2009. január 30., péntek

Kedvencem: Durrell



Gerald Durrell (India, Dzsamsedpur, 1925. január 7. – 1995. január 30.) brit zoológus, író.
Az indiai Kalkutta közelében született Gerald Malcolm Durrell néven. Három testvére volt: Lawrence George (1912-1990), Leslie (1918-1983) és Margaret (1920-2007). Apja útépítő mérnökként dolgozott, és miután 1928-ban meghalt, a család hazatért Angliába, majd 1935-ben Korfu szigetére költözött. Hat évig éltek a szigeten, amely Gerry fő szellemi ihletője volt: itt kezdődött egy életen át tartó nagy szerelme a természet világa iránt. Iskolába nem járt, magántanárok oktatták, közülük főleg a természettudós dr. Theodor Stefanides hatott rá. Korfui éveire emlékezett a Családom és egyéb állatfajták című könyvében, sok humorral és öngúnnyal mutatva be családtagjait, a sziget lakóit és élővilágát.

A II. világháború alatt ismét Angliában éltek, Gerald itt már tudatosan készült arra, hogy saját állatkertet hozzon létre. Állatgyűjtő expedíciókon szeretett volna részt venni, 16 évesen a Whipsnade-i állatkertbe szerződött állatgondozónak, itt kb. egy évig dolgozott, ám az állatgyűjtők továbbra sem fogadták el jelentkezését. Később jelentős összeget örökölt, amit állatok gyűjtésére költött el. Első, kameruni állat-gyűjtő expedícióját 1947-ben, saját költségen szervezte meg és ő maga vezette. Ezt követték az 1948-ban és 1949-ben, Brit Guyana-i gyűjtőutak és a későbbiekben szervezett expedíciók Paraguay, Argentína, Sierra Leone, Mauritius, Mexikó és Madagaszkár vadonjaiba.  

Hogy anyagi helyzetét fellendítse, bátyja tanácsára könyveket kezdett írni, sikerrel. Minden könyve végén található egy felhívás, mely csatlakozásra hív és adakozásra kér. 1962-ben Új-Zéland, Ausztrália és Malajzia helyszínein feleségével, Jacquie-vel TV sorozatot forgattak, amelyet Magyarországon is bemutattak. Durrell és alapítványa a Durrell WildLife Conservation Trust vagyis a Jersey Vadvédelmi Alapítvány a világ számos helyén segített a veszélyeztetett fajok megóvásában, szaporításában, az ott élő lakosság felvilágosításában, oktatásában. Az 1959-ben megalapított Jersey-szigeti állatkertjét 1995-ben bekövetkezett haláláig vezette. /wikipedia/ Tulajdonomban is van több könyve /10 ↓ /, de van egy jó csomó, amit csak olvastam. Nem is tudnám megmondani, melyik a kedvencem. Annyira élvezetes a stílusa, olyan jók a sztorik, hogy az ő könyveit tényleg nem lehet letenni ! Bármelyik könyvét jó szívvel ajánlom elolvasásra !


Itt is olvashatsz róla: http://csodasallatok.googlepages.com/geralddurrell

Nekem ezek vannak meg: Családom és egyéb állatfajták, Vadak a vadonban, Az amatőr természetbúvár, Durrell a Szovjetunióban, A hahagáj, Aranydenevérek, rózsaszín galambok, Állatkert a poggyászomban, Madarak, vadak, rokonok, A halak jelleme, A részeg erdő.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése