2011. március 18., péntek

Atom-kamikaze

Reggeltől estig be van kapcsolva a Tv-m, többnyire az NTV-t hallgatom.
Az előbb hallottam a katasztrófa-szülte legújabb szót, melyet a fukusimai erőműben önkéntesként dolgozó 50 emberre alkalmaznak:
„ATOM-KAMIKAZE”…..
Valószínű semmi esélyük az életben maradásra, mégsem menekülnek. Hősként tisztelik őket. A szakértők szerint max. szombat-vasárnapig el kell készülniük  a hűtőrendszer megjavításával, mert  így (remélhetőleg) elkerülhető a Super-GAU. Ha a hűtést nem sikerül megoldaniuk, nagyobb lesz a baj mint volt Csernobilban.
Állandóan visszatérő kérdés bennem: ha ne adj Isten, mégis bekövetkezik a baj, hová fogják akkor kitelepíteni "Japánt" - mert oly kicsi, hogy ott alig maradna lehetőség/esély az életre...

Egyébként kissé értetlenül  és döbbenten látom, mennyire  képesek elrejteni az érzelmeiket a japán emberek. Alig látni sírást, panaszt is keveset hallok. Valami fatális belenyugvással veszik tudomásul a történteket. Ámbár mit is tehetnének ?

Az alábbi címet ismét @x-től kaptam.
A fotók közepén látható kék jelet, illetve a jobb oldali fekete vonalat az egérrel jobbra-balra mozgatva látni, milyen volt és milyen ma az adott terület. Semmit-érő szó rá, hogy rettenetes….
Amúgy nagyon elgondolkodtató, ami mostanság  történik atomerőmű-ügyben. Van Európában vagy 30, a németek most hetet leállítanak. Kérdem én, mire jó ez ? Ha nem lenne atom-lobbi, ami megakadályozza, igenis intenzívebben kellene foglalkozni az új, környezetkímélő energia-lehetőségek felkutatásával és hasznosítási lehetőségeikkel. Ám gyanítom, a pénz még mindig nagyobb úr az észnél, s ebből egyhamar nem lesz semmi.          
A mi életünkben legalábbis biztos nem.
                              
                                               ***********


Nem egészen, de valami módon mégis csak ide tartozó téma. 
Hallom ezt is: egy „normál” repülőjegy kb 4-500 Eu-ba kerül Japán és Európa között. Most  elkérnek egy jegyért 7-8000 Eu-t is.
Emberek dolgoznak ezekben a légitársaságokban ?
Nem, nem, nem értem….

6 megjegyzés:

  1. Híreket eddig nem hallgattam,újságot is alig olvastam,így nem mondom azt, hogy nem úgy lenne... ahogy írod, DE:
    én (felületesen) olyasmiket hallottam, hogy katasztrófa vagy biztonsági vagy stressz-tesztek lesznek az EU-ban (nevezzétek,ahogy akarjátok)- és emiatt kezdődnek a leállások. A németek az erőművek élettartamának meghosszabbítási terveiket is átgondolják! (stb.) Vannak olyan vélekedések is, hogy a japán erőmű "másabb" - (nincs benne grafit )- így a felrobbanása sem olyan lesz mint a csernobili !- de ezt majd eldönti a jövő ! - (sajnos) Kissé "kedvetlenül" hallgatom, hogy első perctől kezdve az hangzik el, hogy "minket nem érint"... és egyéb ilyen "mellédumálások" (?) - igaz, (hallom) kezdenek (jód)tablettáért menni a gyógyszertárba.. na,hagyjam.
    Lásd még (vélekedések) a paksi katasztrófatesztről.

    VálaszTörlés
  2. Hogy milyenek a japán emberek ?- hát...másabbak. Itt egy cikk (vallásosságról) "Miért engedte meg isten?" A japán vallások válasza a tragédiára. (Google)
    [A "kamikazékról is ezt-azt összeolvastam +filmek,- hát...közülük sem mindegyik akart "önként és dalolva"meghalni,de ezt most hagyjuk!]Csernobilban meg a börtönökből is mentek önként,-(a rabok)-nem,mintha az jobb megoldás lenne?- ill.a GULAG-ról is lehetett így kikerülni, stb.
    Más témákhoz :
    (repülőjegy) hát... nem tudom,hol olvashattad... belenéztem én pár netező szóváltásába...hát (vallom én) eléggé veszélyes minden ott/azokban olvasott dolgot elhinni.
    Sok gond van pl. az angol vagy más nyelvek félrefordításával is- stb.

    VálaszTörlés
  3. Percről-percre
    Na, arról meg valahogy nem hallottam, kik is azok a "paraziták" Japánban.

    VálaszTörlés
  4. Ez van!
    Különösebben nem vagyok feldobódva... (volt ez is)
    Hungarikum!
    Utókor :
    az idő pocsék... kb. +5C°és szél - eső is szemerkélt ?- stb. Szerencsére ma vannak a mellékletek...

    VálaszTörlés
  5. Lehet,én keverem a dolgokat ?- vagy rosszul emlékszem ?-de valahol azt olvastam, hogy 200-an dolgoznak (szemben) az itt írt 50-el ?- de lényegtelen. Többször meghallgatva... (magyarul) Angela Merkel azt (is) mondta (7 erőmű leállítás téma)- hogy "elképzelhető" "lehetséges", hogy azt a 7-et nem fogják elindítani.
    Elég nagy különbség.
    (nem ide tartozik, hogy Sz.Péter azt mondta anno - (ha nyernek) akkor visszaállítják a 70%-os táppénzt... ezzel szemben lett az,ami !
    Hát, így valahogy...
    *** Más : sugárzás elleni legjobb védekezés- való igaz !- az idő és a távolság ! Értsd : minél kevesebb időt tölts el "benne" - és legyél minél messzebb. Olvasom : a kamikazékat 15 percenként váltják ?- ill. a helikopter (bár ólommal vonták be alulról)- kb. 40 percet "dolgozhat". (persze, ezeket pontosítsátok - mert emlékezetből írtam) -

    VálaszTörlés
  6. @x: A 200-as szám úgy jön ki, hogy az első perctől bent maradt 50 és tegnap ( III.18.) Érkezett hozzájuk 150 önkéntes tűzoltó, akiket elég megható módon búcsúztattak....
    A helikopteres tűzoltási megoldás azért nem volt eredményes, mert nem engedték a gépeket alacsonyabban szállni, magasabbról viszont nehezebb volt "eltalálni" a célpontot.

    VálaszTörlés