2011. január 26., szerda

100 fontos tárgy

A napokban, egy délelőtt a konyhai tevés-vevés közepette bekapcsoltam (kivételesen) a rádiót, ahol valami olyasmiről volt szó, hogy mennyi felesleges dolog van körülöttünk, amire nincs is szükségünk. „Csak úgy” megvettük, mert reklámban láttuk, a szomszéd javasolta, vagy egyszerűen csak azért mert tökéletesen befolyásolt fogyasztógépekké váltunk…
Ennek kapcsán felmerült a kérdés, hogy mi lenne az a 100 legfontosabb tárgy, amit az ember semmiképp nem tudna nélkülözni. Ha jól értettem, valaki írt erről, vagy ki is próbálta ?  – eléggé felületesen hallgattam, mert közben a sütőben sülő hurkára és levesbetét befőzésére is ügyeltem, miközben épp kifolyni készült a kávé…

El is feledkeztem a dologról, mígnem most este, a gondolat egyszer csak a semmiből felbukkant az agyamban (hej, mi minden  lehet ott elrejtve, amiről nem is tudok…) és elkezdtem töprengeni, hogy ha tőlem kérdeznék meg a 100 legfontosabb dolgomat, mit mondanék ?
Nagyon nehéz kérdés, próbáljatok eljátszani vele….

Rögtön az merül fel az (öreg)emberben,  hogy a mindennapi gyógyszerek. Amihez azonnal társul a kérdés, hogy rendben, a most itthon lévő gyógyszereket bepakolva  max. 1,5 hónapi adagom van – mi lenne az után ???  És egyáltalán azonnal kapcsolódik ehhez a többi, váratlan eseményre itthon tartott gyógyszer : fejfájás, láz, derékfájás, hasmenés és szorulás-elleni tabletták, fertőtlenítő és kötszerek, kenceficék, lázmérő - hogy csak a legfontosabbakat említsem. Ez hány db-nak számítana ? És mire mennék 58 db. vérnyomáscsökkentővel, ha az 59.napon nem lenne mit bevenni ???
Jó, játsszunk tovább, hagyjuk ki ezt a nehezen megválaszolható kérdést, mert nem igazán sorolhatók a „tárgy” kategóriába…habár… ha nem tárgy, akkor mi a gyógyszer?

Gyufa……..ez is tárgy, mi több, talán azt is mondhatom, nélkülözhetetlen….és ha gyufa, akkor már a gyertya is, bár arról nem volt szó, hogy lakatlan szigetre kell költözni…
Hány féle lámpa maradna akkor itthon ? Számold meg, nálad mennyi…nálam nem kevés.

Ha kimondottan használati tárgyat keresünk, a kés a listán biztos elől szerepelne. (O.k. az élező nem kell, valamiféle kövön bizonyára meg lehetne fenni…)
Olló… de melyik a 6 féle közül ? A manikűr ? A papírvágó ? A szabáshoz használt? Te jó ég, sosem gondoltam végig még, hogy tényleg 6 különböző méretű ollóm van itthon…
Főzőedény….na és ebből ? Kicsi, nagy, lábos, fazék, serpenyő, palacsintasütő, zománcos, kerámia, műanyag, alumínium, tejes, húsos, leveses ?
Evőeszköz:  kanál : mokkás, kávés, leveses, fagylaltos, salátás, szósz-merő ? Villák  és egyéb fel se érdemes sorolni, de mégis néha használt konyhai izék, melyek ebbe a kategóriába tartoznak, a  derelyevágótól a spagetti-fogó kanálon át, a kenőecsetig ….
A tisztálkodás eszközei: a szivacstól a szappanon át a fésűig, törölközőig és a cipőkeféig…
Szerszámok: kalapács, fejsze, csavarhúzó, véső, fogók, szögek, csavarok, tiplik…….nekem csak a barkács-felszerelésem sokkal több, mint 100 db-os !

És itt abba is hagytam a játékot…. 100 db tárggyal fogalmam nincs, miképp tudnék élni, holott  tény, ha csak 200 évet veszünk figyelembe, ami történelmileg bakugrás, az ükapámat egészen biztos nem vette körül ennyi izé, mint engem. A kérdés csak az, hogy mit jelent a „kell” szó ? 
A túléléshez, vagy a kényelemhez kellenek a dolgok ? Hát bizony a kényelemhez.
No de, ha már a 21.szd-ban élünk, akkor igényünk van a kényelemre, hiszen lehetőségünk van naponta látni, hogy léteznek ezek a dolgok és persze, hogy mindenki szeretné ezeket megszerezni magának.
De képes-e a Föld mindenkinek  egyaránt nyújtani ugyanazt ? Világos, hogy nem képes. És akkor  csoda, ha nő a feszültség a szegények és gazdagok között ? És a feszültség hová vezet ?  Hamlet szavaival: „..jóra nem visz, nem vihet soha”
Nos ez az, ami várható…mert nem hiszem, hogy egyedül én vagyok az, aki nem látom a kiutat ebből a gödörből/csapdából – nevezd-ahogy-akarod-helyzetből.
Sokan vagyunk, sokat akarunk és a dolog ilyen formába  egyszerűen nem működik. Ki kell az utódoknak találni valami más megoldást.
Vajon képesek lesznek-e erre ? 


 

8 megjegyzés:

  1. Bocs'- (nekem) kissé "zűrzavaros" ?- mert (valahogy) keverednek a dolgok ?
    Értsd : hol a 100 legfontosabb dolog említődik, hol az, ami felesleges - vagy csak én érzem így ?
    Persze, ki ne emlékezne az olyan "kérdésekre" 8anno) : mit vagy kit vinnél magaddal egy lakatlan szigetre !- és hol 5, hol meg 10 tárgyat kell(ett) javasolni!- aztán,de bunkó volt, aki nem említette m hogy könyvet is vinne... de ne kezdjek megint "kötekedni!" -
    Sajnos/szerencsére elfelejtettem, - (egy híres (?) svéd (?) - ki egyedül és gyalog "bóklászott" valamelyik sarkon... pl. vitt egy bibliát (hártyapírból!) - majd jaj de nagy "felháborodás" lett belőle hogy... részben azért vitte, mert...(mi mindenre jó volt - ne részletezzem!)
    Nem okoskodnék ! ...de számtalan dolog eszedbe jutna!- (akkor és ott) - főleg, ha nem pánikolnál be!- hogy mi mindenre nincs is szükséged!- azaz, mi minden ott van ( a természetben) - körülötted!- stb. f Persze,-ráérőbbek !- ott a Google !- azt lehet olvasni, ki-mit vinne magával !) - ne minősítsem.
    OK!- persze nem volt ez sem rossz téma... ill. én bizony "nem kérném számon" sem a "fiatalokon", sem az utókoron... hogy mit csinálnának!
    Na, mielőtt még megírnák egy-két tippet... :-) :-)

    VálaszTörlés
  2. (Más : kiszabadult -Papp István (?) - Szudánban (?) - abból a "fogságából"- ne kutassam, hogy hogyan... stb.) Mondja (többek közt) - vannak azok a "menekült táborok"... van amelyikben 8-10 éve élnek a "menekültek"- kik ( hozzánk képest!) - elképesztő körülmények közt élnek... mert nem tudjuk, ha "hazamennének"- akkor lennének csak bajban. A táborban élelmezésük /orvosi ellátásuk és egyebek "megoldott" - stb. ( Vélekedésem : minden relatív)
    Más : (tegnap!) - állnak sorban (!) az emberek ("vörösiszap") aztán ki-ki "kapott" egy -egy "lapostv.-t) - azt a legújabbat ! - gondolom az is, kinek eddig fekete-fehér tv-je volt - vagy az sem. Dehogy irigykedem! ( valamelyik tv.gyártó cég ajándéka volt... ill. máig nem tudom, hogy pl. ugyanaz a tv (!) - mitől olcsóbb pl. Angliában - mint itthon ?- de az is egy más történet !)
    Más:
    na, ...felesleges folytatnom !- csak "beindítom" magam, aztán kinek lesz az jó ?
    Ki ne feledjen... amikor "bepánikolnak" az emberek, hogy jaj...jaj... vagy fél napig nincs gáz vagy villany ?- ( persze- én is átkozódtam... de az is egy más történet ! ) - ha-ha-ha : napóra ! - jut eszembe. Meg a sok-sok túlélő történet ! (szemüveggel próbálj meg tüzet gyújtani! - stb.) :-) :-)

    VálaszTörlés
  3. @x: kérlek javasolj holnapra témát ! Mostanában nem igazán találok kedvedre valót.

    VálaszTörlés
  4. Bizonyára nem a témával van baj, hanem @x-nek lehet elege úgy amblok mindenből, a télből, a hóból, a hőingadozásból...,de amint látom a témád igen csak megmozgatta a fantáziáját, mint pl.: a biblia pergament papírja... és az is igaz ,hogy a természetben igen csak megtalálható a helyettesítő növény mint az említett esetben a lapulevél.
    Gyerekkoromban a vidéki nyaralások során igencsak szükség volt a találékonyságra.:))))

    VálaszTörlés
  5. Szerintem bármennyi a képzeletben magunkkal vihető tárgyak száma, biztos, hogy ott és akkor, az az egy nem lesz kéznél, amire a legnagobb szükségünk lenne. Egyébként minél több tárgy van az ember közelében, annál biztosabb, hogy nem találja a keresettet, és lerohan a boltba megvásárolni, amivel csak növeljük a tárgyak számát. Azt hiszem ez a pozitív visszacsatolás, aminek mindig robbanás a vége (legalábbis az én agyam mindig eldurran, ha nem találom azt a csavarhúzót, ami tutira ott van valahol, és el kell mennem a Kezolába, megvenni, természetesen az eredeti ár duplájáért).

    VálaszTörlés
  6. Fodorka, elgondolkodtató játék..én már eljátszottam vele.
    Mikor kiköltöztünk Olaszországba, csak egy bőröndöt vittünk a két hónapra. Magam is elcsodálkoztam, mennyire nem hiányzik semmi az otthon hagyott dolgokból;mondtam is keresztlányom anyjának:ahol jól érezzük magunkat, nincs szükségünk tárgyakra, elég egy kanál. Meghallotta ezt a mondatot, és következő alkalommal kaptam tőle egy kiskanalat.

    Szóval néha igencsak hasznos ilyen fejbeleltárt készíteni, vagy akár igazit is.
    Tegnap lapozgattam egy újságot, 6 ország egy-egy családjának hónapos élelmiszeradagját mutatták be a fotókon, az is nagyon tanulságos volt...az óriási különbségek.

    VálaszTörlés
  7. Talán említettem, hogy nyaranta lemegyünk egy lakatlan dunai zátonyra, ez a tuti nyaralása a nagy családnak - persze időtől, vízállástól függően... Nekem van egy listám, hogy ne kelljen törni a fejem évente és bizony nem kell sok minden, hihetetlenül le lehet redukálni! Egészen addig, amíg a "nomádságod" elbírja!:) Nem sorolom fel, de ha csak kettőnket számolom a férjemmel, biztos nem kell 100 fontos dolog! Persze óriási különbség gyerekekkel menni és puhány fiatalokkal... Bár a mieink ebben nőttek fel, nem panaszkodhatom!

    VálaszTörlés
  8. (8.) csütörtök
    "Késő bánat- eb gondolat ?" - persze, megtehetném,- (nemes egyszerűséggel) hogy a tegnapi "szövegemet" törölném ! Na, de minek ? -
    Pl. már tegnap délután jutott eszembe (...) (kellett volna-e arról írnom ?)- hogy kitelepítéskor,vagy KZ-be (!) transzportálásnál - mennyi időt kaptak az emberek !-és mennyi holmit vihettek magukkal !- (kg-ban- bár azt is elvették tőlük- stb.) - ne bonyolítsam ! -(meg épp' elegem van a neten történő "kitárulkozástól" ? ) Bocs' -
    Mellesleg : lapulevél témához : hát... az É-i vagy D-i sarkon nincs lapulevél ! Ill. hogy nekem "mi mindennel lenne tele a "hócipőm"- vagy a "puttonyom" ?- hát... (valahogy) az sem publikus itt ! (Bocs') - bárcsak olyasmikkel, amiket @Kyba gondol(t) felőlem.
    Végül :
    Hogy én javasoljak témát ?- (nem az én blogom...mondhatnám ezt is.)- ill. Aki blogot ír,- esetleg "viselje el" azt, hogy nem vagyunk egyformák! (?) Persze, ha meg "elhallgatnék",- vagy nem "jelentkezem", akkor meg az "aggódás", hogy "mi lehet velem ?" - Bocs' - én tényleg senkit nem akarnék megbántani /felidegesíteni/ stb.
    ********************************
    Az egyik ember ilyen... a másik olyan. Sajnálom ! (?) ez van !

    VálaszTörlés