2011. május 24., kedd

2. Hogy lesz…..

Ezt írtam tegnap: „….Márpedig egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy a még hátralévő éveim, jobban fognak a gyerekkoromhoz hasonlítani, mint a felnőtt életem napjaihoz….”
s innen folyatnám:

És ha még csak a gyermekkoromhoz hasonlítana  a jövőm…
Láttam a  napokban egy filmet, melynek az volt a témája, hogy a nagy üzletláncok boltjaiban kínált akciós áruk hogyan is, miért is lehetnek olyan olcsók ? Ha már semmi mást nem veszünk figyelembe, hát az utaztatás költsége is szinte több, mint amibe az adott termék itt nálunk kerül.
Nem először láttam ilyen filmet,  és ebben sem volt semmi újdonság.  A különböző zöldségeket termelők, a ruházati cikkeket előállítók mérhetetlen nyomora, kizsákmányolása emberi ésszel és (szívvel) felmérhetetlen.  A körülmények - ahol az európai ember számára elképzelhetetlen állapotba kényszerített, XX. századi rabszolgák,  valóban éhbérért robotolnak és élnek – már már a hihetetlenség határát súrolják. (Pedig nem az !)  Nem tudom a magyar televízió mutat-e ilyesmit, vagyunk-e már ilyen szinten, hogy be merik mutatni az igazi „Valóvilág”-ot ???

Folyik a világ újrafelosztása, térképének átszervezése-rendezése.
A három világhatalom Amerika, Kína és Európa szerintem már réges rég megbeszélte, hogyan is  képzelik el a jövőt. Az uralkodók mindig is a nép feje fölött döntöttek. Aztán felfegyverezték a népeiket és elküldték harcba őket egymás ellen. Most se lesz másképp, a kérdés csak az, hogy mindez mikorra várható ? Végtére is a legjobb biznisz a háborúskodás. Egyrészt fogynak az etetni-való szájak, másrészt jól jövedelmez a hadiipar.

Fogalmam nincs, ki, mikor kezdett először a globalizált világról gondolkodni, de azt tutti, hogy nyereségvágyból tette. Persze nem újkeletű dolog ez, hiszen az emberiség egész történelme erről szól: X nemzet meg akarta hódítani Y nemzetet, kincseit/értékeit/területét megszerezve, ő akart a leggazdagabb, legerősebb, legnagyobb lenni. Gondoljátok végig az emberlakta világ eddigi történelmét !
És még mindig nem volt elég tanulságunk ! Újra és újra vannak olyanok, akik helyzetüknél, hatalmuknál fogva, mint valami gonosz pásztor, a nyáját farkasok közé küldi, annak reményében, hogy még abból is haszna lesz.

Namármost ha ez a folyamat felgyorsulna,  ill. „GLOBUROPA” már az én életemben létrejönne – nagyon nem szeretném. Nem szeretnék rabszolgává aljasulni/lecsúszni/minősülni  (bár ez az én esetemben már teljesen mindegy), de a nekem kedveseket szeretném emberhez méltóan élve tudni/itthagyni. Szeretném, ha lenne jövőjük. Értelmes. Emberi. Szeretném, ha a megaláztatás, a nyomor, a szükség, a kétségbeesés fogalmakat csak mint szavakat és nem mint életlehetőséget kellene megismerniük. Aggódom, mert bár tudom, hogy egy fiatal sokkal többet kibír, mint egy öreg, de MINDENT ők sem bírnak ki. Ill. ennek a „minden”-nek a megismerését eleve nem kívánom nekik.

Nem sok reményt táplálok a 2012.dec.21-i dátummal kapcsolatban, de sok természettudományi filmet látva valahogy előnyösebbnek tartanám, ha olyasféle  esemény történne, ami lepucolja a népesség 99 %-át – esélyt adva a maradéknak az újragondolásra és újrakezdésre. 
Az igazi szenzáció persze az lenne, ha a letakarítást végző Valami/ki, chipet is hozna magával, amit a maradék fejébe beültetve képessé tenné őket arra, hogy elfelejtsék, milyenek voltak az őseik, s megpróbálnának békében, testvériségben – végre a szó nemes értelmében véve "emberi módon" - élni ezen a csodálatos bolygón.

P.s. Ígérem a következő témáimban igyekezni fogok a világ – még meglévő – szép oldalával foglalkozni. Mert a remény  hal  meg utoljára...


5 megjegyzés:

  1. Vártam a 2.részt,és azt kaptam,amivel
    egyet értek,bármennyire lehangoló.
    Modern rabszolgaság korát éljük és
    fogyasztókká degradálódtunk.
    Szomorú jövőt sejtet,és tehetetlenül
    sodródunk a globalizált világban,
    mint őszi levél a szélben.

    VálaszTörlés
  2. Tegnap- kedd- próbálkoztam kb. 17 órakor ?-de nem működött.
    Lássam, ma - csütörtök - működik-e ?
    Próba

    VálaszTörlés
  3. Utókornak : ugyebár a 2011.05.21-re jósolt világvége is elmaradt ! Állítólag időszámításunk óta vagy 49 világvégét jegyezték fel,és azt állítják, hogy bármilyen tragikus események történtek pl. bolygó vagy meteorit becsapódás,jégkorszak és egyebek,- attól még "minden" élőlény nem pusztult ki egyetlen alkalommal sem. Hogy mi lesz 2012 után, valahogy nem túlzottan foglalkoztat, mert szerintem majd következni fog 2013 !

    VálaszTörlés
  4. Más : szerintem a magyar tv-ben is épp' elég olyasmit mutatnak, amire @Aranyosf. célozgat, legfeljebb NEM főműsoridőben ! Megjegyzem,egyáltalán nem biztos,hogy "más népek" ugyanúgy élik meg mindazt, amit mi pl. nyomornak,rabszolgaságnak stb. nevezünk /tartunk.
    Itt van egy régebbi cikk :
    Vilaghatalmak Írom csak azért, mert pl.Indiát se felejtsük el, ill.ezt a kérdést is lehet(ne) tovább variálni,amihez nekem most sem kedvem,sem időm.
    Hogy' ki-hogyan éli meg a saját életét ?- (modern rabszolgaság és egyebek) - én nem tudom. Esetleg jut eszembe pl. a "szabad akarat" fogalma és egyéb emberi tulajdonságok ?- ill. lehet, azok sodródnak akik hagyják magukat ?
    Na, ennyit.
    Kimaradt : többször megnézve valamilyen világvége témájú filmet, mintha azt jósolnák, hogy a 25 kg feletti minden élőlény ki fog pusztulni ! (?) - pontosítandó! Így aztán igyekezzetek lefogyni ? :-) :-)

    VálaszTörlés
  5. Tegnap nem sikerül elküldenem:
    Egy eldugott kis hírben hallottam korareggel a rádióban, hogy Utah államban egy szenátor azt javasolta, hogy vezessék be az arannyat, illetve az ezüstöt, mint fizetési eszközt. Állítólag már elkezdték az arany- és ezüst betéti helyek kiépítését. Sőt! Eddig 11 államban csatlakoztak a javaslathoz. Ha ez igaz, pénzügytanból tanultakra visszaemlékezve, nem sok jóra számíthat az úgynevezett civilizált világ. Nagyon remélem, hogy csak "kacsa" volt.

    VálaszTörlés