Hogy volt…(A hokedli dicsérete)

Pontosabban: Hogy is volt az anno, amikor még a hokedlira tett lavórban mosakodtam?

Szóval, ugye szerda óta nincs vizem. Eredetileg ugyan a vizes-mester megígérte, hogy péntek este csinál nekem valami ideiglenes átkötést (vagy mit), hogy júni 6-ig, - amikoris szétveri teljesen a fürdőszobámat – mégse kelljen úgy élnem, mint a barlangi ősembereknek, - de az élet már csak ilyen zord és kegyetlen: mégse ért ide pénteken, majd ma (nagyon remélem) este megcsinálja. (Ígérte erősen.)

Most szót se arról, hogy ezen beígért péntek esti szerelés miatt rövidült meg az amúgy is nyúlfarknyi bp-i baba-látogatásom – amiről esetleg majd később/máskor írok.

Szóval a hokedliről akartam írni. Lenne rá fogadásom, hogy vannak ma már gyerekek, akiknek ez egy teljesen ismeretlen fogalom. Én azonban tudom, hogy a hokedli nagyon is hasznos alkalmatosság (volt – s szerintem ma is lehetne). Nekünk volt kétféle is, „sima” és felnyithatós tetejű – amiben mindenféle dolgokat lehetett tárolni. Asszonymunka volt a rávaló kispárnát megvarrni/megkötni/hímezni. Ülni lehetett rajta, de kis létraként is használhattad, hiszen ráállva, már el lehetett érni a szekrény tetején rejtekező befőtteket, avagy magasabb polcain elhelyezett „titkos” dolgokat. (Habár a legmeglepőbbet épp a szekrény legalsó polcán, jó hátra eldugva találtuk meg egyszer….  Amiből aztán pompás kis lufikat fújtunk, számonkérve, hogy miért rejtegették ezeket eddig előlünk… :-) )

Jelen esetben nem is a rajta való ülés kényelméről, vagy kényelmetlenségéről akarnék értekezni, hanem arról, hogy ez az egyetlen olyan tárgy, amire rátéve a lavórt, rendesen meg lehet mosakodni. Namármost nekem ilyen sajnos nincs. Nem tudom mások jártak-e már hozzám hasonló cipőben, s akkor ők hogyan oldották meg néhány napig a mosakodást – de be kell valljam, kész akrobata-művészet,  amit reggel-este véghez kell vinnem…

Ennek kapcsán aztán már megint visszarepítettem a gondolataimat a múltamba – s elgondolkodtam, mennyire természetes volt, hogy a fazékban kellett melegíteni a vizet és hogy micsoda különbség van, egy részletekben való lemosdás meg a zuhany között. Aztán mégis csak kibírtuk valahogy, és hát persze azt is tudom, ma sincs mindenkinek fürdőszobája. Az a  csodálatos  „megnyitom-és-csorog-a-melegvíz” lehetőség,  a világ összlakosságának csak kis része számára hozzáférhető. 

Már majdnem azt írtam, szeretem az ilyen eseményeket/kellenek az ilyen események, mert rádöbbentenek arra, hogy micsoda jómódban élek. És ezt most cseppet sem gúnyos felhanggal írtam. Én ismerem a szegénységet, a nehéz életkörülményeket, s bizonyára ezért vagyok elégedett (úgy általában). De néha előbújik az emberből a „kapitalista” akinek semmi se jó, aki a jónál is jobbat akar, előbújik belőlem a nosztalgikus, (irigy ?!?) aki vágyakozik arra, ami másnak hétköznapja (és nem kifejezetten csak Hawayra gondolok…)

No, ennyit mára, mert várnak a feladatok.

Szeretlek benneteket hokedlik !

(Kép: http://www.fulophasznalt.hu/hasznaltcikk/asztal-szek )