2010. március 12., péntek

Több-generációs ház

Néha elkeseredem, néha dühöngök, néha meg „csak úgy egyszerűen” tudomásul veszem, hogy időnként az „öregkori álmatlanság” meglátogat. Rájöttem, olvasni nem a legjobb, könyvön én még életemben nem tudtam elaludni – akkor biztos ébren maradok reggelig. Tehát vagy zene, vagy tv. Ám zenehallgatás közben beindulnak azért a gondolataim, és az sem elaltató. A tv viszont, hát az bizony elég érdekes dolog. Egy ideig intenzív figyelemmel kísérem a képeket, aztán egyre gyakrabban lecsukódik a szemem és 10-ből 8-szor képes vagyok a tv mellett „vissza”aludni.
Na, de tegnap hajnalban nem ez történt…
Van a 3SAT-on egy nagyon jó műsor-sorozat „nano” a címe. Sok mindenről esik benne szó, tudományról, a természetről, emberekről, stb…
Két filmet láttam, mindkettő az idősek és a gyerekek együttélésével foglalkozott.
Az első Japánban készült, ahol a véletlen hozta létre az első olyan házat, melyben idősek és kicsi gyerekek töltötték együtt napjaikat. A gondozók nem tudták hol elhelyezni gyermekeiket, s bevitték a munkahelyükre. Hamarosan kiderült, hogy az öregek szinte „felvillanyozódtak” (épp úgy, mint ahol van lehetőség állatsimogatásra), a gyerekek pedig meglepően jól elvoltak az idős beteg emberekkel.
(Halk megjegyzés: el tudnátok képzelni ezt M.o.-on anélkül, hogy 1 napon belül valaki nem jelentené fel a kolléganőjét egy ilyen esetben ??? Akit aztán természetesen azonnal kirúgnának az állásából…)
A projektnek Showa a neve – ha jól értettem. Ez egyébként a naprendszer egyik távoli kisbolyógójának is a neve, melyet egy japán fedezett fel 1990-ben. Az összefüggést a két dolog közt nem nagyon találom, hacsak az nem lehet, hogy ez az egész rendszer a mai társadalmaktól olyan távol van, mint tőlünk ez a kisbolygó, vagy talán a méretére utal, hiszen mindössze 200 idős embert és 100 kisgyereket érint.
Az első a Japán esetről szóló (német nyelvű) video. Az alatta lévő, a németországi helyzetről számol be:
http://www.3sat.de/mediathek/mediathek.php?obj=17369
http://www.3sat.de/mediathek/?mode=play&obj=17370
Németországban ma – ugyan csak egy néhány éves projekt keretében – de 500 (!!!) ilyen többgenerációs ház működik. NEM bentlakó, beteg és magatehetetlen emberekkel, hanem valahogy úgy kell elképzelni, hogy egymás mellett van az idősek és a gyerekek napközi otthona, és idejük egy jó részét közösen töltik. Mindenki jól jár, mindenki élvezi és kifejezetten profitál belőle.
Nos, én ilyesmiről minálunk nem hallottam, (ha lenne @x majd megcáfol) pedig meggyőződésem, hogy senki se járna rosszul. Lehetne néha az ilyesféle jó példákat is másolni a nálunk fejlettebb országokból – nem csak a konzumálás „művészetét”.

(Csak zárójelben és ismételten röviden "A hajléktalan Laci" ügyében - ha ugyan valaki is elolvasta a tegnapi post végét, s netán érdekelné a fejlemény... Szóval az nem úgy megy ám, hogy "befizetünk" valakit még 10 napra.... Ha szüksége van rá - értsd:ápolásra - akkor maradhat, ha nem, akkor mennie kell, akár fizet, akár nem. Ígéretünk van, hogy mivel az állapota nem sokat javult, a hét végén - még - nem teszik az utcára.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése