Mindig így járok... Ha valami régi dolgot a kezembe veszek - most ugye pár napja a verseskönyvet - olyan nincs, hogy öt perc múlva leteszem és visszamerülhet a feledés homályába. Természetesen a kis papírcsíkokkal jelölt kedvenceim közül újra elolvastam párat - és be kell valljam, az érzés majdnem ugyanaz volt, mint évtizedekkel ezelőtt. Most egy másik verset mutatok be kicsit másképp, mint az előzőt. Szerettem Darvas Ivánt, a játékét, a hangját. Aki szintén így érez, hallgassa ! A vers: K. Szimonov: Várj reám.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése