerekek a fiatalok.
VálaszTörlésPedig - hozzáteszem, a legifjabb generáció nincs is a közelemben - én a harmincasok világát látom (?) - ha látom. És amúgy meg látom, amit mutat a tévé, az internet - és érzékelem, hogy valahogy "elrohan mellettem" minden, én meg állok, mint kislány az állomáson a gyorsvonatot nézve, ott, ahol nincs is megálló....
Nem tudom megítélni, hogy ami van, az "JÓ"-e, de - mert azt ismerem - azt tudom, hogy amiről az én életem szólt, az nem volt rossz. Számítsuk le a problémákat - mindig voltak és lesznek - de én, ha visszanézek, azt mondom csodás volt az elmúlt 70 év. Annyi minden belefért. És nem elsősorban, vagy csak a személyes élményeimre gondolok.
Amit én sajnálkozva látok (de lehet persze, hogy 50-100 év múlva ez se lesz furcsa) - az az emberi kapcsolatok lazulása. Mert egy gép sok mindenre képes, de arra, amire az ember - szerintem - sose lesz: érzelmeket adni/mutatni/fogadni. Pedig érzésem szerint errefelé tart az emberiség. Még ha lassan is, de erre felé. Viszont „szerencse” – hogy én (mi) már azt nem fogjuk megérni – ezért tehát mondhatom, hogy mindegy is nekem, mi lesz, milyen lesz a szép új világ.
Nem győzöm hangsúlyozni, ezt az anyagot csak azért adtam közre, mert gondoltam, hátha másnak is vannak efféle megválaszolatlan kérdései, értetlenkedő pillanatai. És én úgy tudok örülni, ha néha néha „megvilágosodom”. Ez az anyag – minden negatív előrejelzése dacára – engem megvigasztalt.