2018. október 8., hétfő

Jön...jön...jön



Ma délután találtam az alábbi cikkeket. Nem mondanám, hogy boldog vagyok, még akkor sem, ha elég kicsi az esélyem a megjövendöltek megélésére.
Fogalmam nincs, én – egyetlen, jelentéktelen, picike ember - mit tudnék (még) tenni ? Igyekszem környezettudatosan élni (írtam már róla) – na de ha a világ nem törődik a fenyegető veszéllyel ? Valahogy elég reménytelennek látom a helyzetet.
Igaz a túlnépesedést valahogy meg kell „oldani” …. Hát majd a természet (Isten?) tesz róla…

Infografikán tanulmányozhatja bárki, hogy mennyivel lett melegebb lakóhelyén azóta, hogy megszületett: a New York Times felületén elég megadni a várost és a születési évünket, és máris láthatjuk az eredményt. Kattints ide:

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) Éghajlat-változási Kormányközi Testülete (IPCC) által közreadott legfrissebb jelentése szerint az emberiségnek alig 10 éve maradt, arra, hogy csökkentse a légkörben a szén-dioxid mennyiségét, méghozzá nemcsak úgy tessék-lássék módon. Úgy látják, az országoknak a történelemben soha nem látott, drasztikus lépéseket kell tenniük, különben a globális felmelegedés átbillen azon a holtponton, ahonnan már visszafordíthatatlan lesz a változás.









2 megjegyzés:

  1. Az összetartás szó nem szerepel a programok közt. Miután érdekből történik minden (az a mozgatóerő) elég egyértelművé válik a jövőnk...

    VálaszTörlés