2021. július 26., hétfő

Furcsa holdak

Érdekesnek találtam, gondoltam, itt megőrzöm:
https://index.hu/tudomany/til/2021/07/06/naprendszer-tiz-legfurabb-holdja-callisto-dactyl-iapetus-nereid-io-hyperion-mimas-titan-miranda-enceladus/

A Merkúr és a Vénusz kivételével a Naprendszer bolygói mind rendelkeznek holdakkal. A mi Holdunk szépséges és teljesen halott, így nem tartozik a legizgalmasabbak közé, de a többi bolygó körül megdöbbentő, kavargó, akár életnek is otthont adó világokat találhatunk. Nézzük a tíz legfurábbat!




A lebombázott Callisto

A Jupiter holdja alig valamivel kisebb a Merkúrnál, így a harmadik legnagyobb hold a Naprendszerben. A Callisto különleges ismertetőjegye, hogy úgy néz ki, mint a felégetett föld, ugyanis ő a környék kráterekkel legsűrűbben borított égiteste. Ezt az okozza, hogy a Jupiter erős gravitációja minden elhaladó aszteroidát és üstököst begyűjt, és holdjai közül a Callisto van leginkább a tűzvonalban.

A rejtélyes Dactyl

A hold 1,6 kilométer átmérőjű, és a 32 kilométer átmérőjű 243 Ida kisbolygó körül kering. A Dactyl problémája, hogy egyelőre nem sikerült kisakkozni a kialakulását. Az Ida a több mint 300 tagból álló Koronis aszteroidacsalád tagja, amely 1-2 milliárd évvel ezelőtt jött létre, egy becsapódás következtében. A Dactyl a családhoz tartozó kisebb töredék lehet, azonban egy kisebb aszteroidabecsapódás teljesen elpusztítaná, így nem élhetett túl pár milliárd évet; az Ida gravitációja ugyanakkor elenyésző ahhoz, hogy csak úgy befoghatta volna a meglepően gömbölyű holdat.

A kétarcú Iapetus

A Szaturnusz holdjának már 1671-es felfedezésekor is csak egyik oldalát tudták megfigyelni, mivel egyik oldala jóval sötétebb, mint a másik. Későbbi expedíciók kiderítették, hogy fényes oldalt jég borítja, míg a sötét oldalt bizonyos elméletek szerint a jég szublimációjával láthatóvá váló, a hold belsejéből származó anyag borítja. Ugyancsak különös az égitest egyenlítője mentén húzódó 8 kilométer magas és 12 kilométer széles hegység. Ez valószínűleg egy olyan időszakban keletkezett, amikor az Iapetus jóval gyorsabban forgott a tengelye körül.





A túlélő Nereid

A Neptunusz harmadik legnagyobb holdja befogott aszteroidákra jellemző pályán kering a bolygó gravitációs hatásának határán, de egy befogáshoz túl nagy. A Voyager–2 által 1989-ben gyűjtött adatok alapján az történhetett, hogy a Neptunusz valamikor behúzott egy új holdat, a Tritont, a közeli Kuiper-övből, a Triton pedig a pályáikat megzavarva szétdobálta a korábbi holdakat – a Nereid ennek az epizódnak a túlélője.

A vulkanikus Io

A Jupiter holdjai viszonylag békés jégvilágok, nem így az Io, amelyet folyamatosan változó, sárgás, kénes ömlenyek borítanak. Az Io ugyanis a Jupiter és holdjainak gravitációs hatása között őrlődik, és így a Naprendszer legdurvábban vulkanikus világa.

Az üreges Hyperion

A Szaturnusz körül kaotikusan bukdácsolva keringő, szivacsszerű hold a legnagyobb szabálytalan alakú égitest. A Hyperion kevés sziklából és főleg jégből áll, de mivel belseje 40 százalékban üres, az égitest fele olyan sűrű, mint a víz, amitől olyan, mint egy 270 kilométer átmérőjű, tessék-lássék összegyúrt hógolyó.

A furán ismerős Mimas

A nyolcvanas években a tudósok, de még inkább a nagyközönség szédült le a székéről a Voyager szonda által visszaküldött képek láttán. A Szaturnusz legbelső holdja óriási kráterével a Halálcsillag kiköpött másának tűnt. A popkulturális áthallásokon kívül a 400 kilométer átmérőjű Mimas a legkisebb ismert égitest, amely saját gravitációjával képes volt gömbalakká összehúzni magát.

A folyós, tavas Titan

A Szaturnusz legnagyobb holdja az egyetlen a holdak között, amely önálló légkörrel rendelkezik. A Cassini szonda infravörös kamerája és radarja folyókat és tavakat látott a felhők alatt. Mint kiderült, a –180 Celsius-fokos felszíni hőmérséklet mellett adottak a körülmények, hogy a földi víz körforgásához hasonló folyamatok alakuljanak ki metánnal. A Titan légkörét egyébként a Földhöz hasonlóan többnyire nitrogén alkotja, és a tudomány nem zárja ki, hogy életre bukkanhatunk a holdon.





A vérfagyasztó Miranda

Az Uránusz holdja a Naprendszer egyik legijesztőbb küllemű égitestje. Egyik része sűrűn kráterezett, a másik részét csak úgy odaragasztották, mielőtt hentesbárddal megcsapkodták volna. A lehetséges háttér itt is egy masszív becsapódás, amely megmagyarázhatja az Uránusz extrém dőlésszögét, a több darabból összeolvadó Frankenstein-hold-sztori azonban mégsem áll össze teljesen meggyőzően, ezért más elméletek szerint egy másik hold, az Umbriel gravitációs hatásai alakították a felszínt.

Az űrbéli szökőkút Enceladus

A Szaturnusz holdja azután lett az egyik legintenzívebben kutatott égitest, hogy 2004-ben a közelében elhaladó NASA-szonda, a Cassini kiderítette, hogy a déli féltekéjét borító jég repedései közül vízcsóvák törnek fel. A Cassini egyenesen bele is repült az egyikbe.
A feltörő víz egyértelműen jelzi a folyékony víz jelenlétét a felszín alatt. Az 504 kilométer átmérőjű hold milliárd évekkel ezelőtt kővé fagyott volna, ha nincs a Szaturnusz gravitációs hatása, amely a bolygó belsejét gyúrogatva felmelegítette azt, ezért az Enceladus a Földön kívüli élet kutatásának egyik elsődleges célpontja.


Olvasom ezeket az ismertetőket - számomra legalábbis - sok érdekesség van köztük, de mindig gondolkodóba esem, honnan, hogyan jutnak ezekhez az adatokhoz/információkhoz a csillagászok ? És ha nem "kitalálták" (nyilván nem) - akkor miféle "iskola" kell ahhoz, hogy valaki a csillagokat figyelve "csak úgy" felfedezzen olyasmiket, amik itt a fentiekben írva vannak ? 
Szóval a csillagászat a számomra mindig a legnagyobb varázslat volt és marad is.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése