2008. július 25., péntek

Özönnövények















A nem-alvásnak vannak néha előnyei: kifoghat az ember véletlenül egy-egy olyan filmet, melyről lemaradt előző nap…Na ma hajnalban is ilyesmi történt velem. A BR-en ment egy csodajó film, az erőszakosan terjedő növényekről, és ezek irtásának szükségszerűségéről. Magam is meglepődtem, mi minden tartozik ebbe a kategóriába, s bizony sokukról nem is tudtam, hogy ide sorolják őket.

Tájidegen növények 
Tájidegennek számít miden olyan növény, mely képes az őshonos vegetáció kiszorítására.

Behurcolt növények 
Csak hozzáértő fűvészek igazodnak el a vadon termő lágyszárú növények világában. Az ártéri vegetációban az észak-amerikai, kelet-ázsiai gyomfajok tömegaránya ma már 10–30%-ra tehető, a gyepszintben sokhelyütt még magasabb, állítja Németh Ferenc neves botanikusunk. A hatalmas gyommag produkció az érintkező és távolabbi lápmedencéket is fertőzi és az őshonos fajok kiszorításával élővilágukat elszegényíti. Így lepte el a Nyugat-Dunántúl vízmelléki területeit a kúpvirág, a bíbor nenyúljhozzám, a Tiszántúlt a keserű édesgyökér, a gyalogakác, az egész országot a kanadai aranyvessző, a süntök, a japánkeserűfű. Homokpusztáinkat elözönlötte a selyemkóró, és a híradásokban egyre többet szerepel a hiperallergén parlagfű.

Özönnövények 
Inváziós- vagy özönnövények olyan, hazánkban nem őshonos növényfajok, melyek az emberi kultúrából kiszabadulva tömegesen terjednek és hatékonyabb növekedésük révén az elfoglalt új élőhelyekről az eredeti, rendszerint őshonos növénytakaró alkotóit kiszorítják. Eredetükre nézve lehetnek véletlenül behurcolt növények, de vannak "kultúr-szökevények" is szép számmal, melyeket az ember termesztés céljából hozott be. Az emberi kultúra által alaposan átformált tájban a szigetszerűen fennmaradt természet- közeli növénytakaróban komoly veszélyt jelentenek az inváziós növényfajok.

Invazív faj  
Azon tájidegen faj, amely agresszíven és nagy tömegben terjed, tűrőképessége, szaporodó- és terjedőképessége révén elfoglalja a természetes vagy az ember által létrehozott élőhelyeket, módosítja és veszélyezteti azok terméshozamát, stabilitását, fennmaradását, és ezáltal ökológiai, gazdasági és/vagy egészségi károkat okoz. Az invazív fajok jelentős része szándékos betelepítés eredményeként jelenik meg új hazájában. A betelepített vagy behurcolt fajoknak csak egy része válik később invazívvá, azonban a növénytelepítések számának és mértékének növekedésével az ilyen fajok elszabadulásának valószínűsége egyre növekszik. Szintén növeli megjelenésük - és ezzel későbbi károkozásuk - veszélyét a degradált és művelés alól kivont, de nem helyreállított területek kiterjedésének gyors növekedése. Növényfajok esetében az invazív faj megnevezés leváltására érdemes bevezetni a magyarosabb, ma még alig használt özönnövény fogalmat. Különösen veszélyes özönnövények hazánkban, amelyek a természet-közeli vegetációtípusokat veszélyeztetik:

 
Ürömlevelű parlagfű (irtása kötelező)




Iva, parlagi rézgyom (szaporább és veszélyesebb allergén növény, mint rokona, a parlagfű)


Zöld juhar



Bálványfa (népi nevén ecetfa) 




Kanadai és magas aranyvessző



Selyemkóró




 
Süntök




Amerikai szőlőfajok (Vadszőlő néven ismerjük)















Japán keserűfű-fajok (naponta 25 cm-t is nőhet, 6 év kell a teljes kiirtásához a gyorsan növekvő, szerte-ágazó hatalmas gyökérzete miatt)






 Akác


 Amerikai kőrisek
 



 
Bíbor nebáncsvirág


Gyalogakác


Kaukázusi medvetalp (érintése az ember számára akár veszélyes is lehet, ugyanis égési sérülésre hasonlító tüneteket okozhat, hatalmasra, akár 2 m-re is megnő)



 
Amerikai, kínai karmazsinbogyó



 
Kései meggy



 
Keskenylevelű ezüstfa (népi nevén olajfűz) 





Átoktüske


További érdekességek itt is olvashatók még: http://www.terebess.hu/tiszaorveny/vadon/ozon.html




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése