2011. április 8., péntek

„Bóbita, Bóbita táncol. Körben az angyalok ülnek…”

Végre ez is sikerült ! Bejutottam az új Bóbitába, vagyis a régi DOZSO-ba !
Már az első pillanatok is szépek voltak, hiszen felrémlett bennem néhány ifjabb kori emlék, és az épület belülről szinte semmit nem változott. Szerencsére megtartottak mindent, ami érték volt. A fa lépcsőfeljárót, a faldíszeket, a csillárt.
  





A földszinten van az előadóterem, valóban európai színvonalú és ahhoz képest, hogy bábszínház, hatalmas. El is gondolkodtam, hogy  mennyire „jön át” egy mesebeli történet a leghátsó sorokban ülő kisgyereknek ? Állítólag a technikája is a legmodernebb – hát remélem/kívánom élvezzék a gyerekek !









Az emeleten jelenleg bábkiállítás van, Kós Lajos híres bábművész alkotásai egy külön szobában kaptak helyet. 
  







(Zárójelben: az utolsó képet csak azért tettem be, mert bár nem itt található, hanem a temetőben, de ha egy síremlékre lehet azt mondani, hogy „telitalálat”, akkor Kós Lajos sírjára ez elmondható, és ugye fentebb róla volt szó.) 



A földszinten - már kifelé jövet - merő kíváncsiságból betértem a pici kávézó-teázó-kakaózó-nemtudommibe, mert büfének csúfolni nem illene, de a presszó/kávéház/cukrászda szó sem illik rá. Szóval kreáltak itt egy aranyos kis zugot, ahol a szomjas gyereket meg lehet itatni, de a felnőtt is kaphat egy kávét, vagy forrócsokit. A sütit jelenleg csak 2 féle különleges mézes képviselte. A kiszolgálók kedvesek, udvariasak. Tartozik még hozzá egy külső terasz is, ahonnan jelenleg még ilyen a kilátás:



Nagyon remélem, megérem, hogy ez a hely valóban olyanná váljon, amilyenről  az ígéretekben  szó volt: füves-virágos- pados parkká, lépten-nyomon valamiféle kulturális öröm-adó létesítménnyel.
Hát, ha kész lesz - remélem - szép lesz.

7 megjegyzés:

  1. Nagyon jól bemutattad a képeiddel a Bóbitát, én már látom is magam előtt azt a füves-pados-beszélgetőst! Köszönjük!

    VálaszTörlés
  2. Természetesen elismerésem !- az aktivitásodért !
    Bocs' ha én meg ezt ide írom :
    Adalék a Zsolnayhoz
    Utókor : szomszédomban az építkezés (...) folytatódik... 07.15.órától. / párat fotóznom is kell(ene) ...)

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm, Aranyosfodorka!:) Vajon már látogatható? Csuda szép lett!:))

    VálaszTörlés
  4. Bár (én) konkrétan nem értem a kérdést, kb. ilyeneket tudok :
    Nyílt nap a Zsolnayban
    vagy valami ilyesmi.
    Más : &Aranyosf. kb. hol vásárolnál tojást Húsvét előtt ?- vagy már bespajzoltál ?- és ilyesmik.
    Tippek ?- tanácsok ?...

    VálaszTörlés
  5. Tiffanylda: Igen, már látogatható, voltak előadások is.a bobita.hu oldalon vannak infók, pl.telefon, programok.
    @x: a tojást a piacon a tejesasszonyomnál szoktam venni. Most is ott tervezem.

    VálaszTörlés
  6. Ha, nincs ez a mai téma és főleg a címe, tán' sosem tudom meg, hogy mi az összefüggés a Bóbita és a Szárnyas Malac Napok (?) között.
    Mellesleg akit érdekelne, itt van a honlap
    Bóbita honlapja
    Más : má' nem hülyülök meg... egy III.ált.iskolás (!) környezetismeret tankönyvet olvasgattam,- mit mondjak ?... de sok mindent elfelejtettem már! Persze, jó kérdés, hogy kell-e /illik-e sok mindent "fejből" tudni.
    Heuréka : (nem a tankönyvvel függ össze) Néztem- tegnap - kedvenc sorozatomat (...) látom, a királynő egy ollóval(!) vágja le az eperfalevelet. OK !- megtudtam... a sorozat kb. 1681-ben játszódik,na de volt-e már akkor olló ? (Azt hittem nem volt!) Majd ma, elég sokára,megtaláltam : az ollót (is) Leonardo da Vinci "találta" fel... állítólag ( ő élt 1452-1519) - hát...lehetett a királynőnél olló. )kb. a mai Dél-Korea terület,ill. Kína közelsége) Ne nevessetek !- 60 részes a sorozat... és a 30.rész lesz kb. jövő hét elején... (heti 5.alkalom) :-) :-)

    VálaszTörlés
  7. (szombat)
    Nem akarnék elkedvetleníteni senkit sem, de ez van !
    Szökőkút rongálás

    VálaszTörlés