2019. április 19., péntek

Ha húsvét, akkor Görögország....

Ezzel a mesével kívánok mindenkinek vidám, kellemes húsvéti ünnepet !



http://en.academic.ru/pictures/enwiki/84/Tree_flower_dsc00980.jpg

Tudom, hogy nem valami sikerült az én képem, de nem voltak túl jók a fényviszonyok (se) meg siettem is, csak úgy gyorsan ellőttem egy képet, mert őszintén szólva nem tudom, hol van a városban még egy ekkora júdásfa, mint ez. Holott ilyenkor tavasszal igen dekoratív, szinte nem is látszik ki az ág, a milliónyi kis virág  közül.
Ott áll a Köztársaság téren a volt PécsiÁG irodaháza előtt  és nekem minden virágzásakor azonnal Görögországot juttatja eszembe.
Amilyen szerencsés vagyok, én épp húsvétkor jártam Görögországban, ami az ottani görög-katolikusoknak nagyobb ünnepe tán, mint a karácsony.
Ha valaki egyszer azon gondolkodna, hová is fizessen be egy még elviselhető árú turistautat, mindenképp Görögországot ajánlanám. Ez az ország maga a történelem - persze már annak, aki az iskolában még tanult valamit is a görög történelemből. ( Nem ismerem a mai tanmenetet, mi még tanultuk.)
Az időpont se mindegy, nyáron azt hiszem már túl forró, de ilyenkor tavasszal maga a csoda !
(Óvatosan azért hozzáteszem, hogy én több évtizede voltam, s tudom, azóta sok minden változott nem csak a világban Görögországban is. meglehet, ha ma mennék, már nem ilyen lelkesen és szép emlékekkel jönnék haza....) 
Mi busszal mentünk, keresztül az akkor még létező Jugoszlávián. Első éjszakánkat Krusevacon a Rubin hotelben töltöttük és a meglehetősen szegényes, korai vacsora után kicsit elkóboroltunk a városka eldugott utcáiba. 
(Zárójelben jegyzem meg, hogy mindegyik utazásomon azok voltak a legizgalmasabb, legemlékezetesebb percek, melyekben a csoporttól távol, abszolút ismeretlen, eldugott helyeken fedeztem fel, láttam/lestem meg....Nem is értem, az idegenvezetők miért nem viszik a csoportjaikat efféle helyekre ? Csak az obligát, már-már lejáratott látnivalókat mutogatják...) 
Ezt írtam a naplómba arról az estéről: "Összefacsarodik a szívem, 10 emeletes panelok  halálos ölelésében fulladozik, agonizál a múlt, megalázó mocsokban. Töpörödött nénike hátán tűzrevalót cipel, mocskos gyerekek hajkurásszák egymást, szegénységszag úszik a levegőben - s pár sarokkal odább rikoltozó neonok cikáznak."
Másnapi cél Thesszaloniki. http://hu.wikipedia.org/wiki/Szaloniki 
Az egész görög utamból ez a város (talán épp a véletlenül elcsípett hangulata miatt) és a Meteorák tetszett a legjobban. 
Útközbeni jegyzeteim: (Még Jugoszláviában) Temetőt látok, a sírokon (esővédő?) nylonzacskóban pihennek a koszorúk. 
- Meglepően sok a szarka - jellegzetesen billegve állnak-szállnak mindenfelé. 
- Nis: itt láttam az első égbenyúló cédrust, és egy ház udvarában egy olyan citromfát, amely telistele volt érett aranyló citrommal. 
- Skopje még őrzi az 1963-as rettenetes  földrengés nyomait. /Az első mecsetek Presevo előtt bújtak elő a látóhatáron. 
- A Vardar völgye szép, de a teljesen kopár hegyek, ahol csak a szikla látszik  és semmiféle élet nyomát nem leled - nekem nem tetszenek. 
- Evzoni (határátkelő)  egy kávé 2DM. 
- A szőlőt, sőt valami gabonaföldet - búza? árpa? - is öntözik. 
- Oszlopos ciprusok kíséri utunkat. Abszolút délvidéki feeling. 
Szállodánk Thesszalonikiben: Vergina.
A Fehér torony

Szt.Demeter bazilika
Aki ide olyan szerencsés időben érkezik, (mint én) sosem fogja elfelejteni. Vacsora után kimentünk itt is kószálni a városba. A magamféle kóbor lelkek elég hamar egymásra találnak a társasutakon. Nagyszombat este valami olyan ott, mint nálunk a karácsonyest. Minden bolt nyitva, millió ember nyüzsög az utcákon, a kávézók tömve. Színek, illatok, hangok varázslatos káosza. És akkor bementünk a Szent Dimitros bazilikába - ahol  valamiféle "virrasztást" tartottak a népek. Énekeltek, füstölőztek és eszméletlen mennyiségű gyertyát égettek. Pénzért lehetett venni, kisujj vastagságú, hosszú, sárgás gyertyát, amit egy hatalmas tálba, homokba kellett beszurkálni. Mi is vettünk, és kissé elkábulva mindettől, ácsorogtunk a cseppet kísérteties, hogy ne mondjam túlvilági esti fényben és szemlélődtünk. Volt valami különös hangulata ennek a templom-látogatásnak, amit még ma is érzek... 
Jó későre járt, amikor lementünk a Fehér toronyhoz, amibe ugyan a késői időpontban nem lehetett  felmenni - de itt ért bennünket a "feltámadás".  Én még ilyen nem hallottam soha, nagyszombat éjfélkor "támad fel" Krisztus a görögöknél, és minden templomban megszólalnak a harangok. Ezt az éjszakát egészen biztos, hogy sosem fogom elfelejteni.
A következő napi úti-célunk  Larissa, majd délután Meteora volt. http://hu.wikipedia.org/wiki/Meteor%C3%A1k
Meteora
Naplójegyzetek: Püdnai csata: nagy harc a makedónok és a rómaiak közt, az utóbbiak győzelmével.
- Az út menti leanderek még nem virágzanak, a pipacs és az akác viszont igen.
- Az Olümposz felhőben, fotózni lehetetlen.
- Tempé völgyi források, itt tanyáztak anno a Múzsák,  akiknek szent fája a babér, szent állata pedig a kabóca.
- Leonidasz spártai király - elég közismert - dárdáját a magasba tartó szobrán a felirat: "Itt nyugszunk. Vándor, vidd hírül a spártaiaknak:  megcselekedtük, amit megkövetelt a haza. ”  (Van aki nem tudja skandálni e két sort ?)
És itt, ezen a részen volt igen sok nyíló júdásfa. Kertekben, út szélen...
Larissza Metropol Hotel. Lecuccolás. Félreértjük kalandor lelkületű kis barátnőmmel a Meteorákhoz  indulás idejét, mi szépen elsétálgatunk a városban, egyetlen görög szó ismerete nélkül elfogadjuk egy barátságos, vidám család invitálását, egy cseppnyi kis udvarban egy nyárson sütött báránypecsenye megkóstolására, felfedezünk egy álomszép pici templomot, ....és mire visszaérünk, az útitársaink a busszal együtt már Meteora felé járnak...
Üzenet vár a portán, este jönnek, várjuk meg őket itt. Hát ilyen se minden nap történik az emberrel…. 
Ám a pénz most is, itt is nagyon nagy úr. Húsvét ide, vagy oda, egy taxis hajlandó  4000 drachmáért elvinni minket Meteorába. Még jó, hogy tudtuk, a több kolostor közül melyik volt kijelölve úti-célként.
Mivel a taxi részben gyorsabb, mint a busz, ill.  nem álltunk meg sehol, mi értünk elsőnek az Agiosz Sztefanosz kolostorhoz. Kiültünk a kerítésfalra, lábunkat lógázva vártuk a többiek érkezését. 
Talán nem kell leírnom döbbenetüket.... 😀
Amúgy ez a vidék valami varázslatosan szép. Különleges is, hiszen a csupasz sötétszürke sziklák tetején csücsülő épületek az egész világon egyediek.  Mindez úgy "zusammen" nagy élmény volt.
 
Delphi romjai
Változatlanul hegyes vidék, csak a sziklák szürkéje és az ég hihetetlen-kékje maradt meg. Az út szélén fantasztikus méretű színeváltó kutyatejek ! A delfi romokhoz felvezető út mellett vadnarancsfa-erdő ad kellemes árnyékot, a hegyről lenézve, a távolban selymes-ezüst-zöld olajfaligetek látszanak. 
Felérve: Atyám, milyen lehetett a "világ köldöke"  új korában - ha még most is, így, romjaiban is lenyűgöző !!  Delphoi jósda: földből szivárgó gázok/gőzök kábulatában jósolt Püthia ???  "A pénz szeretete, és nem más okozza Spárta romlását.” - jósolta i.e 800-ban...de azt hiszem, ezt egy tiszta pillanatában mondhatta. Abszolút igaz máig is, akár az egész világra vonatkoztatva ! Apollón templomának pár oszlopa áll már csak - na ja, 2000 év, az 2000 év, még egy jól megépített templom esetében is. A színház, a stadion hatalmas. Ekkora volt anno az érdeklődés ? Bizonyára...

Hatalmas város, zsúfolt 4 sávos utakon a délutáni csúcsban nehezen haladunk. Szállás a belváros szívében az Alkistis Hotelben.
Másnap kora reggeltől városnézés: Akropolisz, eszméletlenül sok lépcső, teleköpködve eltaposott rágógumival,  Partheón: a szűz Pallasz Athéné temploma
Erechteion: a fellegvár kultusztemploma az ismert kariatidákkal, Niké temploma. Majd Dionüszosz színház, Zeusz-templom. Hadrianus kapu, Heródes Atticus Színház, régészeti múzeum, Zeusz templom, a Parlament előtt lábukat az égbe emelgető, díszegyenruhás őrök.  Késő délután busszal ki Sounionba, hogy ott elcsípjük a naplementét. Jól megválasztott helyre épült a híres Poszeidon templom. Csodásabb kilátást a mélykék égei-tengeri öbölre, a narancsvörösen lenyugvó napra máshonnan nem is lehetne így élvezni. 
A következő volt a hajókirándulós alternatív nap, nagy kár lett volna, ha nem vállalom a plusz kiadást ! A Hermész nevű, sétahajóval mentünk,ami szerencsére nem volt tele, így lehetett a fedélzeten ide-oda mászkálni. Persze már megint nekem volt szerencsém felfedezni, hogy nem is túl messze a hajótól feltűnt egy vidáman úszkáló delfincsapat. Na, akkor mindenki odarohant fotózni, még jó, hogy nem borult fel a hajónk..... 
Aigina - Paros - Hidra szigetét jártuk körbe, leírhatatlan az a hangulat, ami itt várja a látogatót.  

Hydra
 Csepp kis szigetek ezek, hófehér házak, világoskékre mázolt ajtókkal, ablakokkal, a tűző napsütésben is árnyat kínáló, eldugott csöppnyi udvarokkal, kertekkel, és a narancsfák sokaságával (igaz, ezeken a fákon nem elehető narancs terem, ezek valami dísznarancsok - megkóstoltam, igaz !) 
Amit nem próbáltam ki, az a nyílt parázson sütött polip volt.. És hát igen, kagylót sem ettem se nyersen, se főve. Szamárháton se lovagoltam, mert sajnáltam a dagadt turisták alatt nehezen lépkedő szegény kis szamarat, még akkor is, ha neki ez a mindennapi megszokott feladata... Délután a Plakán volt lehetőségünk nézelődni és ilyen-olyan szuveníreket vásárolni.
És ezzel szinte már vége is volt az utazásnak.
Hazafelé ismét Thesszalonikiben éjszakáztunk, előtte délután még volt egy rövid városnézés: Fehér torony - immáron nappal, és fel is lehetett mászni - Szt.György rotunda, Galerius diadalíve. De az a bizonyos Nagyszombat éjszakai hangulat, az már nem jött vissza (tán soha az életben nem jönne vissza, még akkor se, ha újra és újra odamennék...)
Másnap korai indulás és egy trappban haza...
Hát ez, ennyi jutott eszembe a Köztársaság-téri virágzó júdásfáról.
Bocs, ha kicsit hosszú voltam...
Képek: 

8 megjegyzés:

  1. Éppen a napokban fejeztem be Szabó Magda Zeusz küszöbén c. könyvét, a férjével, Szobotka Tiborral 1966-ban Görögországban tett látogatásukról. Ajánlom neked elolvasásra, ha még meg tudod szerezni valahol (én a mi könyvtárunk akcióján vettem, a leselejtezett könyvekből).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megkerestem az ismertetőjét, elég csábítónak hangzik, lehet, rászánom magam és megnézem, van-e a könyvtáramban ? Köszi a tippet !

      Törlés
  2. Hála neked, most már tudom, hogy hívják azokat a fákat, amiket minden tavasszal megcsodálok a szomszéd ház előtt.
    PZs

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :-) Örülök, hogy segíthettem....
      Tényleg csodásak ilyenkor.

      Törlés
  3. Csodás a fa, csodás a görög nyaralós érzés, épületek, építmények, növényzet látványa.
    A 90-es években jártam a görög szárazföldön, de néhány szigetére sikerült a közelmúltban eljutnom. Az idézeted megállja a helyét... Számunkra elkeserítő volt látni a sok szemetet különösen a szépséges természeti adottságok mellett.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amiket az elmúlt időkben hallottam (s részben láttam) Görögországból/ról - elkeserítőek. Nem tudom, hogy érezném magam, ha most újra elmehetnék. De bevallom, nem is kívánkozom.
      Hovatovább már sehová...
      Félelemmel teli a világ.
      Meg a szívem....

      Törlés
  4. Nekem tetszik, hogy ilyen hosszan írtál. És tetszik a hozzáállásod az élethez.. és a csacsihoz is. Köszönöm.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :-) Tudod, van, amiről nem lehet 10 mondatban írni. Ez a "mese" pedig nem is túl részletes - de olyan szép volt az az út, és ahogy múlik az idő, az emlékeim egyre kedvesebbek, értékesebbek lesznek.

      Törlés