Karácsonyi meglepetés

„Egy  váratlan, és csaknem hihetetlen, de nagyon jó fordulat köszönt a Bika jegyűekre a mai napon. Füleljen a telefoncsörgésre, nehogy elhalassza a sorsdöntő hívást! Érzelmi téren is örvendezhet, mert sok szeretetben, melegségben lesz része.” – Ezt olvasta fel tegnap reggel nekem a barátnőm a telefonba, felhívva a figyelmemet, nehogy „elrohanjak” a mára ígérkező szerencsém mellette…Nem érdekelnek a horoszkópok, nem sokat tartok róluk,  amióta meg olvastam, hogy a csillagok nem is úgy állnak/álltak régen, mint ahogy hisszük, azóta aztán végképp nem foglalkozom a dologgal.

A tegnap délutánra nagynénim karácsony előtti meglátogatása volt betervezve, el is mentem. (84 éves egyedül él, egy panel negyedik emeletén. Teljesen önellátó, tényleg csak ritka esetben kéri a gyerekei segítségét. Ezt csak úgy zárójelben jegyzem meg, tán kicsit irigykedve, mert ha már sokáig él az ember, akkor így kellene…) Mutatta a legkisebb unokája fényképeit, s ezzel valahogy a fotókra terelődött a szó. Egyszer régebben kaptam már tőle egy csomó régi családi képet, de azok között inkább oldalági rokonok voltak, többségüket szinte nem is ismertem, vagy csak meséből, netán egy-két találkozásból. Egy családi fotót akkor, amikor erről írtam, meg is mutattam itt a blogban, aki rendszeresen olvas, tán emlékszik  rá.

Most rengeteg fényképet próbáltunk téma szerint összerendezni és egyszer az egyik borítékból kiesett ez a kép:

Meg kell valljam, nagyon erős akaratra volt szükségem, hogy ott azonnal sírva ne fakadjak. (Itthon aztán bepótoltam…) Mert ezen a képen már én is rajta vagyok, rajta a még ép, egész családom, az utolsó olyan fotó, amin mindenki rajt van. SOHA többet nem készült ilyen kép, és ez a fotó a napokban volt épp 60. éves… (Rajta a dátum: 1951.XII.9.)

Kell ennél szebb ajándék ? Nem, nekem bármit adhat most bárki, ennél többet, szebbet biztos nem tud adni. A múltam egy picurka darabja. Habár konkrétan az  eseményre (unokaöcsém keresztelője) nem emlékszem, de a képről azonnal felismertem a nagynéniméknek azt a szobáját, ahol a fotó készült, abban a lakásban, melyből több mint 40 éve elköltöztek.

A 3 kisgyereken és a pólyást tartó nagynénimen kívül már senki sem él.

Néztem, elnéztem magam, a csodálkozó nagy szemeimmel, a picurkát kidugott nyelvemmel, (mintha már akkor is a világra öltenék nyelvet ?) épp 6 éves vagyok. Istenem, ekkora kisgyereket már iskolába küldtek  ? Hiszen ez még egy baba !

Emlékszem a nehéz vastag függönyökre, a hajdani 5 szobás belvárosi polgári lakásra, melyből 2 szobát elvettek a családtól, és mást költöztettek bele „azokban” az években. A nagynénimék hálószobájában lévő hatalmas kétszárnyú ajtó mindörökre bezáródott a hátrább lévő szobák felé. Ott az öreg varázsszemes rádió, nagynénim anyukájának (a pólyás mellett jobbkéz felől ül) a szobájában készült a kép. Az ágya fölött olvasólámpa, vastag perzsa és kereszt a falon. Nagynénim másik oldalán szépmosolyú drága nagymamám ül,  51 éves, amikor a kép készül, s olyan, mint egy szépséges fiatalasszony.  Mellette anyám, ölében öcsémmel szinte a nagymamával egyidősnek tűnik. A férfiak: nagyapám, nagynénim öccse, nagybácsim, apám.

Nos, tegnap volt az én idei karácsonyom…mindenféle díszcsomagolás, csengő, lametta, csillagszóró, sőt, karácsonyfa nélkül….

Mindenkinek ehhez hasonló szépséges meglepetést, kellemes ünnepet kívánok !