2011. május 23., hétfő

1. Hogy volt….

Egy szuszra „kiköptem” tegnap a dühömet, a frusztrációmat…Esküszöm, megkönnyebbültem.
Este aztán elmeditáltam még egy kicsit a dolgon, és egy másik, mostanság gyakran  felbukkanó, kedvenc témámon, ami valamiképp csak-csak összefügg a tegnapi írással.

Szóval többször, több helyen is szóbahoztam már ezt, de igazi beszélgetés a témáról nem alakult ki sehol se – nem tudom persze, miért… Mások nem gondolkodnak ilyesmiken ? Vagy elnyomják a félelmeiket ? Vagy én ragozom túl a helyzetet ?
Arról van szó, hogy nekem nagyon sokat kell arra gondolnom, mi felé megyünk ? Vissza a múltba ? Meg kell érjem azt a fajta szegénységet, amibe beleszülettem, vénségemre ismét ?

Nem gazdag, nemesi/főúri  családba hozott a gólya. Nagyapám tanító volt, apám kezdő jogász, anyám csak 4 polgárival rendelkező – eleinte htb., majd később könyvelő. Anyu naplójából tudom, milyen körülmények közé születtem 45 tavaszán, pár nappal a béke első napja előtt.
Azt, hogy lepedőből téptek pelenkát, és lisztlevessel tápláltak, csak a meséből tudom, erre nem emlékezhetek. De arra aztán már igen, hogy meglehetősen szegényesen éltünk. Minden tekintetben össze kellett húzni magunkat – bár akkoriban nem csak mi voltunk így ezzel. Akkor ez volt a „divat”. Spórolni kellet mindennel. Télen a tüzelővel – innen ismerem a hideg szobában alvást – habár ezt kifejezetten jónak tartom, ma sem bírok melegben aludni. De innen ismerem a hagyma-, meg gríz-  és rántott leveseket, a sokféle tésztát, sőt magam meggyúrni is tudom, és nem szégyellem, hogy szeretem a pirított grízt (lekvárral), vagy a gesztenye helyett főtt babbal töltött kalácsot. (Ami akkoriban a szegények étele volt, a töpörtyűvel együtt. Ezekről ma már ezt nem lehet elmondani…)
Ebből az időből  emlékszem, hogy a cipőt rendszeresen pucolni és ha kopik, elszakad javíttatni (és nem lecserélni) kell.  Innen tudom, hogy jó, ha egy nőnek van varrógépe és azt használni is tudja. Hogy fontos a befőzés, mert azt jelenti, télen lesz mit a kenyérre kenni, és ha nincs banán (azt se tudtuk, mi az !), akkor az aszalt szilva is finom telente. Tudom, hogy kell sült húst, töpörtyűt zsírban tárolva hónapokig eltartani – hűtőszekrény nélkül. Tudom a trükkjét, mitől marad sárga és ropogós a savanyú paprika. Tudom, a leszakadt gombokat fel kell varrni és a lyukas harisnyát is meg lehet stoppolni – és nem feltétlenül kell eldobni.
Igen, a szegénység nagyon sok mindenre megtanított, legfőképp a spórolásra, a takarékos életre és a váratlan ajándékokból adódó örömökre.

Gondold csak végig, miképp élünk ma ! Gyakran bizony még én is….Habár nagyon igyekszem ésszerűen gazdálkodni, de pl. egyik éjjel, elkezdtem sorolni azokat a dolgaimat, melyeket ötvenakárhány éve még csak nem is ismertem, vagy amije nem volt a 3 generációs,  7 tagú családom egyik tagjának sem…Szédület ! Próbáld ki !

És aztán hihetetlen gyorsasággal váltottam át arra, hogy miről tudnék lemondani ? Persze rengeteg dologról – de azt is bevallom, hogy nem tenném ezt szívesen. Márpedig egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy a még hátralévő éveim, jobban fognak a gyerekkoromhoz hasonlítani, mint a felnőtt életem napjaihoz. (No nem azért, mert szellemileg kerülök arra a szintre :- ) )
És ez nem tölt el jó érzéssel. Az ember így a „vége felé” amúgy is tele van mindenféle félelemmel. Nem tudom eldönteni, mikor lenne könnyebb itt hagyni ezt az árnyékvilágot, akkor-e, ha nem változna mostani életstílusom, vagy akkor, ha mélynyomorba kerülnék.

A tendencia azonban teljesen egyértelmű. Sok az öreg. Rengetegbe kerülünk. Nyugdíj kell, orvosi ellátás kell, szociális gondozás kell. Ez mind pénz. Az pedig nincs. Pedig volt. Hogy hová lett ? Hogy a milliomosok mitől lettek hirtelen azok ? Kár firtatni, eredményt/változást úgy se hozna még a leleplezésük se. Amióta világ a világ, ez így volt mindig, a pénznek volt ereje, (s nem volt szaga) a szegény kisembernek pedig csak a küzdelem és a lemondás jutott.

Persze voltak forradalmak is.
Bízom benne, hogy még lesznek is. Ezt akkor is jó tudni, ha én már nem érem meg.

Folyt.köv….

6 megjegyzés:

  1. Természetesen (állítólag demokrácia van..) (ki-ki vélekedjék úgy, ahogy azt ő gondolja -és egyebek.)
    Az én "kedvelt" szövegem : "Sírva és éhesen születünk, azután meg csak egyre rosszabb lesz!"
    Lehet engem cinikusnak/demagógnak vagy bármi másnak "minősíteni"... én bizony ( talán mert megtehetem ?...) ilyesmiken már nem rágódom !
    ( Bocs' ezért is: de pl. senkiben sem akarnék holmiféle "bűntudatot" (?) kelteni! )
    Bocs' azért is : (esetleg) egyre inkább ( szép lassan/módjával és beletörődve ?...) tudomásul kell[ene] venni, hogy "eljárt felettünk az idő!" - én (valahogy) ezzel már elég jól "megbékéltem!"... még akkor is, ha (néha) a látszat nem ezt mutatja ! (?) - ennyit most ! ...
    (Má' megint lótok-futok... hogy (lehetőleg) "rendben " (?) távozzam ebből a "világból ?" - (micsoda hülyeség - mondom magamnak...)

    VálaszTörlés
  2. Bár egyre kevesebben vagyunk már, kikkel régi (retro) történeteket meg tudnánk beszélni (?) - ill. nem is hiszem, hogy túlzottan "érdekelne-e" az másokat ? - mert majd' minden "beszélgetést" hajlamosak vagyunk (?) - vagy hajlamosak mások "siránkozásnak"...panaszkodásnak és ilyesminek minősíteni ?- és "minden történetnél" tud súlyosabbat a másik fél... de ne bonyolítsam !
    Pl. mondták nekem... a testvéredet "megetetted" vajas kenyérrel ! - (stb.) - így aztán pl. vaj volt otthon... hallottam olyasmiket is, Édesapád "bányánál dolgozott" - (?) - így aztán volt ott "bányafa" és igen jó minőségű (akna) szén is [ ezt még 2011-ben is szénjárandóságnak nevezik,- bár pénzben fizetik- stb. ] - és - írta valaki, hogy majd' a "legelső" HIM mosógépetek is nektek volt ? ... és most csak nagy hirtelen ennyit,- ezeket ! :-)
    OK!- (magamnak is "kedvelt történetem" az, hogy " nem jó elvált szülők gyerekének lenni!" - (ne bonyolítsam) - ill. lehet (?) az sem "egészséges történet"- ha egy terhes nőt (magzatával) - megkergetnek (?) vagy megijesztenek a katonák ?-... szóval... kicsit "összetettebb és bonyolultabb" a dolog... (?) - mint gondolnák mások ? - nem tudom.

    VálaszTörlés
  3. Savanyúcukor !
    Tényleg nem tudom, kell-e ezt nekem írnom ? ( na,igen...mint egoista) - bár elég kevesen hiszik el rólam ...(nem is kell) - ha valaha is volt egyetlen "épkézláb" gondolatom, akkor az az volt, hogy én soha nem akartam volna "más generációkkal együtt élni!" - és kedvelt mondásom : "a magam módján" mindenkit szeretek (?) - vannak "érzéseim" is,- de ha már minden "kötél szakadna" nálam,- legalább ez az egy tervem /elképzelésem megvalósult !
    ********************************
    (...)

    VálaszTörlés
  4. A leírás tökéletes.Édesapám bíró volt,anyukám htb.,majd könyvelő.
    1961-ben a Stingl zongoránkat eladták /mivel ugyan tanultam 10 évig,nem szerettem volna ezen a pályán maradni/-,lett belőle nagyképernyős Munkácsi TV,mosógép,centrifuga,parketta kefélőgép.
    Élelem ismerős.Magyon sajtos voltam,vagyok.A 10 -15 dkg.sajtit 4 felé vágta édesapám,azzal,hogy mindenki ossza be magának.Általában
    mindent elosztott négy felé%ennyien voltunk a családban.Nővérem volt.
    Megfogadtam,hogy azelső fizetésemből CSAK sajtot veszek.
    Azért érdekes nekem nagyon szép gyerekkorom volt,igaz szüleim nagyon szépen éltek,s volt bennük egy csodálatos mindenen felülemelkedett derű.
    Igen kicsit közelít a régvolthoz a
    mai napokban behozott egy-egy "reform".

    VálaszTörlés
  5. Mindkét nagyapám évekig volt katona
    az első v.háborúban,s ezért a szüleim
    gyermekkora nélkülözésekkel telt.
    Én két testvéremmel gyermekként éltem végig a második v.háborút, s
    az utána következő keserves évtizedeket.(B. listázás,államosítás)
    A Fodorka által leírtakkal egyetértve
    mégis azt mondom,hogy mi idősebbek jobban el fogjuk viselni a lecsúszást,mert már volt benne részünk. A fiataljaink esetleg
    szembesülve a helyzetük romlásával
    talán próbálnak tenni ellene valamit.

    VálaszTörlés
  6. Igen vannak akik ugyanígy gondolkodnak ezeken a dolgokon, és annak ellenére, hogy egy fiatalabb generációhoz tartozom, egyáltalán nem tölt el örömmel az a tudat, hogy eljön az idő, mikor már nem lesznek lehetőségeim pénzt keresni, az állami nyugdíj pedig a mi (de)generációnknak már nem lesz adott, vagy ha lesz is névlegesen, semmire sem lesz elég. Egyik legnagyobb félelmem, hogy öregkorunkban elveszíthetjük mindazt, amiért igenis keményen dolgoztunk egész életünkben, és szép lassan eltűnnek az életünkből azok a "luxus" összetevők, melyek nélkül már nem szeretnénk élni, még akkor sem ha legtöbbjéről én is tudom, hogy nem létszükséglet. A folyamat végén pedig kalapács alá kerülhet a házunk, amit nem biztos hogy képes lennék elviselni ép ésszel, pedig azt is tudom, hogy az emberek ennél nagyobb megrázkódtatásokat is elviselnek. Mindehhez még hozzáképzelem a már most is minősíthetetlen orvosi ellátás színvonalát, ami addigra, vagy megfizethetetlen lesz számunkra, vagy túlélhetetlen, akkor minden okunk meg van a félelemre úgy érzem.

    VálaszTörlés