Meg is tettem. De amikor már félig benne voltam a munkálatokban, derült ki, hogy nincs elég Rama itthon. No lehet azt zsírral is – gondoltam. Hát lehetett, nem is az ízével van a baj, hanem már eleve a tészta is olyan törékeny lett, hogy alig bírtam a tepsibe betenni, most meg, hogy kisült – álom finom, de csak kiskanállal ehető. Persze, nem tragödi, el fog az fogyni így is, de hát mindig tanul valamit az ember lánya…
2009. április 23., csütörtök
Csütörtök 3. Szegény asszony vízzel főz – és ráfázik :-)
Az úgy volt, hogy egy lehoztam a padlásról az olvadásnak induló kolbászokat, és be akartam tenni a mélyhűtőbe. Ehhez kicsit át kellett rendezni a bent lévő dolgokat, mert hiába 260 liter, a fél világot mégse lehet belegyömöszölni. Még elég sok szilvám és meggyem van, gondoltam, sütök egy meggyes pitét.
Meg is tettem. De amikor már félig benne voltam a munkálatokban, derült ki, hogy nincs elég Rama itthon. No lehet azt zsírral is – gondoltam. Hát lehetett, nem is az ízével van a baj, hanem már eleve a tészta is olyan törékeny lett, hogy alig bírtam a tepsibe betenni, most meg, hogy kisült – álom finom, de csak kiskanállal ehető. Persze, nem tragödi, el fog az fogyni így is, de hát mindig tanul valamit az ember lánya…
Érdekel a receptem? Ha már megkínálni nem tudlak, esetleg ezt „vidd el”:
Hozzávalók a tésztához: 10 dk cukor, 20 dk vaj,vagy margarin, 30 dk liszt, 1 egész tojás, csipet só.
Töltelék: 5 dk vaj, 4 egész tojás, 20 dk cukor, 10 dk dió, 60 dk magozott meggy.
Először megcsináljuk a linzerlapot és hidegre tesszük. Ez után készítjük el a tölteléket: a vajat habosra keverjük a cukorral és a tojás sárgákkal, majd hozzáadjuk a kimagozott, lecsurgatott meggyet, a darált diót és végül a tojások felvert habját.
A tésztából két vékony lapot nyújtunk, az egyiket kicsit nagyobbra, úgy hogy a tepsi oldalát is ki tudjuk bélelni vele. Beleöntjük a tölteléket, rátesszük a másik lapot. Villával megszurkáljuk és lassú tűznél kb.30 percig sütjük. Kicsit hagyjuk a tepsiben hűlni, majd szeletekre vágjuk, a tetejét meg is lehet cukrozni.
/Amúgy a becsületes neve „meggyes béles”, csak nekem a Nagymamám amikor ilyent sütött azt mondta, hogy ez a meggyes pite. Így hát rajtamaradt a név, én is annak hívom.
/
Meg is tettem. De amikor már félig benne voltam a munkálatokban, derült ki, hogy nincs elég Rama itthon. No lehet azt zsírral is – gondoltam. Hát lehetett, nem is az ízével van a baj, hanem már eleve a tészta is olyan törékeny lett, hogy alig bírtam a tepsibe betenni, most meg, hogy kisült – álom finom, de csak kiskanállal ehető. Persze, nem tragödi, el fog az fogyni így is, de hát mindig tanul valamit az ember lánya…
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése