A
számítógépem tele van feleslegesen (?)
eltárolt mindenfélével. Néha belenézek, ezt-azt kitörlök – amit aztán pár nap
múlva meg is bánok…Tegnap délután is selejtezést tartottam. A csoda tudja már,
hol olvastam – de nyilván jó okot éreztem rá, hogy eltegyem. Most, mielőtt
törlöm a gépemről, megosztom veletek – habár lehet, vannak akik olvasták,
ismerik.
Próbáltam
ennek alapján meghatározni én melyik fajta vagyok ? Őszintén mondom, ez se, az
se, vagy néha ilyen, néha olyan. Egy érzés leírása azonban hiányzik a
történetből, ami bennem megvan: a gyanakvás, vagy talán jobb kíváncsiságnak
nevezni. Miért kaptam/nem kaptam ezt vagy azt ? És akkor elkezdem az
önvizsgálatot…
Mert
folyton arra gondolok, ok nélkül semmi sem történik. Hogy ez most jó, vagy
rossz, azt se tudom eldönteni. Ilyen vagyok és kész. (Tény, arra nem emlékszem,
hogy gyerek koromban is ilyen töprengő voltam-e ? Nem hiszem. Ez a felnőtt kor
"ajándéka". Mi több, az is lehet, hogy nem vagyok egyedül az efféle
gondolatokkal.)
“Van egy történet az egypetéjű
ikrekről. Az egyikük tántoríthatatlan optimista, aki szerint az élet igenis
habos-torta. A másik viszont megkeseredett pesszimista, aki hangoztatta, hogy a
Murphy törvénye csöpög az optimizmustól. Szüleik a fejüket csóválták, és
mindkettőt pszichológushoz vitték.
A szakember azt tanácsolta, hogy próbálják kiegyensúlyozni a két gyermek személyiségét.
– A legközelebbi születésnapjukon külön-külön szobában bontassák ki velük az ajándékaikat! A pesszimistának vásároljanak össze szebbnél szebb ajándékokat, az optimistának pedig adjanak egy doboz trágyát.
A jóemberek tartották magukat az útmutatáshoz, és feszülten várták az eredményt.
Amikor bekukucskáltak a pesszimistához, hallhatták, hogy megállás nélkül zúgolódik:
- De ronda ez a számítógép! Fogadjunk, hogy ez a videójáték mindjárt összetörik… Ezeket utálom… Láttam már ennél nagyobb távirányítós autót is…
Lábujjhegyen a másik ajtóhoz lopakodtak, s a kulcslyukon át látták, hogy az ő kis optimistájuk sugárzó arccal labdázik a lócitromokkal.
- Úgysem csapnak be! – kuncogott. – Ahol ennyi trágya van, ott egy póninak is kell lennie!”
A szakember azt tanácsolta, hogy próbálják kiegyensúlyozni a két gyermek személyiségét.
– A legközelebbi születésnapjukon külön-külön szobában bontassák ki velük az ajándékaikat! A pesszimistának vásároljanak össze szebbnél szebb ajándékokat, az optimistának pedig adjanak egy doboz trágyát.
A jóemberek tartották magukat az útmutatáshoz, és feszülten várták az eredményt.
Amikor bekukucskáltak a pesszimistához, hallhatták, hogy megállás nélkül zúgolódik:
- De ronda ez a számítógép! Fogadjunk, hogy ez a videójáték mindjárt összetörik… Ezeket utálom… Láttam már ennél nagyobb távirányítós autót is…
Lábujjhegyen a másik ajtóhoz lopakodtak, s a kulcslyukon át látták, hogy az ő kis optimistájuk sugárzó arccal labdázik a lócitromokkal.
- Úgysem csapnak be! – kuncogott. – Ahol ennyi trágya van, ott egy póninak is kell lennie!”
Kép:http://parfumcenter.hu/elements/static/ajandek.jpg
P.s. Hát én most várok a pónira....
Tetszik jó hogy végül nem törölted ki és elolvashattam én is! Való igaz fiatal kórban nem töprengünk ennyit talán több tapasztalatunk van már?:-)) Azért maradok a pozitív gondolataimnál sokban sokszor segített:)
VálaszTörlésNéha annyira jól jön, ha az ember rábukkan egy ilyen sztorira. Amikor le van eresztve, mint egy lufi, akkor az ilyesmi (nekem) használ...
TörlésSzeretem a vidám történteket, legalább is ezt a tanulságos mesét viccesnek találtam. Főleg a vége adta meg a csattanóját, amivel egyetértek, csuda optimistán állt az ajándékhoz. :)
VálaszTörlésLegtöbbször én is hamarabb meglátom a jó oldalát annak, amit ki lehet hozni még a vészes esetekben is, vagyis nem veszítem el a reményt a javulásra csak a legvégső esetben, amikor már mindent megpróbáltam.
Azt gondolom magamról, hogy az esetek nagyobb százalékában vagyok optimista, de néha az aggódás is elkap, amit viszont tényleg a fiatalok nem bírják tőlem ezt elviselni. :)
Én azért "elgondolkodóbb" típus vagyok, valószínű azért, mert folyton a "miért"-eket keresem...pedig sokszor arra, pont arra nincs válasz.
TörlésNekem elég sokára jutott volna eszembe ebben a szituban a póni....
Ha egyáltalán....
Ez a kedvenc történetem, mélyen megmaradt bennem, nap mint nap emlegetem. Sokszor hallják tőlem, hogy ahol sz.r van, ott póni is van :D
VálaszTörlésIgen, gyakran kell(ene) valami belülről jövő vigasz, remény, vagy nemtudommi, ami a gödrökből kisegíti az embert. Szerencsés az, akinek eleve ilyen a természete.Én igyekszem, de be kell valljam, nem járok mindig sikerrel.
TörlésÁm ha mégis, akkor annak azért tudok örülni.
Valószínű fiatal koromban én sem töprengtem , ennyit... de talán a kor hozza magával,.Folyamatosan gödörbe vagyunk,kicsit lejebb, van hogy feljebb...túlélést gyakoroljuk folyamatosan és reménykedünk...
VálaszTörlésNem hallottam soha ezt a póni dolgot... de jó...
Kb.ezt érzem én is....De amíg ki tudok mászni - addig még rendben...(még ha esetenként nehéz is.)
Törlés(Kíváncsi vagyok, hogy látható lesz e a hsz-em. Ugyanis visszaolvastam és ismét felfedeztem, megint hiányzik 2-3 korábbi hsz-em...)
VálaszTörlésKedves és tanulságos a kis történet, de egy picit sántít. Egypetéjű ikrek nem lehetnek ennyire (homlokegyenest) különbözőek. :-)
1. Nem értem ezt a kommentelés-eltűnést.Senki nem jelezte, hogy ilyen előfordulna - ahogy ezt már írtam is...Ez azonban most szerencsére megjelent.
Törlés2. Nem tudom létezhet-e ilyesmi, mint ami a sztoriban leírásra került, de nekem nagyon tetszett.(Vannak azért példák az ilyen ikrek közti különbségre is.)