2011. március 11., péntek

„Dobozolni a legjobb a világon”

(Ha valakinek hirtelenjében nem ugrik be, miért az idézőjel, hát akkor a címet  Örkény István Tóték c. regényéből kölcsönöztem és a mai témához „csak” annyi köze van, hogy a dobozaimat szeretném végre bemutatni.)

http://multmento.blog.hu- nak köszönhetitek, hogy alaposan körülnézve felkutattam régiségeimet. Bár azt hiszem, ezekkel a dobozokkal kincseim végére is értem – amit ugyan sajnálok, de hát ami van, azzal kell/lehet gazdálkodni…
S hogy miféle történetek kapcsolódnak hozzájuk ? Igazán sokat, különösen érdekeset egyikről sem tudok.

Ez a legnagyobb egy időben anyu varródoboza volt.  Mindig is különösen vonzódtam a varródobozokhoz. Vajh miért ? Nem tudnám megmondani… Pl. nagy élvezettel göngyölgettem fel a spulnikra a lefutott szálat, vagy szívesen tűzködtem nagyság szerint sorrendbe a tűket a tűpárnában…De a varródobozokban mindig  a gombok voltak a kedvenceim. (Ma is sok van, igazán nem is tudom, miért őrizgetem ?)


Egészen pici gyerekkoromban is imádtam rakogatni őket. Amelyeket most itt külön lefotóztam, még anyu dobozából valók. Az igazi csoda azonban az, hogy némelyikről még azt is tudom, hogy 60 évvel ezelőtt milyen ruhákon voltak ! A sárga virágos anyunak egy vékony, vászon, sárga, virágmintás elöl gombos nyári ruhájának, a fonott zöld pedig egy kosztümkabátjának a gombja. A kékek a nagymamának egy világos- és sötétkék-mintás zsorzsett blúzát díszítették, a kis (jelentéktelen) kerek  pedig életem egyetlen tiroli szoknyácskájának pántját tartotta. A két pici fémgomb,  a  négyszögletes fehér  és a magányos sötétebb sárga ugyancsak arra a cérnára volt felfűzve, mire a többi, de ezekről nem jut eszembe semmi különös. Mint gyerekkorom tanúit, mint kincset érő emlékeket őrzöm őket.
(Amikor ilyen sorokat leírok, néha úgy összeszorul a szívem: látom, amint az összes „vackommal együtt” a kukában fogják végezni….)  


A kisebb fadoboz abban a bizonyos, már emlegetett lakókonyhában, a  szebbik  tálalószekrényen volt, és ez volt a fontos papírok, számlák, (néha pénz) helye. Nekünk tilos volt belenyúlkálni. Nagyon sokáig én is ebben őriztem később mindenféle igazolványokat, aztán a papírok más helyre kerültek, s most festékeket, ecseteket, színes ceruzákat, filctollakat tartok benne.


A harmadik valamilyen fémből készült és a varrógépem fiókjában áll 60-70-80 nemtudomhány éve. A varrógép eredetileg a nagynénimé volt, de amikor anyué elromlott, akkor neki ajándékozta, anyutól meg én örököltem. A varrógépről itt olvashatsz, illetve láthatod: http://aranyosfodorka.blogspot.com/2009/03/varro-nap.html
No ennek a fiókjában lapult ez az eredeti, a géppel egyidős doboz, kissé „megviselt” állapotban, de becs szó nem én tettem tönkre. Mindenféle varrógép alkatrészek vannak benne, és mivel annyira megszokta a helyét, nem hinném, hogy valami újat keresek neki.

Öreg dolgokat nem jó mozgatni már…nem szeretik…Nekem elhihetitek.

8 megjegyzés:

  1. Szívemnek kedves bejegyzést írtál ma! Gyönyörűek ezek a dobozok... és hát a gombok! Igazán megérdemlik, hogy ne kallódjanak el. Szeretnék ebben segíteni neked, de nem sértődöm meg, akkor sem, ha nemet mondasz az ajánlatomra.
    Én rögtön egy virágoskertet láttam köréjük. Arra gondoltam, hogy szívesen varrnék neked egy faliképet, ami a virágok fejeit ezek a gyönyörű gombok díszítenék. Így mindig láthatnád őket és talán kisebb az esélye, hogy a kukába kerülnek...

    VálaszTörlés
  2. A varrógépedben levő fémdoboz: Biesolt & Locke német varrógépgyár volt, és annak idején a varrógép tartoztékokat adták hozzá, így teljesen eredeti. Furcsa, hogy a Singer varrógéped fiókjában a konkurencia alkatrészdoboza van. Bár ha így érzik jól magukat, maradjanak is együtt! A fadobozaid is nagyon jó állapotban vészelték át a talán tucatnyi évtizedet, örülök, hogy használod is őket.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon meghatott engem is ez a bemutató és őszintén, Abile felajánlása...:) Köszönöm nektek!:)
    Egyszer én is összeszedem a régi gombokat, egyebeket és megmutatom nektek.
    Soha ne dobd ki, ne add senkinek!!! Csodásak!

    VálaszTörlés
  4. Mindhármotoknak köszönöm ezeket a kedves sorokat. Abile, meghatsz, hogy még fáradozni is hajlandó vagy a kis gombocskáim megmaradása érdekében ! Nagyon köszönöm és elfogadom az ajánlatodat, mert igazad van, talán ilyen "dizájnosabb" formában több esélyük lesz/lenne a megmaradásra.
    Múltentő: látod én fel sem figyeltem erre a differenciára, habár bevallom a Biesolt & Locke nekem semmit se mondott volna.
    Tiffanylda: Várom a régiségeidet !
    Múltmentő jól "belevitt" minket a táncba, ugye :-) ?

    VálaszTörlés
  5. Aranyosfodorka: Régiségbemutató "táncba" bármikor szíves beviszem Kiskegyedéket. A csárdás, polka , stb. sajnos nem az én műfajom.
    A legnagyobb varrósdobozról a fiókosról pedig az a véleményem, hogy az eredetileg piperedoboz volt és a fedelén levő két sötét folton állhatoptt két oszlop, melyen egy forgatható tükör lehetett. A fedelén való kör alakú foltok pedig még a pipere időszakból származhatnak, a vizesen rátett poharak okozhatnak ilyet, mert a politúr nem szereti a vizet. Én úgy gondolom a varrósdoboznak ez már legalább a második élete. Ugyanakkor biztos, hogy túl él bennünket.

    VálaszTörlés
  6. Nem tudom,hogy elér-e amit írok.Nem működött a masinám.

    VálaszTörlés
  7. Kid dobozok.Nekem kettő van.valószínű gyógyszeres.Egyik felemelhető, a másik olyan kihajtós.A gyógyszeres szerkényemben őrzöm.

    VálaszTörlés
  8. Aranyosfodorka gombűgyben majd,ha
    jössz "tárgyalunk:)

    VálaszTörlés