Valószínűleg sosem fogom megtudni, hogy nálam az illatoknak miért van olyan hihetetlenül nagy szerepe az emlékezésben. Ehhez komoly pszichológiai tanulmányokat kellene folytatnom - erre meg azt hiszem, nem fog már sor kerülni.
 |
Az első, ami eszembe jutott, a régi iskolák jellegzetes szaga. Nem mondanám kifejezetten illatnak. Én jártam még olajos padlójú osztályba is, mégse olaj szagot érzek. Valami mást. Por, kémia-szertár vegyszerei, izzadság, friss irkák /tudják-e a mai gyerekek hogy ez micsoda ?/ valamiféle „nemesen” áporodott szagát érzem. Fogalmam nincs, másnak ilyesmi felrémlik-e ?
Vagy mondhatnék szeptember 1 kapcsán kellemesebbet is, pl. hogy vajas-kenyér almával, illetve zsíros-kenyér vastaghúsú, piros, édes paprikával, melybe ha beleharapsz, kifröccsen a leve. /Nem az a fajta ízetlen, makett-szerű szépség, amit ma árulnak a szupermarketek./ Nyilvánvalóan ezek tízóraik voltak az én gyermekkoromban, amit ugyan már papírszalvétába csomagoltak, de ezt követően újságpapírba is, - nylonzacskó akkor még nem lévén - hogy ne zsírozza össze a táskát.
Aztán eszembe jut az az izgatottság, amivel azt vártuk, melyik osztályba kerülünk, lesznek-e új osztálytársak, ki fog mellénk ülni idén, ki lesz/marad-e az oszti /=osztályfőnök/ ? Eszembe jut még a „becsöngetés” – ami a kezdetekben tényleg egy csengő-bongó kis haranggal történt – aztán áramosították ezt is. És a pedellus, aki nagyon gyorsan ilyen-olyan nevű /értsd: Pista, Jóska/ bácsi lett, - kék köpenyben , mindkettő öreg ember volt – meglehet, hogy csak öreg emberek mentek pedellusnak ? Nem tudom.
Szóval a szeptember 1 az én emlékeimben ilyen. Sajnos sem az iskolámról, sem elsős koromból nem találtam képet. Ez a fotó már akkor készült, amikor negyedikesek voltunk.
Azért ezen is el lehet mélázni, így néztek ki 1955-ben a városi kislányok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése