Elizabeth Barrett Browning (Coxhoe Hall, 1806. március 6. – Firenze, 1861. június 29.), a viktoriánus korszak egyik legelismertebb angol költőnője.
Lánykori nevén Elizabeth Barrett Moulton-Barrett Durham megyében született 1806-ban, Coxhoe Hall-ban. Édesapja Edward Moulton-Barrett, a Jamaica történetében nagy szerepet játszó Barrett család tagja, édesanyja Mary Graham-Clarck, gazdag földbirtokos családból származott, Newcastle-upon-Tyne-ból. A család 1809-től élt Hope End nevű birtokán, Great Malvernhez közel, Elizabeth itt töltötte a gyerekkorát 2 húgával és 8 öccsével. A kislánynak szülei sok, a kor szokásaitól eltérő dolgot megengedetek, például, együtt tanulhatott öccseivel (ennek köszönhető, hogy fiatalon is remekül értette az ógörög nyelvet) vagy színdarabokat írt, melyeket aztán testvéreivel eljátszottak. 1818-ban írta A marathoni csata című versét, melyet édesapja 1820-ban kinyomtattatott 50 példányban. Elizabeth gyakran átjárt egy szomszéd vak tudóshoz, Hugh Stuart Boydhoz, ez a barátság nagy hatással volt a fiatal éveire.
1821-től kezdve, súlyos betegség, valószínűleg tuberkulózis miatt, ópiumot és különböző gyógyszereket kellett szednie, ez törékeny egészségét nagyon megviselte, egész élete során betegeskedett. 14 éves korában leesett egy lóról, és olyan súlyosan megsérült, hogy egész életében nyomorék maradt. 1825-től kezdve jelentek meg versei különböző újságokban. Eddigre Elizabeth már korához képest és lány létére meglehetősen művelt volt, 1826-ban jelent meg első verseskötete, Gondolatok az értelemről és egyéb költemények címmel, név nélkül.
Nem sokkal később a rabszolgaság kérdése foglalkoztatta nagyon a fiatal költőnőt. Édesanyja 1828-ban bekövetkezett halála miatt Mr. Barrett az egész családdal Simouthba, majd Londonba költözött, és vasmarokkal irányította gyermekeit, azzal a fogadalommal, hogy egyben tartja a családját a legvégsőkig. A londoni Wimpole streeten Elizabeth egészségi állapota újra romlani kezdett, így egy rokonához került Torquay-be, ahol megerősödött, ám két év ott tartózkodás után, 1840-ben legkedvesebb öccse, Edward egy vitorlásbalesetben életét veszetette, így a költőnő újra letargikus állapotba került. Az életveszély után újra írni kezdett, és hírneve egyre messzebb szárnyalt Anglián kívül is.
1845-ben találkozott későbbi férjével, Robert Browninggal, a szerelem ereje nagyban befolyásolta az egészségi állapotát, Elizabeth valósággal kivirágzott, noha apja a házasságkötés után, a fogadalmához híven, a többi már házasságban élő gyermekéhez hasonlóan kitagadta a családból. A szökés és a titkos esküvő után az ifjú pár itáliai félszigetre költözött. Firenzében telepedtek le, Elizabeth hosszú idő óta ismét otthon érezhette magát a Casa Guidinek keresztelt házban. 1849-ben született meg kisfiuk, Robert Barrett-Browning, akit Penini-nek becéztek. A költőnő, miután Itália nagy részét beutazta férjével és kisfiával, 1861-ben halt meg Firenzében, ott is temették el egy protestáns temetőben.
Életét két kiváló regény is feldolgozta:
Kertész Erzsébet: Elizabeth. Elizabeth Barrett-Browning életregénye.
Virginia Woolf: Flush.
/wikipedia/
Egyik – hajdan sokat olvasott, kívülről is megtanult – közismert verse:
Elizabeth Barrett-Browning : Mondd újra
(a Portugál szonettek-ből)
Mondd újra s újra mondd és újra mondd,
hogy szeretsz!
Bár az ismételt szavak
kakukknótához hasonlítanak,
emlékezz rá, hogy se mező, se domb
nincs kakukknóta nélkül,
ha a lomb
újul tavasszal s kizöldül a mag.
Egyszeri szó, mint szellem hangja,
vak
sötétben zeng el és kétség borong
nyomában.
Ismételd...szeretsz...
Ki fél,
hogy a rét túl sok virággal veres
s az ég túl sok csillaggal ékszeres?
Mondd, szeretsz, szeretsz...
Hangod úgy zenél
mint ezüst csengő, újrázva...
Beszélj:
de ne feledd, hogy némán is szeress...
(Babits Mihály fordítása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése