2022. október 13., csütörtök

A papdi kápolna története

https://baranyai-dombsag.blogspot.com/2022/09/multidezo-9-evvel-ezelott-is-jartunk.html

Itt találtam egy  történetet, amit átmásolok ide, mert annyira érdekesnek, meghatónak és sajnos tipikusnak érzem. A templom képét is innen hoztam.


Papd búcsújáróhely története

Öröm, és ürömteli napok a papdi kápolna történetében

A Török megszállás után az ország 2/3-ad részében romba dőlt falvak, és létesítmények jelezték a 150 éves elnyomást. A sok közül Mucsi, Papd, Láz és Hertelend is a pusztulás sorára jutott. Közülük csak Mucsi népesedett újra. A többi település romokban, lakatlan maradt, igaz Papd az 1600-1700-as évek elején kissé lakott volt. Winkler, szakadáti plebános 1759-ben kelt "protocollum Szakadátiensis"-ben megemlíti, hogy 1703-ban Mucsi, Závod és Papd falvakból érkező Magyar hívek szállják meg Diósberényt, de ezek a kuruc háborúk idején a Rácok elől Pincehely, Mélykut vidékére menekültek. Utóbb visszajöttek Berénybe ahol szabadon legeltethették állataikat. Papdról az 1722-i püspöki vizita tesz említést "van egy másik templomocska a Mucsi-in kivül Papd pusztaságban, mely kápolna módjára épült hasonló épitési formában mint a Mucsi-i erős épitmény" Brüsztle megemlíti, hogy Mucsi, Závod anyai kebléről leszakadva 1745-ben Papd-ot is gondozza, ahol csak 15 lélek él.

Papd falu, hol valamikor bíró, pap és templom is volt elnéptelenedett és csak a romos templom maradt. Papd látogatása valójában az 1730-as években kezdődött, amikor egy Schauli nevű erdész az erdőben egy primitív faragású kis Pieta szobrocskát talált. Ezt a nép csodának minösítette, és kis Pietát a romos templomban elhelyezi, és a betelepítés és újrakezdés nehéz napjaiban a fájdalmas Szűznél keresett vigaszt, annyira,hogy a plebániai misét odahaza elmulasztják, és helyette Máriánál keresnek vigaszt. Horribile dictu! sem isteni, sem egyházi parancs nem kötelez, hogy mise helyett a nép Papdra menjen lelkileg erősödni, de a közösségi szt. mise, az kemény parancs volt akkor különösen.

És most jönnek a bajok, az árnyékok: A környék papjai feljelentik a püspöknél Papdot, hogy elcsábítja a híveket a vasárnapi szt. miséről. Ezért: anathema sit; gr. Esterházi püspök nem is habozik, 1783 IX. 15-én megbizza Nunkovics Antal ker. esperest, Apari plebanost, hogy a templomban található tárgyakat égesse el, falait romboltassa le. Meg is történik IX. 22-én. A régi szent épület falmaradványait az új telepesek lassan lakásaik építéséhez használták fel, és csak a szenthely emléke maradt meg.

Fény: A pietát megmenti a nép, és a templom helyén gallyakból készít sátracskát, ott helyezi el féltett kis Pieta-ját, és a zarándoklás újból megindul a püspök akarata és tiltása ellenére is. Az újabb látogatások gyakoriságát már jelzi, hogy a Pieta sátracskában gyüjtött adományokból a Mucsi templom felszerelését egészítik ki.

Újabb zivatar közeleg Papd felé 1828-ban a környék plebánosai felől. Meghallják hogy gr. Apponyi Antal 1826-ban XII. Leo pápától megkapta Val. Feliciánus viaszba öntött csontváz ereklyéjét, mely számára a gróf kis kápolnát tervez építtetni. A gróf ehhez a püspöki engedélyt meg is kapja, a környező papság ellenkezésére azonban a püspök az engedélyt visszavonja, és az esperessel újból felgyújtatják a most már csak gallyakból készült sátracskát. A nép látva a vihar jöttét sietve menti féltett kis szobrocskáját, hogy számára újból gallyakból megépítse kis sátracskáját, mely őket, és féltett kincsét kissé megóvja az időjárástól.

A vihar után fény közeleg Papd felé, 1847-ben bérmálás van Mucsiban, Scitovsky püspök a bérmásás után Szászvár felé menet útba ejti a "hirhedt" papdi helyet, kezébe is veszi a kis Pietát, csodálkozik a nép ennyire ragaszkodik a helyhez, és kedves szobrocskájukhoz. A püspök Papdi látogatásnak fénypontja, hogy a gróffal tervezik egy rendes kápolna létesítését ha már a nép ennyire ragaszkodik a helyhez, és kedves szobrocskájukhoz. A szabadságharc vihara e szép tervet azonban szétzavarja.

A szabadságharc vihara után azonban már nagyobb fény lebeg Papd felett, 1854.V.5-én egy Schneidler Vilmos nevű zombai hívő Papdra zarándokolván a Plebánosnak 50 Forint összeget kíván adni, egy kőoltár építéséhez a segítő szt. Szűz iránti hálából. Hivatalos elismerése Papdnak nem lévén a plebános nem fogadja el az összeget, említi azonban, örököseinek hagyja végrendeletben, ha egyszer lesz rá engedély ezen 50 Ft. használtassék a nemes célra.

1864 tavaszán újból üröm Papdnak, a kunyhócskából elviszik a féltett szobrocskát. De kisüt a nap Papd felett, mert az akkori lengyeli plebános az ottani templomból egy használaton kívüli Mária szobrot ad a kápolnácskának. Ekkor olvasható először, hogy 26 Ft. összegből rendbehozták a kunyhocskát, és az adományozott szobrot benne elhelyezték. Az 1870-es években a tönkrement faváz helyébe deszka sátort készíttetnek szintén perselypénzből.

Lassan kivilágosodik az ég Papd felett. Az első hivatalos elismerés és engedély 1883 VI. 28-án kelt, Dulánszky püspöktől való, egy rendes kápolna építésére. Az engedély megadása nagyon körültekintő, nehogy "valami hazugságok, és csalárd haszonlesés a nép jóhiszeműségét felhasználhassa, engedélyemet a következő feltételekhez kötöm: 1. Papd ne tekintessék talán egyházilag engedélyezett bucsuhelynek, hanem olyannak csupán, ahol bárki elvégezhesse magán ájtatosságát. 2. A kápolna csak oly nagy legyen, hogy a Szt. Szűz képének csak védelmére, és ne ájtatoskodók befogadására legyen alkalmas". Miseengedélyről még szó sincs, csak 1889-ben adja meg ezt az engedélyt. De 1907-ben majdnem visszavonják, mondván nem találják a püspöki iratok közt az 1889. III.31-én kelt engedély iratát.Megint előhozza a hatóság régi aggodalmát, nehogy a hívek Papdra mennek, és ott nem hallgatnak szt. misét. Hétközi misét is évente 1-2-szer engedélyeznek, mert lehetetlen hogy odahaza nincs hétközi szt.mise, mert a plebános Papdon néhány hívőnek misézik, míg odahaza elmarad. Az engedélyezett 1-2 alkalommal jó előre figyelmeztetendők a hívek, hogy tudják meg miért marad el az otthoni szt. mise. Vasárnapi misézésről szó sincs Papdon.

Mindenesetre Dulánszky püspök engedélyében bízva, Keidl János jámbor mucsi hívő vállalkozik,hogy saját költségén felépítteti az engedélyezett új Papdi kápolnát. El is készült VI. hónapban 200 Ft-ért. Kallenberger akkori plebános Pestről vett egy kb. 140 cm. magas fafaragású Mária szobrot, készült hozzá koporsó alakú oltár, és felszerelés.

Az Ajkay Jenő esp. bonyhádvarasdi plebános által felszentelt szobrot a hívek sokasága ünnepi menetben vitte örömmel Papdra julius 1-én. A kápolna felszentelése 1883. VIII.26-án volt, Kallenberger plebános fáradozása koronázását látta benne. A nagy örömbe újból üröm vegyült, méghozzá alig 50 év múlva. A vizenyős kis kápolnát bedőlés veszélye fenyegette, ezért Kaufmann János plebános ezt lebontani volt kénytelen, és Montuanó Jenő egyh. építész tervei alapján Schüszler Ferenc szakadáti kőműves még ez évben 1930-ban elkészítette a mostani kápolnát, melyet Lerch István lengyeli esperes plebános szentelt fel 1931. V. 2-án, a szentbeszédet Scharfenberger János závodi plebános mondta. Papjaik vezetésével 4-5000 ember szorongott az új kápolna rétjén. Papd fényét növelték az 1932-ben Kaufman plebános úr buzgalmára elkészült 6 színesüveg ablak. Ebbe nagyon besegítettek a kisdorogi hívek, kik szt.Lőrinc patronusok fennségesen szép színes ablakát készíttették Papdnak. Részüket a mucsi és környező hívek, sőt USA hívő család is adományozott színesüveg ablakot.

E nagy örömteli fényt hamarosan követte egy szörnyű sötét zivatar, a második világháború, és a vele járó régi német hívek szinte teljes kitelepítése, kik nem sokáig örvendhettek a papdi kies rét ragyogó fehér falú Mária hajlékuknak.

Itt kellett hagyniuk örökre. Helyükbe betelepített mostmár teljesen magyarajkú hívek nem nőttek a történelemmel Papdhoz, így vonzalmat sem érezhettek iránta. A fény csak lassan kezd újból felderengeni, mikor Kaufmann Ferenc 1962-ben a harmincéves vakolatot nagy áldozatok árán kijavíttatja, új kereszt kerül a toronyra, mely keresztet 1962. IX. 9-én áld meg Szinger József kerületi esperes, mikoris ő mondja a német szt. beszédet, Gyuk István teveli plebános a magyart.

Új fény támadt Papdon, mikor Póor József bonyhádi plebános felkínálja a volt zárdakápolna szép oltárát, felszerelésével együtt, melyet 1963. V.5-én Szinger József esperes kisdorogi plebános áld meg. A délelőtti szertartás magyar és német nyelvű szentmisével zárul. Ebéd után Kámán Emil ferences atya aparhanti admin. megáldja a most létesült, kis képekből álló keresztutat. Lassan újból jönnek zarándokcsoportok, már az új hívekkel is.

Papd öröme megint nem tarthatott sokáig, a szép bíztató fényt fekete gyászfellegek kezdik oltogatni. Árnyak sokasága jön papdi kápolna felé. 1975-ben lebontják a valamikor oly hangulatosan szép erdészlakot, nincs modern fiatal aki világtól elzárva ott akarna lakni; a kis kápolna őrző nélkül marad. Az 1930-ban készült külső ajtó mivel egy síkban volt a torony fallal állandó esőnek, zivatarnak volt kitéve, lehetetlen volt el nem korhadnia. Így pedig már mindenki meghúzta a kilincset és bent is volt, igaz eleinte nem bántott a kápolnában senki semmit. A biztonság kedvéért új, kétszárnyas, kisebb, de megfelelő ajtót kellett venni, amit már a kápolna belső síkjával kellett hozatni, hogy vihartól védve legyen. És akkor jött az áradat. Az ajtót egyelőre nem törték fel, de a fennséges színes üveg ablakokból minduntalan kilőttek egy-egy darabot. Legutóbb a dorogi hívek szt. Lőrinc ablakából törtek ki egy komolyabb darabot, melyen aztán könnyűszerrel behatolva el lehetett lopni az 1883-ban vett szépséges, fafaragású Mária szobrot. A többi színes ablakot is folyamatosan rongálták, sőt a komoly ajtót felfeszítve már a bonyhádi hívek adományozta oltárszőnyeget is elviszik és minden felszerelést. És hogy teljes legyen a desolatio abominatio csak úgy kedvtelésből az összes színes üveg ablakot pozdorjává zúzzák, és mindent ami a kis kápolnácskában volt. A toronyba felmászva a toronyzsalukat ledobálva, használhatatlanná teszik. Ily állapotban már körmenet egyáltalán nem jött. A legtovább Perczel Bertalan bonyhádi kántor volt énekeseivel hűséges az egykor oly szent és szép helyhez. Beborult az ég Papd felett.

Papdnak oly fennségesen szép kápolnája most kifosztva, meggyalázva, mint az emberi gonoszság nagy felkiáltójele áll a papdi szép rét magányában, elhagyatva mindenkitől, árván. Bízzunk azonban abban, hogy majd új idők új embereivel sikerül régi fennségében felújítani az annyit féltett, annyi viszályon keresztülment ősi papdi kegyhelyet, és majd egyszer mégiscsak felcsendül még a papdi erdők aljában a régi szép ének: "Mit frohem Herzen will ich singen, dir Jungfrau Mutter Königin." "Máriát dícsérni hívek majd újból jöjjetek!"

Összeállította: Ónodi János, plébános



Nem tudom, kell-e bármit is hozzáfűznöm ehhez a történethez.
Most felújították a kis templomot kívülről, de bemenni nem lehetett, mert a felújítás óta eltelt hetekben nem volt senki, aki rendbe tette, kitakarította volna....

Hát ez van.


2 megjegyzés:

  1. Szép és szomorú, de ebből a most élőknek, és a mostani egyháznak is tanulnia kell. Sajnos nem egyedi eset. És sajnos a papok (tisztelet a kevés kivételnek), ma is, vagy ma még inkább, mint hataloméhes diktátorok, nézik le magasról, az egyre fogyatkozó híveiket... Tudunk olyat, a nagyobb kegyhelyek közül is, amit nem fejlesztettek, nehogy a még nagyobb, de tőle azért elég messze lévő kegyhelytől búcsújárókat szívjon el. Tisztelni kell az ősök emlékét, s nem rivalizálni egyik misézőhelynek a másikkal. Kompromisszumokkal, nyilván mindkettő, vagy megannyi használható alkalmas időben. Az alulról jövő népi kezdeményezéseket, ami értelmes, és van realitása, az egyháznak fel kellene karolni. Örülök, hogy megjelent ez a cikk, talán többen is elolvassák.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kétlem, hogy ezt a bejegyzést sokan olvas/n/s/ák...Az egyházi emberek NEM járnak ide blogot olvasni - hiszen még a kálváriás bloggal se törődnek. De hát mindenki számoljon majd el a tetteivel (vagy nem tetteivel) ott és akkor, ahol és amikor kell. Sok pap lesz bajban. És az egyház is, mint intézmény, hiszen igazából a püspökségek gazdálkodnak a nagyobb pénzekkel - egy-egy vidéki pap nem sokat tud tenni pl. egy templom karbantartása érdekében - hiszen nincs hozzá pénze. De sokszor - még ha ad is az "állam" - a pénz valahogy "kézen-közön" elveszik, eltűnik és soha semmire nem elég....Számonkérésről, elszámoltatásról pedig nagyon nagyon ritkán esik szó....

      Törlés