2011. október 6., csütörtök

Szalánta szégyene (Eszterágon fotóztam és sírtam…)

A cím minden szava színigaz.

@x olvasott valahol erről a kápolnáról, s elküldte nekem a linket. Mivel én nem tudtam róla  és mivel ráadásul Zsolnay hagyaték – gondoltam, ott a helyem, megnézem és megörökítem.

Szalánta Eszterág puszta   Jézus szíve kápolna  és harangtorony

(A Szalánta melletti) Eszterágpuszta önálló uradalmi majorságból alakult településrésszé, a tervezetten épített gazdasági és lakóépületeket itt is nagy, de tudatosan kialakított zöldfelület választja el egymástól, melynek középpontjában áll az 1904-ben épült  kis templom és a különálló harangláb. Értéket jelent a pusztához vezető út mellett ültetett hársfasor is.
Félkör alakú apszissal végződő  téglány alaprajzú kápolna  homlokzatain vízszintesen sávozott  sárga és barna mázas Zsolnay csempe. Fakapuját növényindás fémvasalás tartja, felette rózsaablak.

Már amit itt olvastam
az is gyanús lehetett volna…

Ám ami a valóságban várt rám, az tényleg szívszorító volt, és bizony nem szégyellem, a fotózás végén, az autóban, sírva fakadtam…


Nem akarom azokat a részleteket megismételni, melyek a fenti két műemlékes linken nagyon precízen meg vannak fogalmazva, érdemes elolvasni, hogy pontosan tudjátok, miről is van szó.

Azonban amit láttam, hát az annyira elkeserítő, hogy képtelen vagyok megemészteni.
Hogy egy  ilyen értéket a falu, az egyház, a lakosok hagytak ennyire tönkremenni, az katasztrófa !!!  És akkor van képük a pusztára vezető út elején még ki is táblázni…hogy ne is mondjam, a Zsolnay-t "i"-vel....
Egész pontosan nem tudom, kinek a tulajdona – mert a faluban nincs pap, állítólag Harkányból jár át  autóval – ezt az infót kaptam, bár nem ellenőriztem.

Nem értem a falut, mert Szalánta gazdag község. Még kevésbé értem az egyházat, hiszen az ő gazdagságáról mindenki tud, s bizony nem szép dolog a székesegyház tornyait kijavítani, a tőle 20 km-re lévő helyet pedig hagyni az enyészetnek. Végül nem értem az embereket. El tudjátok képzelni, hogy egy német falucskában, a világtól sokszáz km-re, járhatatlan hegyi út mentén, hagynak a hívők ennyire tönkremenni akár csak egy icuri-picuri kápolnát ? Nem, nem hagynak.  
De senkinek nem volt fontos ez ! Azoknak se, akik beleültek a Zsolnayak örökébe. Pár éve Pécsett minden a Zsolnayról szól – és ezt a kis ékszerdobozt olyan mélységesen elhallgatta eddig mindenki, hogy az csoda. Hát tényleg soha, senkinek nem lett volna egy kis pénze legalább az állagmegóvásra ? Ez valamilyen szinten a gyárra nézve is szégyen….

Nézzétek meg az ajtókat ! A zsaluk 100 évnél régebbiek és még tartják az ajtót ! Nézzétek meg,  hogy dolgoztak a Zsolnayak, a lelopott, levert mázas csempe-borítások belső felén ott láthatjátok a család, a gyár öttornyú domborművét. Vagyis minden picurka tégla Pécs, a Zsolnayak  dicsőségét hirdette.

Sürgős segítségre szorulna főképp a torony ! Tényleg nincs ott egy ember, aki a több mázsa galambszart kilapátolja és valahogy bedeszkázza legalább a kapukat, ablakokat, hogy ne a galambok rombolják le véglegesen az építményt ?
Nem tudom, csak gyanítom miféle népek élnek a pusztán, a házak külsejéből meg az ottlétem alatt végig ordító zenéből. Tény, hogy tőlük sajnos nem várható semmi pozitív cselekedet, gondolat. Ők csak kérni tudnak és persze többnyire kapnak is…
De akkor  kihez forduljak, fennen kiabálva, hogy segítség, mert tényleg összedől a torony ?!
















(Kivételesen most megköszönném, ha feltenné ezt a posztot valaki a csodálatos és mindenható facebookra. Talán ott többen elolvasnák, mint itt, ebben a csendes blog-sarokban. Ha akadna valaki, aki felvállalná a  torony megmentését, énrám biztos számíthat – már amennyit egy 65 éves öregasszony tenni tud az ügy érdekében. De söprögetni még én is tudok….)





14 megjegyzés:

  1. (Hosszú linkeket és főleg cikkeket minek másoljak ide ?) ott van pl. a bama.hu
    Esetleg ezt itt
    Egymást jelenti fel...
    (Bár épp' olvastam valahol?- virágokat ültetnek oda ?- stb.)
    Na, má' az is "szép tőlem", hogy a "cinikus" gondolataimat (?) megtartom magamnak !

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szomorú ez. Sajnos már évtizedek óta a műemlékvédelem kimerül abban, hogy nyilvántartják a műemlékeket. Aztán törlik a listáról, ha elenyésznek :-(

    VálaszTörlés
  3. Bocs' nincs egy kis félreértés ? Szerintem a (Zsolnay) kápolna és harangtorony az 1937-ben épült. (?)
    Ill. a "Jézus szíve kápolna" pedig 1904-ben (?) - pontosítandó.

    VálaszTörlés
  4. Az Eszterágpusztán található kápolna neve: Jézus szíve kápolna, a harangtoronnyal együtt épült 1904-ben.

    VálaszTörlés
  5. OK! ( meg nem mondom, hogy én melyik weboldal böngészésekkor bizonytalanodtam el ? ) Bizonyára úgy van, ahogy mondod.
    Kellett ez nekem !- mert pl.
    Ebben meg nincs Szalánta ?
    ( "Emberek" írják mindazt, ami a neten van... aztán ki tudja, melyik mennyire pontos?) Jut eszembe, pl. a "Kedvenc patikám" c. (szavazásban?) nemes egyszerűséggel pl. a pécsi "Szerecsen patika" kimaradt a felsorolásból! (rendesek voltak... visszaírtak, hogy köszönik az információmat...)

    VálaszTörlés
  6. Kedves Aranyosfodorka!

    Kérésedre a Facebook-ra feltettem, s utána gondoltam át, - de már megígértem! :-)
    Így, ha lesz valami a felhívásodból, pár dolgos kezű önkéntessel egy napra szívesen kiugrunk Veled, s kicsit takarítunk...

    Üdvözlettel:


    Weinreich László
    Pannon Klassz Közösség Kulturális Klaszter

    VálaszTörlés
  7. A Teológia Blogomban megjelenő cikkem címe -"A templom szentsége – Kontra Zsolnay kápolna", melyre 2017.08.09-én lévő hozzászólásodra a válaszom: Teológus hallgatóként tervezem, hogy néhány fórumon, avagy előadás keretében kitérek rá, amely talán segít. Köszönettel a látogatásodra.http://www.teologia.nhely.hu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Majd figyelem a fejleményeket. Néha adódik, hogy elkezdenek beszélni az emberek valamiről és ennek folytán történik is valami.

      Törlés
  8. Üdvözlet. Szalánta Eszterágpuszta lakosa vágyok!köszönöm szépen a lejárató beszedet! Még mielőtt lejáratná miket előbb meg kellet volna kérdezi az ott élő emereket a dologról után irni ilyet.
    Szalántai közmunkások töbször helyreállították már a galambok okozta gondot!!!
    Az itteni emberek nem csak kérni tudnak!!!! Vannak köztünk olyan emberek akik tesznek a környezetért valamit! Bár úgy nehéz ha csak páran vagyunk!!!
    A zenéröl meg csak annyit hogy falu helyen ez megszokott és senkit sem zavart.. mert ha zavart volna nem szolt volna.. ha esetleg önt zavarta volna az ottlétében mert nem jelezte,nem hiszem hogy bunkon reagált volna. Messziről elég okos mindenki de mikor kell akkor sehol nincsenek. !!RÉSZEMRŐL ENNYI.!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tisztelt ismeretlen sértődött kommentelő !
      2011-es blog-bejegyzésemre Ön most 2019-ben kissé tán megkésve reagált – bár Eszterág-pusztról még itt is írtam:

      http://aranyosfodorka.blogspot.com/2014/10/korut-orommel-bosszusaggal.html
      http://aranyosfodorka.blogspot.com/2015/10/

      Ám sajnos sem 2014-ben sem 2015-ben nem láttam semmiféle változást – talán kicsit kevesebb galambtrágyát….
      Ígérem hamarosan felkeresem a helyszínt és körülnézek, hogy történtek-e csodák az elmúlt négy évben ?
      Ha nem, akkor majd megírom, hogy minden úgy van, ahogy 8 éve.
      Max. akadt egy lakos, akinek bántotta a hiúságát az őszinteség.

      Törlés
  9. Sajnos, 2019-ben is minden szava igaz, és még annál is igazabb... Ugyanezek jártak a fejünkben pár nappal ezelőtt, amikor ott jártunk...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm kedves Névtelen, hogy megspóroltál nekem egy utat. Bevallom, gyanítottam, hogy semmi sem történt az elmúlt évek alatt.
      Mert hát minek is....Vannak ennél nagyobb bajok, és ott se történik semmi.

      Törlés
  10. 2020 nyarán a helyzet még rosszabb!

    VálaszTörlés