Nincs szerencsém a Kodállyal…

 Tegnap estére meghívást kaptam a Kodályba a horvát nemzetiségek karácsonyi ünnepi estjére. Örültem, mert a drávasztárai emlékeim, ottani barátaim  miatt kedvesek számomra a horvátok, dalaik, népviseletük.

Az „első félidőben” nagyon élveztem a műsort, a Vizin zenekart, a Tanac ének és táncegyüttest. Büszke voltam, hogy ifjú hallgatótársaim meg tudták különböztetni viseletük alapján az előadókat, kapásból tudták, hogy a bütykös harisnya, derékban kötött szoknya bunyevác, a mell-alatt kötött szoknya, alatta hosszú fehér „ingruha” meg horvát viselet. Nagyon jó helyen ültünk, közel a színpadhoz. Szóval a szünetig pompás volt minden.

Aztán a szünet alatt valamit machináltak az erősítővel, és olyan elviselhetetlen hangerőre állították, hogy 20 perces szenvedés után felálltunk és eljöttünk – amit szívből sajnálok, mert biztos nem volt az se rossz, amiről lemaradtunk.

Egyszerűen nem értem, hogy miért van erre szükség ? Kétségtelen, elismerem, hogy nekem fantasztikusan jó a füleim (azt mondta pár hónapja az orr-fül-gégész, hogy sok fiatal örülne, ha ilyen tökéletesen hallana, mint én) – de hát ez esetben ez kifejezetten hátrány volt. A gyomrom remegett a hangerőtől, s a fejfájás kezdete előtt 5 perccel jöttünk ki. És ezt a hallgató-társaim is megerősíthetik, pedig hát ők diszkón nőtt fiatalok voltak.

Míg tavaly olyan helyen ültem, ami az én magasságomhoz adott lábbal kínosan kényelmetlen, szűk volt, most a fülem érzékenységével volt baj.

(Megjegyzem, nem az első eset, a zsinagógában pár évvel ezelőtt tartott Varnus Xavér orgonaestet csak befogott füllel bírtam végighallgatni.)

Valahogy nem tudja magát belopni a szívembe ez a Kodály….

Mellesleg a tavaly pislákoló oldalsó lámpát kijavították…

Így hát volt egy fél jó estém, meg egy fél bosszankodós…

De azt már sosem fogom megérteni, miért változtatták meg olyan drasztikusan a hangerőt ?