Fizioterápia Pécsett

Kétnaponta receptre elromlik a napom kezdete….

Jó hülye mondat, így értelme semmi…Mindjárt megmagyarázom.

Másnaponta járok lézerkezelésre az uránvárosi SZTK-ba (nem érdekel, hogy mi a pontos neve,  nekem SZTK, sőt, néha úgy gondolok rá, hogy OTI…) és minden alkalommal felturbózott idegekkel jövök ki onnan.

Kezdjük ott, hogy eredetileg   a városban volt három fizioterápiás rendelés (bár lehet, hogy kórházakban is volt – ezt nem tudom pontosan.) Mindenesetre volt a Lánc utcai és az uránvárosi rendelőintézetben, illetve a MÁV rendelőben. A nagy spórolás jegyében az első kettőt lekicsinyítették és összevonták. A harmadik már ab start pici volt. Hogy ki döntötte ezt el személy szerint, azt nem tudom. A miért-re már egyértelműbb a válasz, természetesen EZEN KELL takarékoskodni. (Ezen és nem a sok egyéb hülyeségen, amire szórja a város a pénzt. Lásd: Zenélő végbélkúpok a Széchenyi téren….Ezt sosem fogom „nekik” megbocsátani!!!!)

Itt van tehát egy ~160 ezres város. Tudjuk, a többség öreg (nem csak Pécsett) – s ebből kifolyólag beteg. (Bár ahogy elnézem, igen sok fiatallal is baj van, meg középkorúval is -  lehet, hogy belőlük már nem is lesz „idős-beteg”.) Szóval 160 ezer emberre most van egy csöppnyi váró (20 székkel) egy üvegkalitkával, és nem tudom megsaccolni hány m2, de nagyon picike, és kínosan összezsúfolt kezelő helyiségekkel. Hát, akinek nem jók az idegei, inkább ne kérjen itteni kezelést az orvosától….

Már a bejelentkezés is kínos, mert a frusztrált  „portás” (vagy nem tudom mi a neve) tán  „beírónő”  hangulata többnyire nagyon rossz. Már a hangjától is futkos a hideg a hátamon, a stílusról meg ne is beszéljünk. Aztán a szokásos magyar módi. Nyílik az ajtó: „Kati néni jöjjön be”! „János, maga is” ! Kik ezek ? Rokonok ? Zsebbedugó páciensek ??? A többi hülye névtelen, meg ül és vár. Majd csak szólítják. De persze nem, hanem egyszer csak felnyílik a pokol kapuja, s kiszólnak rajta: Elektromos kezelésre ! (Nem ám  „Tessék befáradni”, vagy bármi kímélő szöveg. Nem. Mint a bakáknál 50 éve – gondolom ott lehetett ilyesféle hangnem.)

Beözönlik a kis lukon (ajtócska) 20 ember. Gyorsan belöködik őket a megfelelő függönyös lukba, aztán seperc alatt felpakolják   a vizes rongyokat. Én nem értek hozzá, de undorral gondolok arra,  hogy leveszik valakiről, aládugják a csap alá, újra bevizesítik kicsit és rám teszik.  LÁTTAM !!! Ott van valami fertőtlenítős üveg, de egyszer sem használták.

Az én előírt időm már 5 perccel elmúlt, de még mindig kint toporgok. Aztán az egyik függöny mögül kipattan egy menyecske, és zsupsz, már bent is van a lézer-szobában. Elnézést kérő arccal szól a kezelőnő:  „A doktornő nagyon siet”… Hát igen, a doktornő nem akkor jön, amikor nincs rendelése, gondolom az ajtaja előtt már toporognak az ő betegei, tehát sietnie kell és itt előnyt élvez. Oké, 5 percet még tudok várni… Ja, csakhogy a doktornő pontosan 15 percig lézerezi a betegségét….Hm…. vajon nekem miért 5 perces kezeléseket írt az orvos ? Spórolnak rajtam, s ami megmaradt az a doktornőnél beszámítható ? Vagy mi a fene van itt ? 

Aztán persze van olyan is, mint ma, hogy nincs a doktornő (igaz, ma én 7-re voltam előjegyezve, korai lenne az neki, ha 8-kor kezdi a rendelést) – és bejutok azonnal a lézer-szobába. Nagylány vagyok, ez már a hatodik kezelés. Letolom a gatyát, kihúzok egy papírlapot az ágyra (mellesleg ha ott a nővér, vagy kezelőnő, akkor  „véletlenül” mindig elfelejtődik ez (=spórolás),  szóval lefekszem, várok. Türelemmel, mert hallom, hogy a függönyök mögött teszik fel a pakolásokat. Ez azonban 6 beteg, és erre van ma reggel 2 fő személyzet (máskor 3-an vannak.)  Elmúlik 15 perc. Köhögök. Erőltetetten. Hangosan. Semmi.  Gatya fel, kinézek: nem látok senkit. Visszafekszem.

Nekem nagy szerencsém, hogy soha, sehová, ahol várni kell, nem megyek könyv nélkül.  Oly ritka látvány vagyok, mint hóbagoly a sivatagban. Embert nem látok olvasni SEHOL. Itt se. Szól viszont (nagyon sok egyéb rendelő várójában is) egy hányadék magyar jópofi-zenés adó. Rosszullét kerülget már a bemondó hangjától is. Sajnos nincs füldugóm…Mindegy.

Fekszem az ágyon, olvasok és várok. Csak nem jönnek. Aztán újra felkelek, kinézek, akkor már ott állnak a kezelők a csap előtt és épp megbeszélik, hogy hányaska hányasba….stb.

Mondom: „Valaki bekapcsolná a lézert nekem ?”

 „Jaj annyian vannak ma, egy pillanat, azonnal jövök”… mondja az egyik. Először is: ma sincsenek többen, mint máskor, mert annyian vannak bent, ahány ágy van – a többi meg kint toporog….. Másodszor, ha már szóltam, akkor tán elnézést kérne, és bevallaná: elfeledkezett rólam a nagy sietségben… Tutti, hogy a doktornőről nem feledkezett volna meg….

Na, jövő héten még háromszor kell mennem. Ki kell bírnom, de nagyon utálom. Azt egyelőre nem tudom, hogy ezek a  - ma lemértem 4,5 perces – kezelések segítenek-e ? Az idegeimen semmi esetre sem….

Kép: http://csaladilap.hu/images/45/4500000344_2.jpg