2010. március 27., szombat

Pécsi Kisgaléria: Király Ferenc szobrász kiállítása

Ha csak meglátom, hogy valakinek/valaminek kicsi köze is van imádott Szlovéniámhoz, azt nekem lehetőleg látni kell. Így történt ez most is. Olvasom, hogy a Pécsi Kisgalériában, a Lendván élő Király Ferenc szobrászművésznek van kiállítása.
Ott a helyem !
Ma el is mentem, nehogy már úgy járjak, mint a Tűztoronyban rendezett képkiállítással, amiről figyelmetlenségem miatt épp egy nappal késtem le. (Mellesleg azt se hallottam, hogy létezik a Rákóczi úti volt tűzoltóság omladozó épületében bárhol is kiállító-terem – ámde, mégiscsak volt ott valami, mert a plakátját még láttam – ha magát a kiállítást már nem is.)
Az alkotóról: Király Ferenc a szlovéniai Lendván él, 75 éves, Munkácsy díjas. „…neve az alkotó-tevékenység mellett múzeumalapítással, galéria-nyitással, és gyűjtemények létrehozásával is összeforrott. 1973-ban hozta létre Lendván azt a művésztelepet, melynek magyarországi alkotók is gyakori vendégei…”




A szobrokról: amikor valami alkotás olyan, hogy a felülete szépen „rendesen” ki van dolgozva, az nekem nagyon tetszik. Volt – többek között - egy hófehér márvány szobor is, ami valami csodálatos simaságúra volt csiszolva – (a képek között ez a legelső) de a fából készültek is hasonlóan szépen kidolgozottak voltak. A modern, vagy absztrakt alkotásoknak nem szoktam elolvasni a cím-céduláját, mert szeretem, ha az én fantáziám mondja meg, mit látok bele egy-egy alakba. A második képen látható bronz alak lett a kettes számú kedvencem.
Azt írja az újság (Pécsi Hírek), hogy: ”E szobrászat témája, központi gondolata a termékenység, a születés, a létrejövés, az alakulás, a formává válás, az érzéki szerelem, a férfi-nő kapcsolat, az egymásrautaltság kifejezése.” Vagyis tényleg azt láthatod bele a szoborba, amit csak akarsz – a Te gondolat-variációdtól válik élménnyé a dolog.
Nekem tetszett. Április 18-ig nyitva van, naponta 10-18 óráig, vasárnap 12-18 óráig, kedd szünnap.
(Itt lehet kicsit bővebben olvasni róla: http://www.pecsiprogramok.hu/program.php?id=2100
http://pecsikult.hu/hu/events/show/71195/kiraly-ferenc-kiallitasa

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése