2011. május 29., vasárnap

Pécs-Bp-Pécs (Élményutazás a MÁV SZART akarom mondani START-tal)

Nagy-hirtelen valahogy nem tudok egyetlen olyan „szolgáltató”nagyvállalatot mondani, akinek a „szolgáltatásával” elégedett lennék. Nem hiszem, hogy bennem van a hiba.
Egyszerűen nem is értem ezt az egészet, mintha az ország  meg lenne gárgyulva, Magyarországon minden a feje tetejére állt, tönkrement, elromlott, bedöglött.
(Nehogy beszójjá má’ hogy a büdös komcsik az okozói ennek, mert  akkor tényleg szétdurranok.)  Semmi, de semmi nem működik úgy, ahogy régen,  bármit szeretnél elintézni, csak a bonyolult, túlkomplikált nehézségekbe, a hivatalnoki őrületes útvesztőkbe botlasz, és gyakran fel is adod, mert egyszerűen úgy érzed, tehetetlen vagy a hatalmaskodó, zsarnok, - nem is tudom milyen undorító jelzőt tudnék még írni – szolgáltató cégekkel,  beleértve az egészségügyi ellátástól, mint a példa mutatni fogja, a közlekedésig mindenkit.

Ugye a villany-gáz leolvasás-összevonáson már túl vagyunk, sőt, az év eleji csak neten beadható kedvezménykérési szemétséget is simán lenyeltük. (Hogy megemelkedett menetközben mindennek az ára, áh, már szóra sem érdemes.) Hogy miképp packáznak a különféle hivatalok az ügyfelekkel, arról volt kolléganőim hajmeresztő beszámolóiból van tudomásom, ne is essen most ezekről szó részletesen, holott erről is tudnék mesélni.

Ám azt nem gondoltam volna, hogy egy várt vonatozásból is  kellemetlen emlékeim „képződnek” majd…Gyanútlanul ültem  fel a Magyar Államvasutak IC expressz vonatára – és idegbetegen szálltam ki este belőle.

Nem, nem azt akarom a MÉV nyakába varrni, hogy épp egy olyan kocsiba kaptam hely-jegyet,  amibe két elsőosztálynyi kisgyereket utaztattak Budapestre, és a zsivaj elviselhetetlen volt…. Odafelé menet tehát átmenekültünk az étkezőkocsiba, ahol csend, béke és nyugalom uralkodott. Menetközben  kétszer is megálltunk, bemondták, hogy kiszállni tilos ill. azt is, hogy a vonat előre láthatólag fél órát késik. Nem tudtuk meg, miért ?  Ezt sajnáltuk, mert nagyon szűkös volt Bpen az időnk.
Lakás- és baba-nézőbe mentünk a testvéremmel, mindketten a legminimálisabb Bp-i helyismerettel. Még jó, hogy az unokaöcsém kijött elénk, gyorsabban eljutottunk a célpontig.
Engem már az odafelé vonatozás is elfárasztott, és az ottani rohanás, a förtelmes embertömeg, mellesleg a 35 fokos meleg pedig egészen ellankasztott.
Mivel 6-ra ígérkezett a vízvezeték szerelő, hogy valami ideiglenes megoldással nekem vizet varázsol, már a 13,54-es vonattal vissza kellett jönnünk. Tényleg csak egy futó-látogatásra volt elég ennyi idő.

Nos, a visszaút se volt piskóta… Arról persze nem tehet a MÁV, hogy vannak szabadon járkáló szellemi fogyatékosok, akik utazhatnak vonaton is. Épp egy ilyen mellé szól a hely-jegyem. Egy ismerősöm – aki rendszeresen jár ezzel a vonattal – már hírből ismerte szomszédomat, állítólag miden pénteken jön le Pestről Pécsre. Hát miért is ne én kerültem volna mellé ?
A  mögöttem lévő széken egy fiatalember még indulás előtt elkezdett telefonálni, és 37 percig nem hagyta abba. Komolyan mondom, a fejemet olyannak éreztem, mint egy zsongó méhkas, amiből nem tudnak kiszállni a méhek….Persze nem csak ő telefonált. Nem is értem, hát az embereknek ÁLLANDÓAN telefonálniuk  KELL? Megállás nélkül kell beszélni egymással ? Hogy bírtak akkor élni, mikor még nem volt mobiltelefon?

Szóval szörnyen zavart a telefonáló pasi, igenám, de időközönként a mellett ülő bolond is elkezdett beszélni. Kommentálta az eseményeket, hogy most gyorsulunk, hogy mit lát ott kint az ablakon túl, hogy nagyon meleg van … Aztán elővette az elemózsiás dobozkáját ( eszembe jutott megint az Esőember) és enni kezdett. Szép komótosan, néha morranva csak valamit közben. Amikor pedig befejezte, zsíros kezét és száját elegánsan az ablak függönyébe törölte. Na kb. ekkorra vesztettem el az önuralmamat, ill. eddigre éreztem, hogy a hőmérséklet is kibírhatatlanná vált. Volt vagy 40 fok. Ablakok becsukva ugye a „klíma” miatt. Hát itt haljak most meg, ha van ezeken a vonatokon bármiféle klíma is, vagy ha van, akkor nem működtetik. Még azt is el tudom képzelni, hogy merő kiszúrásból…

Az éppen odaérő kalauzt megkérdeztem, hogy miért nem működik a klíma: na, az se volt egészen normális, mert rám meresztettre izzadó homloka alól gülü-szemeit, és azt mondta: Hát működik a klíma… Mint egy Gólem, akibe betáplálták a szöveget. De tényleg…Nos, erre nem tudtam mit mondani, egy orángutánnal jobban lehetett volna beszélgetni a témáról, mint ezzel a pasival.

Újra felkerekedtem és átmentem az étkező kocsiba. Itt valamivel kellemesebb volt a hőmérséklet, de az is lehet, hogy csak azért, mert ismét teljesen üres volt. Nem voltak benne 37 fokos emberek, akik felmelegítették volna. Aztán itt hallgattam meg vagy ötször,  hogy a vonat fél órát, majd 40 percet késik, és csak Pécs előtt 5 perccel hangzott el, hogy „ A késésért elnézésüket kérjük”.  De még ekkor sem mondták meg, hogy mi volt a késedelem oka.
Államtitok…. Energia-spórolás… Királyi parancs a nép tűrőképességének kipróbálására…Egyszerű kiszúrás, mert ha a MÁV-nak rosszul megy, menjen már rosszul az utasoknak is…Nem tudom…Tényleg ennyire hülyének nézünk ki – mi utasok?  Hát ül megfőve több száz utas a vagonjaikban, nem lehetne valami (akár hazugságot) beadni nekik, hogy mégis miért a késedelem ? Egyszerűen nem értem…

Mondja a sógornőm, miután félholtan megérkeztünk, hogy vissza lekellene/lehetne kérni a jegy árát. Jó én megpróbálhatom…
Hát ne tudjátok meg, hogy mire kiderítettem, miképp is lehet, kb. másfél órányit kellett telefonálnom. CSAK a 40-es körzetes MÁV számon lehet velük beszélni semmilyen más telefont nem vettek fel pénteken 19 órakor. Még a főmenetirányító sem. (Vagyis nem dolgoznak. Ezek szerint még a főmenetirányító se. Ezek után  csoda, hogy egyáltalán járnak a vonattok…) A telefonos kisasszony Budapestről jelentkezett, mert már ennél a cégnél is az van, ami a többi nagy szolgáltatónál, hogy egy központi számra fut be a hívás mindenhonnan.
(Kitűzött globeurópai cél: szüntessünk meg minél több munkahelyet!- nehogy bevedd, amit hadoválnak itt mindenféle új állásteremtésről – minden szavuk hazugság!) Annyit tudtam meg, hogy be kell menni az állomásra és egy adatlapot kell kitölteni.

Ma aztán elmentem ezért, de rájöttem, hogy  teljesen felesleges, mert
1. Nem egyezem bele, hogy a bejelentő lapon szereplő adataimat bárkinek kiadják – ez ugyanis szó szerint szerepel a hátoldalon, így:
„……..személyes adatainak megadásával és aláírásával hozzájárul ahhoz, hogy adatait a MÁV START Zrt az igénybejelentéssel kapcsolatban felhasználja,... adatrögzítő cégnek átadja,….”
2. A nyomtatványt kiadó nő közölte velem, hogy a majdani elbírálás után ESETLEG a költség 30 %-át fizetik csak ki.
Menjenek hát a jó francba !

Ja, hogy a baba ?

A baba természetesen GYÖNYÖRŰ!!! :- )



11 megjegyzés:

  1. Még a tegnapi @X bejegyzéseihez.A mosdóállványt én is említettem,csak váznak vagy minek neveztem.
    Bocs,de a két hokdeliről egy régi rendőrvicc jut eszembe.
    Egyik mondja:vettünk mosógépet.
    Másik:ó,nekünk kettő van.
    Egyik:minek az?
    Másik:legyen mire tenni a teknőt!:(
    Vonatozás.
    Változatlanul mentegetőzöm,de elbeszélésed olyan valóságos és ne
    haragudj Aranyosfodorka,mulatságos.
    Együttérezve a kánikulai melegben
    utazás szörnyűségeivel,de ahogyan leírod-,az-,na jó-,nem szórakoztató, "olvasmányos".
    Ismerős minden mozzanata,volt életemnek olyan szakasza,hogy a Szeged_B.pest-Szeged vonalat egy napon belül kétszer utaztam végig.
    Nagy melegben is és télen jéghidegben is.

    VálaszTörlés
  2. 1 óra 20 perces utazási időt töltöttem el egy legénybucsús kb. 15 fős csapattal+ adj hozzá egy embernagyságú guminőt .
    Nem fűznék hozzá kommentárt, de a Héven még büffékocsi sem volt!
    Mindenesetre a leírtak alapján nem cseréltem volna veled.
    Itt legalább dőltek a nevetéstől...
    Gratulálok a babához, gyönyörű és jó egészséget a szülőknek.

    VálaszTörlés
  3. :))) Kéthavonta megteszem az utat, pont úgy van, ahogy leírtad! A legeslegjobban a telefon zavar, mindenki olyan hangosan beszél, mintha otthon lenne, egyedül.. és szemrebbenés nélkül szervezi az életét! Főnök a beosztottját szúrja le, fiú a barátnőjével enyeleg..., eszméletlen! Semmi intimitás.
    Imádom stílusod!:)))

    VálaszTörlés
  4. Minden úgy van ahogy írtad. Csak a nagy reklámszövegek vannak, és a színes prospektusok álomképei. A valóságban a szolgáltatás a vevő kiszolgáltatottságát jelenti. Mielőtt elkeserednél, nem mindenki használja idióta módjára a telefonját, csak az utóbbiak a feltűnőbbek. Az én 25 hónapos készülékemben 32 órányi beszélgetést mutat a számláló. Ez 2.6 perc/nap, és én a munkámmal, a zenéléssel, és a kerékpártúrákkal kapcsolatban nem tudom elkerülni a legtöbb esetben a telefonálást, de ebben a számban benne vannak a locsi-fecsi ismerőseim bejövő hívásai is. A kimenő hívások nem érik el a napi fél perces átlagot sem.:)

    VálaszTörlés
  5. Istenem!Istenem!A nagy kommentelésekben nem reagáltam a gyönyörű babára.
    Én tudom a "paramétereit"és mndhatom,nagyon szép,formás nagy baba.

    VálaszTörlés
  6. És milyen színű a szeme,nem tudom kivenni:)Hatalmas,azt látom!

    VálaszTörlés
  7. Bár nem szeretem a bölcs emberek mondásait, kivételesen :
    "Tévedéseink elől nem menekülhetünk,mert önmagunkat mindenhová magunkkal visszük." [ Taitosz ]
    Magam is elismerem, főleg a visszautazás volt "kissé kellemetlen". Talán az a legjellemzőbb ? : volt nálam egy doboz hideg sör, de hozzá sem nyúltam! ( bezzeg jól jött szombat reggel, otthon) - illetve én nem mentem át az utasellátóba.Utólag már bánom, de ne bonyolítsam.
    Persze, ne felejtődjön el, hogy @Aranyosf. "ingyen" utazott !- pontosabban 2x a helyjegy - én meg 2 x 90%-sal + helyjegy.
    Nem egy kocsiban ültünk,nekünk felajánlották átülhetünk az I.oszt kocsiba !- légkondi ott sem volt, ill. kár, hogy a "szagokat" nem tudom jól érzékeltetni !
    Szerencsém volt, (?) a későbbiekben elaludtam.
    (folyt.) >

    VálaszTörlés
  8. (Nem fogok visszamenni az időben és régebbi cikkeket megkeresni.) Bocs'
    Én "nem védem a mundér becsületét" sem! Azt tudom, hogy (-nem emlékszem már, hogy melyik szakaszon) anno a nagy esőzés (a víz) elmosta az egész töltést/sínpályát - stb.Akkor és ott (nem egyszer) vonatpótló buszok vitték a népet valahogyan. Jutott is eszembe, szerencsés (@Aranyosf.) hogy ezt- egy ilyent- megúszta. Szóval,mert elég hosszasan álltam a nyitott ablaknál ( I.oszt. folyosón) ott mentünk igen lassan, ahol - látszott - a pálya "új"- ill. nem oly' rég javíthatták, vagy tán' még most is "tökölődnek" rajta. [Már bocs' de pl. kátyús/rossz úton te is lassabban mész az autóddal.]
    Mondanom se kell, a huzattól (?) - másnap reggelre kisebb "megfázási tüneteim" lettek- stb.
    (folyt.)>

    VálaszTörlés
  9. (mellesleg másnap reggel 06-kor a kis boltban "előadtam" a magam történetét és a 70 valahány éves Gy.bácsival "összekülönböztem!" - mert próbált "eligazítani", mit "rinyálok!" - anno "ők" a vonat tetején utaztak és egyéb megpróbáltatások,- OK! (elhiszem)- ill. mondtam, hogy bizonyára 25-30 éves lehetett !- és "más idők voltak azok!" (1945 körül - stb.) - ill. fiatalabb korunkban (szerintem) minket sem "zavart" volna mindez, ami történt velünk most. Magam is nem egyszer, ordibáltam a vonaton és dobáltam kifelé sörösüveget - és ne részletezzem. (OK!- bevonuláskor, meg főleg leszereléskor... de, csak-csak megtörtént.) Ki ne feledjem... és bizony már dohányozni sem szabad a vonaton. De az is egy külön történet.
    Továbbá azért a WC-kben végig volt víz!- és papír is ( néhol törölköző is)- és ez is "eredmény!" (?) :-)
    (folyt) később ?- ébresztenem kell a mai IC utasát... :-)

    VálaszTörlés
  10. Mellesleg a "baba" 05/27-én kb. 1 hónapos és 3 napos lehetett, a fotó készítésének idejét nem ismerem, de talán láthatjátok, hogy van TAJ kártyája is !- ill. természetesen fiú,- stb.)
    Már csak annyit, hogy [ én azt a "pozitív gondolkodás" témát is kellően utálom, vagy csak azt, ha nem jól értelmezik,- sokan,de nincs időm részletezni. ] ill. épp' engem szoktak "figyelmeztetni", hogy csupa "negatív gondolatom" van - és csak a "rosszat látom meg"- stb. Szóval : azért látunk ám '- történtek ám'-más dolgok is.
    Pl. Látunk mindenféle madarakat a talajvizes (?) területeken,- (friss téma : itt a 404. itthon észlelt madárfaj (?) -a hegyesfarkú partfutó - Googleba írva ] - és pl. láttunk szép,kis csendes (?) ... virágos utcákat is,- (II.ker) ill. Millenáris park környéke - és ne soroljam. Persze, mindenen csak "átrohantunk" - és magam is (legtöbbször) mindennek a hátrányát és a problémáit teszem szóvá. ( vagy hallgatok...) Az iskolások meg I.osztályosok voltak (ált.isk.) és az állatkertbe mentek. Kicsit beszélgettem velük,- de az is egy más történet.

    VálaszTörlés
  11. Párszor a múlt időt egy t-vel írtam,- (?) - hát,... így sikeredett.
    Amúgy is "felzaklatott",- ránézve a naptárra... a hét végén "érettségi találkozóm" lesz... na, ne bonyolítsam. ( a 45.) - mit mondjak ?- nekem nem hiányzik !

    VálaszTörlés