2019. április 25., csütörtök

Meglepődtem….


Annyira de annyira szeretném tudni, hogy miként működik az agy ? Az agyam…
Mert mégis, honnan, hogyan bukkan fel a „semmiből” egyszer csak egy dal, amit több, mint 50 éve tanultam, illetve énekeltem ?
Most hogy újra-énekeltem,  láttam, vannak „emlékezet-hiányaim”, de soha nem tanultam olaszul, márpedig ezt a dalt mi – az iskolai kórussal – olaszul énekeltük.
Sajnos arra sem tudok rájönni, hogy milyen alkalomból, miért kellet vajon süldőlányoknak egy ilyen dalt betanulni és valahol előadni ?
… Nem tudom, sajnos már erre sem emlékszem.
De a dal szövege – ráadásul olaszul  ! – valahogy mégiscsak megőrződött.





Na de….
Nem úgy van ám, hogy „beugrik” egy dal és slussz….
Rögtön követte két másik – és ráadásul finnül…. 😀
Az első nem is akármi, hanem egyenesen a finnek himnusza:





Szövege:
Oi maamme, Suomi, synnyinmaa!
Soi, sana kultainen!
Ei laaksoa, ei kukkulaa,
ei vettä, rantaa rakkaampaa
kuin kotimaa tää pohjoinen,
maa kallis isien.

A második egy kedves kis gyerekdal, ennek csak az első versszakát tanultuk/énekeltük….
Talán Pécs testvérvárosából, Lahtiból voltak itt vendégek – s őket köszöntöttük a két finn dallal ? … Hol ? Mikor ? Miért ? Fogalmam nincs róla… De a dalok megmaradtak.
Szerencsére.





Kultani kukkuu, kaukana kukkuu,
Saimaan rannalla ruikuttaa;
ei ole ruuhta rannalla,
joka minun kultani kannattaa.

Szólal a kincsem, messzire szólal,
jajgat a saimai tószélen;
csónak a parton egy sincsen –
hogy evezzek át  hozzád, én kincsem?


Édes jó Istenem, mik lehetnek még elraktározva az én agyamban ?





6 megjegyzés:

  1. A Szabadság kórust a Nabuccoból mi is énekeltük. És az Örömódát is a 9. szimfóniából.Talán énekórán tanultuk, vagy iskolai ünnepségen adtuk elő, már nem tudom.
    PZs

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, látod, az Örömódát el is felejtettem !!! De - mivel németet tanultam a gimiben - az nem volt olyan különös, mint a másik két nyelven megtanult ének.Lehet, hogy akkor ez valami iskolai tananyag volt ? Vagy csak "divatos" karénekes darab ?

      Törlés
  2. húú, a Verdi zenénél libabőr lettem, nagyon szeretem, mindig nagy hatással van rám, ha hallom

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én nem vagyok egy valami nagy zeneértő - de tényleg vannak dalok/zenedarabok, melyek megborzongatják az embert. Ilyen a fentebb említett IX.szimfónia is, vagy a Vivaldi Négy évszak.... Kicsit törném a fejemet, biztos 1-2 még eszembe jutna.

      Törlés
  3. a másik kettőt nem ismertem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na ja, hát ha nem voltak "finn kapcsolataid" - akkor nem csodálkozom....

      Törlés