2017. május 23., kedd

Tolna megyei kálvária-kereső körutam élményei



„Kálváriázni” voltam a múlt héten – nagy valószínűséggel az utolsó ilyen utam volt. Nem azért mert halni készülök, hanem mert elfogytak a közeli helyszínek. Még Tolna megyéből hiányzott néhány – és ügyesen, meg szerencsével, egy szép körre fel is tudtam „fűzni” őket. Dombóvártól indultam és  Döbrököz, Gyulaj, Szakály, Hőgyész és Kisdorog volt az öt falu melyeket fel akartam keresni.

Csodálatos napsütéses tavaszi nap volt, bár dél felé már inkább nyári forróságnak éreztem, felfelé lihegve a kálvária hegyeken…
Gyakorlatilag semmi extra esemény nem történt, kényelmesen autóztam és eközben tudtam nézegetni – merthogy szeretek nézegetni vezetés közben, ezért is nem hajtok 120-szal.  Kerestem az utaktól távolabbi helyen látható bodzabokrokat is,  mert aktuális volt a bodzaszörp befőzés is.

Döbrököz sima eset volt – felújították a kálváriát – végig-fotóztam – kész, mehetünk….

Döbröközi kálvária

Szakályban a  Mindenszentek temploma  udvarában vannak a stációk. Azt már messziről láttam, hogy a kert-kapu csukva, s hamarosan kiderült, hogy zárva is…. Azt hiszem, nagy nehezen még át tudtam volna mászni a kerítésen, de féltem, hogy hívják a mentőket, mert egy bolond öregasszony  mászik a templom kerítésén – hát erről a változatról lemondtam. 

A szakályi templom kívülről...

..és belülről a csodás Gebauer freskóval...

...és az Angster orgonával és a javításért esedező csúf foltokkal....

Kiderítettem, van Marika néni (gondnok), s neki kulcsa  – ám őt sajnos nem találtam, pedig még a barátnőjéhez is elmentem. Szomorkodva járkáltam a templom körül - mellette van az iskola – gondoltam próbálok ott tanácsot kérni, hogy is juthatnék be. Épp akkor hozták a napközisek ebédjét, megkérdeztem hát a sofőrt, van-e tippje, hogy lehetne ide bejutni ? Ritkaság, hogy az ember ilyen azonnali segítőkészséget kapjon, ugyanis a fiatalember seperc alatt átmászott az iskola kerítésén, hogy megnézze nekem, a templom kert hátsó kapuja is zárva van-e ? Mert ha nem, hát akkor ott esetleg be lehetne menni. Ám sajnos az is zárva volt.
Az ő ötlete volt, hogy keressem meg a Tóth János bácsit, akinél szintén van kulcs – s be tud engedni. Mázlim volt. Őt megtaláltam, s így sikerült elkészítenem a képeket, mitöbb, bejutottam a templomba is.

És mi van benne ? Az 1300 fős kis falu templomában ?? Na mi ? Hát természetesen Angster orgona 1905 (!!) óta , sőt, hogy még valami kösse Pécshez, Gebauer Ernő csodás freskói díszítik 1938 óta. Oda voltam a gyönyörtől – ritkaszép templom ez, ha véletlenül arra jár valaki, próbáljon bejutni, nagyon megéri !

 
Ez nem volt nyitva, a bejárai üvegajtón át fotóztam

Ám igazi csoda Hőgyészen várt. (Be kell valljam, sosem jártam ott, pedig hát „macskaugrásra” van tőlem) Egy kedves, városias jellegű helyre érkeztem – utóbb (másnap, itthon) rákerestem a neten – érdemes lett volna ott több időt is eltöltenem, mint amennyit rászántam. De még így is két igen kellemes meglepetés ért: az egyik, a kis dombra épített templom előtt várt. 
A templomról már itthon olvastam – tekintve hogy körülötte áll a kálvária, gondoltam akkor benézek oda is. A neve „Szent Kereszt felmagasztalás temploma” (Ezt a titulust használták a török időket átvészelt középkori templomban is azok a németek, akik az újkori Hőgyész alapítója, Claudius Florimundus Mercy gróf által 1722-ből kezdődően települtek ide.) A jelenlegi plébánia temploma 1799-ben készült el, 1899-ben, 1966-ban és 1974-ben újították fel.

Már az is megdobogtatta a szívemet, amikor olvastam, hogy a templom két manuálos orgonája a pécsi Angster orgonagyár műhelyében készült 1927-ben. De ami a templom előtt várt, az volt az igazi meglepetés, ugyanis itt áll Sinkó András 1948-ban készült Szűz Mária szobrának egy példánya !
Miért szenzáció ez nekem ? Nos azért örültem meg ennek annyira, mert  én egy életen át azt hittem, hogy ebből a szoborból csak egy van, és az a pécsi Pálosok temploma előtt áll. https://www.kozterkep.hu/~/413/szuz_maria_pecs_sinko_andras_1948.html Aztán egyszer csak találtam egy  második példányt Bólyban is. https://www.kozterkep.hu/~/22078/Szuz_Maria_Boly.html


Sinkó András Szűz Mária szobra

Már a máriakéméndi angyalszobrok kapcsán is világossá vált számomra, hogy a Zsolnayak nagyon ügyes  kereskedők is voltak – azon kívül, hogy csodálatos kerámiákat alkottak. Volt egy megrendelésük a pécsi Pálos templom elé, egy Mária szoborra. Biztos, ami biztos alapon, legyártottak még két tartalék példányt. Szóval a Pécsre készült szobor másolata eljutott valahogy Bólyba, s lám,  Hőgyészre is ! 
Volt még egy modern szobor, - a II.vh.áldozataira emlékeztető - a templom közelében, azt is megmutatom: 

A második vh. áldozatainak emlékműve

Érdekesség, megemlíteni és megnézni-való még a hermelines szökőkút. Az Árpád-korban Hőgyészen "hölgyészek" azaz hermelin vadászok laktak. Ennek és az itt művelt egyéb szakmáknak állít emléket a szökőkút.


A hermelines hölgy és a kút egy részlete

              
A másik meglepetésem a templom melletti pizzéria volt. Kalandozásaim közepette nem szoktam „éttermekbe” járni – de most valahogy úgy alakult, hogy „rákívántam” valami levesre. A pizzériába azért mentem be, hogy megkérdezzem, csak pizza van, vagy netán van leves is ? Semmiképp nem akartam pizzát enni, nem is vagyok olyan nagyon oda érte, bótit meg életemben egyszer ettem csak – inkább a magamét eszem, már ha egyáltalán… Szóval bementem és volt leves, méghozzá húsleves, májgombóccal. Be kell valljam, rég esett ilyen jól egy vacak kis leves, és miután bekanalaztam, megkérdeztem (fura egy vendég vagyok én) lehet-e fél adag rántott gombát rendelni köret nélkül ? Lehetett. Akkora adagot hoztak ki, hogy alig bírtam lenyomni  pedig finom, friss gomba volt.

No, ezek után már folytathattam tovább az utamat – fizikailag is jól „feltankolva”. Még készítettem a közelben pár fotót és irány a végtelen…


Hát nem kívánnád ezt a selymet megsimogatni ?


 

Ezen az úton nincs túl nagy forgalom, bámulhattam nyugodtan a szelíd lankákat, zöldellő dombokat, felszántott földeken épp kibújó pár centi kis kukoricákat és volt, ahol már a sötét smaragdzöld gabonát. Hátterük a még mindig halványan fehérlő sok akác – bár messze nem volt itt annyi, mint Drávasztára felé.

