Évfordulós

„Mi jánuszista lányok mindig vígan vagyunk Ha néha rossz a kedvünk, azért mi dúdolunk….” Ennyire emlékszem Hajas tanár úr Janus-ista indulójából…. Valamikor a város legjobb lány-középiskolája volt, nem tudom, ma hol áll, van-e egyáltalán még valami ilyesféle rangsor. Mindenesetre a mai évforduló kapcsán hajdani iskolám is eszembe jutott… Ezt a négy sort álmunkból felkeltve is kívülről kellett fújni, nem véletlen, hogy még ma is emlékszem rá:  

PANNÓNIA DICSÉRETE

Eddig Itália földjén

termettek csak a könyvek,

S most Pannónia is

ontja a szép dalokat.

Sokra becsülnek már,

a hazám is büszke lehet rám,

Szellemem egyre dicsőbb,

s általa híres e föld! 

Janus Pannonius (Csezmicei János) (Csezmice, 1434. augusztus 29. – Medvevár, 1472. március 27.) pécsi püspök, az első név szerint ismert magyar(-horvát) költő és humanista, aki egyes feltevések szerint Vitéz János, más források szerint: Csezmicei János néven született. Mátyás király korában élt, latin nyelven írt. Korában Európa-szerte ismerték. Életéről meglehetősen keveset tudunk. 1434-ben született, valószínűleg a Dráva menti (azóta eltűnt) Csezmice községben. 
A Janus Pannonius a kor szokásának megfelelően felvett antikizáló humanista név. Anyai ágon kisnemesi származású (apja, Pál a hagyomány szerint asztalos volt), de nem a nemesi, hanem az ún. „agilis”-i rétegbe tartozott, a családnak címere nem volt. Atyját korán elvesztette, tizenhárom éves koráig özvegy édesanyja, a Szilágyiakkal és Hunyadiakkal rokon Garázda (mások szerint: Zrednai ) Borbála nevelte és taníttatta, akinek összesen négy gyermeke volt (három fiú- és egy leány).
 Így boldogan bízta a korán tehetségesnek bizonyuló János költséges külföldi taníttatását nagybátyjára, Vitéz Jánosra. 1447-ben a magyar humanizmus atyja, Pier Paolo Vergerio tanácsára Janus Guarino da Verona ferrarai magániskolájába került. Guarinónál együtt nevelkedett a korabeli itáliai ifjúság színe-javával, s a koraérett gyermekben hihetetlenül gyorsan bontakozott ki a költői tehetség. Guarino nemcsak latinra, de görögre is tanította. 1454-ben Padovában jogi tanulmányokba kezdett. 
A kánonjogot négy év alatt, meglepő gyorsasággal végezte el. Tanulmányai befejeztével itáliai útra indult. Hunyadi Mátyás a magyar trónra kerülvén, Janust hazahívták rokonai, egyenesen az udvarba; mert az új ország építéséhez jól képzett emberek kellettek. A királyné kancellárja, majd királyi kancellár – azaz az udvari hivatalok vezetője lett; rokona, Vitéz János bíboros, prímás esztergomi érsek pedig nemcsak az egyház hazai vezetőjévé, hanem Mátyás uralkodásának korai éveiben a király legfőbb tanácsosává – Mátyás után az ország második emberévé és a politika jelentős irányítójává vált. 
Mátyásnak szüksége volt arra, hogy az egyház feltétlenül mellette legyen központosító politikájában, ezért a püspökségek élére legmegbízhatóbb híveit állította. Így lett Vitéz kinevezése után Janus Pannonius pécsi püspök. Élete nagy részét betöltötte a politika, de nem hagyta abba költői munkásságát sem. Leginkább az epigramma és az elégia műfajában alkotott. 
Kétségeit, bánatait – így az édesanyja elvesztése miatti gyászt, vágyódását a napfényes Itáliába meghitt hangú költeményekben fejezte ki. Közben százszámra írt csipkelődő epigrammákat is. 1466-ban súlyos betegség, tüdőbaj támadta meg. A főrangúak közt kirobbant 1467. évi Mátyás-ellenes összeesküvéstől mind Vitéz János, mind ő távol tartották magukat, amiért a király hálásnak mutatkozott. 
Mikor azonban Mátyás a főnemességet megadóztatta, Janus többedmagával a király ellen fordult: az 1471-es nagy főúri zendülésnek Vitéz Jánossal együtt ő volt a szervezője, ezt azonban a király ügyesen leverte. Janus ekkor Pécsre húzódott, és a vár falai között védekezett, majd kincseivel Velence felé vette útját. Beteg teste azonban nem bírta, így 1472. március 27-én Medveváron elhunyt.  
A püspök maradványait tartalmazó sírra 1991-ben a pécsi székesegyház altemplomában bukkantak rá. 2008. október 21-én püspöki szentmise keretében temették újra a bazilikában.