2011. április 26., kedd

Ajándék nap a zöldben – (Az én idei Emmausz-járásom.)

(Aki nem tudná, itt megnézheti: http://hu.wikipedia.org/wiki/Emmausz  mi is az az Emmausz járás.)
Szóval húsvét hétfő lévén, négyen „lányok” elhatároztuk, hogy kiruccanunk egy kicsit a városból, az ünneplésből, és a kötelességekből. Autóba „pattantunk” – és irány Mohács !

Először – mivel mindannyian nagyon régen jártunk ott, gondoltuk, megnézzük a mohácsi történelmi emlékparkot, ami ugyan felújítás alatt van, de hátha már/még látogatható. Nos, nem volt ugyan bezárva, de ott eléggé káoszos a helyzet. A régi szép bronzkapu helyén valami „magyarkorona” féle alkotmány emelkedik, egyelőre persze még csak állványzat, beton, meg  fejetlenség szinten, és a parkosítás is igencsak a kezdetek kezdetén áll, de azért nem szégyelltek belépőjegyet kérni !! Igaz, aki kíváncsi erre a stádiumára egy építkezésnek, az csak fizessen. A csel az benne, hogy a pénztár-lakókocsinál nem is látsz még semmit, hogy tul.képp mire fizetsz be – aztán a fák közül kibukkanva, kiderül a semmi. No sebaj, egy kis támogatás az államnak/üzemeltetőnek részünkről ezzel megvolt. Néhány kép innen, (a bejárat-kupolás nem az én képem, valami miatt az enyém bemozdult): 

 Az épülő  bejárat egy része

 A csata helyszínének kőbe vésett térképe - darabokban...


 II.Lajos és Szulejmán

Mivel teljesen terv nélkül indultunk útnak, csak a végcél volt meghatározva, így hát lekanyarodtunk Kölked felé a sátorhelyi útról. Ketten már jártunk erre néhány alkalommal, és a bédai szivattyútelepet próbáltuk fellelni. Aki nem járt ezen az úton, az elképzelni se tudja, milyen csodálatosan szép ! Ártéri erdő, abszolút ember-mentes (vagy majdnem), csend és zöld – ez a kettő jellemzi. És micsoda öröm volt, hogy egy pici bizonytalankodás után el is értük célunkat ! Itt a Dunának csak egy holtága van, de az gyönyörű. Tán ha tíz ember pecázott az egész belátható szakaszon, köztük az apróka, Mira nevű kislány is, akit egészen elvarázsolt az én fényképezgetésem, így hát róla is készült fotó. Sajnos a madarak elkerültek minket, ill. olyan messze szálltak/álltak, hogy azt én sajna, képtelen voltam lefotózni. Meglepő volt, hogy egyszer csak feltűnt egy lovas-kocsi, ami valószínűleg sétakocsizókat szállított „Gerber Lovas birtok Kölked” feliratú táblával az oldalán. Hát lehet, hogy érdemes lenne egyszer a gáton végig-kocsikázni……


 A szép emlékű bédai gátőrház



 Duna...Duna..Duna...csoda...


 Mira
 A séta-lovas-kocsizók



 Állatok

 Holtági hangulat


Mohácson a kompkikötőtől D-re, a Duna-parton ültünk le ebédelni, pontosabban szólva megenni az otthonról hozott szendvicseinket. Mivel vizünk nem volt és a melegben, a jó kis sonkás-zsemlyék után megszomjaztunk, némi ejtőzés után bementünk a komp melletti Révkapu vendéglőbe, ahol ritka udvariatlan kiszolgálásban részesültünk. Egyhamar ide se fogok menni, az biztos ! A pincér már eleve valahogy kelletlenül jött az asztalunkhoz, mintha a fenébe akart volna kívánni bennünket, hogy miért is zavarjuk ?  Igaz, nem a reklámozott, 2500.- Ft-os nyúlpecsenyét rendeltük meg, hanem mindössze 2 ásványvizet meg egy sört. Amikor letette a poharakat az asztalra, és betöltötte a vizeket, az egyik üvegből jócskán félreöntött az asztal lapjára, s nem csak hogy nem törölte le, hanem még annyit se mondott: „Pardon” – Hát hiába, a mindössze 2x250 Ft-os víz és 550.- Ft-os pohár sör fogyasztói ezt érdemlik…
Ide NE menjetek: http://revkapuvendeglo.hu  


 A komp éppen elindult...

 A sziget

 Lefelé...

Amúgy a Duna nem magas, és még mindig varázslatos az illata. Hajóforgalom semmi, emberek is alig járkáltak a mólón, csak a komp járt ide-oda rendületlenül. Békés, csendes délután volt.
A vendéglőből átmentünk a szemközti kis cukiba, és megettük idei első fagyinkat. 130.- Ft volt egy gombóc, elfogadható árért, elfogadható minőség. Aztán besétáltunk a Széchenyi térre, megcsodáltam az új „főutat” – mert én nem jártam ott azóta, hogy elkészült. Ide telepítették a Hősök parkjából a madaras szökőkutat is. Lefotóztam a szép új Szentháromság szobrot. Húsvét lévén arra gondoltam, tán nyitva van a fogadalmi templom – de tévedtem. Ami viszont nagy meglepetés volt: én a templom melletti II. Lajos emlékművet sem láttam még – nagyon tetszett ! Íme a belvárosban készült fotók:


 A galambos szökőkút


Ez után még nyomoznom kell, nem tudom a címét, csak "Kalapos"-nak neveztem el...




 Ez nagyon tetszik, függetlenül attól, hogy II.Lajost 20 évesen kicsit fiatalabbnak képzeltem...

 Belvárosi utcarészlet


A Szentháromság szobor


 Millenniumi emlékmű a Duna parton

Aztán ezzel úgy nagyjából véget is ért a kirándulásunk. Eléggé elpilledtünk, meleg is volt, gyalogoltunk is, szóval, irány: haza !
Az úton megegyeztünk, hogy ilyen jó kis kirándulást máskor is fogunk szervezni – van itt Baranyában nézni/látnivaló épp elég.










6 megjegyzés:

  1. Nagyon igaz. Baranyában rengeteg látnivaló van. Mohács mellett érdemes megnézni a patakmalmot, melyet nemrég újítottak fel, szép példája a mohácsi civil városvédők összefogásának:
    http://patakmalom.shp.hu/hpc/web.php?a=patakmalom#

    VálaszTörlés
  2. Pontosan ilyen békát fényképeztem én is az ünnepek alatt Királyréten.Testet lelket felüdít az ilyen kellemes kirándulás.Sajnos a foltos szalamndrákat már nem örökítettem meg, pedig tele volt velük az út Kemencénél.

    VálaszTörlés
  3. Ez nagyon szép része a Dunának! Jól tettétek,hogy elmentetek! Irigyellek kicsit, imádom a Duna-szagot!!!:) Remélem, az idén összejön a vízállás és a jó idő és végre lejutunk nyáron az imádott zátonyunkra!
    Baranyáról jut eszembe, voltál már Patapokloson? Feltétlenül nézd meg a templomot! Nekem nagyon tetszik!!!

    VálaszTörlés
  4. (szerda)
    Hogy tervet nem készítettetek,azt akár el is tudom fogadni, de azt, hogy az autóba nem raktatok be pár palack vizet, ( pont ti nők!...) azt már kevésbé. Természetesen eléggé vegyes gondolatokkal(...) nézem, ahogy (napjainkban) a nők isznak az utcán és/vagy az autóbuszon is, akár 1,5 l-es palackból is. Valahogy férfit - vizet (!) inni még nem láttam !- bár attól még lehet. :-)
    Ki ne feledjem, hogy pl. a mi autónkban mindig gurul ide-oda az alján pár palack víz. Kellően tud is "idegesíteni!"
    **********************************
    Utókornak : ne részletezzem,hogy a "kultúra területétől" is mekkora az anyagi támogatás megvonása ! (film / színház/ múzeum és ne soroljam.) Magánügy, hogy ki-mennyit olvasott régebben arról, hogy az emlékhely felújítása (?) megkezdődött... bocs' ha a hosszú linkeket nem írogatom be. Pl. van fotó a fogadóépületről is,- (04.01.) Ezek meg régebbi képek
    Nohács-Sátorhely emlékpark
    Ki ne feledjem : (újdonság ?) Majsnál volt a mohácsi csata ? c. cikk - ma még ki tudja ?
    **********************************
    Igaz, (állítólag) Dugovics Titusz sem létezett és/vagy Ópusztaszeren sem volt mindaz, amit tanultunk ?- (Változnak az idők...)

    VálaszTörlés
  5. Imádom a bédai gátőrházat :o) Sok-sok hétvégét töltöttünk már ott :o))

    VálaszTörlés
  6. Igen gazdag, értékes napot töltöttél amit a beszámolód és fotók elárulnak.A lényeg, mindezt társasággal, barátaiddal..

    VálaszTörlés