Egyszer csak felfedeztem egy csodás búzaföld mellet, egy végtelenbe vezető utalt, melyen nem is túl messze bodzabokrok virítottak. Index balra, kanyar, és máris a jó hűs akácok alatt álltam.  Olyan nadrág volt rajtam, amin csak farzseb van –  a slusszkulcsot abba tettem, fogtam a szatyraimat és elindultam befelé a gazos bodzásba. Szedtem bodzát, majd visszamentem az autóhoz …..és nem volt a zsebemben a kulcs. Én ott majdnem szívszélhűdést kaptam. Hogy fogom én a derékig érő gazban a kulcsot megtalálni ? De hogy eshetett (???) ki a zsebemből ?
Majdnem sírva indultam a magam vágta "vadcsapáson" visszafelé, természetesen a földet szemlélve, mert hát hová esik egy kulcs ? … Nem találtam. Nem kell mondanom, már már pánikba estem, amikor (Isteni sugallatra ?) feljebb emeltem kicsit a tekintetemet a földtől és láss csodát, a bodza melletti csipkerózsa ágán ott ficánkolt az én slusszkulcsom. Ehhez hozzá kell tenni, hogy nincs semmiféle elegáns  „kulcstartóm”,  viszont egy vastagabb zöld  selyemzsinór van a kulcskarikába befűzve (itthon azon lóg a „kulcsos falon”). Nos, ennek a madzagnak a vége valószínű kilógott a farzsebemből, és a vadrózsába akadt. Hát nekem  arra a napra ennyi elég volt az izgalomból….

De szerencsére egy kedves, szép élmény még jutott az út végére. A kisdorogi kálvária egy hegyoldalban, a temető mellett van. Egy darabig autóval is fel lehet menni. Letettem a kocsit a gyönyörűen ilyenolyanállamitámogatásból felújított ravatalozó mellett és fényképezőmmel a kezemben elkezdtem mászni felfelé a meredeken…  
És akkor egyszer csak megláttam, hogy a kálváriasor végén, a keresztek mellett valami barnás foltocska van…Valahogy azonnal tudtam, hogy ez csakis egy őzike lehet. (Sugallat ? ) Már fogtam is a gépet, próbáltam zoom-olni, hát azért  szerintem a képen - ha nem is csodás fotó, de - látni lehet, hogy ki áll a majd térdig érő gazban.
Nagyon örültem ennek a véletlennek, ritka az efféle szerencse. Két képet sikerült készítenem róla, de mire pár lépéssel feljebb mentem és  egy harmadikat is szerettem volna  – már sehol se volt. Még csak azt se láttam, merre szaladt el. De nem baj – végülis két képem lett róla. Én az ilyen perceket tartom az életem legszebb ajándékainak.
 
Ez csak a kálvária...

Ez pedig Ő !

Nyakát nyújtva figyel....

Fáradtan és csendesen, nyugisan vezettem hazafelé a régi hatoson. Csak néztem, ahogy elhúznak mellettem azok, akik valamiért sietnek.
Azt még elmondom, hogy csak „játékból és próbaképp” ezen az úton kb. 15-20 (ha nem több) autót elengedtem magam mellett – akiknek az én 80-as tempóm szemmel láthatólag tetű-mászás volt. Jól-nevelten indexeltem jobbra – lehúzódtam – Menjél haver !!!
EGYETELN EGY sem jelzett vissza, hogy köszöni a kedves figyelmességemet. Szlovéniában a hegyi utakon ez teljesen természetes – na de hát sajnos nem Szlovéniában vagyunk….


(Végezetül, csak zárójelben, egy ősrégi szójáték jutott eszembe - bocs az esetleges ffi olvasóktól, de "nem hagyhattam ki" 😜:  a férfi, 20 évesen: Vas, 30 évesen: Ηeves, 40-50 évesen: Békés, 60-80 évesen: Tolna, de nem megy-e).              




8 megjegyzés:

  1. Tanultam most, ezt a hölgyészt, nem ismertem. Ugye, milyen kalandos bejutni egy-egy templomba(temetőbe)? Ez az őz nagy élmény lehetett, nekünk is volt egy napunk, hogy többször találkoztunk velük. S képzeld én is ettem májgombóc levest, majd írok is róla, s régen ettem olyan finomat. Vannak még csodák, nem csak a Zsolnay másolatok! Jól tették, hogy másolták, a szépet nézegessük. Tudod, épp erre gondoltam amire te, csak más szemszögből. Mi siettünk, több hely közt mentünk, volt , hogy napi 140 km-t, akkor bizony siettünk, kerültünk, kerültük a lassú autókat. S hogy hazafelé, hogy kerültünk az egy külön történet lesz majd.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Töredelmesen bevallom a "hölgyész" nekem is új szó volt :-)
      És ez a májgombócleves sztori nagyon tetszik...
      Kíváncsi vagyok, felbukkan-e még valahol (az országban és/vagy az életemben) ez a különös és számomra oly kedves Mária szobor....

      Törlés
  2. Minden jó, ha a vége jó! És micsoda szép kerek napod volt!!!
    A második vh-s emlékmű és a hermelines szobor nagyon tetszenek. De a selymes zöld gabonatábla... na az igen, meg az akácos, az őzike-szerencsédről nem is beszélve. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valóban kedves a hermelines szobor, majd elküldöm neked a talapzaton lévő domborművek fotóit, nem tettem fel mindent ide a blogba. Szép az is, és miképp megtudtam, ugyanaz az alkotója, aki a kálvária domborműveit csinálta. Nekem az is tetszett, bár őszintén szólva eléggé elhanyagol(piszkos) állapotban vannak.
      Az a búzatábla - hát az valami meseszép volt, A fotó tizedét se adja vissza gyönyörűségének. Tényleg, mint selyem !!!!

      Törlés
  3. Szép,tartalmas,mozgalmas,izgalmas nap lehetett. (Még olvasni is fárasztó.) (Igaz,én ma csak kb. 4,5 órát kínlódtam egy pára/szagelszívó felszerelésével. Nagy örömmel vettem meg, olyan volt,mint a régi. ( az 14 éves volt) - majd kiderült, nem egészen. Nem részletezném ennél jobban. :-) (2) Gebauerhez : volt róla egy anyag ( Komlós Attila gyűjtötte össze,bizonyára abban is szerepel,csak mi már elfelejtettük.) (3) Meg nem mondom,hol olvastam,hogy Sinkó (Mária szobor ) is több van. Köztudott : (olvasható valahol ) a Zsolnayak gyakran csináltak egy-egy tárgyból - többet. Aztán "elpasszolták," ha lett rá vevő. (?) - Talán pl. a Tettyén lévő (lerombolt ) szökőkút, vagy a Kacsás szökőkút - és bizonyára még van több ilyesmi. Ki ne feledjem pl. az állatkertben volt őzet... (2 db. volt ?) - bár fogalmam nincs,hová került az állatkertből az a szobor. ( A "kék vázák" története is eléggé "zavaros.") - Persze, gyakran jut eszembe, kell-e mindenről tudnunk ?... (3) kerítésen mászkáláshoz : szerencsés,hogy nem néztek migránsnak ! - vagy betörőnek, aztán hívták volna rád a rendőrséget.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gebauer és Angster - ez a két név mindig megörvendeztet, ha valahol - főképp nem várt helyen - rájuk bukkanok. Szoktam gondolni, hogy milyen szorgalmas mesterek voltak !!! A Mária szobornak is nagyon örültem - fentebb írtam, szívesen találkoznék újabb példányával. Valahol biztos ki lehetne nyomozni, hány pl. készült belőle. Az állatkerti őzike "állítólag" bent van valami épületben - de hát nem volt módom erről meggyőződni (írtam is anno a blogban) - így hát lehet, hogy nincs az már az állatkertnem, hanem valahol valaki kertjét díszíti.
      Nem én másztam át a kerítésen - hanem a gk.vezető - aki falubeli....

      Törlés
  4. Csodálatosan szép, de kalandos utad volt. Látod, Isten mindig veled van, nem hagyta, hogy ottmaradj slusszkulcs nélkül. Tolna megye apró falvai is szépek, főleg, aki még a szakrális értékeket is megtalálja, vagy veszi a fáradságot, hogy felkeresse.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. No, a kaland ezen módja nem feltétlenül hiányzott- de hát minden jó, ha jó a vége :-)

      Törlés