2011. október 1., szombat

A meggyvágó ajándéka

Az az igazi meglepetés, amire legmerészebb álmaidban sem számítasz. Az alábbi történet is ilyen.

Nemrég, amikor Kővágószőlősön jártam, szerettem volna lefényképezni a KUPÉ c. folyóiratban talált szobrot is, mely Fűkő Béla alkotása és a „Gubbasztó (Kővágószőlősi meggyvágó)" nevet viseli. Körbeutaztam kétszer is a falut, benéztem Golgotára, sőt még Kővágótöttösre is, de senki sem tudott a szoborról. No, nem olyan legény vagyok én, aki egykönnyen feladja, ha valamit elhatároz, a neten megkerestem az alkotót és rákérdeztem, hol is van jelenleg a szobor ?
 Ebből a levélből aztán kialakult egy levelezés, aminek az lett vége, hogy meghívást kaptam az alkotó-telephelyre. Be kell valljam, efféle megtiszteltetésben eddigi életemben még nem volt részem, mégsem volt bennem szorongás – a levelek és a személyes megbeszélés valahogy olyan volt, mintha ezer éve ismernénk egymást.


Ma délután el is mentem, s bizony nagyot néztem, amikor erre a  (? na most aztán mit írjak?)  szóval erre a hatalmas udvarra/kő-kertre/csodaparkra/szobor és kőbemutató-térre rátaláltam. Elsőként a kedvencemhez mentem, hiszen őneki köszönhetem az ismeretséget.
(Zárójelben, szokás szerint: naplementekor selyemfényű szobrokat fotózni még profiknak is nehéz. Hát még nekem...)

Ő Gubbasztó, alias a kővágószőlősi meggyvágó: 





Hát nem gyönyörű ? Bele vagyok szerelmesedve….

Az a délután, amit itt az alkotóval (és édesapjával) eltölthettem, felejthetetlen lesz számomra. Annyi szép gondolatot, nyílt, őszinte szót/érzést, mint amennyit ma délután, nagyon régen kaptam már egy - alapjában véve – teljesen ismeretlen embertől. Fura  dolog ez, amikor két ember, bár sosem látta, nem ismeri egymást, de az első mondattól kezdve úgy beszélget, mint azok, akik évtizedek óta jó ismerősök…
A szobrászművész lapja itt látható:  http://www.fukobela.hu
Nevével azonban itt is találkozhatunk: http://www.kupefolyoirat.hu

A  kő-kertben (maradjunk ennél a meghatározásnál) természetesen más szobrok is láthatók, és számtalan szebbnél szebb olyan kőtömb, melyben ott alszik csendesen a „Mű” – amit majd a véső életre kelt belőle.

Ő Jónás:  



Ennek a hófehér csodának  „Belső evolúció II.” a címe. Érdekessége, hogy a millió éves víz-vájta járatok „eredetiben” megmaradtak benne. A harmadik fotón mintha sarki jégből lenne, olyan csodás az anyag: 



 Ez itt a „Jak család”csodálatos, éjfekete bazaltból:



Ez pedig az „Újjászületés”: 



A legfrissebb alkotás különlegessége, hogy kővágószőlősi homokkőből kifaragott vízelvezető vályúkból állt össze, melyekbe az alkotó beleálmodta Zarathusztrát :




Legnagyobb meglepetésemre itt láttam viszont a tettyei Zsolnay szökőkutat – a képek megmutatják, miféle elkeserítő, soha-már-ki-nem-javítható állapotban.
A kút történetéről itt lehet olvasni: https://www.kozterkep.hu/1597/tettyei-diszkut



Mint Fűkő Bélától megtudtam, a „Kőkert” jelentős részén, a város legkülönbözőbb helyeiről idehordott, értékes, nagyon régi kövek hevernek rendezetlenül, egymás hegyén-hátán. Itt pihennek a Széchenyi téren felszedett, hajdani,  keleti temető-beli sírkövek, de itt a Szentháromságszobor szétbarmolt lábazata is. Az Uránvárosból és a város egyéb helyeiről is kerültek ide faragott mészkőhalmok, utcát burkoló hajdani bazalt kockakövek.




A kert eldugott sarkában pedig nagyon régi sírkövek is vannak, mint ezek is: 


(Milyen jó is lenne, ha a város itt egy igazi, kultúrált kőkertet  hozna létre ! Akár szobortemető is lehetne - voltak itt „lecserélt” szobrok is - egész biztos vagyok benne, hogy nem én lennék az egyedüli látogató.)

S mindeme szépségek nézegetése közben megbeszéltünk sok olyasmit, amiről ez ember szívesen beszélget azzal, akivel hasonló a gondolkodásmódja, életszemlélete. Csodaszép, maradandó élmény volt nekem ez a délután, ezúton is köszönöm !

Búcsúzóul az alkotót is megörökítettem a madarammal:


11 megjegyzés:

  1. Ez nagyon kedves történet,- s ezt a jómadarat is ismerjük valahonnan. - Aha, Kővágószőlősről, a meggyvágó... :-)

    VálaszTörlés
  2. Na, az nem biztos,hogy tudtam volna segíteni, de kb. elég régóta tudom, hogy a Pécs Holdingnak (Városi Vagyonkezelő Zrt-nek) van egy "Kő-bankja" - csak sejtésem volt, hogy kb. merre felé lehet,- (többször emlegették pl. a PEK előtt,hogy ott "rakják le" a köveket,stb.)
    Ha-ha-ha !- Dr.Doktor Sándor szobrával nem találkoztál ? (...)- Ill. Googleba írva van egy hír : Eltávolították Pécsről a Lenin-szobrot. (Zsolnay-kút (Tettyéről)- részemről no comment ! (...)

    VálaszTörlés
  3. Szentháromság szobor (talpazat) szétbarmolása ?- (kissé demagóg)- több oldalas tanulmány van az egyik Pécsi Szemlében a szakszerű restaurálásáról. De most nem nagyon van kedvem/időm megkeresni)- bocs'

    VálaszTörlés
  4. Viszont-hogy' szalad az idő...
    (1998)
    Kovács Attila-Mihály Jolán A pécsi Szentháromság emlék (1998.ősz-tél 101-107) Pécsi Szemle
    (Említették, hogy majd az eredeti vaskerítés is elkészül... ill. gondolom a PE! 2010-es nagy átalakítás miatt - az már nem illett oda. (...) Na, meg is nézem most a webkamerán.

    VálaszTörlés
  5. Remek helyet találtál. Köszönöm a kőkert bemutatást. Az alkotónak dícséret!!!

    VálaszTörlés
  6. Talán majd egyszer egy szép teret díszít majd a madárka...

    VálaszTörlés
  7. Hol található ez a kőkert?
    Kedvet kaptam megnézni.
    Főleg a Zsolnay szökőkút érdekelne.

    VálaszTörlés
  8. Kedves Zoli ! Két sorban elég nehéz leírni. Írj az Email címemre, hogy részletesen válaszolni tudjak !
    aranyosfodorka@gmail.com

    VálaszTörlés
  9. Köszönöm, hogy megtaláltad a Zsolnai szökőkutat, ami a Tettyén állt! Úgy tudom, Debrecen városának készült. Állt is a Kossuth téren a Nagytemplom előtt ez, vagy hasonló. Jó lenne többet tudni róla.

    VálaszTörlés
  10. Sajnos nem mernék mérget venni rá, hogy most is ott van - ezt az anyagot már 2 éve írtam.Szomorú, hogy egyes alkotások ilyen gyászosan végzik. S nem ez az egyetlen, ami "használat után" szemétbe, lomtelepe került. Nem szeretnék manapság szobrász (se) lenni.

    VálaszTörlés
  11. 2020 jan.14.
    Csak, mert a Pécsi Hírek c. újságban megjelent egy cikk, téves infóval, (= a szobormaradékok Kővágószőlősőn vannak) újra megírom: a szökőkút maradványai 2019 októberében is még abban a bizonyos "kőlerakóban" voltak a Szigeti tanyán.

    VálaszTörlés