„..Kit
anya szült, mind csalódik végül…” /József Attila: Kései sirató/ Rosszkedvem
elűzendő beültem tegnap reggel a Trabiba, és nekivágtam a világnak. Néha rámjön
ez a mehetnék, közben jól kiszellőztetem beposhadt agyam és lenyugtatom a
szívem. Magyarlukafára indultam, ahol állítólag képzőművészeti kiállítás és
vásár vár engem és a sok sok érdeklődőt. Most írhatom röviden: Odautaztam és
semmi se volt ott, és írhatnám részletesebben, de valahogy ehhez most nincs
kedvem…
Amiért
megérte az utazás: a táj, a Zselic „lába” csodálatos ! Mondhatnám vad,
romantikus, elhagyatott, csendes, békés, már már tényleg a világ végén éreztem
magam. Mindenütt nyílik a repce, mézédes illata bebújt az autó nyitott ablakán,
egészen elbódított. Talán a mennyországban van ilyen nyugalom, mint ezen a
tájon. Gyönyörű volt. Láttam gólyát, fecskéket, nyuszit, ölyveket, őzikét,
teheneket. Embert alig. Csináltam rengeteg fotót. Délben itthon voltam. Nem is
tudom, mit mondjak elveszett fél nap volt-e ez ? Vagy mégis volt valami
„nyeresége”?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése