2010. március 14., vasárnap

Házam tája

@x ajánlatára elolvastam egy jó kis anyagot, mely a felújítás alatt álló Zsolnay negyeddel foglalkozik. Bizonyára van még több más anyag is a neten, de én most ebből emelek ki néhány részletet. (Szöveg, képek: http://epiteszfurum.hu/ )

A Zsolnay Kulturális Negyed a terv szerint évente mintegy 200 ezer látogató befogadására válik alkalmassá, informatív látogatóközponttal, parkolóval, kávézókkal, egyetemi közösségi terekkel, pezsgő kulturális élettel. A projekt keretében megszépül az értékes növényeket rejtő és műemlék szobrokkal, vázákkal díszített Zsolnay gyár parkja, az épületegyüttesekkel együtt, amelyek funkció szerint négy negyedbe tagolódnak:
Míves negyed: Az épületkerámiákkal is gazdagon díszített, legimpozánsabb épületeket foglalja magában, ahol a Zsolnay család és a gyár történetét bemutató kiállítás, szecessziós kávéház, rendezvényhelyszínek, kézműves utca, rezidens szállások és művészeti vállalkozásokat segítő terek kapnak helyet.
Alkotó negyed: Az egykori pirogránit üzem és környékének újjáélesztésével jön létre, ahol kortárs művészeti alkotásoknak otthont adó kiállítóterek, műtermek, művészeti alkotóházak járulnak hozzá a kreatív alkotáshoz, valamint ifjúsági rendezvények, próbatermek és rendezvényterem kap helyet.
Családi és gyerek negyed: A területrész lelkét a Zöld-házba (egykori DO-ZSO) költöző Bóbita Bábszínház jelenti majd, amely gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt színes programokat kínál megújuló helyszínén. A negyedben emellett kézműves foglalkozások, családi játszótér, szabadtéri színpad és egy a „Csodák Palotájához” hasonlatos interaktív tudományos-technikai kiállítás teszi élménydúsabbá az idelátogatók kikapcsolódását.
Egyetemi negyed: A Zsolnay Kulturális Negyed déli részének, a 6-os úttal elválasztott épületegyütteseit a PTE Művészeti Kar intézetei veszik birtokba, ideális helyszínt teremtve ezzel egy európai színvonalú művészetoktatási bázis létrehozásához.

Hadd fűzzek én is egy kis kommentárt a témához: Szép tervek, őszintén kívánom (magamnak is), hogy sikerüljenek. Abban nem kételkedem, hogy mindez elkészül (ha nem is ez év végére, de előbb vagy utóbb) – nekem gondom a hasznosítással és a megőrzéssel van/lesz. Mivel - valahogy úgy érzem – ez a fiatalok negyede lesz, nem tudom, képesek lesznek-e értékén kezelni és ami még fontosabb, megőrizni ezt az egészet. Látom mindenhol, ahol fiatalok szórakoznak, gyakran micsoda eszméletlen mocsok és ami még nagyobb baj, milyen rongálás, csatatér marad utánuk. Tartanak itt majd valami ifjúsági rendezvényt, - be fogok számolni róla, mikor fogják a csodaszép porcelán díszeket lesprézni. Dokumentálni fogom fotókkal, a szétdobált sörösdobozokat és a nagy-vidáman, mondjuk a szépséges szökőkútba hajított pezsgős-sangriás-stb. üveg szilánkjait.
Amúgy kíváncsi vagyok – valahol olvastam már egy eldugott kis mondatot erről – lesznek-e valóban majd parkőrök a felújított parkokban ? Még az egész EKF legelején, amikor a város lakosaitól javaslatokat kértek, az én első számú javaslatom ez volt. Ha mindent nem is, de azt hiszem a rongálások egy részét ill. a parkok tisztában tartását ezzel talán meg lehetne oldani.
És akkor lássuk a képeket: először talán azt, hogy milyen az elképzelés – terv szinten:


Néhány régi és mai fotó: (Nagyon örülök, hogy a kémények megmaradnak!!)


Tegnapi sétámon készült képek, dokumentálva azt is, hogy szeptember óta milyen közlekedési körülményeink vannak. (Az úton végzendő munkák befejezését 2009.novembrere ígérték…):


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése