Varró-nap

Na, a tegnapom aztán volt egy nap… Tulajdonképp hajnalban fél2-kor kezdődött, mert a Lili kutya nyüszítésére ébredtem, s másodpercnyi ébredés után azonnal tudtam, hogy valami baj van, mert ész nélkül harapdálta a jobb hátsó talpát. Kislámpa, szemüveg, nagyító… Semmit se látok. 
Ám azért lassan annyira felébredtem, hogy eszembe jusson, sok sok évvel ezelőtt üvegszilánkba lépett, és azóta egyszer már volt hasonló bajunk. Meglehet, a szilánk egy picurka darabkája ott vesztegel a talpacskájában, s amikor a megmozdul, fájdalmat okoz. /Persze akár egy akáctüske hegye is lehet./ 
Akinek volt az ujjában letört szálka, vagy szedertüske napokig, tudja miről beszélek… A mindenre használt Neogranormon csodakenőccsel bekentem, bekötöttem, próbáltam nyugtatni, de elég zaklatott volt a hátralévő hajnal. 

Kicsit tévéztem, kicsit szundítottam, kentem a lábát, ráerőltettem a „nemszeretem” kutya-zoknit, amit ilyen esetekkor használni szoktunk.… Aztán reggel lett. Sajnos az állatorvos a délelőtti rendelésen nem tudott fogadni bennünket, mert egy nagy műtétje volt, így hát fél 2-re mentünk. A délelőtt végig azzal a félelemmel telt, hogy mit is fog/tud majd a doki csinálni ? Féltettem, hogy hátha fel akarná vágni, de féltettem attól is, hogy semmit se fog csinálni. Hát ez utóbbi jött be. Hiába, a 13 éves kutyához már csak életveszély esetén nyúl/ná/nak hozzá. 
Hát most várjuk, mi fog történni. Kentem, ő egész nap feküdt, enni se akart. Megértem. Nagyon reménykedem, hogy csökken a gyulladás. Adná ég, hogy esetleg az a valami, közben észrevétlenül talán már ki is jött. Vagy nem tudom… Sajnálom szegénykémet… Úgy látom azért valamelyest javul, ma reggel ugyanis végre első szóra felkelt, s kijött a dolgát elvégezni. Kétségtelen, a legrövidebb távon tette ezt. Semmi séta, vagy szimatolás, csak a legszükségesebbek.  

Mivel nem tudtunk sehová elmenni, ez jó indok volt arra, hogy elővegyem a hónapok óta csak ide-oda pakolt varrnivalókat. Ehhez be szeretném mutatni az én „csodamasinámat”. Nem tegnapi gyerek ! Anyu használta. Mindig is volt varrógépe, tán már írtam is valahol, hogy a varrós délelőttök /délutánok máig élnek az emlékezetemben. A varrógép lent a konyhában - lakókonyhában mondanánk ma -  volt, ha varrni kellett, a gépet az ablak elé húzták és ezzel szemben, az emeletre vezető belső lépcsőn ültünk mi öcsémmel, miközben Anyu mesélt. Talán énekelt is… 

Valami békességes nyugalom árad ezekből az emlékekből felém. Szóval ezt örököltem meg, s ezzel a varrógéppel dolgozom én 1986 óta. Valamikor az ősidőkben volt bátorságom és kedvem a Burda szabásmintája alapján ezt azt varrni magamnak, de igazából az ilyesfajta munkához nekem sosem volt türelmem. Kézimunkáztam is, kötöttem, horgoltam, keresztszemeztem, de azt nem mondatom, hogy a legkedveltebb időtöltésem közé tartozott. Később teljesen el is hagytam. 

Ezért is olvasom ámulva Ablie és társai blogjait, akik /nekem úgy tűnik/ mást se csinálnak, csak varrnak és varrnak, szebbnél szebb dolgokat, ráadásul nagy élvezettel. Persze a gép nagyon jól jött a kényszer-helyzetekben. Igenis volt olyan idő, amikor a férfiing nyakát /elkopás miatt/ kifordítottam, vagy az ing aljából anyagot kivágva, újjal pótoltam. És egész jól meg tudtam csinálni. / Mit szólna ma ehhez egy ifjú menyecske, vagy egy fiatalember, ha ilyent kellene csinálni, vagy hordani. Hmmm???/ 
Volt olyan korszakom is, amikor azzal kerestem egy kis pénzt, hogy olcsón vettem mintás vásznakat és azokból varrtam asztalterítőket, s azokat árultam. Hej Istenem, de sok mindent is csináltam én életemben - ha nem is kifejezetten a kenyérért, de talán a kenyérre-valóért…/Ezért nem félek most se túlságosan a ránk váró időtől./ 
Szóval jó rég volt már, amikor utoljára csináltam konyharuhákat /edény és pohártörlőket/ régi, már nem használt anyagokból. Tavaly aztán egy barátnőm lakásfelszámolása kapcsán kerültek hozzám megint feleslegessé vált jó vásznak. Feldaraboltam őket, de a beszegésük egész tegnapig váratott magára. Hát itt az eredmény: 23 edénytörlő, és 3 db. csodálatos damaszt törölköző /én csak ilyen használok, utálom a frottírt/.


Megvallom, meg vagyok elégedve magammal. Ráment az egész napom, de megérte. Most már „csak” Lilikéért kell aggódnom, de nagyon remélem, pár nap alatt javul a helyzet. Ja, és akkor este még sütöttem egy szilvás-lepényt is, mert túl sok szilvám van még a mélyhűtőben, lassan azt is fogyasztani kell. "Mindjárt" itt az új ! :-) Íme a dokumentumok: