Oázis a sivatagban: En-gedi.

Megint csak egy ajánlott cikk alapján került ez az anyag ide be. Érdemes elolvasni, én legalábbis annak tartottam a téma utáni kutakodással együtt.
Hol is van, amiről beszélünk ? Itt:

Lélegzetelállító a látvány: víz fakad a sziklákból. A holdbéli tájban, a Júdeai-sivatag hatalmas kőtömbjei között növények zöldellnek. A szirteken vadkecskék szökdécselnek ügyesen, kecsesen. Nyaktörő mutatvány a magasban, az ivóvízért. Az oázis neve En Gedi, héberül annyit tesz: a kecskegida forrása. . Bibliai tájon járunk. Vad szépség. Köröskörül csupa szikla. A távolban a Holt-tenger olajosan sűrű, tömény sós vize csillog - azért holt, mert nincs benne semmilyen élőlény. Délre csupán néhány kilométer a Maszada, Nagy Heródes ókori erődítménye, a zsidók szemében a hősiesség jelképe.
A rómaiak két éven át ostromolták, mire Kr. u. 73-ban sikerült áttörniük a falakat. A védők még ekkor sem adták meg magukat, inkább az öngyilkosságot választották. A fellegvárat, az ellenállás jelképét porig rombolták a hódítók. "A Maszada nem eshet el még egyszer" - így hangzik az izraeli hadsereg mai esküje. Ha viszont észak felé indulunk En Gediből, távolsági busszal néhány perc alatt Kumránba érünk. Az útról jól láthatók a sziklabarlangok, ahol a híres holt-tengeri tekercseket találták.
A páratlan értékű iratokra egy beduin pásztorfiú bukkant rá 1947-ben. Két évezredet vészeltek át sértetlenül az agyagkorsókba rejtett tekercsek. Ezekből a szövegekből tudjuk a legtöbbet az esszénusokról, erről a különös, a világtól elforduló zsidó szektáról, amely a sziklahasadékokban meghúzódva várta a Messiás eljövetelét. A rejtélyes közösség a gonosz és romlott főpapok elől vonult ki a sivatagba. Sok kutató azt vallja, hogy Keresztelő Szent János, Mária, József, sőt maga Jézus is esszénus volt - tehát ez a szekta a kapocs a júdaizmus és az ókereszténység  között.

Hogy mit keresett a beduin pásztorfiú a barlangban? ….Az elkóborolt kecskéjét…. Ezt a jámbor patás fajt az emberi történelem kezdetén, tizenkétezer évvel ezelőtt háziasították a Közel-Keleten. Már akkor is úgy tarthatták, ahogy manapság a félnomád beduinok Jeruzsálemmel határos falvaikban és tanyáikon.
A meredeken lejtő úton kétszer kétsávos autópálya kanyarog 300-400 méterrel a tengerszint alatt, de a sziklás útfélen mintha megállt volna az idő. A vadon megmaradt kecskékre viszont egyre rosszabb idők jártak. Itt az ideje, hogy illendően bemutassuk hősünket: capra ibex nubiana, azaz núbiai kőszáli kecske. A kis testű, hihetetlenül fürgén mozgó faj évszázadokon át túlélte a hegyi ragadozók, leopárdok és sasok támadásait. Az emberrel szemben, úgy tűnt, nincs esélye.
A mértéktelen vadászat miatt a kipusztulás szélére jutott a huszadik század végén. A hetvenes-nyolcvanas évekre alig ezer vadon élő példány maradt. Szaúd-Arábiában csak 1979-ben tiltották meg a vadászatát, de hiába: a vadorzók tovább tizedelték az állományt, akárcsak Egyiptomban. Jemenben a polgárháborúból átmentett automata fegyverekkel irtották.
A kifejlett bak pompás szarva becses trófea, akár egy méternél hosszabbra is nőhet. Húsát megeszik, csontjaiból orvosságot készítenek, amelynek az arabok varázserőt tulajdonítanak. Ráadásul az élőhelyét vesztő núbiai kecske különösen veszélyeztetett - ellentétben például a tevével és a vadszamárral, mindennap innia kell a túléléshez.

 

 

Igen, megint a víz. Az életet adó édesvíz. Az oázis kincse. A sivatagos vidéken mindig az a civilizáció kerekedett felül, amelyik megtanult bánni a vízzel. En Geditől légvonalban jó száz kilométer a jordániai Petra romvárosa, ahol a nabateusok a Kr. e. első században azért hozhattak létre magas kultúrát, mert a vádik vizét bonyolult csővezetékeken keresztül védett medencékbe vezették, így a kegyetlenül száraz és forró nyári hónapokban sem szomjaztak. Helyüket a rómaiak vették át, és nagyszerű aquaductusokat építettek.

A bővízű En Gedi már hatezer évvel ezelőtt lakott település volt. A virágzó ókori várost a bizánciak lerombolták, csupán zsinagógájának káprázatos mozaikpadlója maradt az utókorra. Ám En Gedi az újkori Izrael állam része lett. A közelben kibucot alapítottak, az oázist és környékét 1972-ben nemzeti parkká nyilvánították. Programot indítottak az őshonos fajok megóvására, és ez minden várakozást felülmúló sikerrel járt. A núbiai kecske megmenekült a kipusztulástól, sőt gyorsan szaporodni kezdett. Mára ezernél is több él belőle Izrael területén - legalább annyi, amennyi a környező országokban, Egyiptomban, Jordániában, Szíriában, Libanonban, Szaúd-Arábiában, Jemenben, Ománban, Etiópiában és Szudánban együttvéve.

Az őslakó vadak visszatelepítése persze nyilvánvaló aktuálpolitikai üzenetet is hordoz. Nem véletlenül választotta jelképéül az izareli természetvédelmi hivatal, az INNPPA: a vadkecske jellegzetes, nagy szarvú sziluettje ott díszeleg a jelzőtáblákon az ország több mint ötven nemzeti parkjánál. Aligha kell magyarázni, mit jelent ez. En Geditől csupán ötven kilométer Jerikó, ott kezdődik Ciszjordánia, a Jordán-völgy nyugati partjának városait és falvait pedig túlnyomórészt palesztinok lakják.
Az országúton mindenfelé ellenőrzőpontok, géppisztolyos katonalányok, szögesdrótakadályok. Az aszfalt fölött vibrál a hőség. A túlparton már Jordánia. Riasztó, feszült vidék. En Gedi viszont maga a földi paradicsom. A kristálytiszta forrásvíz tavacskákban gyűlik össze, árnyat adnak a fák. A kőszáli kecskék egészen közel merészkednek, velük vannak a márciusban született gidák, a forrás névadói is.
Néhány méterről csodáljuk őket.
Oázis a sivatagban. / http://nol.hu/cikk/502096 /
Akit ez a vidék érdekel, ajánlom kukkantson be ide /is/ : http://tanuloszoba.net/print.php?news.110
Sok fotó van benne. Negev sivatagról: http://hu.wikipedia.org/wiki/Negev-sivatag