2011. május 4., szerda

Három a magyar igazság

Mivel 2 napja csak életünk elkeserítő újdonságaival foglalkozom, ma hozzáteszek még egyet.
Nincs is kedvem/erőm különösebb kommentárt fűzni hozzá.

 "Április 1-jétől egy uniós törvény szerint valamennyi gyógynövény gyógyszernek számíthat. Az átminősítés viszont költséges és körülményes. Eltűnik a polcokról a hárs, és a kamilla? Tönkremehetnek-e a gyógynövénygyűjtők és a termesztők – ennek járt utána az MR1-Kossuth Rádió.
Magyarországon körülbelül 60 féle gyógynövényt gyűjtenek, a Mátrában úgy harminc fajtát.
Egy mátraderecskei gyűjtő elmondta: gyakorlatilag a teljes tiltást jelentő szigorítással alig maradna leszedhető növény, és a megélhetése is veszélybe kerülhet. Szerinte az intézkedések mögött a gyógyszerlobbi áll, amely harcba indult a természetes gyógymódok ellen.
Czirbus Zoltán, a Gyógynövényszövetség és -terméktanács elnöke azt mondja, a vihart egy 2004-es uniós direktíva kavarta, amit sokan sokféleképpen értelmeznek. Az biztos, hogy az „egykomponensű” gyógynövények (kamilla, hárs, csipke) esetében nem változik semmi, ha a gyógyszerkönyvi minőségük megvan, ugyanúgy forgalmazhatók lesznek a patikákban, drogériákban, élelmiszerboltokban - hangsúlyozza a szakember.

Változás a gyógytermék minősítésű keverékteáknál várható, itt április 1-jétől gyógyhatással való hivatkozással a termék nem kerülhet forgalomba, csak az ilyen utalás nélkül. A kevert teák maradhatnak tehát az üzletek polcain, de a dobozukra nem lesz ráírva, mire használhatók, a jelöléseket az élelmiszer-szabályozás határozza majd meg.
Megoldás lehetne a hagyományos növényi gyógyszerré minősítés is, de ez egyrészt drága, másrészt ilyenkor a gyógyszergyártás szabályait kellene alkalmazni, ez pedig azt jelentené, hogy az eddig szabadpolcos gyógytermékeket bezárnák a gyógyszerszekrényekbe,
ami Czirbus Zoltán szerint képtelen helyzetet teremtene. Az biztos ugyanakkor, hogy ha a gyártók nem vállalják be a gyógyszerré minősítést, egy-két termék eltűnhet a piacról, azaz az alapanyagra sem lesz szükség, ez pedig gyérítheti a termelők számát is - mondta a terméktanács elnöke.


A félreértések elkerülése végett én se azt akarom, hogy mindenféle magyar szemetet adjanak el nekünk, de ki látja, hol szedték/termesztették a külföldről származó növényeket ? Mindig és mindent el kell hinni, amit az erősebb mond ?

4 megjegyzés:

  1. Csak,hogy ne aggódj miattam! - én egy időre kiszállok a kommetelésből! - Nem érdekel - bocs', hogy blogod mennyi írásjelet visel el, vagy sem.
    Remélve, hogy nem lesz ettől duzzogás és se semmi.
    Amúgy meg ott vagyok az iwiw és facebook oldalakon. :-)

    VálaszTörlés
  2. Hallottam én is egy gyógynövény gyűjtőt nyilatkozni. Egy példát említett:- mi lesz ha a gyógynövények alkalmazási ajánlatok nélkül kerülnek az élelmiszer polcokra és árusítani fogják.
    Mint pl.: a macskagyökeret aminek többféle gyógyhatása van
    ( valeriána), nagyobb mennyiség használata mérgezést okoz.

    VálaszTörlés
  3. Előbb-utóbb az lesz, hogy mindenki szedi a csalánt, virágot, gazt és abból főzzük a saját keverésű teánkat. Szerintem ez nem is olyan rossz ötlet! :-)

    VálaszTörlés
  4. Én meg azt hallottam,hogy gyógyszereknek minősített termékeket/pl.fájdalomcsillapitók/
    kaphatók lesznek áruházláncos üzletekben.
    Nagyanyám ma milliomos lenne,-,annyira tudta -,és szedte a teafüveket,a mindenre jókat!
    @X?Mi ez a távoltartás?

    VálaszTörlés