2008. szeptember 6., szombat

Modigliani

Ma délelőtt vele foglalkoztam, nőket ábrázoló képeiből diasort csináltam. Nos, akkor emlékezzünk meg itt is erről a hányatott sorsú művészről:







Amedeo Modigliani (Livorno, 1884. július 12. – Párizs, 1920. január 24.): olasz szobrász és festő. A kubisták kortársa volt, mégsem tartozott közéjük.
Szefárd zsidó származású volt. Apja, Flaminio pénzváltót üzemeltetett, anyja, Eugenia, iskolát vezetett. Amedeo volt negyedik és egyben legkisebb gyermekük. 1898-ban kezdte művészeti tanulmányait Guglielmo Michelinél. Firenzébe utazott 1902-ben és beiratkozott Fattorihoz a Szabad Akt Iskolába. 1903-ban már Velencében élt, ahol találkozott Umberto Boccionival és Ardengo Sofficivel, a futurizmus vezéralakjaival. Ekkor ismerkedett meg a kábítószerrel és az alkohollal is. 1906-ban Párizsban, a Montmartre-on bérelt lakást. Modigliani nemsokára elhíresült kicsapongásairól, nevezetesen arról, hogy részegen anyaszűlt meztelenre vetkőzött. 1909-ben kimerülten érkezett haza Livornóba. Később visszatért Párizsba, de a festészetről a szobrászatra váltott. Brâncuşi lett a mestere. Szobrai az építkezésekről, csent kövekből készültek. 1912-ben ismét megbetegedett és újra haza kellett térnie szülővárosába. A háború hirtelen végett vetett az építkezéseknek, és a kábítószerektől legyengült Modigliani már nem nem volt képes a kőfaragásra, így visszatért a festészethez. A portréfestést állította fókuszba. A finom portrék éles ellentétben álltak Amedeo nyers és bárdolatlan jellemével, melyben ismerősei csak szándékoltságot sejtettek. Pablo Picasso egyszer gúnyosan megjegyezte: "Milyen furcsa, hogy Modiglianit sehol másutt nem látni részegen, csak a 


Montmartre és a boulevard Raspail sarkán" Beatrice Hastings A háború elején kezdődött romantikus kapcsolata a nála 5 évvel idősebb Beatrice Hastings-szel, egy dél-afrikai írónővel. Beatrice anyagi támogatásának köszönhetően Modigliani élete megkönnyebült. Kapcsolatukat nagy alkoholos dorbézolások jellemezték. Egy alkalommal Modigliani kidobta Beatrice-t az 
ablakon. Szerelmük véget ért. . . . . . . . . .


  Jeanne Hébuterne 1917-ben az Académie Colarossi-n rajzolgatott, amikor találkozott a 19 éves Jeanne Hébuterne-nel. Összeköltöztek. Nyilvános csatározásaik még hirhedtebbé tették Modigliani szerelmi életét. Egy szemtanu, André Salmon így számol be erről: " Modigliani a lány törékeny csuklóját megragadva, a karjánál fogva vonszolta maga után, közben copfját cibálta, és csak azért engedte el egy pillanatra, hogy Jeanne nekiessen a Luxemburg-kert rácskerítésének. Modigliani olyan volt, mint egy kegyetlen, gyűlölettől fűtött, dühöngő őrült." Azonban Modigliani Jeanne-ról készült legtöbb portréján igazi gyengédségről tanúskodik. 1918-ban Léopold Zborowski Dél-Franciaországba költöztette az általa képviselt művészeket, köztük Modiglianit is. A nizzai mediterrán hangulat nem nyerte el Amedeo tetszését, így továbbra is műteremben festegette arcképeit. 1918 februárjában Jeanne állapotos lett. Különváltak, de kislányuk megszületésekor ismét összeköltöztek. Modigliani a nevére akarta gyermeküket íratni, de útközben lerészegedett, így a gyermeke törvényes apa nélkül maradt.  
1919 májusában visszatért Párizsba, Jeanne második gyermekükkel várandósan délen maradt. Ettől az évtől kezdve festményei egyre jobb áron keltek el. 1919 júniusában családjával beköltözött a rue de la Grande Chaumiére-n lévő egyik lakásba, Gauguin egykori lakása fölé. Állapota egyre romlott. 1919 szilvesztere után veseproblémái jelentkeztek, néhány nappal később már félrebeszélt, és szörnyű fájdalmak kínozták. Az alatta lakó festő meglátogatta, akit elviselhetetlen körülmények fogadtak. Amedeo ágya környékén üres üvegek hevertek szanaszét. A 35 éves Modigliani ágya mellett ült a kilenc hónapos terhes Jeanne, aki nem hívott orvost. Ortiz de Zárate azonnal segítséget hívott, de az orvos már nem tudott rajta segíteni. Modigliani tuberkulotikus agyhártyagyulladásban szenvedett. Anélkül halt meg, hogy visszanyerte volna egy pillanatra is az eszméletét. Temetésén részt vett az egész Montmarte. Jeanne-t szülei hazavitték, de két nappal Modigliani halála után kiugrott az ötödik emeleti ablakból, megölve saját magát és születendő gyermeküket. Lányukat Modigliani nővére vette magához. /Wikipedia/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése