2021. július 24., szombat

Gondolatok a tejfölről...(is)



Mióta magam készítem és naponta iszom a kefiremet, mindig van itthon tej, hogy ne kelljen állandóan boltba szaladgálnom. Tegnap vettem újabb tartalékot, NEM tartós-tejet, hanem „normális”, hűtőben tartandó tejet. Betettem a hűtőszekrénybe, s miközben a bent lévő dolgokat kicsit elrendeztem, egy, a tejes dobozok mögé elbújt poharas tejfölt találtam – ami valahogy elkerülte a figyelmemet. Kivettem, megnéztem a szavatossági idejét: június 9 volt ráírva. Július 22 volt tegnap. Gondoltam, mehet a szemétbe, de azért kíváncsi voltam, milyen a több mint egy hónapja lejárt tejföl. Nos, akár hihető, akár nem, SEMMI baja nem volt. Pontosan úgy nézett ki, mintha tegnap vásároltam volna. Ettem is belőle, most – 24 óra elmúltával – mondhatom, nekem sem lett semmi bajom tőle.  
Aztán megnéztem alaposabban a dobozt és azt találtam, hogy „Összetevők: tejszín és mikorbatenyészet.” Nos, azt nem tudom, hogy ez a két összetevő valóban ilyen hihetetlenül sokáig képes megromlás nélkül elállni – de tény, hogy meglepődtem. https://szupermenta.hu/hogyan-keszul-a-tejfol/



S ezek után megnéztem a tegnap (július 22) vásárolt  „normál” – tehát hűtőben tartandó - tej szavatossági idejét : augusztus 24. szerepel rajta. És kiegészítésül az is oda van írva, hogy az ESL  olyan technológia, amely a tej dobozolás előtti  magas hőkezelésével  lehetővé teszi  a hosszú eltarthatóságot.
https://www.mindmegette.hu/tej-tipusai-nyers-pasztorozott-esl-uht-52501/



Néha elcsodálkozom, hogy még mindig képes vagyok újdonságok felfedezésére. És még mindig él bennem a régi tudás, mert a tej, tejföl „akkoriban” (az én gyerekkoromban) nem állt el ilyen sokáig. Lehet, hogy rosszul emlékszem, de mintha  az ízük is más lett volna…  Igaz, amennyit vettünk naponta, azt többnyire meg is ittuk, nem tartogattuk még csak napokig sem, nemám hogy hetekig…. Igaz, hűtőszekrényünk sem volt. A spájz meg nem volt kellően hideg…..

Nos igen, minden nap tanulok valamit….és minden nap emlékezem a múltra. Ami tartós-tej nélkül is egyre szebbnek tűnik….És minden nap azt érzem, hogy ez már nem az én világom.

Nem is értem, miért....

8 megjegyzés:

  1. De az még tejföl volt, meg tej, ami most kapható az üzletekben, és ennyi ideig eláll, az a sok kezelés, és tartósítószer eredménye. Ezek mind műkaják, aminek fogyasztása tudjuk miket okoz...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos így igaz - de azt hiszem a régi világ dolgaikhoz már nem nagyon lesz mód visszatérni. Túl sokan vagyunk. Egyrészt kell a "műkaja" másrészt kell, hogy csökkenjen a létszám valahogy....

      Törlés
  2. Az eltarthatóságot nagyban meghosszabbítja, hogy a lezárás miatt nem éri levegő a tejfölt, és a hőmérséklet is alacsony. További tény, hogy a jelölt dátum nem az eltarthatóság utolsó napja,hanem az a dátum, amit az élelmiszer vegyészek a "legjobb íz" megtartásának gondolnak, az után még sokáig minden gond nélkül fogyasztható. A termékre írt dátumban még a legjobb íz dátum meghatározásnál is nagy a tartalék, hogy ne érhesse jogilag megalapozható panasz a céget. (Minket villamosmérnököket is arra tanítottak a 70-es vekben, hogy alapos, kb.60%-os tartalékkal kell terveznünk, gondolom, az élelmiszer mérnököknél ez még több) -th

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én olyan öreg vagyok, annyira más világban nőttem fel, hogy ezek az új dolgok mindig meglepnek, és bizalmatlan is vagyok ezekkel szemben. Tudom én, hogy változik a világ (néha még jó irányba is) - de nehezen tudok már alkalmazkodni és szörnyen bizalmatlan vagyok....Igyekszem, igyekszem "fejlődni" - de bevallom, elég nehéz.

      Törlés
  3. Én mostanában növényi "tejszínnel" jártam így. A kinyitott doboz ott maradt a hűtőben, kb. 3 hétre. Pedig felbontás után csak 3 napig fogyasztható, ez van ráírva. Most felvertem, ugyanolyan finom volt, mint új korában. Igen, ezek sajnos vagy nem sajnos, de finomak, olcsóbbak és szép kemény habja lesz, ami nem esik össze, viszont nem egészségesek, tudom...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annyira más világban éltem (éltük) le az életünk jó részét, hogy ez a felpörgött, naponta változó nekem már idegen s ami idegen, azzal szemben bizalmatlan vagyok. Sebaj, az új generációnak már nem lesznek ilyen gondjai/gondolatai. megesznek ők majd mindent, gondolkodás nélkül. Sőt. Már most megesznek mindent...Nem hinném, hogy egy huszonéves gondolkodna ilyesmiken. Ránéz a dátumra: RÉGI ! - és kidobja...

      Törlés
  4. Érdemes házi tejet venni a piacon, ami igazi tej és abból bármit készíthetsz magadnak! Egy főnek bőven megéri!;) Főleg, ha egészségről beszélünk. Azt viszont tényleg hűtőben kell tartanod!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valójában az ESL-tejjel semmi bajom - csak szokatlan és kicsit érthetetlen volt számomra, hogy egy tej ennyi ideig eláll... A piacra járás bonyolultabb lenne.

      Törlés